2017. november 21. keddOlivér
-1°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A református egyház nem akarja a „négy templomfal” között tartani a homofóbiát

Kulcsár Árpád 2016. január 28. 14:49, utolsó frissítés: 2016. január 29. 16:04

A romániai egyházaknak gyakorlatilag egyöntetű a véleménye a melegházasságról, de a református most túllőtt a célon.


Tegnap olvastam egy kollégám cikkét, amelyből kiderül, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület is csatlakozott a homofób lobbihoz, amellyel alkotmányba foglalnák, hogy a család egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon alapszik. Ezzel pedig jelentősen megnehezítenék a melegházasság törvényi szintre emelését Romániában. Olvastam, értetlenkedtem, aztán feltűnt egy név a cikkben, és eszembe jutott egy történet.

Volt, hol volt, nem volt, de az egyik múltamban éppen egy egyházi középiskola tanulója voltam, onnan is érettségiztem. Hírhedt egy intézmény volt, nem volt, hol volt: szeretni kellett ott fenntartás nélkül a nemzetet, az egyházat, és hajbókoltunk is, ha a nemzet vagy az egyház jeles férfiúi éppen arra jártak. Szombaton is tanultunk, kórusba jártunk, ahol többnyire zsoltárfeldolgozásokat és népdalfeldolgozásokat énekeltünk, ha meghalt valami rangja fosztott főúr, vagy annak felesége, akkor vigaszdalokat zengtünk elfeketedett ajkai fölött.

A diákok többsége nem volt kolozsvári, így külön bentláksokban éltek, haton vagy tizenketten egy szobában, szóval össze kellett acélosodni. Sokszor elmondták nekünk, hogy nem csak tanítanak, hanem nevelnek, hogy aztán az erdélyi magyarságban, a gyülekezeteinkben bástyák legyünk, lehessen ránk alapozni. Ebben az idillben magaviselet-levonás járt azért, ha hétvégén mondjuk megittál egy sört, ha cigiztél, elbocsátottak az iskolából, ha egy lánnyal töltöttél egy éjszakát, vagy eltussolták az ügyet, ha nagy volt a botrány lehetősége.

Aztán az volt még ebben az idillben, hogy egy mellettünk levő hatágyas szoba egyszer karantén alá került, a fiúk hazamentek, talán egy hónapra is, nem emlékszem pontosan. A valós okot nem mondták el nekünk, de a „bűnös” az egyik fiú volt, aki lapostetűvel töltötte meg társait, amit is onnan kapott, hogy egy ismeretlen fiúval feküdt le egy hétvégén.


A srácról addig is voltak rosszindulatú pletykák, na és nem egyszerű egy keresztény szellemiségű (vagy rengeteg más szinonima lenne erre) bentlakásban szembesülni a többiek „jóindulatával”, pláne a szobatársakéval, akiknek még pluszban is akadt felróni valójuk. A srác közel járt a 12. osztály befejezéséhez, ezért a vezetőség úgy döntött, hogy kegyelmet gyakorolnak, és nem ebrudalják ki az iskolákból. Ennek ellenére nem tudom, hogy bírta volna végig, ha nem lett volna egy olyan barátja, aki a folytonos verbális zaklatások közepette is tartotta benne a lelket a szokásosokkal: vele ült le ebédnél, együtt mentek ki a városba, ha jól emlékszem, padtársak is voltak.

Nem akarok jézusi parabolákban beszélni, ez nem egy példázat: a történet egyik szereplője most azt mondja: „a református egyház lassan kullog az ügyben”. Az ügy pedig maga a homofób kampány. A román alkotmány jelenlegi cikkelye szerint “a család a házastársak szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon” alapul. Ezt a megfogalmazást módosítanák a kezdeményezők úgy, hogy a cikkely a házasság alapjaként “egy férfi és egy nő” szabad akaratnyilvánítását rögzítse. A lelkész szavaiból úgy veszem ki, hogy ő kicsit sajnálja, hogy egyháza így lemaradt, hogyha rajta múlna, akkor már régen bekapcsolódtak volna az aláírásgyűjtésbe.

Gondolkodom, az egyházpolitikai, vagy egyházi, vagy politikai karrierizmuson kívül mi indítja ilyen indulatra a lelkész urat? Gondolkodom azon is, mi a logika abban, hogy egy kisebbségi egyház forduljon egy másik kisebbség ellen, ráadásul úgy, hogy átfödések is akadnak, így gyakorlatilag az történik, hogy ez egyház cserbenhagyja saját tagjainak jó nagy hányadát is.

Azt, hogy mi a romániai történelmi egyházak véleménye a kérdésről, rég tudjuk, és ezt nagyon szívesen meg is erősítik a sajtónak, ha az néhanapján rákérdez. Legutóbb a Krónika kérdezett körbe több egyházi vezetőt, ebben is ijesztő – hát nem az erdélyi magyar többség számára, hanem a józan észnek – az eredmény: Jakubinyi elsüti az Ádám és Béla poént (ha-ha, fenemód vicces, érsek úr!), Böcskei László nagyváradi püspök szerint „védeni kell a házasság szentségét”, és az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének, Kató Bélának is megvolt a véleménye, aki úgy nyilatkozott, hogy az ügy mellé állnak, mert nekik ez így természetes: a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatát jelenti.

