2017. április 27. csütörtökZita, Mariann
24°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Dóra műtétje 13: A műtét

Aczél Dóra utolsó frissítés: 2017. március 15. 10:00

Az éhség akkor rosszabb, mikor már ágyastul letolnak a műtő várótermébe. Mert ilyenkor még a savtól is hánynék, az idegesség mindent csak fokoz.


Inni sem szabad. A reggel át kellett vennem a hátulgombolós kórházi hálóinget, fehérnemű sincs rajtam, ezt is beikszelték egy papíron (se fog implantátum, se ékszerek, se fehérnemű) mielőtt leküldtek volna a műtőbe.

Szerintem egy óra eltelt odalent a sárga színű váróban, míg rám került a sor. Néztem hát az embereket, akik ugyancsak vártak. Féltek, leplezték, fájt nekik, leplezték. Gondoltam, most akár én is lehetek Marinko. Aki tizenhat éve a tekintetével bátorított, és akire azóta is emlékszem, pedig esküszöm, hogy csak egy oké jelet mutatott akkor a kezével nekem. Tekinteteket kerestem, de sajnos csak a nővérekét, orvosokét tudtam elkapni, nem lettem Marinko.

Gyakorlatilag levetették rólam a hálóinget, a sárga paplanom helyett egy sötétzöld lepedővel takartak be, úgy, hogy közben a bokám sem villant ki, kaptam egy hálót a hajamra, aztán futószalag segítségével átraktak a kórházi ágyból a műtős ágyra. Toltak a műtőbe és a kattogó agyam most még élesebb kezdett lenni, csillapítani kéne. Gondoltam hát szépre, kedvesre, nyugtatóra. Nem segített. A műtőhöz már közel voltunk, odacsapódik egy maszkos pasi, bemutatkozik, ő a doki, akivel leveleztem, exkuzálja magát az egész protézises késés miatt, én csak bólogatok, mert már beszélni nem nagyon tudok.

A műtőben rengeteg szempárt látni. Gyakorlatilag csak azt, mivel minden más testrész sötétzölddel van elfedve. De a szemek jók, hihetetlenül kedvesek, mosolyognak, megfogják a kezem, tudják, hogy félek. Oxigénmaszk, hogy nyugodjak egy kicsit, egy sötétbarna szempár pedig a vállamat simogatja az egyik kezével, másikkal az altatót mutatja, a szemével meg a tekintetem keresi. Amikor megtalálja, mutatja, hogy most fogják az altatót beadni, és szerencsés vagyok, mert az egész műtét nekem csak tíz másodpercig fog tartani. Vagyis ennyit érzek majd belőle. 10, 9, 8 - filmszakadás.


Ma még március 2 van. Fél tizenegy, este – válaszol a kérdésemre az egyik sötétzöld ruhás férfi. Hogy vagyok? – kérdi, én mondom, hogy jól. Próbálok körbenézni, nehézkesen mozgok, be vagyok drótozva: 4 kanül a kezemben és karomban összesen, egy a nyakamból lóg. Ezt nem látom, érzem. Szomjas vagyok, ihatok? Nem, de adnak citrompálcát, ezzel nedvesíthetem a számat. Gyakorlatilag olyan mint a fülpálcika, csak egy kicsit nagyobb a vatta rajta, csak az egyik felén van és át van áztatva limonádé-szerű löttyel. Egy csomagban 3 van, két percig nyalogatom, hogy minél több nedvességet szívjak ki belőle. Több mint 24 órája nem ettem és nem ittam.

Visszaalszok, később ébresztenek csak azért, hogy megkérdezzék, hogy vagyok. Két fiatal férfi van csak a megfigyelőben. Ők a nővérek. Jól vagyok, köszönöm. Van viszont egy problémám: nem ismerem Bécset, nem tudom, hogy ma hová tudnék bulizni menni. Röhögi a szakállas, megkérdi a szemüvegest. Röhögi ő is. Kérek még citrompálcát. Adnak, és beszélgetünk. Visszaalszom, egy óra múlva szemüveges költ. Jól vagyok, kérdi. Jól, mondom. Amúgy, tényleg fontos, hogy óránként felkölts csak azért, hogy megkérdezd, hogy jól vagyok-e? – kérdem. Szemüveges elszégyelli magát. Nem, következőre nem költ. Kérdezi, hogy van-e szükségem fájdalomcsillapítóra. Adhatsz valamit. Mid van? Van erősebb, amit fent az osztályon nem adnak, adjak olyant? Persze, - kapok az alkalmon. Ahogy benyomja a nyaki kanülömbe elszédül velem a világ. Ez kurva jó cucc, kiáltok fel. Röhögi. Észreveszi, hogy a nyakamra rászáradt némi vér. Letörli. Közben mondom, hogy mi van, odabent nem volt jobb dolguk, mint engem pirosra tetoválni. Röhögi.

Éjjel háromkor vittek fel a szobámba. Ma már március 3 van. Első éjszaka jól aludtam.

Reggel a nap szépen besüt a 18-i emeleti szobába, nem lehet tőle aludni. Két drénem van (vákuumpalack, melynek a csöve a műtéti bőrfelület alá van vezetve), az egyik a karomban, a másik a hátamban. Nézem a combom, nem vettek onnan bőrt, noha a tegnap még valószínűsítették, hogy fognak. A bal mutatóujjamra pulzusmérő csatolva, a húgyhólyagomban katéter. A fejem fölötti rúdon három infúziós palack: antibiotikum, fájdalomcsillapító és sóoldat. Itt tényleg nem kapok olyan cuccos fájdalomcsillapítót, mint amitől a srác az éjjel beszédített.

Jön a reggeli, és kávét is adnak. Én előtte megiszok egy nagy pohár vizet.