2017. február 23. csütörtökAlfréd
14°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Amikor nem csak a megerőszakolt, de a támogató szoknyája is túl rövid

Sebők Rácz Tímea utolsó frissítés: 2015. július 21. 10:16

"Zaftos" részletek, lincshangulat kíséri a segítő szándékot is, ha az áldozathibáztatás nem elég. A közbeszéd félrecsúszásáról.


Általában a nemi erőszak áldozatai azok, akik képtelenek beszélni a történtekről. Vallomástételüket, azt, hogy ne hallgassák el, ami velük történt, számtalan kampány szorgalmazza, a feldolgozást pedig többféle módszerrel segíthetik (például pár éve írtam a Project Unbreakable kezdeményezésről, amelyben az áldozatok azokat a szavakat írták le, és dolgozták így fel, amelyeket az erőszaktevő mondott nekik).

Az, hogy az áldozatnak még ideális társadalmi körülmények között is nehezére eshet beszélni az őt ért traumáról, teljesen érthető. Kevésbé érthető viszont, hogy a rendőrség, a társadalom és a sajtó miért beszél olyan nehezen a bűncselekményről, mint amennyire félresikerülten vagy éppen felháborítóan történik most a nagy port kavart, friss vaslui-i esetről.

Pedig milyen egyszerűnek tűnik: a nemi erőszak egy bűncselekmény, amelyet jogilag a hatályos törvények szerint büntetni kell, morálisan pedig teljes mértékben és kivételek nélkül elutasítani és elítélni. Nem számítanak a körülmények, az erőszaktevő helyzete, az áldozat neme, kora, öltözéke, semmi. Ha pedig adataink vannak arról, hogy bizonyos szociális problémáktól sújtott vidékeken magasabb a szexuális bűncselekmények száma, akkor a szociális problémákat kell megoldani, nem pedig az erőszaktevőt felmenteni emiatt (ha nem is jogilag, de morálisan).

Pontosan ez történik ebben a vaslui-i esetben is, amellyel kapcsolatban az Adevărul kampányt is indított, helyszíni riportot készített, és általában, napok óta melegen tartja a témát. A történtekről, az áldozatról, az igazságszolgáltatásról és általában a nemi erőszakról való beszéd nagyon sok helyen félrecsúszott.

A legeslegnagyobb probléma természetesen a „mindig divatos” áldozathibáztatás. Ebben az esetben úgy tűnik, hogy legalább a hatóságok részéről nem kapta meg a lány, hogy úgy kellett neki, az Adevărul helyszíni riportja és az erőszaktevők „támogatására” indított Facebook-oldalak (sajtóbeszámolók szerint az egyik elkövető édesanyja létrehozott egy csoportot, amelyben a lány rossz hírnevét próbálta kelteni, ez viszont már nem lelhető fel) azonban arról tanúskodnak, hogy a helybéliek (és nem csak) között bőven akad, aki szerint a lány megérdemelte, amit kapott, a fiúk csak fiatalok voltak. „Kedvencem” az, aki szerint „nem volt szép”, amit tettek a lánnyal, az igaz, de mégse kellene emiatt hét családot tönkretenni...

A sajtó is, úgy gondolom, számos ponton hibázott az eset kommunikálásában. Például többen címben kiemelve idézik a lány vallomásából az erőszakos közösülés formáit is (nem fogom linkelni). A bűncselekmények részletekbe menő taglalásához mindig is gyanakodva viszonyultam: lehet, hogy tényleg más szándék nem vezérli az újságírót (a bíróhoz hasonlóan) mint megmutatni, hogy micsoda borzalmakra vagyunk képesek, de azért felmerül, hogy mennyire etikus nagybetűkkel harsogva visszaadni azokat a szenvedéseket, amelyeket csoda, hogy a vallomástétel alatt ki bírt mondani az áldozat. A beidézett szövegrészletek arról tanúskodnak, hogy a lány összeszedetten, pontosan képes volt összefoglalni a történteket, legalább ugyanakkora bátorságról téve tanúságot, mint amikor az erőszak után rögtön elmondta a szüleinek, hogy mi történt vele.

Ha ennek etikátlansága felől lennének is kétségeim, azt már teljesen elhibázottnak tartom, hogy az a lap, amely komolyan gondolja, hogy fel akarja vállalni a lány ügyét, helyet adjon egy ilyen indulatos, alpári és erőszakra uszító szövegnek, mint ez. Értem a felháborodást, de a lincshangulat-keltést ez nem menti, és az is eléggé elkeserítő, hogy azok a kommentek, amelyek szóvá teszik, hogy ez azért túlzás, lekussolódnak és lepontozódnak.

Nem akartam kimondottan az Adevărulnak nekimenni, viszont ezt a témát ők kapták fel a legjobban, úgyhogy amikor arról van szó, hogy a sajtó hogyan kezeli az esetet, leginkább ők az érintettek. A hozzáállásuk az említett publicisztikán és a vallomás kiteregetésén kívül amiatt is megkérdőjelezhető, hogy a cikkek miatt ott fut jobboldalt a "top videó" rovat, amelyben efféle gyöngyszemeket lehet találni (nem csak nekem tűnt fel amúgy, miközben ezt a szöveget írtam, a Catavencii is megemlítette):



A közbeszédben minden körülmény együtt áll ahhoz, hogy az áldozatok esetleg még egy ennyire "evidens" esetről se merjenek beszélni - a párkapcsolati vagy egy buliban történt nemi erőszakról nem is szólva, azok elszenvedői mellett még nem indított senki hashtages kampányt. Ne csodálkozzunk, Románia egy nagy vaslui-i falu, írta Simona Tache egy publiban az eset után. Hozzáteszem: ahol a támogatók azért félszemmel megnéznek egy kis cuki videót a rövid szoknyáról.

Címlapfotó: arindambanerjee/Shutterstock.com