2019. december 11. szerdaÁrpád
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Prolegomenae siculorum. Bevezetés a mindennapokba

Vizi Boromir 2010. szeptember 21. 16:42, utolsó frissítés: 2010. szeptember 23. 14:42

Kisvárosi lakótelep, csordogáló eső, irodaablakból szürke blokkok, szürke ég, szürke zoknik a balkonokon. Bárhol lehetnék, ugyanezt látnám. Lent befordul egy autó, lehúzott ablakaiból döng a manele. Stimmel ez is.


„Mit keresek én itt? Itt születtem, s itt kell megdöglenem?” Értelmetlen kérdések, előregyártott válaszlehetőségekkel, unalmas, unalmas, unalmas és értelmetlen vitákkal, amit mindenkinek le kell játszania, groteszk színdarab, állandóan repertoáron, és hol egyik, hol másik alternatíva győz, de ez is lényegtelen, nincs tétje, csak annyi talán, hogy hányadik sörnél mondjuk ezúttal, hogy elég! Elég!!! ELÉG!!! Egyedül vagyunk, a felháborodási reflex élessége az itt eltöltött életévekkel fordított arányban nő. Vagy egyenes arányban csökken, drága feleim, ha értitek, miről beszélek! Lófaszt értitek!


a székely panelprolik
Nincs is ahogy érteni ezt, más életvilág, a nyelv határai bezártak titeket a zakuszkásüvegekkel, turkálós ruhákkal és 30 éves bútorokkal zsúfolt blokklakásba, hajnalban keltek, hív a gyár, délután haza, főzni kell, vagy művelni az apai-anyai földet, tavasztól őszig, télen meg bambulni a tévé előtt, néha leugrani a sarki kocsmába, belökni egy felest, ha futja még rá a következő minimálbérnyi fizetésig. Választani – értelmetlen a szó, max. a választások jutnak eszetekbe róla, elmenni minek, egyik jelölt olyan, mint a másik, változtatni úgysem tud semmin. A fizetésünk attól nem lesz nagyobb, a gyereknek csak nem tudjuk megvenni az új kompjuterjét, se az új tévét, de valahogy csak lesz, majd megvesszük részletre, a pityóka kikerül, s ki a disznó es, met anyukáék faluról segélnek, míg tudnak. Székely panelprolik, rurális manírokkal. A kölyök meg felnő a gép és a blokk előtt, s azt se tudja, mi van a város határain kívül. A megyeközpont neki metropolis, a távoli nagyvárosról meg nagyon halvány képzetei vannak, az az a hely, ahova néha a szomszéd Pista bácsi elmegy a Metróba, hogy feltöltse a kis üzlet tartalékait, s ahol valamiért rományul kell beszélni.


sötétek, akár a jövő


Rendtartó székely falvainkban annyira rend van a fejekben, hogy egyes iskolákban a nyolcadikosok többsége azt hiszi, Romániában többségben vannak a magyarok, csak a gonosz románok leigázták őket. A többség nem járt soha a megyén, sőt a szomszéd városon túl. A szomszédban Moldva mintha külön ország, há’ nem?, a tévében is azt mutatták. A tanárok leharcoltak, mindenki áskálódik, mindig van amiért zúgolódni, nincs tankönyv, csak a jótanulóknak, értsd: a jó családból való gyerekeknek, azokkal „érdemes foglalkozni”, késhegyre menő viták folynak azon, kié (ne) legyen a „cigányosztály”, miközben a hóttbunkók újratermelése folyik az iskolákban. Sötétek, akár a jövő.

És a tanítónő félrenéz, ha a hátsó padban a lánccal kékre vert gyerekre téved a tekintete. Családon belüli erőszak? Magánügy, még a végén engem is megrozsol az apjuk, amiért belészólok, hát érdemes ezért a kis fizetésért tönkretegyem magamot? A pap es veri az élettársa gyerekeit, ha őneki szabad, másnak es.


