2017. december 18. hétfőAuguszta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hősiesség, vagy ügyes marketingfogás? Beyoncé, a rendőrök és a Párducok

Gergely Borbála 2016. március 01. 11:12, utolsó frissítés: 11:12

Van több is, mint ami a szem lát abban, hogy Beyoncé a Fekete Párducokat idézte meg az év legnézettebb eseményén?


Beyoncé nem kis meglepetést okozott a legújabb, Formation című számához készült videóval és a Super Bowl félidejében való fellépésével. Tőle szokatlan, explicit politikai állásfoglalásnak lehettünk, lehetünk tanúi: komoly kritikát fogalmaz meg az államokbeli rendőrséggel kapcsolatban, rámutatva a túlkapásaikra, kiáll a színesbőrűek jogai mellett, és mindezt a Fekete Párducok mozgalmának megidézésével teszi a lehető legnyomatékosabbá. Számos eseményre, folyamatra, dátumra és személyre tett utalásokat vizuálisan és szövegszinten is.

A Fekete Párducok A Fekete Párducok

Vannak azonban ellentmondások az így kialakult összetett egészben, ráadásul a korábbi állásfoglalásaival sem teljesen fér össze az, amit most képvisel. Az alapelv teljesen érthető: a feketék életei számítanak, nemet mond a rasszizmusra és az erőszakra. Ezt a Formation képkockái tökéletesen egyértelművé teszik, azonban a szám első, egyben legutóbbi előadása már kétségeket vet fel. És ezek a kétségek annyira komolyak, hogy felmerül a kérdés: Beyoncé (illetve a marketingcsapata) meglovagolnak egy eszmét ügyes fogásként, vagy valóban pálfordulás állt be az énekesnél?

Múlt héten még tüntetést is szerveztek a sztár ellen az NFL (az amerikai fociliga) New York-i székházához, azonban erre mindössze három ember ment el, és nem is olyan dolgokat kifogásoltak, amiket valóban lehetne, csak a rendőröket szerették volna megvédeni az énekes kritikájától.


„Stop shooting us” – A Formation üzenete

A videó időzítése nem hagy sok kétséget maga után. Habár először úgy tűnt, a Super Bowl előtt egy nappal megjelent klip csak a produkció felfuttatását szolgálta, más okai is vannak a február 6-i debütálásnak. Először is február a Fekete Történelem Hónapja az Egyesült Államokban, amikor az afrikai diaszpóra fontos alakjait és eseményeit ünnepelik.

Tehát a választott hónap üzenete világos, és az már csak véletlen, hogy idén a tavalyinál is erősebb a hagyományosan februárban osztott Oscar-díj körül kialakult botrány, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy „túl fehér” a jelöltek listája (– OscarsSoWhite hashtag). A nap pedig Trayvon Martin születésnapja, akinek meggyilkolása volt az az esemény, ami igazán beindította a Black Lives Matter (’a fekete életek számítanak’) mozgalmat. A fegyvertelen 17 éves fiút egy önkéntes polgárőr, George Zimmermann lőtte le 2012 februárjában. A tettest később jogos önvédelemre hivatkozva felmentették.

A Formation egyik képkockájaA Formation egyik képkockája

Az időzítés tökéletes, de vizuálisan is odacsap Beyoncé. A kezdő képkockákon egy New Orleans-i, vízben álló rendőrautón ül – ez többször visszatér a videóban, míg végül az autó elsüllyed. A háttérben házak állnak romosan, félig vízben – erről azonnal beugrik a Katrina hurrikán, és az azt övező felháborodás. Tehát a klip pár másodperc alatt a néző képébe vágja, hogy létezik a rasszizmus és a feketékkel szembeni rendőri túlkapás az Egyesült Államokban.



A tragikus hurrikán utáni állapotokról is többször láthatunk még felvételeket, de két másik nagyon erős része is van a videónak. A végén egy fekete bőrű kisfiú táncol az utcán egy rendőrsorfallal szemben. Ezt a feketék kultúrája és az indokolatlan (rendőri) elnyomás szembenállásaként értelmezhetjük – milyen komikus, hogy egy kisfiú táncát felfegyverzett rohamrendőrök figyelik. Bármilyen diszkriminatív vagy agresszív cselekedet helyett a rendőrök azonban végül feltartják a kezüket. Közvetlenül ez után van bevágva egy falfelirat, amelyen az áll, hogy stop shooting us (’ne lőjetek ránk’).

A Formation egyik képkockájaA Formation egyik képkockája

Beyoncé tehát megcsinálta, rámutatott a problémára (egyébként is támogatja férjével együtt a Black Lives Matter nevű mozgalmat), hallatta a hangját. Ráadásul a kislánya is szerepel a klipben, amivel hangsúlyozza, hogy nem csak magukért kell kiállniuk, a gyerekeknek, és a még meg nem születetteknek is jobb körülményeket kell teremteni. Látszólag tehát egyszerűen használta a pozícióját, hogy olyan helyzetben van, ahonnan hatalmas tömegekhez tud szólni. Ez még akkor is dicséretes, ha eszébe jut az embernek, hogy ő nem biztos, hogy valaha tapasztalt bármit abból, amiről beszél, mert ez nem is kizáró ok, sőt. Az viszont kicsit problémás, hogy egy olyan gépezetnek a része, ami egyértelműen profitorientált, és mint ilyen, növeli a társadalmi szakadékokat. Ezt megspékelve a Super Bowl szünetében megidézett Fekete Párducokkal azonban már egyre kevésbé rózsaszín, amit csinál.




