2019. december 11. szerdaÁrpád
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Orbáni látványpolitika: négypárti magyar egyeztetés, külön-külön

Hosu Andrea 2012. július 13. 17:37, utolsó frissítés: 2012. július 16. 16:32

Csakhogy pontosan az a lényeg itt, amit valamennyi sajtónyilatkozat eltakar, pontosan azok a legérdekesebb kérdések, amelyekről senki nem beszélt az egyébként konstruktívnak, jó hangulatúnak ítélt találkozó után.


Fölöttébb örülök annak, hogy – esetleg némelyikünk ezzel ellenkező előjelű tapasztalatai ellenére is – immár az erdélyi magyarság számíthat Orbán Viktorra. Legalábbis különböző értékelések szerint ez a következtetés vonható le az erdélyi magyar pártok képviselőinek a magyar miniszterelnökkel folytatott hét eleji eszmecseréjéből. Tegyük hozzá, külön bejáratú megbeszélésekről van szó, összesen háromról, és anélkül, hogy belemagyarázni akarnék bármit is ebbe a helyzetbe, több, mint jelzésértékű, hogy négypárti magyar megbeszélésre viszont nem került sor.


Tény, hogy soha nem fogjuk megtudni, valójában mi hangzott el

e nemzetegyesítési keretbe ágyazott diplomáciai jópofizáson, valami, bármi, ami túlmutatna esetleg mindazon, amit már most is érzékelünk: disszonáns a viszony az anyaországgal, több sebből vérzik az egykor (talán?) harmonikus, határokat átívelő kapcsolatrendszer. Nem azért, mert a három több, mint az egy, hanem mert azt, ahogyan az elmúlt időszakban vezető magyarországi politikusok állást foglaltak az erdélyi magyar közéletet érintő kérdésekben, szerintem távolról sem lehet egyik napról a másikra meg nem történtté tenni, és mosolyogva azt mondani: nekünk itt, szép Magyarországon fontos a határon túli magyar egység, mi mindenben ezt támogatjuk.

Nem tudom elhinni, hogy Kelemen Hunor, Toró. T. Tibor vagy Szász Jenő azért utazott el Budapestre, hogy Orbán Viktorral vállvetve megállapítsák, mennyire alapvető fontosságú az erdélyi magyarság szempontjából az őszi választáson való jó szereplés. Ugyanis nem gondolom, hogy jóhiszemű embernek efelől kétségei lettek volna, hiszen elméletileg az önkormányzati választásnak sem lehetett ettől különböző célja.



Csakhogy pontosan az a lényeg itt, amit valamennyi sajtónyilatkozat eltakar, pontosan azok a legérdekesebb kérdések, amelyekről senki nem beszélt az egyébként konstruktívnak, jó hangulatúnak ítélt találkozó után. (Nem mellesleg bízom benne, hogy a jó hangulatot nem az okozta, hogy a futballról beszélgettek a felek).


Hogy akkor sajtóduma ide vagy oda,

miként lesz ez holnaptól, különös tekintettel az őszi parlamenti választásra, ahol ugyebár a magyar közösség jó szereplése a cél? Hogyan lehet egy nyilvánvalóan a szélrózsa minden irányába mutató, ellentmondásos nemzetpolitikai viszonyulást pillanatok alatt egységessé tenni, és a korábbi nyilatkozatok ellenére az egyenlő közelség és távolság megtartásának szellemében viszonyulni az erdélyi magyar pártokhoz? Hogyan képzelik Orbánék de facto az erdélyi magyar pártok és szervezetek közötti széles körű együttműködést?

Már csak azért is érdekelne az érdemi válasz erre a kérdésre, mert a Fideszben meglehetősen világosak a határon túlra irányított kommunikációs törésvonalak: míg Németh Zsolt szerint a magyar kormány kész a korábban okozott sérelmek meghaladására (sejtem, hogy pártja preferenciális támogatására értette a romániai helyhatósági választáson, amelynek eredménye sajnos nem igazolta a hozzá fűzött ígéreteket) és kész az együttműködésre, addig Kövér László, az Országgyűlés elnöke nem úgy tudja, hogy ez lenne pártja és kormánya hivatalos álláspontja.

