2018. október 18. csütörtökLukács
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Trianon? Köszi, inkább ne beszéljünk róla!

Kiss Bence 2015. március 03. 10:32, utolsó frissítés: 10:40

Johannis meghívta Hollande-ot december elsejézni 2018-ban. A magyarság erdélyi vezetői vajon gondolkodnak ennyire előre?


A hír: Klaus Johannis, Románia elnöke, meghívta François Hollande-ot, Franciaország köztársasági elnökét a 2018. december 1-jei ünnepségre, ugyanis éppen 100 éve lesz, hogy Románia határai többé-kevésbé felvették mai formájukat. Johannis tehát előre gondolkodik – a magyarság erdélyi vezetői vajon mit lépnek?

Rosszindulat nélkül írhatom le: ezen a kérdésen, alighanem, még senki sem gondolkozott. Kevésbé mentes a csipkelődési vágytól a megállapítás, hogy nem ártott volna. Elsősorban az RMDSZ felelőssége valamit, bármit kitalálni erre az eseményre, hisz az MPP végelgyengülése és az EMNP kudarcsorozata után megmaradó, egyetlen potens játékosként minden szem rászegeződik.


Forró pityóka a kérdés:

egyrészt mert az erdélyi magyarság számára aligha lesz ünnep december elseje. A kölcsönös tolerancia jegyében illik és fontos is tiszteletben tartani a nemzeti ünnepeket. Ez minden honos nemzet minden ünnepére igaz állítás, amely a többségtől a kisebbségeken át mindenkire igaz. Igaz, mert ezt sulykoljuk magyarokként jó ideje mi magunk is. (Amikor épp nem vesszentrianonozunk – de ennek a retorikának egy erősen kisebbségfóbiás Európában nem lesz befogadója, ráadásul politikailag nem is korrekt, ami pedig kulcskérdés.)



Vajon az elkövetkező három évben valaki gondolkodik-e el azon, hogy miként lehet politikailag korrekt, EU-ban is befogadható módon a magyarság helyzetéről beszélni? Johannis nemrég elhangzott nyilatkozata szerint Romániában ugyanis nincs magyar kérdés. Humoristák szájába illő mondat illik erre a kijelentésre:


magyar válasz sincs.

Menjünk tovább: a magyarságnak konszenzusszerűen vajon van-e véleménye arról, hogyan is kell a románsághoz, Romániához viszonyulni? Az arcukba nézve, nemzetiségi kérdésekről zavartan heherészünk, a hátuk mögött, habzó szájjal ütjük az asztalt? A vesszen Trianon alternatíva itt újra elvérzik. Romániában, akár tetszik, akár nem, román partnerekre van szükség. Politikai partnereket (és itt nem a folyamatosan köpönyegforgató, pillanatnyi érdekek mentén minden etikát mellőzően politizáló alakulatok mozgatóiról beszélek) nem sikerült közel 100 év alatt találnunk – legalábbis nem olyan számban, hogy az tényleg erőt jelentsen. Ahhoz viszont, hogy Európában az erdélyi magyarság számára fontos kérdésekről beszéljen valaki, ahhoz, hogy Románia jelen formája 100 éves fennállásának megünneplésében a magyarság faktor legyen, politikailag korrekt módon, politikai inkorrektséget, intoleranciát kell mutatni. Ez pedig nem képzelhető el román partnerek nélkül.


Ki a román partner?

Ha megnézzük, hogy Románia mindenkori kormányzata mit tett értünk, magyarokért, aligha tudnánk jó szívvel ünnepelni 1918. december 1. 100 éves évfordulóját. Valószínűleg a románságért sem tett sokat a mindenkori kormány – de oldalukon a nemzeti összetartozás. Pedig a helyzet korántsem ennyire egyértelmű.

Román partner lehet mindenki, aki úgy érzi, hogy a közel 100 év alatt az alkalmi elit az életszínvonalat nem közelebb vitte Európához, hanem éket vert Európa és Románia közé. Ez nagyjából mindenkire érvényes. Meg lehet tehát mindenkit szólítani? Naivság volna ezt feltételezni – de azokat sem szólítottuk meg, akik természetüknél, műveltségüknél fogva hajlandók átlépni a permanensen újratermelődő nacionalizmuson.

Szűk három év alatt nehéz lesz (most optimista vagyok, mert feltételezem, hogy valaki próbálkozik ilyesmivel) 25 év stratégiai építkezését bepótolni. Elsősorban azért, mert tudatosan, vagy kevésbé tudatosan a magyarság elszigetelődésén dolgoztunk, politikailag, de civil, polgári életünkben is. A cél, hogy a beolvadástól menekítsük magunk, szentesítette az eszközt. A hatékonyságról lehet vitatkozni, de az más lapra tartozik. Világos, hogy nincsen nagyobb számú támogatója a magyarságnak román oldalról: ha a román ajkú politikum önmaga ellenében határozott meg bennünket, mi is beálltunk a sorba, és a románsággal ellentétben határoztuk meg önmagunk. Elvárható valakitől, hogy egy olyan csoporthoz szimpatikusan viszonyuljunk, akinek ellenében meghatározzuk magunk?

2018-ban lesz közfigyelem. Ha újra csak magyarul, csak magunknak nyilatkozunk,


inkább szedjük le a pókhálókat

otthon a nagyszobából. Annak legalább van látszata. A magyarok igényeiről, gondjairól elsősorban románul, de angol és francia nyelven is kell beszélni, kiadványokat, miegymást készíteni.

Ștefan cel Mareről azt írta a középiskolás történelemkönyv, hogy szinte minden csatáját megnyerte, ha netán mégsem, akkor meg olyan előnyös békét kötött, hogy az felért egy győzelemmel. Az előnyös békekötés művészetét egyelőre nem sajátítottuk el. Most meg itt a fekete leves. Johannis, aki mégiscsak mérsékelt politikus, elmondja, hogy Romániában nincs etnikai kérdés. Székelyföldön nincs olyan, hogy román kérdés, másutt nincs olyan, hogy magyar kérdés, feltételezett bónuszként az egész országban pedig nincs olyan, hogy roma kérdés.

Ezek után szinte látom a jövőt: Kovács Péter, vagy az RMDSZ éppen aktuális megmondó embere 2018. december 1-jén kiáll és a sajtónak nyilatkozik az éppen aktuális MOGYE jellegű problémáról, meg arról, hogy ájjájáj, minket itt aztán nagyon megdiszkrimináltak. Az év során zajló megemlékezéseken finoman közli majd egy-egy román szónok, hogy a magyarság csak örvendjen, hogy ilyen jó dolga van. Eközben mi meg zsummogunk a markunkba, magyar popsiba magyar pacikukit kiáltunk, ugyanezt elcsípjük majd román színezetben, közben pedig titokban várjuk, hogy az óra 2019-re váltson. Trianon? Köszi, inkább ne beszéljünk róla.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!