Nemi diszkrimináció, kapitalizmusellenesség és Beyoncé produkciója

Az említett előadáson Beyoncé és táncosai a Fekete Párducok (The Black Panther Party) tagjainak jellegzetes viseletét öltötték magukra. Ez egy radikális polgárjogi mozgalom volt az Államokban, amelyet két fekete egyetemista, Huey P. Newton és Bobby Seale alapított 1966-ban – tehát ennek idén van az 50. évfordulója. A Párducok kvázi azért harcoltak, hogy emberszámba vegyék a fekete bőrű állampolgárokat. Rengeteget segítettek a gyerekeknek, oktatást, egészségügyi ellátást biztosítottak, kiálltak az őket ért rendőri erőszak ellen. Tehát úgy tűnik, pont beleillenek abba, amit ma Beyoncé közölni szeretne.

Beyoncé táncosai a Super Bowl fellépésen Beyoncé táncosai a Super Bowl fellépésen

Azonban a Fekete Párducok alulról szerveződtek, rengeteget tettek azért, hogy érdemben cselekedhessenek, radikálisak voltak, nem profitra vagy népszerűségre játszottak. Innen nézve az, hogy Beyoncé felölti a ruhájukat a vállalati és fogyasztói Amerika erődemonstrációján, a Super Bowlon, visszás. Persze értelmezhetjük úgy, hogy egyszerűen tisztelegni szeretett volna előttük, de ha már azt is hozzátesszük, hogy rájuk irányítani a figyelmet, előhívni mindazt, amit ők fontosnak tartottak, akkor Beyoncé maga ellen beszél. Ez nem biztos, hogy a nagyközönség számára egyértelművé válik, és ha a felszínen maradunk, ebből is csak annyi jön le, hogy Beyoncé kiáll a rasszizmus ellen.

A Fekete Párducok tüntetnek (tumblr)A Fekete Párducok tüntetnek (tumblr)

A Fekete Párducok elveiben, céljaiban és a mozgalom működésében vannak olyan elemek, amelyekkel az énekes elvileg nem ért egyet. Például a párducok női tagjai számára tilos volt a párton kívüli párválasztás, és jellemző volt a velük szembeni erőszak, a vezető pozícióban lévő férfiak részéről is. Valamint nők nagyon-nagyon ritkán kaphattak más szerepet a működésen belül, mint az ételosztás, nevelés, tanítás. Beyoncé pedig ezidáig arról volt híres, hogy a nők jogai mellett kampányol gőzerővel – az más kérdés, hogy célravezető módon teszi-e azt. Ezen kívül az agresszió, a fegyveres fellépés alapeleme volt a Fekete Párducoknak, amit Beyoncé valószínűleg nem szeretne ma tapasztalni a fekete bőrű társadalom részéről.



A Párducok ezen túl – és ez a legizgalmasabb – a nyugati kapitalizmus ellen szólaltak fel, és küzdöttek ellene. Az, hogy – tegyük fel – Beyoncé a Super Bowl félidejében a kapitalizmust ellenző pártot idéz, és odacsap az asztalra, próbálja felrázni a hotdog-evésből az embereket, durva, merész aktus. Az azonban, hogy ő maga is ennek a rendszernek egy éllovasa, más fényt vet a dolgokra. Kijátssza a fogyasztói társadalom, a kapitalizmus összes lehetőségét, törtet, karriert épít mindennek a hátán, megszámlálhatatlan marketingstratégiát bevet. Miért feltételeznénk azt, hogy ez nem egy a sok közül?

Robbantott egy nagyot, fellépett, megidézett valami radikálisat, ezzel elintézve, hogy jó sok ideig szó legyen róla. Egy olyan helyzetben tette ezt, ami több szempontból ellentétes azzal, amit az általa megidézett párt képviselt. És nincs vesztenivalója, nem lövik le, nem viszik el bilincsbe verve. Tulajdonképpen felhasználta a párducok vizuális megjelenését a saját show-jához. Ő nem az utca hangja, csak abban a szerepben tetszeleg, ezzel még többet kaszálva.

Persze ez is sarkítás. Az, hogy az énekes egyáltalán kiáll egy-egy ügy mellett (és megteszi más esetekben is), nem marad közömbös, önmagában jó, és biztos, hogy valamilyen szinten hat is. De a Párducokkal való eszmei összekapcsolódási vágya leginkább csak komikus marad. És azt se felejtsük el, hogy őt sok-sok szerződés köti, egy hadsereg dolgozik mögötte, tehát sok esetben csak bábu, „csak” egy ember, aki letudja a melót. Hogy ebből az „akciójából” mennyit írhatunk Beyoncé karakterének felfrissítése, az ellaposodás megelőzése számlájára, azt maximum csak megtippelni tudjuk.

Az biztos, hogy bőven keltett feszültséget mind a Formation, mind a fellépés. Erre a Saturday Night Live című show-műsor igyekezett humorosan reagálni egy videóval, amelyben az amerikaiak rájönnek, hogy Beyoncé nem fehérbőrű, ezért pánik tör ki. A humor végülis erre való.



Nyitókép, és az énekes táncosait ábrázoló fotók forrása: Beyoncé hivatalos Facebook oldala

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!