2017. aug. 19. szombatHuba
31°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mi a baj Sándor Krisztina megszólalásával a tusványosi incidens kapcsán?

Kulcsár Árpád utolsó frissítés: 2017. július 28. 09:30

Sándor Krisztina, egykori főszervező, politikai programfelelős ma írt a Facebookra az eset kapcsán, amelyben nem a valós problémákról beszél, és áldozatot hibáztat.


Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Tusványos egyik szervezője mára egy Facebook-jegyzetet tett közzé a sajnálatos incidensről, amely Orbán Viktor beszéde közben történt. Az a baj, hogy Sándor Krisztina nem hajlandó a valós problémákat figyelembe venni Szeretném bekezdésről bekezdésre átvizsgálni a szöveget, és rávilágítani arra, hol vannak szándékos vagy akaratlan csúsztatások.

A szombati provokációtól hangos a sajtó és eme közösségi oldal azóta is. Olyannyira, hogy majdnem teljesen elfedte mindazt, ami addig azon a héten történt: az értelmes és érdekes párbeszédeket, a politikusi bejelentéseket, a sikeres esti koncerteket, a kulturális kínálat megannyi jó mozzanatát.

Tusványos régen nem a párbeszéd helye, azaz nem a reális párbeszédé, ahol a felek egyenlő arányban lennének képviselve, hanem inkább a FIDESZ házibulija, ahol a velük egy térfélen állókkal megbeszélgetik a problémákat, néha meghívnak egy-egy díszellenzékit, aki aztán szélmalomharcot vívhat, de a diskurzus még csak nem is arányos a politikai paletta tekintetében. Másrészt Tusványos sajna egy ideje (tetszik vagy sem) csak és kizárólag Orbán Viktorról tud szólni, amióta csak a retorikai fordulatának tesztelésére használja fel a “szabadegyetem” terepét. Azért is, mert messze túl sokat nyom a latban egy miniszterelnök egy tanácselnökhöz képest, és azért is, mert Orbán markáns (provokatív) beszédei olyan médiafigyelmet kapnak, amivel a tábor összprogramja sem vetekedhet.

Másrészt rögtön provokációnak minősül a lövétei lány tette. Jó, legyen az nézőpont kérdése, hogy valakit kifütyülni a szabad véleménynyilvánítás gyakorlathoz tartozik vagy sem, mindenesetre Európában komoly kulturális hagyománya van a véleménynyilvánítás ezen formájának, sőt, Tusványoson is történt már kifütyülés, aminek valamiképpen sikerült megelőzni, hogy erőszak legyen a vége. 2005-ben Markó Bélával nem értett egyet a közönség egy része, akkor a moderátor kérte meg a hangoskodókat, és nem esett egymásnak a tömeg.


A magam részéről azért nem tudom elfogadni, hogy Ladó Andrea tettét provokációnak minősítsük, mert retorikailag illeszkedik abba, ami a körülállók szidalmai közepette megfogalmazódott: provokátor, bérenc, drogos. A provokátor a kívülálló, aki föltétlen felforgatni akar, de ezzel túl könnyű elintézni a gesztust, és ne feledjük, minden zsarnok provokátorokkal ringatja álomba esténként a népét. Akinek más a véleménye, az részeg, drogos, nem beszámítható.

A lövétei származású lány tette minősíthetetlen. Belerondított abba a több hónapos munkába, amit a mintegy 20 fős központi szervezőstáb összerak évről évre. Ők nem ezt érdemelték! Jó tudni, hogy Tusványos nem egy egynapos összejövetel, nem egy nagygyűlés, hanem egy ötnapos szabadegyetem és diáktábor, amit nem kevés munkával és fáradtsággal rakunk össze évről évre. Erre úgy eljönni, hogy nyilvánvalóan provokálom a tömeget, és ha kell, egyedül is elérem azt, hogy rólam szóljon a sajtó napokon keresztül – finoman fogalmazva is a szervezők munkájának meggyalázása és semmibevétele. Tusványos a párbeszéd és nem a provokáció helyszíne – jó lett volna ezt tudni, és ezt a lehetőségét ki- vagy akár felhasználni. A lehetőség megvolt rá, de megtudtuk: más volt a szándék.

El lehet ítélni Ladó tettét, de nem minősíthetetlen. El tudom fogadni, hogy Tusványos megszervezése hatalmas munkába kerül, de ez ebben a kontextusban nem jelent az égvilágon semmit sem. Egyrészt Ladó nem a szervezőknek üzent, nem őket, hanem a miniszterelnököt és magát minősítette. Másrészt meg a kommunista párt huszonixedik kongresszusának megszervezésében is tömérdek munka volt, és nem hiszem, ha bárki zokon venné, ha lett volna némi füttyögés. Egyébként, persze, gratulálok az eredményes munkához. Ami azonban a legjobban fáj ebben a Facebook-posztban, hogy míg Ladó “provokációját”elítéli, addig egyetlen egy helyen sem ítéli el a szeredai vitéz fotóst, vagy azokat, akik a HVG képein jól látszanak, ott magaslanak a lány fölött, ökölbe szorult kézzel. Holott egy szervezőnek mindig, mindenek előtt illik elsősorban az erőszakot elítélnie, minden más kevésbé fontosabb, mint valakinek a tettleges bántalmazása egy eseményen.

