2019. október 23. szerdaGyöngyi
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Szimbolikus erőszak és a magyar-román zárt kapu alapvetése

Hosu Andrea 2013. március 22. 10:04, utolsó frissítés: 10:04

Érzékeny téma, de semmiképpen nem páratlan, és nem is előzmények nélküli. Kelet-európai sajátosságainkból eredeztethetően, mifelénk a lelátók nem ritkán a nacionalista őrjöngés színterévé válnak.


A román-magyar zártkapus vb-selejtező előestéjén a vendégeket elkísérő fővárosi szurkolók magyar zászlót égettek és Magyarországot gyalázó jelszavakat skandáltak Kolozsváron a helyi CFR elleni román bajnoki rangadón. Érdemes ezt az esetet a március 22-i összecsapás tágabb kontextusába elhelyezni, még akkor is, ha Kolozsváron semmi más nem történt, mint hogy a szurkolói lokálpatriotizmus, nacionalizmus és rassszizmus összecsapott a sportszerűséggel. Nemzeti zászlót égetni – mondjuk éppen a magyart - egyszerűen primitív, bunkó és visszataszító gesztus, teljesen mindegy, hogy egy örmény teszi azt Jerevánban, vagy egy román Kolozsváron.


Tökéletesen közömbös, hogy milyen okokból.


Tény, hogy kelet-európai sajátosságainkból eredeztethetően, mifelénk a lelátók nem ritkán a nacionalista őrjöngés színterévé válnak. Előrebocsátom, az idegengyűlöletet egyáltalán nem a sportversengés termeli ki és újra, hanem az aktuálpolitikai történések által generált indulatok gyűrűznek be a társadalom különböző bugyraiba. Nem tudom, hogy bukaresti román fiatalok egészséges nemzettudatának biztosítékát mennyire verte ki mondjuk a marosvásárhelyi autonómiatüntetéssel vegyes székely zászló lobogtatás, egyáltalán van-e valamilyen közvetlen oksági kapcsolat a székely autonómiatörekvések és az egyre gyakoribb magyarság ellen irányuló támadások között. Tény, hogy Kolozsváron ezúttal nem székely zászlót téptek, hanem magyar lobogót égettek.

A saját csapat biztatását – miként ez Erdély szívében történt – felülírta a zászlóégetés formájában megnyilvánuló




kollektív agresszió kinyilvánítása.

A gúnyolódást, szitkozódást, verbális konfrontációt ezúttal a magyar nemzet alapvető szimbólumának meggyalázása súlyosbította. Érzékeny téma, de semmiképpen nem páratlan, és nem is előzmények nélküli.

A futball(mérkőzés) az öncélú sportteljesítményt általában látványossággá, közösségi örömforrássá instrumentalizálja, akkor világos: ebben nem, vagy csak részben lehet részük március 22-én a magyar, illetve a román válogatott szurkolóinak.

Előzmény: a magyar drukkerek antiszemita rigmusokat énekeltek, palesztin és iráni zászlókat lobogtattak az Izrael elleni budapesti barátságos (hangsúlyozom: tét nélküli) mérkőzésen a Puskás Ferenc Stadionban.

A tavaly augusztusi eseményeket szemlélve – és melléjük rendelve a néhány nappal ezelőtti igen hasonló esetet – számomra elgondolkodtatónak tűnik, hogy az Európai Unió egyik tagországában, amely hivatalosan elkötelezett a demokratikus értékek és az emberi szabadságjogok mellett, létezik és köszöni, jól van egy olyan politikai erő (Jobbik), amely teljesen nyíltan és bevallottan tér vissza a történelem legsötétebb fejezeteihez úgy, hogy Magyarország kormánya nem lép fel egyértelműen és következetesen az ilyen jelenségek ellen (jelzésértékű, hogy Orbán Viktor miniszterelnök inkább nem kommentálta a zártkapus büntetésre vonatkozó FIFA-döntést). Mivel a gyalázkodó rigmusokat akkor tisztán lehetett hallani a stadionban (Mocskos zsidók!), nem lett volna baj, ha a mérkőzés után legalább néhány játékos elítéli az esetet, vagy a Magyar Labdarúgó Szövetség kér bocsánatot az izraeli szurkolóktól. Ez nem történt meg.

