2017. április 27. csütörtökZita, Mariann
24°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Dóra műtétje 12: Kirakós

Aczél Dóra utolsó frissítés: 2017. március 02. 09:48

Aczél Dórát ma műtik Bécsben, miközben ezt a szöveget olvassátok, amit a műtét előtti délutánon írt.


Egyszerűen vannak dolgok, melyek nem változnak. A bécsi kórház kórtermeiben például még mindig ugyanazt a fertőtlenítőt használják, amit tizenhat évvel ezelőtt, tudom, mert az illatokat nem felejtem. A kórházi szobák vécéjében a vészcsengő mellé ugyanaz a piros nővérkefej van ragasztva, ami tizenhat évvel ezelőtt. Egy kicsit talán megkopott, de nem számottevően. Tudom, mert a hangulatokra is emlékszem. A procedúrára is emlékszem, az is változatlan: nővérek és orvosok kézről-kézre adnak ma, emeletről-emeletre küldenek, hogy totálteljesen felkészítsenek holnapra. Aláíratnak mindent, tudomásul vettem, megértettem, tájékoztatva voltam. Kicsi ugyan az esélye, de megtörténhet, érti? Igen? Akkor, kérem, itt írja alá.



Az E112-es papíromat simán elfogadták a felvételi irodán. A pasi az ablakos pult mögött boldogan írta a papírra, hogy nekem 11,94 eurót kell fizetnem minden itt töltött napra. Kérdem, hogy hogy, hiszen az E112 fedez mindent, nem? Kiderült ugyanis, hogy nem csak Romániában létezik ez a coplată nevű szörnyen idegesítő találmány, hanem itt is. Ideadott a pasi egy törvényt, angolul, hogy értsem, hogy co-paymentet kell fizetni. Mivel van E112-m, ezért nem napi 1194 eurót, hanem 11,94-et. Figyelmesen olvasom a törvényt, itt legalább lehet kérdezni, és készséggel válaszolnak. Otthon, mikor épp az E112-höz kértem a váradi ortopéd orvostól az orvosi jelentést, akkor is beutaltak. Másnap (természetesen nem aludtam benn a kórházban) addig nem adták vissza az egészségügyi kártyámat, míg a recepción nem fizetek ki 10 lej coplatát. Akkor nem volt türelmem kekeckedni velük és rákérdezni, hogy miért nem tájékoztattak erről, inkább csak gyorsan fizettem, hogy a kezemben lobogtathassam végre azt a papírt. Ezért szeretem amúgy a magán orvosi intézményeket: mert tájékoztatnak és nem árulnak zsákbamacskát. Az állami rendszer – én naivan azt hittem, hogy – ingyenes, de nem eszik ám olyan forrón azt a kását. Mindig csak akkor derül ki, hogy fizetni kell, miután már beutaltak, már bent ültél, amikor már nem nagyon van mit csinálnod, csak fizetned. És teljesen mindegy, hogy mekkora az az összeg. Számomra felháborító, hogy egy beteget nem tájékoztatnak a jogairól meg a kötelezettségeiről. Mert amúgy törvény írja elő, igen, de vannak olyan emberek, akik nem foglalkoznak a szabadidejükben a törvények böngészésével ki tudja, hogy mikor kerülünk kórházba címszó alatt.

Az AKH-ban az a normális, hogy van a vécében vécépapír, fertőtlenítő szappan, az étkezésekhez adnak nem csak normális kaját, hanem hozzá dukáló tányért és evőeszközt is. Napközben vizet, pohárral, délután megkérdik, hogy ki kér kávét. És hány cukorral. A műtét napjára a kórház hálóingét kell viselnem, addig maradjak nyugodtan az enyémben. Senki nem szól rám, hogy utcai ruhában ülök az ágyon, vagy mezítláb járkálok a szobában.


Miután minden vizsgálatot elintéztem, az orvosok sorra kopognak az ajtómon, hogy van-e kis időm arra, hogy tájékoztassanak. Először a plasztikai sebész jön. Részletesen magyaráz, de zavarban van, szerintem perfekcionista és idegesíti, hogy nem tud perfekt angolul. Szépen kér, hogy ha tehetem, maradjak a szobában, mert hamarosan jön az ortopéd, ő is el fogja részletesen magyarázni, hogy ortopédiai szempontból mi lesz velem. Így is történik. Az ortopéd papírjait is aláírom, megértettem minden kockázatot.

Holnap műtét. 6 órával azelőtt nem szabad ennem, innom is csak kicsit, és csak ha nagyon szomjas vagyok. Ezt az aneszteziológustól tudom, mert ő meg részletes kórképet vett fel tőlem, és elmosolyodott, hogy arra a kérdésre, hogy cigarettázom, azt mondtam, hogy igen, hiszen havi három szál becsúszik. Ezért megkért szépen, hogy műtét előtt 6 órával, ha tehetem, ne gyújtsak rá. Biztosítom efelől. Továbbá részletesen elmondja, hogy hogyan történik az altatás, mi az, amit kérhetek, minek mi a veszélye, illetve, hogy tudjam, hogy mivel általános altatásom lesz, ezért mesterségesen fognak lélegeztetni, csövet dugnak le a torkomon, amit, mire felébredek kiszednek ugyan, de lehet, hogy érzékeny lesz a nyelés, vagy fájhat a torkom.

Látszólag nem zavarja őket, hogy nem tudok németül. Az EKG-t egy idősebb orvosnő végzi, aki erősen exkuzálja magát, hiszen sajnos sosem tanult angolul. Megkérem, hogy lassan beszéljen németül, mert azt megértem. Így lett. A szívem a helyén, mondja az EKG.

A perfekcionista plasztikai sebész visszajön, elfelejtett valami fontosat közölni. Lehet, hogy a combom bőréből egy nagyon vékony réteget ki kell venni és át kell helyezni a vállamra. Nem biztos, a műtét alatt fog kiderülni. Az én kérdésem a hiúságom mondatja: mekkora heg marad utána? Nem marad, mondja a doki, talán egy kicsit pirosabb lesz. Elnevetem magam. Egy fél órával ezelőtt azt taglalta, hogy vagy a hátizmomat, vagy a mellizmomat húzzák a vállamra, most pedig a bőrömet vágják-teszik a vállamra. Kirakósoznak velem. Erre a megjegyzésre sikerült valami mosolyformát csalni a doki arcára.

A műtét ortopédiai része várhatóan egy órás, a plasztikai része pedig 3-4 órás lesz. Várhatóan egy darabig nem jelentkezem. Nem biztos, hogy lesz kedvem pötyörészni.


címlapfotónkon Aczél Dóra, fényképezte Danilics Tibor