2017. szeptember 22. péntekMóric
15°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ember-medve konfliktuskezelés csak puskával?

Hartel Tibor utolsó frissítés: 2017. július 06. 08:58

Talán egy dologban mindenki egyetért, aki az ember-medve konfliktussal foglalkozik: szükségünk van viábilis medvepopulációkra. Nem akarjuk azt, hogy eltűnjenek a medvék a tájainkról.


Románia Európa és a világ legértékesebb biokulturális régióit tartalmazza. Ezekben a régiókban számos olyan biológiai valamint kulturális érték maradt fenn, amelynek nemzetközi relevanciája van és óriási potenciált jelenthetnek a kontinensünk szociális és ökológiai fenntartható fejlődését illetően. Tekintve, hogy ezek a tájak szorosan kapcsolt szociális-ökológiai rendszerek eredményeképpen jöttek létre, erősen fontos, hogy a fejlődési stratégiák ne kompromittálják ennek a komplex rendszernek az identitáselemeit.

Hagyományos kultúrtáj Erdélyben (Szászföld). Ez a táj integrálja a termelést (mezőgazdaság, fa) valamint a nagyfokú biodiverzitást, miközben óriási esztétikai, kulturális értéke van (forrás: Hartel Tibor).


A medve- és farkas populációk egyedi identitáselemei a biokulturális régióinknak. Éppen ezért, erősen fontos az a mód, ahogyan a nagyragadozó-ember konfliktusokat kezelik. Szokásosan a nagyragadozó-ember konfliktus menedzsmentjének fő eszköze a kilövéses eltávolítás volt. Ez a konfliktus menedzsmentstratégia (természetesen mindig is társulva egy “fenntartható” vadállomány kezelési stratégiával) oda vezetett, hogy Nyugat-Európából gyakorlatilag eltűntek a medvék. Az emberi terjeszkedés a tájban olyan méreteket öltött, hogy a nagyragadozók akár véletlen jelenléte is zavaró tényező lett legalább egy személy számára. Ez történt Bruno medvével is, amely 170 évvel azután, hogy Németországban kihalt a faj, betévedett az országba, heves politikai vitát váltva ki. A problémát finn vadászok bevonásával intézték el azzal, hogy kilőtték Brunót.

fotó: Szabó József


Alább két alapvetően eltérő és erősen leegyszerűsített ember-medve konfliktus kezelő modellt mutatok be. Az egyik modellt elnevezem “kilövéses modellnek” valamint a másik, alternatív modellt elnevezem “ember-medve koegzisztencia modellnek”. Fel fogom vázolni ennek a két modellnek az esszenciális vonásait és ezeknek a vonásoknak az alapján reflektálni lehet arra, hogy mennyire hatékonyak a medve populációk fenntarthatóságát illetően. Végül is talán egy dologban mindenki egyetért, aki az ember-medve konfliktussal foglalkozik: szükségünk van viábilis medvepopulációkra. Nem akarjuk azt, hogy eltűnjenek a medvék a tájainkról

A “kilövés modell” a klasszikusan alkalmazott ember-medve konfliktus kezelő stratégia, ma is dominál. Lényege, hogy a medvék számát kilövéssel ellenőrzik. A történet dióhéjban arról szól, hogy mikor, mennyi medvét lőhetnek ki. Túl nagy a vélt vagy becsült medve populáció? Kilövéssel csökkentsük az egyedszámot! Bizonyos medvék problémát okoznak? Lőjük ki őket!

A “kilövéses modell” tipikusan a medvéről szól és reaktív jellegű: ha baj van, azonnal orvosoljuk a problémát (kilövéssel, esetleg kompenzációval). Ma a konfliktus frontja a települések körül van. Ki kell lőni ezeket a medvéket. Holnap ez a frontvonal eltolódhat a “vadon” irányába, majd akkor is kilövik a medvéket és így tovább addig, amíg eltűnnek a vadon élő medvék a régióból. A természetvédelmi törvények (védett faj) ideiglenesen lelassíthatják ezt a folyamatot, de minden más gyakorlati intézkedés hiányában halmozódnak az ember-medve konfliktusok okozta feszültségek és nő annak az igénye, hogy a golyót újra használatba vegyék. Van egy mondás (eredete amerikai, ha jól tudom): “Ha az egyetlen eszközöd, amid van, az egy kalapács, minden tárgy szegnek tűnik.” A kilövéses modellben a puska az egyetlen biztos eszköz, minden medvével kapcsolatos probléma megoldására.

