2017. december 18. hétfőAuguszta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Sorosozós „családnépszavazás” lesz Romániában is

Dan Cîrjan 2017. július 18. 12:06, utolsó frissítés: 12:20

Az indítvány nyitott kapukat dönget, hiszen a román polgári törvénykönyv már eddig is egy férfi és egy nő kapcsolataként határozta meg a házasságot, a politikai elit pedig teljesen elzárkózik az LMBT közösség jogainak kiterjesztésétől.


A román törvényhozás rábólintott arra népszavazási kezdeményezésre, amelyet egy keresztény-konzervatív civil szervezetekből álló koalíció indítványozott, és amelynek célja a házasság heteroszexuális meghatározásának alkotmányba foglalása. Az indítvány nyitott kapukat dönget, hiszen a román polgári törvénykönyv már eddig is egy férfi és egy nő kapcsolataként határozta meg a házasságot, a politikai elit pedig teljesen elzárkózik az LMBT közösség jogainak kiterjesztésétől. De akkor mégis mi haszna van az ilyen kezdeményezéseknek? Mit árul el a kelet-európai politika jelenlegi állapotáról? A szöveg eredetileg szerb-horvát nyelven a Bilten magazinban jelent meg, angolul a CriticAtac portál közölte, magyarul pedig a Kettős Mérce blogon volt olvasható.

Május 25. és 28. között, a magyar kormány hivatalos támogatásával Budapest zarándokhelyévé vált mindazoknak, akik megvédenék a „hagyományos családot”. A Családok Budapesti Világtalálkozója névre hallgató esemény jobboldali szervezetek széles skáláját vonultatta fel, amelyeket meglehetősen nyílt abortuszellenes, melegjog-ellenes retorika, illetve a patriarchális család és a keresztény hit iránti elkötelezettség hozott egy platformra. A jelenlévők között megtalálhattuk a horvát U Ime Obitelji (A Család Nevében) csoportot, a megkerülhetetlen amerikai neoprotestáns szervezeteket, a szerb Dveri (Ajtók) pártot, az olasz Északi Ligát, a francia La Manif pour Tous-t (Tüntetés mindenkinek) és hasonló keresztény, jobboldali szervezeteket a világ minden tájáról. A világtalálkozó szintén büszkén adott helyet annak az összejövetelnek, amelyet a Családok Világkongresszusa – egy amerikai központú civilkoalíció, amely magába foglalja a keresztény jobboldal legbefolyásosabb szervezeteit – kezdeményez minden évben. A Családok Világkongresszusa (WCF) a Fidesz hathatós támogatásával biztosította szervezeti gerincét ennek a több napos konzervatív eseménynek.

Ebben a kis otthonos, jobbos környezetben a román résztvevő, egyébként egy abortuszellenes szervezet alapítója, Bogdan Stanciu így büszkélkedhetett: „Románia az élvonalában van annak a harcnak, amelyik a családért, valamint a házasságon és erős, független családokon alapuló európai civilizációs modell megőrzéséért zajlik.” Stanciu kérkedő nyilatkozata arra a román parlamenti döntésre utal, amely lehetővé teszi egy olyan népszavazás kiírását, amely alkotmányba foglalná a család férfi és nő egységeként történő meghatározását. Bár a román polgári törvénykönyv már amúgy is így definiálja a házasságot, de az alkotmányba foglalása után ez a meghatározás évtizedekre kizárná az azonos nemű párok egybekelésének lehetőségét. A lenyűgöző számú, hárommillió aláírást összegyűjtő népszavazási kezdeményezést a Koalíció a Családért (CpF) nevű szervezet bonyolította le, és most, hogy a parlament is rábólintott, a referendumra már a következő hónapokban sor kerülhet.

A CpF és kezdeményezése zavaros történetét nem könnyű kibogozni. A Koalíciót néhány tucat, főként vallásos színezetű szervezet alkotja, de elég széles ahhoz, hogy befogadjon olyan nem vallásos szervezeteket is, mint az Okos Szülők Szövetsége. Bizonyos értelemben a liberális kilencvenes évek civil társadalmának alteregójaként tekinthetünk rá: alulról építkező, aktív szervezet, amely képes nyomást gyakorolni az állami intézményekre, és túlnyomórészt jobboldali. Első nyilvános fellépésére 2013-ban került sor, amikor tiltakozott a magányos farkasnak számító parlamenti képviselő, Remus Cernea törvényjavaslata ellen, amely lehetővé tette volna az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatát.


