2017. december 18. hétfőAuguszta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Dóra műtétje 8: Amikor a hiszti segít

Aczél Dóra 2017. január 25. 09:52, utolsó frissítés: 11:42

Eddig azt hittem, hogy egyetlenegy klinika létezik, amelyik engem rendbe tud szedni. Hát nem.


Akkora erőm nem volt, hogy magamtól lássak ki a helyzetből, hogy keressek más megoldást. Eddig azt hittem, hogy egyetlenegy klinika létezik, amelyik engem rendbe tud szedni, amit ő mond – már ha mond bármit is – az szent.

A démonok után kicsit összeszedtem magam, és kétségbeesett kérdéseket tettem fel Facebookon az egyetlen olyan embernek, aki ehhez a témához hozzá tud szagolni, és aki nem mellesleg az ismerőseim között szerepel a kék-pittyegős arckönyvben. Ő egy származását tekintve arab orvos, aki még anno ott volt a műtétemnél, és aki miatt nem tudok hinni a véletlenekben. A tavaszi kontrollom alatt az AKH egyik orvosi szobájában épp várok a doktorra, mire egy ismerős arc szalad át a nyitott ajtón, visszanéz, és az egy dolog, hogy az én szemem felcsillan az ismerősségtől, de az övé is ugyanennél az oknál fogva csillan fel! 16 év után egy orvos megismeri a régi páciensét. Gyakorlatilag a találkozásunk is teljes képtelenség: ő épp most költözött vissza évekig tartó malajziai karrierje után Ausztriába. Heti egyetlenegy nap, pár órára jön be külső tanácsadóként a kórházba, és épp akkor, épp ott, épp én is ott, ahol épp ő is ott.

Facebookon bejelölni ismerősnek, majd az őszi csendben megkértem, hogy nézzen már utána, hogy mi történik, mert az AKH nem nagyon hajlandó bármiről is informálni engem. Sajnos nem tud sokat tenni, mert ő már külső tanácsadóként sem jár be. A démonlátogatás nem hagyott túl jó emlékeket bennem, magyarán hisztis és ingerlékeny voltam, kínomban az arab dokinak írtam kérdéshalmazt: normális, hogy ennyit kell várni? Csak üljek ölbe tett kézzel, és ne csináljak semmit? Vagy van valami javaslata?

Volt javaslata: ő egy magánklinikát hozott létre azzal a professzorral közösen, aki a legeslegelső műtétemet végezte, aki nem mellesleg saját maga dolgozta ki a protéziseket, amellyel nem kevés gyereknek és felnőttnek adta meg a teljes élet lehetőségét. Ha gondolom – mondja szerényen az arab doki – menjek el hozzájuk is egy kontrollra, szerinte ők hamarabb meg tudják oldani a protézisgondot – jelentsen ez bármit is – teszem hozzá magamban.


Most Bécsben vagyok, a telefonomra letöltve a térkép, nehogy eltévedjek, és tömegközlekedek ezerrel. Megtalálom késés nélkül a magánklinikát, és épp azzal a megszokott légkörrel vagyok fogadva, amely bármelyik romániai magánkórház rendelkezik: családias és kedves légkör, bürokrácia alig, foglaljak helyet, s mivel úgyis ismerem az orvost, ha megérkezik, nyugodtan menjek oda hozzá.

Esküszöm, imádom, hogy itt mindenki kezet fog mindenkivel. És az orvosnak annyi ideje van, amennyit kérek, elvégre két országgal odébbról jövök, ő ezt kifejezetten tiszteli. A konzultáció alatt számos esetet vázolt fel, meghatároztuk a lépéseket: én röntgent készítek otthon, hogy itt ne kelljen sokat fizetnem érte, azt elküldöm neki mailen, közben ő az AKH-tól lekéri a kórtörténetem.

Amúgy a protézissel az a gond, hogy: a régi protézisemet nem távolítják el, hanem kivágnak belőle, és csak bizonyos részét kell újragyártani. A cég, amelyik a régi protézist gyártotta, már nem gyártja ezt a típust, a másik cég, amelyik most csak ezt az új alkatrészt kellene gyártsa, meg nem vállal felelősséget, hiszen nem egy általa gyártott termékre helyezik rá.

Egyszerűbben, az arab doki hasonlatával élve: ha egy Audiba Mercedes motort raksz, és nem fog működni, se az Audi, se a Mercedes nem fog felelősséget vállalni érte. Van megoldás, több is – mondja a doki. Az egyik megoldás, hogy tudjam, hogy jó helyen vagyok. Ennek a professzornak egyrészt vannak még kallódó protézis elemei (ne, ne kérdezzem, hogy honnan, ő sem tudja – közben kacag), másrészt hátha a régi protézist gyártó céget rá tudja bírni, hogy bizonyos elemet gyártsanak le. Jó a kapcsolata velük, rövid időn belül szoktak neki választ adni.

Ó, és ne hagyjam az AKH-t. Ha válaszolnak, akkor mindenképp azt a megoldást válasszam, ami nekem a gyorsabb. Higgyem el, hogy ez a legfontosabb. És ezeket a mondatokat nem az én kérésemre mondta, mondta, mert egy ember ült előtte, akinek elég fontos és kvázi sürgős a műtét (már több mint egy féléve sürgős), és ilyenkor az ember számít, nem a kórház.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!