fotó: Szabó József


Az “ember-medve koegzisztencia modell” lelke nem a kilőtt medvék száma. Eltérően a kilövéses modelltől, ennek a modellnek a fő tengelyét azok a szociális és ökológiai rendszersajátosságok képezik, amelyek facilitálhatják (vagy gátolhatják) az ember-medve koegzisztenciáját. Ezeket a rendszersajátosságokat meg kell érteni, és stratégiákat kidolgozni az azok működésbe léptetésére. Az ember-medve koegzisztenciát facilitáló ökológiai tényezők közé tartoznak a strukturálisan komplex tájak (hogy lehetővé tegyék azt, hogy a medve és az ember elkerüljék egymást), jól kihangsúlyozott gradiensek a fa illetve cserje borítást illetően, valamint a nem fragmentált natív vegetáció dominanciája a tájban. Az ember-medve koegzisztenciát befolyásoló szociális jellegzetességek közé tartoznak a helyi piacok kifejlesztései, ahol a termelők eladhatják a termékeiket, nevelési projektek, amelyek elősegítik egy általánosan pozitív attitűd kialakítását a medvék felé, megfelelő viselkedések és intézkedések, amelyek minimalizálják az ember-medve találkozást, tájhasználat, ismeretek (a medve populáció dinamikájáról, viselkedéséről), kompenzációs rendszerek, valamint politikai és intézményi akarat és támogatás.

A medvék kilövése a fent vázolt koegzisztencia modellben utolsó lehetőségként van alkalmazva. Hangsúlyozom: nem azt állítom, hogy a kilövést mindig és minden esetben kerülni kell. Inkább azt akarom hangsúlyozni, hogy a kilövés, mint egyetlen módszer, nem fogja elősegíteni azt az ügyet, amelyet mind akarunk: hogy hosszú távon is medve populációkkal büszkélkedhessen Erdély. Nagy szükség van tehát alternatív diskurzusokra ebben az ügyben – olyan diskurzusokra, amelyek a figyelem középpontjába a harmonizációt, koegzisztenciát helyezik. Ha a medve-ember koegzisztencia szociális és ökológiai feltételeit megteremtjük, akkor ezáltal rengeteg más sérülékeny élőhely, növény és állatfaj életfeltételei is meg lennének teremtve és sokkal biztosabb alapokon állna a hosszútávú védelmük, mint ahogy most van.

fotó: Szabó József


Tudatában vagyok annak is, hogy a koegzisztencia-modellben leírtakra nincs recept és nincs jól bevált gyakorlat, hogyan kellene életbe léptetni. Éppen ezért, a kedves olvasó egyszerűen azt mondhatja: jól teletömtem üres fecsegéssel ezt a cikket. Valóban: vannak receptjeink (“rutinunk”) arra, hogyan növeljük az erdeink gazdasági értéket, van recept arra, hogyan növeljük a mezőgazdasági hozamot, és van recept arra, hogyan kontrolláljuk a vadállat populációink méretét. Mindezekre intézmények is léteznek. Viszont a fent felvázolt “koegzisztencia modell” feltételezi a jelenlegi szociális és intézményi rendszereink, értékeink status quojának a megkérdőjelezését, átstrukturálását.

Lehetetlennek tűnő feladat, igaz-e? De ha ténylegesen azt akarjuk, hogy populációökológiai és biológiai szempontból fenntartható medvepopulációink legyenek és hogy a konfliktusokat az emberek és a medvék között minimalizáljuk, akkor merészen kell gondolkodni. A “kilövéses modell” önmagában túl egyszerűnek tűnik erre a komplex feladatra. A “kilövéses modell” alkalmazása vezetett oda, hogy a medve populációk gyakorlatilag eltűntek Európa legtöbb országából. Szóval: a “kilövéses modell” konkrét, kézenfekvő, de nem hozza meg azt az eredményt, amit akarunk. A “koegzisztencia modell” meg túlságosan bonyolult, de potenciálisan jó megoldást hoz hosszútávon. Mi meg Homo sapiens vagyunk, akik számára a Holdra való kiszállás már lassan rutinkérdés.

A szerző ökológus kutató, egyetemi docens.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!