2018. november 18. vasárnapJenő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Igazság Napja

Hosu Andrea 2012. augusztus 31. 15:48, utolsó frissítés: 15:48

Az Igazság Napja kapcsán valószínűleg nem Clint Eastwood filmje jut eszünkbe, bár a valódi emberek igazi drámája tekintetében a szimbolikus hasonlóság letagadhatatlan a szeptember elsejére meghirdetett tüntetéssel.


Valószínűleg nem túl sokan vagyunk ma, akiknek az Igazság Napja kapcsán Clint Eastwood filmje jutna eszünkbe, bár a valódi emberek igazi drámája tekintetében a szimbolikus hasonlóság letagadhatatlan a szeptember elsejére meghirdetett tüntetéssel. A halálra ítélés filmbeli igazságtalansága, az igazságszolgáltatásnak az ártatlan emberrel szembeni ügyködése napjaink romániai valóságára vonatkoztatva így hangzik: bármit elvehetnek, bárkit bezárhatnak. Ez a nem kicsit félelmetes romániai (magyar) létigazság, az utóbbi időben sajnos /szerencsére óriási nyilvánosságot megélő Mikó-ügyet ismertető valamennyi tájékoztató felület, fórum, állásfoglalás, felhívás kontextusában szembejön.

Közeledik az Igazság Napja, amikor az erdélyi magyarság hosszú idő után sajnos és szerencsére újra megmutathatja erejét, megkerülhetetlenségének súlyát és bizonyosságát. Kénytelen rá, hiszen több mint húsz éves – ugyan törékeny – demokráciánk furcsa fintoraként kiderült, hogy


tulajdonhoz való jogunk teljesen esetleges,

a törvény betűjének tiszteletben tartása pedig akár börtönbüntetéssel is járhat. Sajnos azért, mert van Mikó-ügy, mert vannak, lehetnek Mikó-ügyeink. És szerencsére azért, mert ha már vannak ilyen ügyeink, akkor egyben esélyünk is lehet arra, hogy a román hatóságok, (jogállami?) intézmények felé világossá tegyük, a romániai magyar kisebbségi jogok (és nagyon fontos: nem csupán kisebbségiek) nem zárójelbe tehetők, vagy lábbal tiporhatók.



Sokan hittük, és hisszük ma is, hogy a tulajdonjog nem képezheti semmiféle alku tárgyát. Igen, ezt gondoljuk több mint húsz éve szabadon, és ma mégis ennek a csupán látszólagos axiómának az egyáltalán nem magátólértetődősége előtt vagyunk kénytelenek értetlenül állni. Az előtt, hogy a törvény tisztelete, a valamikori igazságtalan, jogtipró cselekedetek jóvátételi szándéka abszurd és érthetetlen, mondhatni megtorló következményekkel járhat.

(Nem állok le vitázni azokkal, akik mindenféle okoknál fogva korrupciós ügyként kezelik ezt a kérdést, és meggyőződéssel állítják, hogy a restitúciós bizottság tagjai követtek el hibát, amelyért most felelniük kell. Mint ahogy persze összeesküvés-elméleteket sem szeretnék felállítani a kérdésben még akkor sem, ha a politikai nyomásgyakorlás nem ismeretlen műfaj tájainkon, és az sem szorul bizonyításra, hogy igazságszolgáltatás malmai sem őrölnek olajozottan.)

Tény viszont, hogy a XIX. század utolsó évtizedeiben fölépített, majd a román kommunisták által a második világháború után államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tulajdonjoga az Erdélyi Református Egyházat illeti meg, és ez nem politikának alárendelt igazságszolgáltatási döntés függvénye.


Nem önkényesen értelmezhető,

politikai érdekek által vezérelt értékítéletek tükre. Sem most, sem máskor, sem itt, sem máshol nem szabadna, hogy az legyen. Mint mondtam, nem szándékozom összeesküvés-elméleteket gyártani, ettől még simán benne van a pakliban, hogy nem egyszerűen bírói (értsd: emberi) bocsánatos tévedésről van itt szó.

Éppen ezért, és ettől függetlenül is, szeptember elsején fontos lenne, ha egy fergeteges OmegaEddaRúzsaMagdi koncerten lelkesen bulizó közönséget megszégyenítő létszámban, egy emberként állnánk Sepsiszentgyörgyön. Nemre, életkorra, vallási és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül!!! Fontos lenne, hogy az utóbbi időszakban olyannyira elmélyült (természetesen politika színezetű) magyar-magyar szembenállást háttérbe szorítsuk. Hogy ne akarjunk kisajátítani, másról beszélni, egyéb céloknak alárendelni, kirekeszteni, egymás fejéhez vágni, és főleg ne akarjunk a hamis politikamentesség igénye mögé elbújni. Mert a Mikó-ügy akkor is politikai ügy, ha az Igazság Napja nem a politizálás ideje és helye.

Ezzel összefüggésben mondom: majdnem biztosak lehetünk abban, hogy


az esemény elérni kívánt célját nagymértékben veszélyeztetné

(mondhatni szerencsétlen mellékvágányra terelné), ha az elfogadhatatlan jogtiprással való szembehelyzekedés, és ily módon a civilizált Európa és a világ közvéleménye figyelmének felhívása helyett például autonómiatüntetéssé akarnánk alakítani a rendezvényt, miként erre vonatkozóan már különféle szándéknyilatkozatok születtek.