Az ember hajlamos szemet hunyni az egyházi vezetők maradisága, kirekesztő és megbélyegző magatartása miatt, szemet huny, amikor azt hallja, hogy hogyan hívnak fegyelmi bizottság elé egy meleg fiút egy egyházi középiskolában, szemet huny akkor, ha folyamatosan azt látja, hogy egyházi rendezvényeken erről beszélgetnek, és akkor is hallgat, amikor eltanácsolnak melegeket a protestáns teológiai egyetemről, hallgat, mert az áldozat is rendszerint hallgat, nem fordul a sajtóhoz, a diszkrimináció-ellenes tanácshoz, nem fordul sehová, hanem reméli, hogy minél kevesebb nyilvánossággal fogják kezelni az ügyet, és reméli, hogy ő – mint a probléma – csendben a szőnyeg alá lesz söpörve.

És talán érzi, hogy nincs ez így jól, de „önkaraktergyilkosság” lenne, ha ennek hangot adna, ha van is annyira szerencsés, hogy van hozzá hangja. Tényleg, hány coming out volt Erdélyben ezidáig? Nyilván nem jó, hogy szemet hunyunk, nem jó, hogy nem kérjük számon például az erdélyi református egyházon, hogy a holland mintára miért nem hajlandóak változtatni az ötszáz éves gyakorlatokon. Mikor azonban a református egyház tevőlegesen is beleavatkozik állami folyamatokba, és támogatólag lép fel egy ilyen kampányban, ahelyett, hogy etikus módon távol tartaná magát ettől (megjegyzendő, hogy ez egyházpolitikailag is hasznosabb lenne), akkor nincs más választás, mint föltenni ezeket a kérdéseket: Kedves Kató Béla, püspök úr, miből gondolja, hogy jó döntés beleszólni abba, hogy a házasság, mint polgárjogi intézmény, hogyan legyen definiálva az alkotmányban? Miért jó az egyháznak, ha egy kisebbség jogfosztottsága meghosszabbítódik, miért nem tartja az egyház magát a Romániai Református Egyház Zsinatának kijelentéséhez, amelyben az áll, hogy az egyház nem kíván beleavatkozni az azonos párok együttélésének az állam részéről történő – jogi vonatkozású – törvényesítésébe?

Nincs reális, és hiteles felmérés arról, hogy a társadalom hány százaléka meleg, nincs az a nyitott társadalom, ahol ez mérhető lenne, de a kutatók általában 3–5% közé teszik a homoszexuálisok arányát egy társadalomban (fontos itt megjegyezni, bár a házasság szempontjából talán nem annyira lényeges, hogy a szexuális orientáció kérdése jóval összetettebb, egy-egy személy élete sroán spektrumszerű). Persze vannak merészebb kutatók, akik akár 10%-ot is megsaccolnának.

Na mármost: a 2011-es népszámlálási adatok szerint Romániában 1% alatt van az ateisták aránya, a „maradék” 99% valamilyen egyház tagja, és mint ilyen, egyházfenntartói adót is fizet. Nincs okunk feltételezni, hogy a romániai magyarok körében, vagy Romániában úgy egyáltalán, kisebb lenne a melegek aránya, ez ugyanis nem morális vagy etikai kérdés, nem személyes döntés, akkor sem, ha az egyház mégannyira is igyekszik annak beállítani. Tehát tételezzük fel csak nyugodtan, hogy az erdélyi reformátusok körülbelül 5%-a homoszexuális, természetesen latens, semmint nyílt módon, és képzeljük el most ezt a képtelen helyzet, amelyben az általuk is fenntartott egyház nyíltan agitál a jövőjük ellen. Ugyanakkor képzeljük el, hogy ez az 5% egyszer csak nem fizeti be azt az egyházfenntartói járulékot.

Sőt, mi lenne akkor (játszadozzunk csak a gondolattal), ha szolidaritásból, amolyan #notinmyname „egyházi engedetlenségből” legközelebb senki sem fizetné ki az egyházadót, aki nem ért egyet a püspöki kezdeményezéssel? Mi lenne, ha ez az engedetlenség kikényszerítené az egyház állami ügyekkel szembeni semlegességét, ha erre önmagától nem hajlandó? Tudom, így nem vehetők igénybe bizonyos szolgáltatások, és tudom, bizonyos helyeken ez nem egyszerű, közösségi megbélyegzés lesz az eredménye. Mégis azt hiszem, a református egyház túllépett a saját maga által is elismert határokon, háborút hirdetett az állam bizonyos polgárai ellen. Egy hadüzenetre meg illik megfelelően reagálni.

(Nyitókép: reformatus.ro)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!