Erdélyi magyarok erdélyi magyarokat vernek olyasmiért, ami nem rájuk vonatkozik
Balogh István 2017. július 24. 16:56, utolsó frissítés: 17:07"Meg sem fordult a fejünkben, hogy Orbán arra a nyitottságra is céloz, amit annyira szerettünk Magyarországon" - Balogh István írása.
2002-ben, egyetemistaként jártam utoljára Tusványoson. Fantasztikus élmény volt. Önállóság, jó levegő, előadások, koncertek, szerelem. Orbán Viktor beszédét is meghallgattam, és egyszer (már nem emlékszem melyik mondatánál) kéz-felemelve tapsoltam. Jó arcnak tűnt. Úgy tűnt, hogy egy olyan Magyarországot épített, amire jól esett büszkének lenni, amihez jó volt tartozni, ha áttételesen is, de millió szállal, erdélyi magyarként. Mégis épp elvesztette a választást. Tragikus hősnek látszott, akinek szívesen drukkol, akivel együtt érez az ember. Mint a sportfilmekben a tehetség aki eltöri a lábát, inni kezd, és már nem tud többet versenyezni. Akkor még nehéz volt elképzelni, hogy a sportfilmekhez hasonlóan, itt is hátra van a nagy visszatérés. Pár disszonáns hang azért már akkor is hallatszott. Emlékszem olyasmiről beszélt, hogy Magyarország hibája a túlzott nyitottság volt, főleg a tőkeáramlás túlzott szabadsága. Ez az akkori, válságból válságba bukdácsoló Romániában elvont technikai problémának tűnt. Ha jól emlékszem még a jelenlevő román politikus (talán Adrian Severin -- akkor még ő is jó arcnak számított) is értetlenül mosolygott. "Túlzott nyitottság" -- jó lenne ha nekünk is ilyen problémáink lennének, mondta. Olyasminek hatott ez, mint az állásinterjúk (ál)-szerénysége: "a legnagyobb hibám a perfekcionizmus." Meg sem fordult a fejünkben, hogy Orbán arra a nyitottságra is céloz, amit annyira szerettünk Magyarországon.
2006-ben Finnországban éltem. Jó érzés volt magyarnak lenni Finnországban. Két magyar szakos finn lánnyal beszélgettem akik tökéletesen megtanultak magyarul. Épp egy magyarországi tanév után jöttek vissza -- meséltek a Kossuth téri Fidesz-nagygyűlésről (valamelyikről), amibe kíváncsiságból belehallgattak. Azt mondták, értették a szavakat, mondatokat, de nem értették, hogy egy politikus hogy beszélhet így a 21. században, és ez hogy nem jelenti automatikusan a karrierje végét. "A haza nem lehet ellenzékben" -- nem emlékszem még milyen szlogent emeltek ki, de őszintén beleremegtek, hogy egy politikus a mai világban ennyire felkorbácsolhatja az indulatokat. Azt mondták, ilyet élőben még nem tapasztaltak, csak dokumentumfilmekben láttak. Akkoriban a finn politikusok unalmas technokraták voltak. Emlékszem, megmosolyogtam őket. Nem értik a kelet-európai politikai kultúrát, a szimbólumokat, a költői nagyotmondást, a karizmatikus előadásmódot. Pedig nekik volt igazuk, az akkori hangulatkeltés már megágyazott a mostani helyzetnek. Persze ezt már akkor is sokan látták, nemcsak Finnországból. Mégis finn beszélgetőtársaim voltak a naivabbak, hiszen azóta Finnország is sokat változott, sokszor megrökönyödhettek még a következő években az "Igaz finnek" pártvezérét hallgatva is.