Ahelyett, hogy politikába ágyazott frusztrációinktól vezetve már jó előre sarat dobálnánk egymásra, és megkockáztatnánk, hogy a jelenlegi puskaporos romániai közhangulat prédájává tegyünk egy világos céllal és szándékkal megszervezett, fegyelmezett tüntetést, viseltessünk felelősen mindannyiunk Mikó-ügyével szemben.

Egyszerűen csak legyünk ott, legyünk elegen. Nem azért, hogy „mesterséges” nyomásgyakorlásra egy romániai bíróság másként döntsön. Hanem azért, hogy soha, semmilyen körülmények között ne szülessenek ehhez hasonló, helytelen és igazságtalan döntések. Azért, hogy az év valamennyi napja az igazság napjának minősülhessen, és ne csak akkor figyeljen oda ránk a világ, amikor ártatlan emberek fülénél zörög a bilincs. Az Igazság Napjának ez az egyedüli célja és küldetése.

A szeptember elseje előtti utolsó száz méteren egyáltalán nem örülök annak, hogy – túl sok fórumon és közösségi oldalon – az Igazság Napjával kapcsolatban,


szembejön valami „sajátosan magyar”.

El tudom fogadni, hogy a választások előtti láz és a kampány heve megkövetelte és bele is fért az algoritmusba, hogy az erdélyi magyar politikai harctér különböző oldaláról golyózáport zúdítottak egymásra a felek, de ez most már végképp nem fér bele.

Aki valaha egy pillanatra is komolyan gondolta a magyar összefogás elkerülhetetlenségét – márpedig úgy tudom, sokan voltak ilyenek –, akkor annak most itt a kutyakötelesség alapú bizonyítás utolsó utáni pillanata. Ezt már végképp nem kellene elszúrni, és egy komoly ügyet végzetesen hitelteleníteni. Nem azért, mert az autonómia ügye (akárcsak a globális felmelegedés, az állatkínzás, a családon belül erőszak, vagy az erdők megmentésének ügye mind) nem kiemelten fontos kérdés. De szeptember elseje nem ezekről szól, az Igazság Napjának eszmeisége nem ezekre épül.

Mint ahogy az is teljesen mellékes, hogy mondjuk Kelemen Hunor az RMDSZ elnökének minőségében, Tőkés László pedig az EMNP védnökeként fog szót kapni. Kapjanak szót, mondják el, amit fontosnak tartanak, mint ahogy az egyházi vezetők is ott lesznek és elmondják. Hasonlóképpen helyénvaló, hogy bárki, aki hónapok óta például lelkészi minőségében, időjárási viszonyoktól függetlenül kiáll az ügyért, beszédet mondhasson, ha kedve tartja. És nem azért, mert anno Sánta Imre a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Szövetség megszervezésében vállalt tevékeny szerepet, vagy esetleg mindhárom szervezet országos alelnöki tisztét is betöltötte. Ez itt és most a legkevésbé sem érdekes.


Az emberi hozzáállás, a közös ügy

iránti elköteleződés az, ami minden körülmények között tiszteletet és megbecsülést követel.

Ennek az elköteleződésnek egy másik példája lehet Eckstein-Kovács Péter „önfeljelentő” gesztusa is a bukaresti korrupcióellenes ügyészségen. Amely cselekedet ugyanakkor ennek az egész helyzetnek az abszurditását és józan ésszel ellenkező jellegét domborítja ki. Ha az egykori miniszter maga állította össze a kisebbségi közösségektől elvett ingatlanok listáját, amely lista köztudottan alapját képezte a Markó Attila és Marosán Tamás által végrehajtott törvényintézkedésnek, akkor szerintem is ott a helye az elítéltek sorában. Ha viszont a lista rendben volt, akkor a meghurcolás és jogtiprás sajnálatos ténye elvileg már nem is szorulna bizonyításra.

De mert bizonyításra szorul mégis, egyetlen utat érzek járhatónak: ha Sepsiszentgyörgyön, szeptember elsején a pódiumi öntömjénezést és pártpolitikai pecsenyesütögetést az alázatos és felelős összmagyar érdekképviselet felismerésének fontossága felülírja. Ha – még egyszer mondom – nem lesz fontos, hogy ki kit képvisel, kit hogy hívnak és egyáltalán ki mely oldalán áll az erdélyi magyar ideológiai barikádnak.

Titokban hiszem, hogy a vérlázító jogsértéssel szembeni egységes magyar fellépésnek nem lesz politikai színezete (túl azon a tényen, hogy a véleményformálóknak és a közösséget bármilyen szinten képviselőknek igenis helyük van ezen a megmozduláson), frusztrációs mozgatórugója és sérelmi vonatkozása. Ez az egy esélyünk van arra, hogy hiteles, megkerülhetetlen üzenetet tolmácsoljunk a román állami szervek, az uniós intézmények és talán egy egész világ közvéleménye felé. És hogy ennélfogva, a visszaállamosítás veszélyes precedense (a személyi bizonytalanság és tulajdon bizonytalansága), a jogállamiság felszámolására tett kísérlet előtti főhajtás helyett, az Igazság Napja után ki tudjuk majd jelenteni: Romániában a tulajdonjog nem képezi semmiféle alku tárgyát. Mert semmit nem vehetnek el, és senkit nem zárhatnak be a pofája, nemzetisége, politikai, vagy bármilyen nemű hovatartozása miatt.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!