van sapkád, nyuszika?
A rendőrök is félrenéznek, amikor a drog és fegyver gazdát cserél, vagy mikor a századik kamion jelöletlen fa is leérkezik a hegyről, s a teherautó ott kínlódik a szűk körforgalomban. Néha elkergetik vagy beviszik a koldusokat, de a kedvenc szórakozásuk mégis leginkább a város 15-35 éves fiatalembereinek sportszerű baszogatása. Rutinellenőrzésnek hívják. Letegeznek, lekezelnek, kikérdeznek, vagy éppen kérdezés nélkül bevisznek, majd elengednek, s kábítószerként élvezik a megfélemlítés szagát. Nincsen hibád, nincsen nagy, csak annyi, hogy magyar vagy – ez esetben igaz a tétel, mert ahogy kiderül, hogy a megállított – hajas vagy kopasz, kapucnis vagy bőrszerkós, biciklis/gördeszkás vagy éppen gyalog baktató – ifjú éppenséggel román nevű, a buletint visszatolják a kezébe, Ah, esti de al nostru. És kedélyesen elköszönnek. És folytatódik az etnikai állóháború, mindenki játssza tovább a szerepét, a megfélemlített tovább acsarkodik, titokban, meghunyászkodva, gyűlölettel teli, a korrupt, degenerált „hatalom embere” pedig „a román állam nevében” lép fel, „küldetést” teljesít, s plusz szórakozásként az éjszakai portyák eredményét, a megállított fiúk reakcióját, bamba válaszaikat kommentálja röhögve. És nem esik le neki, hogy nem ez lenne a dolga.

Közben a város terjeszkedik, burjánzik, ahogy a kampányban megígért „befektetők” érkeznek; újabb bevásárlóközpont épül a határban, szemben a meglévő kettővel, ahol gyerekkoromban szelíden bólogattak a kalászok. Újabb felvevőpiac a török pityókának, a görög paradicsomnak és a kínai fokhagymának, no meg új munkahely a betelepített rendőrfeleségeknek, jeeee. A helyi termelő nem tud ám számlát adni, lehet írni se tud rendesen az istenadta, nemhogy könyveljen a PFA-ja után. A székely meg nem tud románul, hogy rendőrakadémiára menjen, meg amúgyis, nem lesz áruló milicista, hogy kitagadja a család.


a paraszt, ha nyaral
A könnyű(zene)lovasság harcra kész, diffuzorok élesre töltve, pótaksi a csomagtartóban, hogy kitartson hajnalig a muníció: tamásgáborok és kárpátiák, lidinéniék s néha valami republik. A lényeg, hogy a szomszéd román manelét túlharsogja. Mennyi turista, táposok s oláhok, az anyjuk kurva istenit, ez a mü helyünk vót! De nem baj, mert megmutatjuk nekik, hogy mulat a székely. Akkora tábortüzet rakunk az erdő szélére, hogy a Mohosig repülnek a szikrák! Fa es kell, de a turisták mind összeszedték, elé a kisbaltát hát, bésirülünk az erdőre, né be jó fenyő, üsd, vágd, nem apád! Miiii, hogy védett terület?! Ez a mü erdőnk, hát csak szabad egy kis fát hozni. Mit szólsz belé, tán nem székely vagy te es, nem velünk tartasz, hanem a medvével?! Vigyázgass, mert elékerül a bicska! Ha Verestóynak szabad, nekünk es szabad! Nehogy már elgyalogoljunk 100 métert, s a kidőlt fának álljunk neki, mert annak már mindegy.


a fehérnép nem ember,
s mintha megtanulta volna ezt, úgy is viselkedik: behódol otthon, nehogy kapjon egyet, dühét és frusztrációját pedig a munkahelyén éli ki. A fiatalabb munkatársnőit vagy éppen fiacskája barátnőjét pletykálja: az se tesz semmit jobbról balra, nem feleségnek való az! Túlságosan befolyásolja a gyermeket, nem tudja még, hol a helye, még véleménye is van; s hogy öltözik, jézusmária, engem anyám kipenderített volna otthonról, ha a mi időnkben így merek kimenni az utcára; ejsze ennek az anyja is olyan jóféle volt, hogy nem szól reá! Na de várj, Erzsókám, mert megint van itt valaki, hát magának mi kell?! Nem látja, hogy elfoglalt vagyok?! Milyen szemtelenek a kliensek, mintha ennyi pénzért még én lennék itt értük, pedig szívességet teszek azzal, hogy felkelek s bejövök dolgozni, mióta levágták a fizetést! Na hallj oda!