És ha őszinték akarunk lenni, nem is gondolhatja úgy, hiszen megítélése szerint egy bolsevik gyökerű, mentalitású, erkölcsű pártról van szó, amely valamennyi rossz kútfeje Erdélyben. Ez is egyfajta üzenet, és bármennyire is figyelmen kívül akarjuk hagyni, felmerül a kérdés: most akkor hogy is van ez?

Többek között ez az egyik ok, ami miatt nem gondolom, hogy ezek a külön bejáratú, egyébiránt igen jó hangulatú találkozások történelmi pillanatokként értékelhetők, mint ahogy azt sem hiszem, hogy érdemben bármi változna az Orbán Viktor vezette Fidesz viszonyulásán az erdélyi magyar pártokhoz. Nem hiszem, hogy


a posztkommunistázás és bolsevikozás Mont Blanc-jának csúcsán olvadozni kezdene a jég.

Nem vagyok meggyőződve arról sem, hogy átértékelődött volna bármi is, ami két év óta nemzetpolitikai alapon nyilvánvaló, amibe pénzt, energiát, erkölcsi vállon veregetést (nem keveset) belefektettek: felnevelni, megerősíteni a „nemzeti alapon szerveződő” kisebbségi pártokat az RMDSZ mellett (ellenében?).

Természetesen egy hosszú távú, tudatos stratégia részeként. Nincsen ezzel semmi gond, csak éppen nem hiszem, hogy egy jó hangulatú informális megbeszélés a feledés jótékony homályába tudná csomagolni, hogy a Fidesz egyértelműen a magyar közösségi árkok megásása mentén dimenzionálja hatalmi logikáját. Kevés vagyok annak megértéséhez, hogy miként lehet a versenyhelyzetet az összefogással egy címszó alatt komolyan gondolni, de mióta tudom, hogy erdélyi magyarként számíthatok Orbán Viktorra, máris jobban érzem magam e tekintetben. Vagy nem.

Zárójel: biztosan teljesen véletlen, hogy erre a találkozóra alig több, mint egy héttel azután került sor, hogy az RMDSZ miniparlamentjének soros ülésén elhangzott a magyarországi pártalapítás ötlete. Amelynek komolyan vehetőségét mindössze szimbolikus üzenet-jellege írja felül, és bár léggömberegetésnek titulálták a magyar kormánypárt berkeiben, nem kétlem, hogy


icipici kis szeget azért sikerült a fejükbe ütnie.

Lényeg a lényeg: nem tudom, miként fog alakulni a partnerségi viszony megerősítése a Fidesz és az RMDSZ között (tekintettel a szövetség eddigi kakukktojás szerepére a másik két párttal szemben, ami a nemzetpolitikai odafigyelést és barátságot illeti), és általában véve a jó szándék által vezérelt magyar-magyar összeborulás, de úgy vélem, ehhez kicsivel több kell, mint egy jó hangulatú, konstruktív megbeszélés keretében elhangzó szándéknyilatkozat.

Addig, amíg Tőkés László azért megy el Budapestre Orbán Viktor hivatalába, hogy az RMDSZ fölényes választási eredményeit megtévesztőnek nevezze, hogy hatalomból való kirobbantását egy bekezdésben emlegesse az egységes magyar fellépés szükségességével, bűnpártoló magatartását pedig közös nevezőre akarja hozni a teljes körű Kárpát-medencei összefogásban gondolkodással, nem hiszem, hogy nagyobb jelentőséget kellene tulajdonítani ennek a találkozás sorozatnak, mint hogy egyszerűen lezajlott.

A magyar-magyar nézetkülönbségek a határ mindkét oldalán túlságosan mélyek és beágyazottak ahhoz, hogy a romániai parlamenti választás tekintetében sarkalatos fordulatot tudnának előrevetíteni. Pusztán annyit érdemes ebből az egészből megjegyezni, hogy Orbán Viktor bölcs látványpolitizálása szükségessé tette, hogy hosszú idő után valamennyi erdélyi magyar párt képviselői a színe elé járuljanak és hogy elvben és nyilatkozati szinten egyetértsenek a közös magyar ügy fontosságában. Hogy ebből őszre mi várható, arra viszont sajnos semmiféle megnyugtató válasz nem létezik. Egyelőre legalábbis.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!