2019. december 11. szerdaÁrpád
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Zokniló és üvegfújás – kiszámíthatóság és rutinmunka jellemezte a KMN gyerekprogramjait

Simon Mária Tímea 2016. augusztus 24. 16:34, utolsó frissítés: 17:59

Talán itt lenne az ideje újragondolni a Kolozsvári Magyar Napok kicsiknek szánt programjait, mert ebben a formában már az idén sem volt teljes sikertörténet.


A Kolozsvári Magyar Napok alatt a legnagyobb népszerűségnek örvendő programpontok közé tartoztak a gyerekeknek és családosoknak meghirdetett foglalkozások a Farkas utcai református templom melletti Romkertben. A mindig zsúfolásig megtelt udvaron számos, a kolozsvári gyerekek számára már ismert tevékenységet próbálhattak ki az érdeklődők, ha bírták a szülők és a gyerekek a sorban állást. A legtöbb tevékenység ugyanis inkább türelemre tanította a kicsiket és nagyokat, hiszen a gyerekfejjel már-már végtelen hosszúságúnak tűnő sorban állás után másodpercek, percek alatt túl is jutottak a foglalkozáson magán, így volt ez például az üvegfújással vagy az agyagozással is. A gyerekprogramok zsúfoltságáról A KMN főszervezője, Gergely Balázs a Krónikának adott interjúban is beszélt, amikor elmondta, hogy hiába volt rengeteg gyerekprogram, a saját gyerekei is arra panaszkodtak, hogy félórás-órás sorban állás után kerültek sorra egy-egy helyszínen.



Kétségtelen, hogy nem lehet annyi programpontot és helyszínt biztosítani, hogy egyáltalán ne alakuljon ki kisebb tömeg a népszerű foglalkozásokon, azt azonban be kellene látni, hogy ebben a formában nehezen fenntarthatóak a Romkertbe meghirdetett programok.


Kreativitásmentes gyerekprogramok



A már hét kiadást megért Kolozsvári Magyar Napok a kezdetektől fogva úgy pozicionálta magát, hogy fokozottan figyelt a gyerekes családok igényeire, ennek ellenére úgy érzem, hogy ezen szolgáltatások megrekedtek az első évek szintjén és nem nőttek a rendezvénnyel, a gyerekek idén is ugyanazokon a foglalkozásokon vehettek részt, mint a tavaly vagy a tavalyelőtt, és még azelőtt, az egyedüli változás a helyszínekben mutatkozott meg, azt viszont az aktuális év felújítási munkálatai határozták meg, és nem feltétlenül a bővülő programkínálat. Itt elsősorban a KMN központi gyerekprogramjaira gondolok, amelyek idén a Romkertben voltak megszervezve. Fogalmazzunk úgy, hogy előre sejthető, kitalálható volt az idei gyerekprogram is, az azonban már régen rossz, ha randomgenerátorral felépíthető egy rendezvény programja, vagy ha tetszőlegesen kiemelhetőek más kolozsvári gyerekprogramokból, legyenek azok az évente megszervezett gyereknapok vagy a téli adventi sokadalom. Túl kellene lépni már a zokniló, sólisztgyurma, papírfagyi kombinációkon, és új foglalkozásokat behozni. Kicsivel több kreativitást és kevesebb megszokott, rutinszerű dolgot várna az ember annak a rendezvénynek a gyerekprogramjaitól, amelyik az erdélyi magyar kulturális rendezvények között az egyik legjobban várt nyári esemény.



A kreativitás hiányán és a rutinmunkán túl idén problémának láttam azt is, hogy az egyes foglalkozások túl szűk időintervallumban voltak meghirdetve, és lehet, hogy a foglalkozásvezetőknek bőven elég két-három órán keresztül zoknilovat készíteni, óriásbuborékokat fújni vagy arcot festeni, ennyi idő alatt ekkora tömeget azonban nem lehet kiszolgálni. Ezért jó lenne, ha a szervezők jövőre elgondolkodnának, hogy a valóban népszerű foglalkozásokat több emberrel, hosszabb időre hirdessék meg, hiszen elég nehéz elmagyarázni egy négy éves gyereknek, hogy a néni vasárnap fél egykor azért nem vállal több arcfestést, mert azelőtt való nap másfél órát túlórázott. Egy ekkora presztízsű rendezvény esetében szerintem nem megengedhetőek az ilyen amatörizmusok. Mivel egy ilyen rendezvény esetében ezeket mindenekelőtt szolgáltatásként fogom fel és nem önzetlen önkéntességként, elvárom, hogy profi módon legyenek megszervezve: például az arcfestő, ha valóban nem vállal több festést, tegyen ki egy táblát, hogy mára befejezte a munkát, és ne azután szóljon oda félvállról egy harmadik személynek, miután a gyerek már percek óta állt a sorban, és azt is kigondolta, hogy milyen figurát szeretne az arcára, hogy “menjen, mondja meg azoknak, hogy ma többet nem festek, mert a tegnap is másfél órát túlóráztam.”, Egy több napos rendezvényen, amikor több száz gyermek szeretne pillangóval, pókemberrel és virággal az arcán futkorászni, akkor lehet, el kellene gondolkodni, hogy nem tessék-lássék stílusban, legyen ez is benne a programban módszerrel kellene megoldani például az arcfestést.