Megkockáztatom, hogy ennek fényében


a normalizálódás irányába mutat,


hogy a nem mellesleg sportdiplomáciai bonyodalommá fajult kolozsvári ügy után Victor Ponta román miniszterelnök elítélte a bukaresti Rapid szurkolóinak tettét. Hogy a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) honlapján közölt közleményben bocsánatot kért az MLSZ-től, Magyarország nemzeti válogatottjától, az ország polgáraitól és a magyar államtól "egy felelőtlen szurkoló minősíthetetlen tettéért”. Hogy az időközben azonosított elkövető ellen büntetőeljárás indult diszkriminációra való felbujtás gyanújával. Hogy a magyar fél szorgalmazására a bukaresti vasutasklubra jelentős pénzbüntetést szabtak ki és egy Liga 1-es mérkőzést is zárt kapuk mögött kell megrendeznie (ezt közben megfellebbezte a klub - szerk.).

Aligha jelent vigaszt, de Európa toleránsabbnak vélt országaiban sem ritka, hogy egy-egy mérkőzés utóélete jóval túlmutat a sportesemény önmagában vett tétjén, a stadionbéli szimbolikus/tényleges erőszak hosszú napokig tematizálja a sajtót, mert – Bölöni László szavaival élve – „Idióták vannak Magyarországon és Romániában, de vannak Franciaországban is”. Vagyis


a csürhe mindenütt csürhe. Van, volt és lesz.


Ettől még minket joggal nyugtalanít, hogy a demokratikus politikai kultúra nem került fölénybe a romániai, magyarországi lelátókon, mert ennek alapfeltétele volna, hogy a társadalom szintjén is ténylegesen fölénybe kerüljön a tolerancia. A román-magyar (latensen hömpölygő, bizonyos szélsőséges csoportok nemzettudatában újra meg újra felmelegíthető) történelmi szembenállás csupán a jelen eset diszkrét bája és pikantériája, amelyet az államközi, jószomszédi kapcsolatok minőségi romlása erősít fel. (Semmiképpen nem szeretnék belemagyarázni a dologba, viszont némiképp elgondolkodtató, hogy a kolozsvári zászlóégetés egyáltalán nem akasztotta ki a nemzeti ügyek kormányát. Van abban némi perverzitás, hogy az MLSZ mellett csak az MSZP és a Jobbik ingerküszöbéig jutott el a hír. Annyira, hogy megbotránkozó közleményben foglaljon állást, és ítélje el az esetet.)

A holnapra nézve érdemes tudni, hogy a zártkapus mérkőzés idején Budapesten két különböző helyszínén lehet szurkolni. A Jobbik által a Puskás Ferenc Stadion Dózsa György úti bejáratához szervezett demonstrációval párhuzamosan az MLSZ az '56-osok terére szervezett rendezvényt, amelyet a politikai alakulat "ellenrendezvénynek" tart, és úgy véli, ez megosztja a "nemzeti összetartást". (Nem túl biztató.)


A futballstadion megkonstruált társadalmi interakciós tere


ily módon az utcára költözik. A pályán zajló, szigorúan szankcionált szabályok szerint szerveződő küzdelemmel ellentétben itt a társadalmi élet szokásos normái alig, vagy egyáltalán nem érvényesek: az ellenféllel kapcsolatos különböző elfogadhatatlan jelentéstartalmak felszínre kerülhetnek. Nos, a mocskos zsidózás, valamint a magyar zászló vázolt meggyalázása után csak remélni tudom, hogy – a Jobbikra való különös tekintettel - elmarad a büdösrománozás. Nem vagyok túl optimista. Azért kicsit bízom abban, hogy a magyar-román egymásnak feszülés zártkapus kényszere által generált érzelmek, indulatok és történelmi frusztrációk nem emelődnek négyzetre, így a lincshangulat, hisztéria és agresszió nem lesz meghatározója eme igen nagy téttel bíró mérkőzésnek. Pontosabban annak stadionon kívül megnyilvánuló részének.

„Így legalább megtanulják a hülyék, hogy ne a korlátoltságuk és nacionalizmusuk kinyilvánítására járjanak stadionba. Ilyesminek a sportban helye nincs". Sem Romániában, sem Magyarországon. Egyetértek Bölönivel. Kíváncsi vagyok, megtanulják-e?

Ja, és hogy mennyi lesz az eredmény? Arra is kíváncsi vagyok.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!