Cernea az elmúlt években többször próbálkozott az élettársi kapcsolat jogi elismertetésével, de kezdeményezéseit idő előtt elkaszálta a törvényhozás. Mindenesetre a 2013-as kísérlete elég komoly reakciót váltott ki a CpF ernyője alá behúzódó jobboldali keresztény csoportok részéről. Az az év egy másik okból is fordulópontnak bizonyult. Egy hasonló konzervatív kezdeményezés sikere – ezúttal Horvátországban, a Család Nevében csoport vezetésével – győzelmi stratégiát és hatékony mozgósítási stratégiát adott a világ más részein élő elvtársaik kezébe. Ráadásul, egy évvel korábban a Fidesz-kormány is az alkotmányba foglalta a család korlátozó meghatározását. Mind a horvát melegházasság-ellenes civilek, mind a Fidesz sikerrel védte meg saját ügyét a Velencei Bizottság előtt. 2013 azt is megmutatta, hogy a szűken vett liberális jogi keretek között, szélesebb, LMBT-támogató társadalmi nyomás nélkül ezek a jobboldali kezdeményezések nem elháríthatók.

Ezek a sikerek egy új fejezetet nyitottak az Egyesült Államokbeli vallásos jobboldal és a kelet-európai konzervatívok közötti szövetség történetében: a Családok Világkongresszusa, számos tagszervezetével együtt, fontos szerepet játszott ebben a közeledésben, de szintén szerepet játszottak az olyan nemzetközi civil szervezetek, melyek jogi tudással segítették a „természetes családért” küzdőket. A WCF erősen támaszkodott saját kiterjedt oroszországi tapasztalataira, itt ugyanis a szervezet már a kilencvenes évek eleje óta aktív szerepet vállalt, többek között támogatta a melegellenes törvénykezés megalkotását. Anatolij Antonov például, aki a kilencvenes évek óta rányomta bélyegét az orosz családpolitikára, a kongresszus egyik alapítója. Romániában az Alliance Defending Freedom (Szabadságot Védő Szövetség, ADF) vágott bele a lecsóba, jogi segítséget nyújtva a népszavazási kezdeményezés elindítóinak. Jelenléte azonban már a 2011-es polgári törvénykönyv-reform idején érezhető volt, amikor a jelenlegi heteroszexuális családdefinícióért lobbizott.

A politikai tér átalakítása

Kívülről nézve a román Koalíció a Családért kezdeményezése bizarrnak és fölöslegesnek hathat, hiszen nyitott kapukat dönget. Épp, mint a 2013-as horvát esetben, a román polgári törvénykönyv már amúgy is tiltja az azonos neműek házasságát. A melegházasságot erőszakkal kikényszerítő „LMBT nyomásra” tett utalások egyáltalán nem támaszthatók alá tényekkel. Az LMBT közösség alig jutott levegőhöz az elmúlt 15 évben, nemhogy jelentős nyomást gyakorolna az állami intézményekre. A hétköznapi brutális diszkrimináció mellett a homoszexualitás 2001-ig bűncselekménynek is számított, és csak az EU-csatlakozási csomag keretében szűntek meg a melegellenes törvénykezés utolsó maradványai.

2013 óta minden egyes bejegyzett élettársi kapcsolatot érintő kezdeményezés már a román parlament folyosóin elhalt. Egyik sem jutott el a két ház valamelyikének plénuma elé. Ilyen körülmények között, amikor még az élettársi jogviszony sem kerülhet a napirendre, a melegházasság bevezetésére még középtávon sem lehet számítani.

Ráadásul, Horvátországgal ellentétben, Romániában nulla politikai akarat mutatkozik az LMBT közösségek helyzetének javítására. A 2013-as horvát népszavazás után több politikai párt is támogatta egy „jogalkotási alku” ötletét, bejegyzett élettársi törvényjavaslatot nyújtva be, hogy ellensúlyozzák a népszavazás eredményét. Egy hasonló forgatókönyv szinte elképzelhetetlen Románia esetében. Szinte a teljes politikai paletta támogatásáról biztosította a CpF-et.

Ellenfelével szembeni jókora erőfölényét kihasználva a Koalíció farkast kiált a lehető legbiztonságosabb, legkonzervatívabb közegben. Nem csoda hát, hogy még a vele szimpatizáló kritikusok is azzal vádolták, hogy egy nem létező ügyet tematizál, ideológiai szélmalmok ellen harcol.