Amúgy végig az volt az érzésem, hogy egyáltalán nincsenek felkészülve a gyerekinvázióra, pedig a 10-től meghirdetett programokon már fél tizenegykor kialakultak a sorok.


Unott arcú középkori imitátorok

A Romkert másik felében középkori vásár volt berendezve. A beharangozóban egy izgalmas időutazásra hívtak: “A szigethalmi Emese Park által korhűen megidézett középkori hangulat idén sem hiányozhat a Kolozsvári Magyar Napokról, már csak azért sem, mert az elmúlt évek során gyermekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas, a fantáziát is megmozgató programnak bizonyult ez az időutazás.” Valóban, a Farkas utcai református templom mellett felépített középkori vásárrészlet olyan volt, mintha egy képeskönyv lapjai - és itt azt kellene írni - elevenedtek volna meg, a megelevenedés azonban valahogy elmaradt a Romkertből. Ennyi unott középkori nénit és bácsit, automatikus üzemmódba kapcsoló vásárost akkor sem lehetett volna összegyűjteni, ha keresi az ember.



A rendezvény ideje alatt többször megfordultunk a Romkertben, de a középkori hangulatot egyszer sem sikerült elkapni, hiányzott a zsibvásár jellege az egésznek, és a zenészeket, lantos dalnokokat sem hallottuk, amint felvidítják a közönséget, pedig hosszú délelőttöket töltöttünk azzal, hogy sorban álltunk például kötelet verni vagy kipróbálni a katapultot. Legtöbb esetben a foglalkozások vezetésével megbízottak egyszer sem szóltak a sorban álló gyerekekhez, a kötélverés szinte Sub Bass Monster 4 ütemére emlékeztetett: csak éppen nem szív, sűrít, gyújt, kipufog volt a négy ütem, hanem színt választ, felkötöz, mozgat, elvág. Egyik alkalommal úgy álltuk ki a négy éves kislányommal az egy órás sort, hogy a két középkori ruhába öltözött bácsi egyszer sem került interakcióba a gyerekekkel, sem amíg sorban álltak, sem akkor, amikor végre sorra kerültek. Nem ismertették a folyamatot, nem tudtuk meg, hogy miért három emberes feladat a kötélverés, hogy azt a fadarabot, amelynek négy bemélyedése van, s amely vezeti a szálakat, azt szívnek nevezik, igazából nem tudtunk meg semmit. A gyerekek beálltak a sorba, s attól függően, hogy egy-egy félrefordulás után hányan kerültek eléjük, egy félórás-órás sorban állás után sorra kerültek, ahol kipróbálták, milyen módszerrel verték a kötelet a régi idők emberei.

Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy nem voltak a négy nap alatt egyszer sem olyan foglalkozások, ahol a házigazdák ne jó kedvvel, készségesen álltak volna a gyerekek és a szülők rendelkezésére, de sajnos sokszor találkozhattunk olyannal is, akiről már messziről látszott, hogy alig várja, hogy lejárjon az egész, és a háta közepére kívánja, hogy még egy nyűgös gyereknek elmagyarázza, hogyan is kell elkészíteni az ezredik kézimunkát. Ebben az esetben azonban én úgy látom, hogy nem kell csinálni, mint ahogy számomra az sem elfogadható érv, hogy ezek a foglalkozások önkéntes alapon működnek, vagy ennyi pénzért te se mosolyognál négy napot. Jövőre talán érdemes lenne felkutatni olyan támogatókat, akiknek kifejezetten a gyerekes családok a közönsége, és őket bevonva újragondolni a gyerekprogramokat, mint ahogy azt is érdemes lenne megnézni, hogy milyen más programokkal lehetne gazdagítani a kínálatot, hogy ne a sok éves rutin legyen újrahasznosítva minden KMN-kor.

Fotók: a Kolozsvári Magyar Napok hivatalos fotói.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!