2018. december 11. keddÁrpád
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A szűz funkcionális analfabetizmus virágkora

Selyem Zsuzsa 2011. április 26. 14:26, utolsó frissítés: 14:35

A funkcionális analfabetizmus egy sajátos formája, amikor az információt a kontextus tökéletes figyelmen kívül hagyásával adják tovább. Heller Ágnes 1959-es levelét úgy, mintha tegnap írta volna.


Évekig tudni sem akartam az 1989 előtti kelet-európai világról. Mert azt hittem, olyan, amilyennek magát mondja. Az akkori nyilvánosság: újságok, folyóiratok, rádió és televízió, különféle ünnepi rendezvények émelyítő monotóniája még egy ártatlan mit is? – mondjuk: hóvirágot is bevont a maga nyálkás ideológiájával.

Averzióm a kor iránt akkor kezdett megszűnni, amikor beszélgetésekből, nyilvánosságra került, ’89 előtt titkosított történelmi iratokból, underground művészeti események dokumentumaiból lassan kezdett körvonalazódni,


mit jelentett konkrétan, az emberek mindennapi választásaiban a diktatúra.

Arról nem is beszélve, mennyire nem volt megoldás nem tudomásul venni a ’89 előtti önkényuralom logikáját akkor, amikor az éppen történő jelenben is e logika szerint működött a mindenkori titkárnő, a rendőr, a bolti eladó. Az iskola, az egyetem, a parlament.


Heller Ágnes 1959-es, az MSZMP Központi Bizottságának címzett levele éppolyan émelyítő, mint a korabeli kormányzó párt, a titkosszolgálatok archívumaiban, a hivatalos sajtótermékekben föllelt bármely más produktum.

Heller Ágnes élet- és korrajza, az 1998-ban megjelent Bicikliző majom is ezt mondja. „Úgy éreztem, csaló vagyok – és csaló is voltam, mert Hermann-nak járt az útlevél.” (Heller Ágnes – Kőbányai János: Bicikliző majom. Harmadik kiadás, Múlt és Jövő Könyvek, Budapest, 1999. 154.) Persze egy ilyen kiragadott mondat nem sokat ér – de hát ott van 400 lap élettörténet, amit én akkor is örömmel és aha-érzésekkel olvastam, amikor nem az egyedülállóan izgalmas magyar filozófusnő úgynevezett leleplezéseitől zengett a média.


Leleplezni persze csak akkor lehet valamit, ha korábban leplezve volt.

Igaz, ez egyszerű, univerzális logika, ehhez nem kell semmiféle párt szolgálatában érdemeket szerezni avagy vágyakozni rá.

***

Émelygésre lehetőséget ’89 és a nine-eleven után már nem csak az egyetlen ideológiai fanyelv formájában nyújt az élet. Az első etapban az egypártrendszert és annak újbeszéljét fölváltotta a többpártrendszer és a soknyelvűség, a másodikban a többpártrendszer egyre inkább visszaegyszerűsödik egypártrendszerré. Nyelvi vonatkozásait tekintve, az önreflexív kifejezés helyett jelszavak áradnak mindenfelől, olyan szlogenek mentenek fel a bonyolult folyamatok megértésének és megfogalmazásának igényétől, mint „a multikulturalizmus megbukott”, elég az iróniából, a töredékből, és egyébként is, a másik ember igazságának elfogadása relativizmushoz vezet. Újra sors van, nemzetkarakterológia, öt géniusz. Ami persze különösen kellemes, hiszen izomból lehet mondani, kommentelni, hogy miféle etika, miféle filozófus, miféle hipokrízis, s még csak körül sem kell előtte nézni a könyvtárakban.

A múlt nem-ismerete még nem ártatlanság.

***

A PISA felmérések szerint ijesztő méreteket öltő funkcionális analfabetizmus egy sajátos formája, amikor az információt valamiféle konzseniális egyértelműséggel, a kontextus tökéletes figyelmen kívül hagyásával adják tovább. Heller Ágnes 1959-es levelét úgy, mintha tegnap írta volna.

Mintha azóta nem jelent volna meg a Bicikliző majom. Mintha Hellertől a vátesz, példakép, karizmatikus vezető szerepe nem állna tökéletesen távol. Mintha revelatívan izgága gondolkodói teljesítménye nem igazolná mindezen jeles szerepekről, hogy szemfényvesztések.

A filozófiai etikának nem az ártatlanság a feltétele. Hanem a tévedések, hibák, bűnök fölismerése. És beismerése. Heller esetén ez megtörtént, úgyhogy tényleg nem értem, mi ez a cirkusz.

***

A diktatúrában minden az egyetlen párt ideológiája szerint egyszerűsödött le, ezzel szemben most, a szűz funkcionális analfabetizmus virágkorában a leegyszerűsítés a kiválasztott párt versenyben elfoglalt pozíciója szerint történik: a dokumentumot kiragadni a történelmi közegéből, a személyes élettörténet kontextusából, levágni róla azt a bárki számára elérhető információt, amit a dokumentum szerzője ezzel kapcsolatban elmond – és hozzátenni a mindig kézenfekvő lebecsülését egy életműnek.

***


És az ember „mint olyan” is kontextus.

Ártatlanságra nem nagyon van lehetősége, ami, eléggé sajnos, mégsem ment fel etikából. Heller Ágnes a levél megírása után továbbra is középiskolai tanár volt (nem valamelyik lap főszerkesztője vagy tanszékvezető vagy egyebek), nem publikálhatott filozófiai lapokban (egyedül a Vigilia közölte – ez a katolikus lap volt a hatvanas években a rendszer ideológiájától függetlenül alkotók fóruma) – és, mint meséli életrajzában, depressziós volt, és, ezt is elmondja, rendszeresen ivott. Szóval aligha volna állítható, hogy ártatlansága elvesztését bármilyen előnyök megszerzésére fordította, mint annyian abban a korban, akik karriert, utazásokat, vagyont és hatalmat kaptak érte. Ezért csak annyit kellett önmaguknak bebeszélniük, hogy ez a normális, mindenki ezt tenné a helyükben, és aki nem ezt teszi, az ostoba és naiv.

Heller Ágnes etikája nem kábít azzal, hogy az ember problémátlan teremtés volna. És hogy ez ne volna gond.

Az alcímezést szerkesztőségünk végezte.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!