2017. október 22. vasárnapElőd
10°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Dóra műtétje 16: E112 – harmadszorra

Aczél Dóra utolsó frissítés: 2017. június 08. 12:55

Amikor műtét után derül ki, hogy az ígéretek ellenére mégis szükség lenne egy papírra, amit csak a műtét előtt állítanak ki.


Most harmadszorra is sikerült. És elmondhatom, hogy harmadszorra megszerezni egy E112-es formanyomtatványt ugyanolyan vesződséges, mint az első kettő. A folyamatban a hasonlóságot csak némi szereplők biztosították, a procedúra teljesen új. Kezdem az elején, hogy érthető legyek.

A Dóra műtétje cikksorozat arról szólt, hogy hogyan sikerült a román egészségügyi biztosítóval teljesen legális eljárással fedeztetni a bécsi AKH-ban a kacifántos műtétemet. Én nagyon naivan a műtét után elengedtem ezt a történetet, hiszen vége, megvolt, gyógyulok, ezután belső fizikai és lelki folyamat a gyógyulás. Nem így lett. A műtét utáni hat hetes kontrollig nagyjából eseménytelenül teltek a gyógyulós napjaim, aztán a Húsvét nekem úgy hozta el a feltámadást, hogy tátongó nyílással jelezte, hogy a műtéti seb kinyílt. Azóta heti egyszer biztosan, de inkább heti kétszer Bécsbe ingáztam kontrollra és akár kisebb beavatkozásra is, amit az áldásos Európai Egészségbiztosító Kártya fizetett. Attól most eltekintek, hogy elég sok tanulópénzt fizettem csak azért, mert elég sokáig elfelejtettem megkérdezni, hogy a kártyát a felülvizsgálati díj (alkalmanként 100 euró) fedezésére elfogadják-e. Ja, persze – mondta a nő az ablakon túl, mikor végre eszembe jutott, hogy nem ártana megkérdezni.

Egyszer varrtak, egyszer ragasztottak, de egyik módszer sem bizonyult hatásosnak, a seb folyamatosan kinyílt, így egyik szerdai napon beutaltak altatásos műtétre. Az időpontot aszerint határozták meg, hogy mikor van a legközelebbi szabad hely a műtőben. Hétfő volt az, tehát vasárnap reggel bent kellett már lennem. Addig volt két darab napom, a csütörtök meg a péntek, amíg a listára felírt, műtét előtti kötelező orvosi vizsgálatokat megcsináltatom otthon. Illetve ugyebár haza is utazom hozzá, ami Bécs-Kraszna távlatban nem elhanyagolandó időbefektetés.

Utazástól fáradtan rohangászok háziorvos beutalótól a vérvétel, mellkasröntgen, belgyógyászhoz Kraszna, Zilah útvonalon, hogy aztán másnap eredményeket is kézhez kapjak. Pénteken hívom telefonon a biztosítóházat, hogy van itt ez a szitu és nincs időm, de kvázi sürgősség, vajon mit csináljak. A nő, aki addig foglalkozott az ügyemmel, nem volt elérhető, a kolléganője hátha tudok segíteni kérésére elmondtam neki a helyzetet, biztosított, hogy az európai egészségügyi kártyámat el kell hogy fogadják. Megnyugodtam és vasárnap reggel 8-ra meg is jelentem az AKH plasztikai sebészeti osztályán. Onnan leküldtek a felvételi irodába, ahol boldogan lobogtatom a kártyám. A bácsi tört angollal mondja, hogy azt nem tudja elfogadni, mert ez nem ambuláns ellátás. Én mondom neki, hogy de muszáj elfogadja, mert kvázi sürgősséggel rendeltek be, és egy régebbi műtétem folyományaként kell újraműtsenek. A régi műtétemre pedig volt E112-m. Adatbázist csekkol, és mikor meglátja, hogy volt E112-m, csak annyit mond, hogy it’s OK. Kétszer is elmondja, úgyhogy boldogan fekszem be a műtétre, minden rendben van.


5 nap múlva engednek ki, és az orvosi kibocsátó levél mellé kapok egy számlát is, nem elhanyagolandó végösszeggel. Mellé egy levél, hogy kérik, hogy az E112-t, ami aktuális, azt mutassam fel, vagy legyek szíves kifizetni. Fizethetek bankon keresztül is. Visszamegyek a felvételi irodába, egy másik bácsi ugyanolyan tört angollal fogad, próbálok magyarázni, és ismét szembesülök azzal, hogy hátránya van annak, ha én jól beszélem az angolt. Mer el tudom magyarázni, de sajnos nem értik. Megint kiejtem a számon az E112 bűvös szót, és ennek hatására kinyitja az adatbázist, csekkol, és mondja, hogy a számla szerinte tévedés, de mivel ma nemzeti ünnep van, holnap hívjam fel azt, aki kiállította a számlát, és tisztázzam vele.