hungaricum, siculicum
Az „értelmiség” hipersértődékeny, klikkek háborúznak a kulisszák mögött, mindenki korrupt, áruló, vagy éppen csak nyámnyila, balfasz, a kevés kivétel kivonul, önkéntes száműzetésbe az elefántcsonttoronyba, onnan les le néha és köp egyet méla undorral. Aki tevékeny, az törtető, hataloméhes, mögöttes indítékairól csak elejtett megjegyzései árulkodnak. Teljes gőzzel folyik egymás lejáratása, diszkreditálása, s tényleg nem nehéz, mert tényleg mindenkinek van rejtegetnivalója. Egy kis nepotizmus, bár a hétköznapokban természetes, ha nyilvánosságra kerül, mindjárt jó kis csámcsognivaló. A tanárgyerekek „automatikusan” szüleik iskolájába kerülnek – ezen már senki nem is akad fenn. A friss végzős, ha nem áll mögötte valaki, gyakorlatilag esélytelen a versenyvizsgának kinevezett cirkuszban, és ez csak őt meg a családját háborítja föl – kivéve, ha valakinek érdekében áll megszellőztetni egy ilyen – egyébként teljesen mindennapos – ügyet.

Valamelyik vezetőnk az unokatestvére cégének adott megrendelést, és megrendezett volt a versenytárgyalás? Na és, ha mindenki azt csinálta, de most ő kerül sorra, hogy elverjük rajta a port. Aztán persze mi is sorra kerülünk, de majd leszarjuk, mert addigra felülkerekedünk, és miénk lesz a hatalom. Mindenki ad és mindenki vesz el csúszópénzt, „figyelmességet”, vagy köt „valamit valamiért” típusú alkukat, és aki nem teszi, azt jól kiröhögik a háta mögött, hogy élhetetlen. Persze, nyilvánosan mindenki jófiú, jót akar, a közösségért dolgozik, a magyarságért, a székelységért, az intézményért, a pártért, a cégért. És közben képmutató módon balkanizálódásról beszélnek, siránkoznak a közmorál degradálódásán.

Valóban van különbség: a nepotizmus a románoknál összefonódik a törzsi összetartás rítusaival. Nálunk a nepotizmusban is széthúzás van. Aki kedvez valakinek, még azt a valakit is gyűlöli titokban; gyanakodva, kétellyel telve figyeli, hogy az illető betartja-e az ellenszolgáltatásként elvárt részét a „megállapodásnak”, amit csak úgy „hallgatólagosan” kötöttek, a részletek letárgyalása nélkül. Aztán csodálkozik, ha pofára esik – siránkozhat azon, hogy még „betyárbecsület” sincs. Hát nyilván, ha kommunikációból elégtelenre vizsgázik a többség: magyarán meg sem tudják beszélni a gyanús üzelmek részleteit.


a szituációs kényszerről
És ez a mentális közállapot fertőző. Egy idő után te is gyanakodni fogsz mindenkire. Mindenhol rejtett érdekeket sejtesz, talán ott is, ahol nem kellene. Soha nem tudod, hogy valaki miért kedves veled: mert ismeri a szüleid, mert tudja, hol dolgozol, mert akar valamit tőled. Egyre kevesebb barátod lesz, akiket kompenzációként elhalmozol szívességekkel, és ez is kínossá válik egy idő után. Mindenki benned is a rejtett indítékokat kutatja. Miért tetted ezt, miért viselkedtél így, miért mondtad amazt? Miért írtál arról, és amarról meg nem? Miért hallgatsz néha, pedig elvárnák, hogy mondj valamit?

Folyománya: te is állandóan kikérdezed magad. Válasz sehol. Formátlan, tisztázatlan, kibeszéletlen viszonyok hálójában nagyrészt csak az ösztönök működnek, a foszlányokban megmaradt hitekből táplálkozva. Például van értelme annak, hogy védd a védtelent. És azt is, aki valami miatt védekezésre képtelen abban a pillanatban, banális okból, pl. nincs jelen a beszélgetésnél (nehogy már leüljek vele egy asztalhoz!). A románnal szemben a magyart, a magyarral szemben a székelyt, a székellyel szemben a románt s cigányt. Ördög ügyvédje pozíció. Kísérőérzelem: az utálat, a szánalom, a kétségbeesés, a büszkeség, a „de mégis”-szeretet fura keveréke, hiszen egy vérből valók vagyunk.

De hogy miért éppen én, miért pont most, miért pont itt mondom ezt. Miért kell ezt írnom. Miért nekem. Miért.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!