2020. január 26. vasárnapVanda, Paula
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Átlátszó, mint a csipkebugyi

kép és szöveg: Sütő Zsolt 2011. március 16. 09:35, utolsó frissítés: 20:31

Politikai PR és emberi mintavétel Kolozsváron, március 15. alkalmából. #b#[wélemény+fotóriport]#/b#


Valóban ünnep: a mainstream show mellett sok minden más is történik. Például találkozunk egymással, nem-mindennapi körülmények között. Nagyon sok rendőr ügyel erre a találkozásra, és az egész sajtót érdekli. Mindenki tud nyilatkozni mindenkinek, legalább egyszer. Ők meg készségesen adják tovább a semmit, mint szokták. Kérdik is: unde sunt oamenii cunoscuţi?


Sokgenerációs találkozási pont is, térben, időben egyaránt. Nemzeti ünnep, így a múlt is jelenné válik. Ami volt, valamikor. Mielőtt az emberek ennyire ki nem ábrándultak az egészből. Meglátom a két legmarkánsabb felszólalót, félrehúzódva, cigiszünetben. Ez nem baj. Az sem lenne baj, ha titokban csókolóznának. Egyikük hyperlibi – de mintha annyira azért mégsem: kamerám láttán észbekap, eldugja a cigit. PR-ból jeles. Másikuk szónok – az előadói és PR-szorzótáblát, íme mindenki meg tudja tanulni. Ő is befordítja az égő cigit. Csak meg ne gyúljon a tenyér. Így várunk ott, egy percig, milyen nevetséges helyzet - én őket nézem az objektíven keresztül, ők engem, várják, hogy ez az idióta sajtós tűnjön már a francba, még egy cigit sem lehet nyugodtan elszívni.





galeria_600.jpg
Akik ma nem ünnepeltek
galeria_601.jpg
A sokat látott szobor alatt
galeria_602.jpg
Szó sincs még végrendeletről
galeria_603.jpg
Érkeznek a felvonulók
galeria_604.jpg
Nagyon fontos dolgok
galeria_605.jpg
A sokat látott szobor alatt 2.


Igen, ha libi, akkor minimum egy látható cigiszünetet be kellene vállalni. Nem fel, hanem be. Fel a Való Világ óta szoktak, Magyarországon – itt elég lenne, ha csak egyszerűen bevállalnánk azt, ami van. Hiszen ünnep az, ami van, nem kell mindig mindent csak a politikai PR homályos tükrén át nézni. Lehet ember is lenni. Pl. nikotinfüggő ember, sokan vagyunk, relax, baby. Ha már feszt csak a szavazat kell. Tőlem. Meg tőlem, meg tőlem, meg tőlem. Nem szólok meg senkit, különösen a cigiért nem, én is szívtam eleget. De a PR-t, kérem, március 15-én, hagyjuk meg annak, akinek amúgy is mindegy, hogy mit lát a tükörben. Ez az ünnep nem arról szól. Szólt. Egykor.


S különben is, a tömegből nézve minden szónok nagyot mond. És hall, ha feedbackről van szó.

Velem van a baj, hogy már csak a PR-t látom bennük. Kiégtem. Olyan átlátszó az egész, mint egy csipkebugyi. Csak az nem látja, aki nem akarja. Vagy az, akinek csak a show kell. Vagy a show-ból él. A show pedig minden évben ugyanaz – csak a PR változik. A kampány, amivel az embereknek be lehet kapatni. Konkrétan mit is?


A PR a kettős erkölcs legszebb mostohagyereke. Nem véletlen, hogy olyan sok pénzt lehet vele keresni, és, hogy ilyen szexi csipkebugyi jár neki, alapból. Hasonlóan fonák az is, hogy csak az nem ad engedélyt a fotózásra, akitől kérek – mielőtt megkérdem, feszengve ugyan, de mind élvezi a helyzetet. Nagyon rövid idő alatt nagyon mély mintát lehet venni a helyből, ahol éppen történik, az ünnep, mit úgy hívnak, hogy márciustizenöt. Adott esetben: Kolozsvárból.

A show pedig nagyon jó. Mosolyognak az emberek, a gyerekek játszanak. Kézfogások, vállveregetések. Puszik, ölelések, itt-ott igazi friss csókok. Babakocsisok. Görkoris egy nejlonszatyornyi friss salátával – a legkülönösebb szerzetek kerülnek elő. Mind ünnepelnek. Ha meg nem, akkor kíváncsiskodnak. Ha meg már kíváncsiak sem, elvannak, mert ismerős a légkör. Otthon vannak – ez az ünnep lényege, hogy otthon vagy. Otthon vagy és nem kell megjátszanod magad. Nem kell PR.





galeria_624.jpg
Sajtó, orrba-szájba
galeria_625.jpg
Generációk ünnepe
galeria_626.jpg
Felvonulás
galeria_627.jpg
Akvárium-felvonulás
galeria_628.jpg
Daonpulamea
galeria_629.jpg
Zászló-hidegháború


Csak az a bizonyos márciushúsz ne jutna mindig eszembe, erről a rengeteg értetlenkedő rendőrről. Meg az ismerős lendülettel dudáló kocsisorokról, ahogy mondják a felvonuló tömegre, dăonpulamea. Nincs idejük ünnepelni. Sem. És mások ünnepét tiszteletben tartani sem. Egyfajta együttélés illúziójának a halála, élő adásban, Kolozsvár főteréről. Ez a jövő, egyétek.

Meg az a sok következő román- és magyargárdás és neonácis és mindenféle egyéb elkövetkező ünnepek és választások és érdekek és kampányok és pálfordulatok se jutnának eszembe, és magyar skizo jövőt se látnám magam előtt. Sosem voltam kokárdás típus, Petőfi is elmegy mellettem – a tiszta népdalt szeretem inni, meg a táltos dobjára bízni magam, s ha magyar vers, akkor az József Attilánál kezdődik. De ez a sok szép lélek, aki egy ilyen alkalommal megmutatja magát, s az együttlét által az a bizonyos plusz, mit talán közösségnek lehetne hívni - az valamit, nagyon mélyről, felfakaszt. Ki fogsz röhögni, ha megmondom, s mikor legközelebb találkozunk, lehet, hogy örömmel alázol meg miatta: imádság szakadt fel. Hazafelé, Kolozsvár ronda utcáin, rohanok haza, hogy küldjem az anyagot – és imádkozom.


Mert nem akarok a politikai PR csapdáival foglalkozni – van csapda éppen elég amúgy is, reggeltől estig, és álomtól ébredésig. Nem érdekel a szónok-rizsa, és a PR-libi és a libi-PR sem. A neonácik és a románok is hagyjanak békén. Iskolát akarok, kenyeret és bort. Faluállamot, autonóm, önfenntartó, közösségi faluállamot. Elég a PR-ból, s a valódi dolgok is halnak kifele. Ezért imádkozom minden áldott este. Most is. Hogy végre valahol otthon érezzem magam benne. Hogy nem csak ún. értelmiség létezik Erdélyben, hanem ember is. Ma is ez lesz, és nem márciustizenöt alkalmából.

Ha másért nem, hát azért, mert lám, ma is, milyen szépen kirajzolódott, hogy az igazán lényeges dolgokban mind egyetértünk: cigizni kell a függőnek, meghatározott időnként, ünnep előtt, közben és után. Ahogy abban is, hogy aktuál-politikust, cigivel a kézben, fotón, a sajtóban, nem ábrázolunk.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!