Fotó: Reviczky Zsolt/HVG


Vasárnap este – a szabadegyetemi program lezárása után – egy szűkebb körű szervezőcsapattal elmentünk medvelesre. Fenn az erdőben hangtalanul, csendben vártuk a medvék érkezését a tisztásra, ahová kukoricát szórt ki nekik a medvepásztor. Talán 6 medvét is láttunk, akik szerre érkeztek, ettek, majd a következő érkezésekor továbbálltak. Fenséges volt a megjelenésük, ahogyan saját környezetükben mozogtak. Akaratlanul is eszembe jutott a párhuzam: ott én vagyok számukra az idegen, és ha odamegyek, nekem kell tiszteletben tartanom az életterüket, és igazodni a természet és a medvék szabta határokhoz. Ott ezek a gondolatok tisztán érezhetők és érthetőek. Lent, az emberek között kevésbé vagy egyáltalán nem, mint ahogy ezt a szombati történés is bizonyítja.

Ahogyan én látom, Sándor szövege nem más, mint egy kísérlet arra, hogy a romantikus önmeghatottsággal elfedje az igazi dilemmákat: mitől van annyira felpaprikázva a közönség, hogy a körben állók meg sem próbálják szép szóval megkérni a mellettük fütyülő lányt, hogy hagyja abba, amit csinál. Hogy az esetet követő kommentek miért csöpögnek a gyűlölettől, hogy valaki a szervezők közül miért nem szólalt meg akkor nyilvánosan a színpadon, és hogy miért kell egy állásfoglaláshoz négy napnak eltelnie, vagy hogy akár magában Orbánban, akinek a szeme előtt bántalmaznak valakit, miért nem gyúlt fel egy lámpa.

Tegnap átutaztam Lövétén. Gyakran járok arra, mert számomra a szomszédos falu, Homoródalmás a világ közepe – bár évről évre egy-egy hetet kilop ebből Tusványos. Arra a lányra abban a faluban biztosan nem büszkék most az emberek, és erről helyi forrásból is értesülhettem. A székely falvakból engem is, másokat is sokszor úgy engedtek el szeretteink a távolba, hogy aztán rossz hírünket ne hallják, vagy hogy a hírünk nehogy hamarabb hazaérjen. Ladó Andreának ez utóbbi sikerült. Szégyenkezhetnek miatta azok, akik nem ezt érdemlik. Mint ahogy a falu sem, hogy ily módon került a széles magyar sajtó figyelmének középpontjába.

Azt, hogy Ladó Andreára ki büszke és ki nem, én igazán nem tudom. Az, hogy a híre rossz lett-e vagy jó, meg nem tiszte eldönteni senkinek. Nyilván akadnak, akik egyetértenek vele, mások elítélik, és erről lehet, és kell vitatkozni, de ne tegyünk már úgy, mintha homogén massza lenne az egész Székelyföld, ahol az emberek kizárólag egyféleképpen gondolkodhatnak Orbánról, vagy a politikáról. Én azokért szoktam inkább szégyenkezni, akiknek más a véleményük, de nem merik hangoztatni, akik belehunyászkodnak a tömegbe. Ízlés dolga, ki mit szégyell.

A fentiek a saját véleményemet tükrözik. Ha a szomorúság kiolvasható a sorok között, az nem véletlen. Nem ezt érdemelte Tusványos idén odalátogató közönsége, még kevésbé annak szervezői. András Róbert biztonsági szolgálatvezetőnek pedig nyilvánosan is köszönet azért, hogy a helyzet magaslatán állott.

Ezen sorok meg az én véleményem tükrözik. András Róbert lehetett volna finomabb, ha már egy nála jóval gyengébb személyt kísér éppen ki a táborból. Másrészt meg elsősorban az áldozatot kell védeni, és nem úgy, hogy úgy csavargatjuk a karját, hogy közben lehetőleg ne tudjon nyilatkozni. Úgy vélem, Székelyföld legnagyobb rendezvényének szervezőjeként talán érdemes a szempontjaim figyelembe vennie, van épp elég áldozathibáztató perspektíva, Tusványos hivatalos kommunikációja (amely ez esetben egy személyes véleménynek van álcázva) nem biztos, hogy ezeket kell visszatükrözze.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!