Ez a különös kampány mégis óriási hullámokat vert. A népszavazási kezdeményezésnek sikerült polarizálnia a nyilvánosságot, ennek pedig komoly politikai következményei vannak. Az egyetlen párt, amelyik úgy döntött, kiáll a népszavazás ellen, a korrupcióellenes USR (Mentsük meg Romániát Szövetség) belharcok közepén találta magát. A nemrégiben alakult szervezet kettészakadt: miután a párt úgy döntött, ellenzi a népszavazást, alapítója és vezetője, Nicușor Dan lemondott. Szerinte a párt álláspontja elijeszti a konzervatívokat a korrupcióellenes harctól. A legjobb döntés az lett volna, ha nem döntöttek volna, és megmaradtak volna a korrupcióellenes harc látszólag semleges talaján.

De a népszavazás következményei, sajnos, nem csak eddig terjednek. Egy olyan csatává vált, amelyet a résztvevők a nyilvánosság fölötti hegemóniáért, a politikai tér megrajzolásának és a politikai tétek kijelölésének jogáért folytatnak.

A népszavazás lehetőséget teremtett a konzervatívok számára, hogy megszervezzék magukat, megmutassák mozgósítási képességüket, és ezáltal reakcióra kényszerítsék mind a nyilvánosságot, mind pedig az állami intézményeket. A kampány politikai iskolának bizonyult a keresztény jobboldal számára, egy olyan kiképzőtábornak, amelyben élesíthették és finomíthatták saját politikai stratégiáikat.

Így a Koalíció sikeresen tudta népszerűsíteni marginális konzervatív programját, és rá tudta az erőltetni a nyilvánosságra. Tette mindezt Románia egyik legkiszolgáltatottabb kisebbségének betámadásával. A népszavazás borítékolható sikere szimbolikus győzelmet jelent majd egy közösség fölött, amely még mindig nyögi az évtizedes kriminalizáció hatásait. De több van itt, mint egyszerű szimbolikus győzelem: a Koalíció képes volt hatékonyan átrajzolni Románia társadalmi és politikai térképét, illetve a társadalmi konfliktusok tétjeit. Függetlenül attól, hogy a népszavazás elbukik vagy sem, a „családvita” kereteinek meghatározása végérvényesen a keresztény konzervatívok kezébe került: ők keretezhetik majd ezt a vitát úgy, mint egy harc a hagyomány erői és az EU által támogatott modernizálók között, a „természetes család” védelmezői és a „Brüsszel által támogatott, Soros által pénzelt” civilek között. A vita résztvevői észrevétlenül kényszerülnek bele a két tábor valamelyikébe, mindenképp választaniuk kell a kettő közül, anélkül, hogy a terepet magát megválaszthatnák.

Ennek a stratégiának a sikere látszik Magyarországon és Lengyelországban is, ahol a politikai tér hasonló módon lett átrajzolva: harc a globalizáció csúnya erői és a hagyomány, a „keresztény Európa” fehér lovagjai között. Mindeközben az LMBT emberek akaratlanul is rákényszerülnek arra, hogy kirakatfigurái legyenek ennek a globalizációnak, és hogy viseljék ezen globalizáció ellen indított társadalmi erőszak lökéseit.


A kelet-európai pártrendszerek és konzervativizmus vonzereje

Ennek az ideológiai átrajzolódásnak a veszélyei részben a kelet-európai pártrendszerek sajátságos szerkezete miatt jelentősek. 1989 után a régió politikai pártjai ritkán próbáltak meg formalizált kapcsolatot kiépíteni szavazóbázisaikkal olyan közvetítő intézményeken keresztül, mint a szakszervezetek, civil szervezetek és más érdekérvényesítő csoportok. A választók és a pártrendszer közötti kapcsolat mindenhol szörnyen gyenge. Az a néhány párt, amelyik képes volt valamilyen kapcsolatot felépíteni a szavazóbázisában, általában nem hivatalos és veszélyesen instabil klienshálózatokon keresztül tette ezt. Románia legerősebb politikai játékosa, a Szociáldemokrata Párt épp most próbál megoldani egy szédítő belső válságot, amely pontosan ezeknek a klienshálózatoknak és az általuk feltételezett hűbéri viszonyoknak köszönhetően jött létre.

Ennek a modellnek a hatásai tetten érhetők a ’89 óta szinte folyamatosan mérhető alacsony részvételi hajlandóságban is, valamint a hagyományos értelemben vett pártelköteleződés hiányában is. Egy zavaros pártrendszer ez, amelyben nincsenek világos ideológiai pozíciók és nincsenek olyan közvetítő intézmények, amelyek stabil választói viselkedésmintákat hoznának létre. A legtöbb esetben a választók megnyerése nem jelent mást, mint egy ingatag bázisért folytatott, zavarodott kapkodást.

