2018. április 19. csütörtökEmma
19°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nemzetpolitika Nyirő árnyékában: kegyeleti ügy vagy egyszerű ámokfutás?

Hosu Andrea 2012. június 29. 17:38, utolsó frissítés: 2012. július 02. 14:55

Romániától Szlovákiáig és Ukrajnától Horvátországig a Fidesz azzal kísérletezik, hogy a nemzeti ököljogot alkalmazva, a helyi magyar közösségek akaratát teljesen figyelmen kívül hagyva, önkényesen ismer el és támogat kisebbségi szervezeteket.


Nem hiszem, hogy van erdélyi magyar, aki valamilyen formában ne került volna kapcsolatba a sajnos lassan már jellemezhetetlen méreteket és jelleget öltő Nyirő-üggyel. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy már régen a múlt homályába merül a romániai helyhatósági választás, és mi még mindig ezzel leszünk elfoglalva.


Merthogy akarjuk, vagy nem, szembejön.

Legutóbbi update: a Hargita megyei Törvényszék elfogadta a prefektus keresetét, és szerdán kihirdetett ítéletében formai okok miatt megsemmisítette a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal által kibocsátott Nyirő József nevére szóló temetkezési engedélyt.

És miközben folyik ez a látszólag neverending story, azt gondolom, hogy tulajdonképpen minden egyéb helyett, annak a komoly és messzire mutató jelenségnek a mikéntjét és hogyanját kellene diagnosztizálni, amelynek Nyirő parányi, elhanyagolható vetülete. Illetve helyesbítek: diagnosztizálni (már) nem kell, viszont a megfelelő iróniával és cinizmussal vegyes realizmussal érdemes volna pár szót szólni róla:




tényleg ilyen módon képzeli el Magyarország a nemzetegyesítést?

Annál is inkább, hogy zárójel: egyáltalán nem mellékesen az ügy kapcsán visszaadtak magas rangú magyar állami kitüntetéseket, lemondtak külföldi utakat, elítéltek, megbotránkoztak, nem kívánatosnak nyilvánítottak. Újra megtudtuk, hogy milyen is amikor a mindenkori román kormány valamit gondol a nagyon magyar ügyekről, számba vettük Magyarország nemzetpolitikusait, akik megfordultak kis hazánkban nagy érdekek mellett letéve voksukat, és


itt maradtunk mindent értő, de leginkább semmit nem értő fejjel: és akkor most mi van?

Hát, az van elsősorban, hogy katarzis közeli állapotba juttatott Németh Zsoltnak, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkárának nemrégiben tett kijelentése: a Fidesz berkein belül mindenki egyetért abban, hogy az egység megteremtését kell szolgálniuk Erdélyben. Kedves erdélyiek, nem erdélyiek, magyarok! Immár megnyugodhatunk, nincsenek törésvonalak az anyaország hatalmi páholyában, minden a legnagyobb rendben van. Nyirő József újratemetésével kapcsolatban pedig legyen nagyon világos: a kormány, úgy értem a magyar kormány, ezt a kérdést kegyeleti ügyként kezeli, hiába próbálja meg kampánytémaként tálalni a román politika.

Én, aki nem vagyok a hivatkozott román politika része, úgy vélem: szórakozik velünk az anyaországi politikai elit – nemzeti érzésekben egymást túllicitáló – színe-java. Dacára annak, hogy életemben soha nem értettem ennyire egyet Németh Zsolttal: igen, az egység megteremtése minden korábbinál fontosabb volna.

Ha jobban belegondolok, ezt a nagyszerű felismerést magyarázza, hogy az elmúlt időszakban kitartóan, kizárólag az erdmagyar közösség érdekeit szem előtt tartva jöttek, láttak, viszonyultak, kampányoltak. Az egyenlő közelség(távolság?)tartás jegyében, derék igaz magyarokként temettek (volna), nyilatkoztak, minden rommagyar pártot – és a mögöttük álló jó magyar embereket – egyforma szeretettel dédelgettek. Kinyilvánították a magyar kormány semlegességét, buzdítottak a választási részvételre, óvtak a sárdobáló és lejárató kampánytól, és baráti együttműködésükről biztosították a majdani győztest, bárki is legyen az. Sőt, a választási eredmények véglegesítésének másnapján hivatalosan állást foglaltak, gratuláltak, és levonták az elengedhetetlenül aktuális következtetéseket.