2016. Készülődés Erdogan alkotmánymódosító népszavazására, nem sokkal a "gülenista puccs" után. Ekkor Németországban éltem, egyetemi török kollégáim, barátaim isztambuli, izmiri fiatalok. Jól beszélnek angolul, többnyire németül is. Többüknek német barátja/barátnője van. Magasról tesznek Erdoganra és a szavazására -- ahogy egyébként Gülenre is. A híradókból mégis más kép áll össze. A németországi/nyugat-európai törökök többsége igennel szavazott. Ez persze ilyen formában nem igaz. Azok többsége szavazott igennel, akik vették a fáradtságot, megtartották vagy újra felvették a török állampolgárságot, tájékozódtak, regisztráltak, elmentek a követségre. A barátaim ennek a folyamatnak csak egy-egy pontjáig jutottak el, inkább megittak egy sört, vagy elmentek focizni. Az ő hibájuk, mondhatjuk, talán jogosan. De lehet-e őket passzivitással, érdektelenséggel, felelőtlenséggel vádolni? Amikor annyira lebutított, annyira sértő az ember intelligenciájára nézve, annyira nyilvánvalóan korrupt és értelmes cél nélküli egy folyamat, etikus-e részt venni benne, legitimálni, vagy jóérzésű emberként jobb inkább kimaradni. Az ember ösztönösen az utóbbit választja. Úgy érzi, belerángatnák egy mocskos játékba, amelyben már akkor veszít, ha elfogadja a játék legitimitását. Persze épp ez a lényeg, amit Erdogan mesterien kihasznál. Hogyne látná, mennyire gagyi az üzenet, mennyire primitív, átlátszó az egész színjáték, de épp ezáltal tudja szűrőként használni. Egy klasszikus megosztó téma az embereket hangsúlyosan "IGEN" és "NEM" táborokra osztja. Az erdogani (putyini, orbáni, trumpi, netanjahui, és miért ne, egyesek szerint a merkeli) politika is két részre osztja az embereket, nagy vonalakban "IGEN", és "na köszönöm, ebben én már nem veszek részt" táborokra. Néha már azt gondoljuk, annyira amatőr ez a társaság, hogy könnyű legyőzni őket, hiszen egy ennyire primitív üzenetet gyerekjáték megcáfolni. Ez veszélyes önbecsapás. A gyengeség erő. Így lesz a 25 százalékból kétharmad, a bő három millióból 98 százalék.
2014, magyarországi választások. Az erdélyi magyarok 95%-a a Fideszre szavaz. Igen, azok közül, akik elmentek szavazni. Azok közül akik regisztráltak. Azok közül, akik kérték az állampolgárságot. Vajon ezek közül a szűrők közül melyik (nem) torzította ez eredményt, melyik tartotta (tudatosan) távol azokat akik másképp szavaztak volna. Mérjük fel az emberek átlagfizetését, de a kérdőívet egy karib-tengeri luxuskiránduláson osszuk szét. Vajon reprezentatív így a kép?
Egy analógia: a nigériai trónörökös mesés vagyonáról szóló csaló e-mail üzenetek nem véletlenül annyira átlátszóak, hibáktól (logikai és helyesírási) hemzsegők -- az internetes csalók annyira amatőrök lennének, hogy nem veszik ezt észre? Dehogynem, csak így megspórolják az erőfeszítést. Akik még ennek az üzenetnek is bedőlnek, azokkal már érdemes tovább foglalkozni, azok nagyobb eséllyel utalják majd a pénzt a nigériai számlára.
2017, "CEU-ügy". Látszatra sima jogtechnikai kérdés az akkreditáció, a diploma nyelve és kibocsátó-intézménye körül, ahogy ezt gyakran említik. Bizonyára megoldható problémák. A parlamenti indoklásban mégsem (csak) erről, hanem Soros liberális agymosásáról, menekültek betelepítéséről, és ki tudja még miről van szó. Akkor melyik az igazi indok? Ha az első, technikai kérdés meg lenne oldva, akkor a második "probléma" rendben lenne? Ha nem, akkor mire jó az első indok egyáltalán. Létezik olyan ember akit intellektuálisan meggyőz ez a kettő-kevesebb-mint-egy érv? Vagy ez csak valamilyen cinikus összekacsintás azokkal akik már meg vannak győzve? Esetleg szándékos értelmetlenség, ködösítés, ami fásultsághoz, Stockholm-szindrómához vezet? Barátokkal, rokonokkal beszélgetve, megpróbálok egy érvet megfogalmazni, de belefáradok mielőtt belekezdenék.
2017, "Soros, menekültek, konzultáció, összeomló Európa, szárnyaló Magyarország, nemzetegyesítés". Mindenben hazudik Orbán? Nyilván nem mindenben, ahogy Erdogan és Putyin is mond néha igazat, és talán sok török, illetve orosz állampolgár életén valósan javítottak is. Valóban ezek a vezetők a legalkalmasabbak, és nincs alternatíva velük szemben? Ugyan már. Valóban őket akarja a lakosság többsége? Igen, amennyiben a kamu e-mailek címzettjei is többségben át akarnak verődni. De legalábbis azok akik visszaírnak.
2017, Tusnádfürdő. Erdélyben, erdélyi magyarok erdélyi magyarokat vernek olyasmiért, ami nem rájuk vonatkozik, nem nekik szól, (elsősorban) nem őket érinti. Végállomás, vagy valaminek a kezdete? A világpolitikát és/vagy a történelmet nézve, nem biztatók az előjelek.
(a címoldali fotó Tusványos Facebook-oldaláról származik)