Ráadásul a gazdasági válság instabil politikai összefogásokat eredményezett, amelynek hatására létező pártok omlottak össze zajosan, vagy feleződött meg a támogatásuk, miközben új kísérleti alakulatok (a Momentum magyarországon, az USR Romániában, a Nowoczesna Lengyelországban) kezdtek el teperni a szavazatokért. Ebben a kontextusban, a CpF-hez hasonló konzervatív szervezetek rendelkezésére álló politikai eszköztár és a hárommillió támogató komoly fegyverténynek számít. A Koalíció hozza azt, amit a román pártok mindig is nélkülöztek: stabilabb beágyazottság a civil társadalomban és egy karakteres ideológiai profil. Miközben bármilyen pártpolitikai elköteleződéstől távol tartja magát, és saját önállóságával büszkélkedik, a Koalíció lehetőséget nyújt a politikai szereplők és a szavazóik közötti kötelék felújítására, stabil szavazóbázisok kialakítására. Ezen felül még egy előre legyártott, erős ideológiai színezettel rendelkező politikai szókészletet is ad: egyfajta neokonzervatív meg nem alkuvást, keresztény beütésekkel, amiért a román politikusok bolondulnak. Ez egy konkrét társadalmi és ideológiai mélységet ad az egyébként szabadon lebegő politikai szereplőknek, vagyis azoknak a román politikusoknak, akiknek az elmúlt években a klienshálózatok biztosították az egyetlen kapcsolatot a választókkal.

De nem csak a szavazatok számítanak. Ahogyan az elmúlt évben bebizonyította, a CpF képes befolyásolni azt, ahogyan a közbeszéd szerveződik, képes a semmiből új politikai téteket életre hívni és életben tartani, illetve képes politikai szenvedélyeket felkorbácsolni. Előbányászva az internet mélyéről az arctalan, EU/Soros által támogatott globalizálók és a lokalitás, a szülőföld védelmezői közötti fasiszta ellentétpárt, a Koalíció a politikai identitások meghatározásának olyan módját állította fel, amely velünk marad jó ideig. Épp úgy, mint Macedóniában vagy Magyarországon, a „sorosista” vádak elkezdtek megállíthatatlanul röpködni a médiában és a közösségi hálókon. Ez a fajta befolyásoló erő óriási, és komolyan növeli a politikai tér fogadókészségét a Koalíció által javasolt társadalmi programpontokra.

És egy percig se kételkedjünk, a Koalíció céljai sokkal nagyobbak egy egyszerű népszavazásnál: kampány az iskolai szexuális felvilágosítás ellen, szigorú abortuszellenesség, de más különféle társadalmi lépés a „természetes család” védelmére. Ez a program egyébként sokat elmond a gazdasági válság kelet-európai jobboldalra gyakorolt hatásairól, melyek leginkább Magyarországon és Lengyelországban tapasztalhatók, de Szlovákiában és most már Romániában is. Egyrészt, a recesszió fogékonnyá tette a konzervatív jobboldalt bizonyos jóléti és újraelosztási intézkedések iránt, szemben a szigorú neoliberális állásponttal. A lengyel PiS például azzal nyert választásokat, hogy igen bőkezű családi pótlékot ígért, és vezetett be, a nemzet születési rátáinak növelésére, a Fidesz pedig szintén a prioritási lista élére helyezte a születések számát. Másrészt azonban a jobboldal jóléti és újraelosztási víziója csak egy pár intézkedésre korlátozódik, és azok is masszív ideológiai csomaggal járnak együtt. Egy olyan csomaggal, amely tele van a népességszám csökkenéséről szóló világvége-elképzelésekkel, a patriarchális struktúrák erős hangsúlyozásával és erőszakos születésszám-serkentéssel.

Ehhez a vegyülethez jön hozzá az idegengyűlölettel határos bevándorlásellenesség. Bármilyen apró újraelosztó intézkedéseket is foganatosítson a konzervatív jobboldal, a jólét kérdését mindig egy nacionalista, patriarchális projekt keretén belül képzeli el, inkább demográfiai eszközként, mintsem a társadalmi igazságosság felé tett lépésként. Az állam újraelosztó szerepe kizárólag a nemzet „demográfiai vagyonának” migránsokkal és a „természetes család” ellenségeivel szembeni védelmének áll a szolgálatába. És ezek az elképzelt ellenségek lehetnek az LMBT emberek, akik megpróbálják megőrizni nehezen kiharcolt jogaikat, vagy nők, akik egyszerűen csak szabadon akarnak rendelkezni saját testükkel. Mondani sem kell, hogy szolidaritást velük kell vállalnunk.

fordította: Pap Szilárd István/Kettős Mérce

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!