Csütörtök van, 4 napja műtöttek, hétfőn kontrollra kell mennem, ezért csak Pestig megyek el. Pénteken hívom az osztrák nőt, mondja, hogy tévedés történt a felvételkor, sajnos az E112-m nem aktuális, mindenképp kell egy újat szerezzek, de ne aggódjak, időm az van, nem sürgős. Nem volt kedvem hívni a román biztosítót még aznap, írtam nekik levelet, hosszút, melyben leírtam, hogy egyrészt ők is azt mondták, hogy rendben van a kártya, a bécsiek is leokézták a betegfelvételnél.

Hétfőn reggel, úton Bécsbe kontrollra hívom telefonon a román biztosítót. Olvasták a levelet, és csak annyit tudnak hozzáfűzni, hogy sz@r helyzetben vagyok, mert visszamenőleg E112-t kiállítani nem tudnak. Bécsben bemegyek a nőhöz, aki számlázott, elmondom neki is, hogy a románok nem fognak fizetni, és a zsebemből nem fogok fizetni, a kártyámat még mindig fel tudom ajánlani, de ha azt akarják, hogy a kórház pénzt kapjon utánam, akkor próbálják megoldani az E112 nélkül. Igyekszik, mondja a nő, utánajár a lehetőségeknek, és mindenképp maradjunk telefonos kapcsolatban. Már Magyarországon voltunk, mikor hív a román biztosító. Felhívták a nemzeti biztosítóházat Bukarestben és – láss csodát! – van mód arra, hogy utólagosan állítsanak ki E112-t. De ehhez orvosi levélre van szükség a bécsiektől, hogy bozonyítsam a helyzetet. És a papírok leadására adnak nekem két napot.

Hétfő dél volt, ahogy internet elé kerültem, levelet írtam a doktornőnek, felsorolva benne, hogy mire van szükségem, és kérve, hogy sürgősséggel állítsák ki nekem. Összeszedem a saját orvosi mappámból azokat az iratokat, amelyekről úgy vélem, hogy reprezentánsak lehetnek ebben az ügyben, és küldöm fordításra őket. Sürgősen, természetesen. Ezután hívom a doktornőt, hogy megkapta-e a levelem. Kb. 20 perccel azelőtt küldtem, a dokinő már elkezdte írni, nem győztem hálálkodni neki, de visszafogtam magam, mert a dokinő nagyon problémákat old meg, nem akartam az értékes idejét azzal rabolni, hogy köszönömözök neki.

Ezután vonatra ülök, gyorsan haza kell érnem, hogy időben le tudjak mindent adni, legkésőbb szerdán, ma már hétfő délután van. Egy hete műtöttek, kizsigerelt, fáradt vagyok, a bátyám gyroszt vesz nekem a vonatállomáson, a sógornőm Snickerset nyom a zsebembe. Éjszaka otthon vagyok, Nagyváradon. Hajnalban indulok tovább, hogy Zilahon intézhessem az orvosi papírokat. Megérkezik a dokitól a levél, azt másik fordítóhoz kell beadnom, mert elfelejtettem szólni, hogy németül írják meg, kedvesen angolul állították ki. Kedd délután írok egy sms-t a biztosítóházas nőnek, hogy szerdán, holnap 8-ra ott vagyok a lefordított dokumentumokkal. Erre a válasz sms-e annyi, hogy reméli, hogy minden úgy lesz, ahogy kéri. Felkiáltójel a végén. Nem reagálok, fáradt vagyok.

Másnap reggel fél nyolckor összeszedem az összes fordítást, fizetek érte összesen 75 lejt, és a nyolc órás harangszóra kopogok a biztosítóházas nő irodájának ajtaján. Fél órára rá a kezemben van, most már harmadszorra is egy E112-es formanyomtatvány.

A bécsi számlázós nő örül a telefonban, csak szkennelve kéri, én pedig alig várom, hogy reggel tízkor ágyat foghassak és pihenhessek. Elvégre mégiscsak egy hete és két napja műtöttek…


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!