Bachtalo Sepsiszentgyörgy! - avagy a bizalom és a közös munka
Dégi László Csaba 2017. július 28. 09:59, utolsó frissítés: 11:22Nem kis döbbenettel olvastam a híradásokat, miszerint Antal Árpád elvenné (megint) a szülőktől a koldulni küldött gyerekeket, vagyis a bizalmi módszer helyett a drasztikusat alkalmazná.
Szociális munkás vagyok. Utcát szoktam seperni, de kizárólag édesanyám kérésére, otthon, a szőkefalvi porta előtt. Szakemberként a végeken élőkért dolgozom, velük együtt és nem ellenük. Mi a lényege ennek a közös munkának? Azt hiszem, hogy a bizalom megszerzése és építése, mindenféle eszköztár, illetve szakmai és jogi beavatkozás mellett. Én a szociális munkát alapjaiban bizalommunkának tekintem. De nem csak én. A nagyváradi Bachtalo - Încredere, muncă / Bizalom, munka roma közösségi projekt is például ezt tartja szem előtt. Érdemes követni őket.
Így volt ez évekig Sepsiszentgyörgyön is, ahol az ezredforduló táján olyan roma egészségügyi mediátorokat képeztek, akik kapcsolatemberként sikeresen tudtak közvetíteni a helyi közösségek és a hatóságok között. És ezt akkor Romániában csak öt megye vállalta be. Kovászna megye döntéshozói támogatták ezt a projektet, illetve számos más európai és országos projekt megvalósításában is együttműködött az önkormányzat azzal a céllal, hogy a helyi roma közösség szociális, egészségügyi és oktatási helyzetét javítsák. Antal Árpád polgármester évekig igyekezett jó kapcsolatot, azaz bizalmi kapcsolatot kiépíteni a helyi roma közösséggel.
Nem kis döbbenettel olvastam a híradásokat, miszerint Antal Árpád elvenné (megint) a szülőktől a koldulni küldött gyerekeket, vagyis a bizalmi módszer helyett a drasztikus módszert alkalmazná. Amúgy ez semmi több, mint az öt évvel korábbi, koldulásellenes kampányüzenetnek a megismétlése. Ennek a bizalomtörő módszernek a része az is, hogy a helyi rendőrség megnöveli a járőrözéseket és beazonosítja a koldus gyerekeket, akiket jelenleg Sepsiszentgyörgyön egy kiskorúakat befogadó központba tudnak, sürgősségi eljárásban, elhelyezni. A mostani, illetve a korábbi híradásokból is kimaradt az, hogy mi történik tulajdonképpen a központban, az, hogy miként látják az ott dolgozó szociális szakemberek és segítséget nyújtó civil önkéntesek ennek a helyzetnek a szociálisan érzékeny megoldását.
Azaz mi történik a koldulni küldött gyerekekkel, az ő sorsukkal a rendőrségi eljárást követően?
Biztos vagyok abban, hogy meg kell ismernünk a koldulni küldött gyerekekkel dolgozó szakemberek, emberek véleményét és javaslatait. Szükséges hallani és meghallgatni a sepsiszentgyörgyi és környéki roma közösség hangját egy ilyen megismételt felvetés kapcsán, de bizalom hiányában vajon kinek és mit fognak elmondani, illetve ennél sokkal fontosabb, hogy kivel fognak majd együtt dolgozni? Az esélyek, a lehetőségek bizalom hiányában és közös munka nélkül nem működnek. Így az alkalmi munka felkínálása nem elegendő, nagy valószínűséggel nem fog működni, az egyoldalú, bizalomtörő és félelmet keltő üzenettel egyetemben.
Londonban, Sydneyben, Budapesten és Sepsiszentgyörgyön is a végeken élő szülők egyik legnagyobb félelme, hogy külső beavatkozás következtében megcsonkulnak, elvesztik jogaikat, családtagjaikat, gyerekeiket. Nemcsak az érintett szülők számára volt félelemkeltő a tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott üzenet megismétlése, hanem a szociális munkát végzők számára is. Hazai viszonyok között, nagyobb megtisztelést és támogatást érdemlő szakmánk, ma újra az „elvesszük a gyerekeket”, nyilvánvalóan téves segítő szakma képében tűnt fel,
erre a szintre süllyesztették megint.
Itt megjegyzem, hogy Angliában, Ausztráliában, Magyarországon és Romániában is ez az egyik legnagyobb tévhitből adódó félelem a szociális munkások által végzett beavatkozások kapcsán. Félreértés ne essék, a bántalmazó szülőkkel szemben egyértelműen kötelező a gyerekvédelmi eljárás, de ez nem utasításra történik, hanem szakmai anamnézis, kritériumok és sokszempontú döntés alapján, a hatályos szociális törvények értelmében. Ez pedig külön-külön megítélt egyéni helyzetekre vonatkozik és nem pedig közösségekre vagy szülők csoportjára.
A Román Szociális Munka Kamara – a CNASR, a többi szakmai szervezettel együtt, is bizonyára az érvényes szakmai protokollokat és a gyerekek legfelsőbb érdekeit támogatja (pl. azt, hogy lehetőleg a szülei mellett és családban nevelkedjenek). Antal Árpád 2012-ben azt nyilatkozta: „…. ha még egyszer előfordul, hogy az utcán találják a gyermeket, akkor úgy lenne helyes, hogy indítsuk el az eljárást a szülői jogok felfüggesztésével kapcsolatban. Meggyőződésem, ha a lakosság és a hatóság is komolyan veszi ezt a feladatot akkor fél éven belül már megszűnik a koldulás, mint jelenség Sepsiszentgyörgy életében.” Nem szűnt meg! Az üzenet erőszakosabb megismétlése kevésbé valószínű, hogy élhető megoldásokhoz vezet. Fontosabb az, hogy mi történt azóta? Mi lesz most? Komolyan fogják venni? Kit, kik, mit, mikor? Az is fontos kérdés például, hogy a néma koldulás és a guberálás szankcionálása jogsértő-e vagy nem, azaz meddig kriminalizálható a szegénység? Az okok keresését, a miértek felsorolását folytathatnám, de én itt és most nem teszem.
Természetesen, értem és megértem a város elöljárójának azon igyekezetét, hogy eltüntesse a város egyik leginkább szembetűnő jelenséget, a koldulást. Ez esetben azonban a bizalomtörés nem könnyíteni, hanem nehezíteni fogja a megoldási kísérleteket, illetve a koldulni küldött gyerekek csoportos intézményesítése jelentős többletköltségeket is jelenthet hosszú távon a helyi önkormányzatnak. A rend(csináló)őrségi eljárás és hozzáállás rövidtávon úgy tűnhet, hogy működik, mert félelmet és bizalomcsorbulást okoz, de a kéregető gyerekek és családok helyzetének a megoldásával végső soron a szociális szakemberek szembesülnek, a széleskörű együttműködés és a bizalomkeltő közös munka keretében. Érdemes a lakosságnak ehhez a munkához csatlakozni.
Máig örömmel tölt el az, amikor a gyerekkori roma barátaim a dicsőszentmártoni Dallas negyedből (kártiérből) családostul, együtt integetnek nekem az utcán. Ők legtöbben gyerekként apával és anyával együtt nőttek fel, bár a szülők gyakran „koldultak” cukrot, kenyeret, halat, olajat stb. a szomszédból. Nem kellett utcára menniük emiatt, mi ott laktunk szemben, ott voltunk, velük együtt.