2017. március 29. szerdaAuguszta
10°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Dóra műtétje 6: Miújság van

Aczél Dóra utolsó frissítés: 2016. november 30. 06:58

Az orvos azt mondta legutóbb, hogy egy hónapon belül megoldódik ez az alkatrészprobléma, meglesz a protézis, és programálnak műtétre, és minden jó lesz. Kivártam az egy hónapot, de nem lett minden jó.


Kezdhetném úgy is, hogy tök fasza, hogy elkezdjük ünnepelni a várást. Ami amúgy eddig nekem irtó fontos volt, szépen esténként beültem a szobám csendes (na, jó, ez még gyerekkoromban…) magányába, és a bütykölést dicsőítendő készültem a karácsonyra. Így jó ünnepelni a várást, ha tudom, hogy pontosan mikor fog eljönni, és azt is, hogy pontosan mi: hogy töltöttkáposzta lesz, és hogy megint vita a bátyámmal azon, hogy mégis mennyi szaloncukor kerüljön a fára. Szerintem semennyi, szerinte az összes, mert onnan jobb lelopkodni, mint a fa alól a kosárból. Az nem izgi. Szerintem hülye, de ezt csak csendben mondom, mert ha anyukám meghallja, akkor oda a karácsony.


Kivártam a beígért egy hónapot. Az orvos azt mondta legutóbb, pontosan október 12-én, hogy egy hónapon belül megoldódik ez az alkatrészprobléma, meglesz a protézis, és programálnak műtétre, és minden jó lesz. November első hetében, egy szép őszi sötétedős késő délután (épp idill a családdal némi odakozmált vacsora illatában) csöng a telefon, ismeretlen szám. Boldogan szólok bele, sejtve, hogy ez izgis beszélgetés lesz. Az lett. A bécsi kórházból hívtak. Jesssz – mondok magamnak, végre! – aztán meg mikor megtudom, hogy miért, akkor ó, fene! – mondok magamnak.

Merthogy épp egy felmérés alanya lettem, ahol negyven percen keresztül azt akarták megtudni, hogy a protézis, amit tizenöt évvel ezelőtt adtak, hogy szolgálja az életem. Jól, köszönöm – mondok a fiatal orvosnak, és nem vagyok szívbajos én is megkérdezni tőle, hogy ugye tudja, hogy épp egy műtétre várok, és hogy nem tudom, hogy mi a fene történik. Megígérte, hogy fog beszélni az orvossal, és válaszolnak az egy nappal ezelőtti levelemre.


November 14-étől kezdtem el hívogatni őket, mert természetesen nem kaptam választ a levélre. Hétfőn, kedden, szerdán is beszéltem a titkárnővel, kértem, hogy dokival szeretnék egyeztetni. Jaj, a Doktor műtéten van, jaj, most az ambulancián rendel. Szerda délután már biztosított afelől, hogy ők fognak hívni és nem felejtettek el. Tehát csütörtök kora délután ismét hívtam őket. Én őket, igen, nem ők engem.


Rögtön kapcsolta a titkárnő az orvost. A doki meg véletlenül megkérdezte csupa udvariasságból, hogy mi újság? Én elnevettem magam, ekkorra ő is megértette, hogy ez most épp nem volt jó kérdés, erre megköszöntem a kérdését. Továbblendültünk. De csak a beszélgetésben, mert a műtét ebben az évben nem lesz meg. A kérdésemre, hogy mi lesz, ha sürgősségi eset lesz belőle, azt válaszolta, hogy meg fogják tudni oldani, de nem lesz az a tökéletes megoldás, amire most épp várunk. Biztosított afelől, hogy nagyon meg leszek elégedve az új protézissel, ha ki tudom várni.


Éljen tehát Advent, éljen a várás! A tökéletes megoldás úton van . Csak nem tudni, pontosan mikor és hogyan érkezik, és hogy hogyan fogja befolyásolni az ezutáni életemet. Pont mint az igazi, első karácsony…


A kép Flora Waycott Design kicsit átbuherálva.