De mert mindez csak az én naiv agyam szüleménye, tulajdonképpen teljesen más a helyzet. Politikai csatározásokon, preferenciákon, szívügyeken, diplomáciai groteszken túl, úgy érzem, hogy akaratunk ellenére egy abszurd drámát nézetnek velünk, amelynek kötelezően választható opcionális értelemben szereplői is vagyunk. A felelős nemzetpolitizálás alanyainak, de leginkább tárgyainak nemes szerepében. Mert ha jól értettem, választási tőkévé akarnak konvertálni minket.

Ha ez így van, akkor végképp nem értem, hogy a drága jó magyar kormánynak miért kell kivont karddal újra meg újra nekirontani a határon túli magyaroknak, majd a nyilvánvaló kudarctól kicsit sem megszégyenülve hazamenni, és következmények nélkül, minthamisemtörténtvolna alapon tenni tovább a dolgát?

A Nyirő-féle kegyeletinek alig, de ámokfutásnak sokkal inkább nevezhető, mesterségesen kreált ügyek egyetlen nemzetpolitikai tanulsága az, hogy miközben a határokon átívelő nemzetegyesítés nemes elvét hirdetik folyamatosan,


Budapesten tulajdonképpen A és B kategóriás magyarokban gondolkodnak.

Romániától Szlovákiáig és Ukrajnától Horvátországig a Fidesz azzal kísérletezik, hogy a nemzeti ököljogot alkalmazva, a helyi magyar közösségek akaratát teljesen figyelmen kívül hagyva, önkényesen ismer el és támogat kisebbségi szervezeteket.

Jut eszembe: én úgy tudom, hogy Nyirő József, a XX. század sok más áldozatával ellentétben, nem volt megfosztva a minden embert megillető végtisztességtől Spanyolországban sem. Ugye, mennyivel jobb lenne, ha az olajfák árnyékában pihenne még most is, és az Uz Bence – sokak számára megkerülhetetlen, szimbolikus jelentőséggel bíró mű – írójaként emlékezhetnénk rá? Ehelyett az egységes nemzetben gondolkodás szellemében megbolygatták örök álmát és politikai hisztériát kreáltak belőle. És ami a legszomorúbb, hogy bárki is lett volna valójában, bármit is írt, gondolt és cselekedett volna, Nyirőnek már soha nem lehet esélye arra, hogy a csendes, diszkrét, és minden embert megillető tiszteletadás mellett temessék el szülőföldjén.

Ha engem kérdez valaki, szerintem nincs szükségünk az anyaországi hatalom utasításaira és kegyeletinek titulált, de lényegében kamikaze akciókká degradált újratemetéseire ahhoz,


hogy magyarnak érezzük magunkat Erdélyben.

Főleg, mert mindaz, amit éjt nappallá téve hangoztatnak, amiről biztosítanak, ami mellett kommunikációs dimenzióban elköteleződnek Budapesten, az köszönő viszonyban nincs mindennapi tapasztalatainkkal. Ez a kétarcúság megmagyarázhatatlan (történelmi perspektívából akár megbocsáthatatlanná is válhat) azok vonatkozásában, akik tulajdonképpen eszközként akarnak felhasználni arra, hogy a Fidesz még egy jó ideig hatalmon legyen Magyarországon.

Úgy döntöttem, hogy én ehhez nem szeretném se a nevemet, se a majdani esetleges szavazatomat adni. Nem tudom Nyirő miként vélekedne ma erről, de tény, hogy az ő árnyékából nemzetpolitizálni legalábbis szomorú. De most komolyan... tényleg ilyen módon képzeli el Magyarország a nemzetegyesítést?

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!