2017. október 22. vasárnapElőd
10°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nyári szászok, téli németek

Czika Tihamér utolsó frissítés: 2017. augusztus 11. 13:06

Míg Erdélyben a szászok a román és a magyar asszimilációs törekvésekkel szemben kellett védjék az identitásukat, Németországban és Ausztriában most a lehető legtermészetesebb beolvadási folyamattól kell. De sokuk erdélyi szász akar maradni.


A szászok mindig különlegesek voltak számomra. Egyfelől a családom mindkét ága Szászföldről származik, nagyon sokat jártam keresztül-kasul a régiót, szüleim történetiben mindig ott voltak a szászok, gyerekkori nyaraimnak is még részei voltak, igaz ritkán. Természetes volt, hogy az első megtanult idegen nyelvem a német volt. Aztán ha valaki bármennyire is érdeklődik Erdély történelme után, vagy transzilvanistának vallja magát és aktívan követi ezeket a fórumokat elkerülhetetlenül beleütközik a szászok örökségébe, ügyeibe.

A szászok mindig egy zárt közösséget alkottak, s zártnak tűnnek ma is. Mély történelmi, kulturális okai vannak ennek, egyfajta megmaradási reflex volt náluk ez az önizoláció. Vannak ennek nyelvi okai is, hisz máig elég kevés jut ki magyarul, románul róluk.

Viszont annak, aki tud németül annak bőséges információ áll rendelkezésére az erdélyi szászok mai világáról. És láthatóan dolgoznak az angol fronton is.
Számomra nem a múltjuk a legfontosabb, hanem a jelenük s jövőjük (ha még van). Szász Facebook csoportokba benézve egy nagyon különleges világ rajzolódik ki. Kezdjük talán azzal, hogy a mai Németországban a szászok egyik a sok visszahonosított kelet-európai német közösség közül. Osztozniuk kell a figyelemben a balti, kelet-poroszországi, sziléziai, szudéta-vidéki, pomerániai, vajdasági, bánáti, volgai, moldvai, ukrajnai, kazahsztáni német közösségekkel, akik hasonlóan tragikus történeteikkel, szervezetekkel, kulturális rendezvényeikkel próbálják felhívni magukra és az otthagyott otthonaikra a figyelmet.

Ugyanakkor a szászaink az egyik legjobban megszervezett közösség: egyesületeik százaival, saját rádióval, saját múzeumokkal, honlapokkal és Facebook csoportokkal és egy évente a bajorországi Dinkelsbühlben megismétlődő hatalmas nyári találkozóval, ahol néha német és román közjogi méltóságok is tiszteletüket teszik.



Az erdélyi, vagy ma már inkább németországi (esetleg ausztriai)
szászok legnagyobb kihívása keveset változott “hazaköltözésük” után: az identitásuk megőrzése.


Míg Erdélyben a magyar majd a román asszimilációs törekvésektől kellett védjék identitásukat, Németországban s Ausztriában most a lehető legtermészetesebb beolvadási folyamattól kell. Sokuknak a beolvadás természetes, ugyanúgy, ahogy a legtöbb erdélyi magyarnak Magyarországon.

De sokuk erdélyi szász akar maradni. A németországi szász szervezetek nagy küldetése jelen pillanatban a már Németországban született generáció(k) érdeklődésének felkeltése az erdélyi szász identitás iránt. Hisz lassan-lassan a két világ között vergődő szülőket, nagyszülőket felváltják a Németországban született, ott teljesen integrálódott generációk. Erdély, Románia a szülők s a nagyszülők sör melletti történeteivé vállnak, az erdélyiség visszaszorul egy-két ünnepi alkalomra, egy-két kajára, elsárgult fotókra, egy-egy fali festményre. A szerencsésebb fiatalokat még nyaranta “hazaviszik.” Segít ebben az erdélyi szász nyári találkozók egyre növekvőbb száma és mérete (lásd pl. az igazi fesztiválokká formálódó Kulturwoche Haferland, Sachsentreffen Hermannstadt eseményeket) Közülük nagyon kevesen a legmodernebb hippi-ösztöntől vezetve talán többet is akarnak a romantikus vad-keleti Romániától, mint egy nyári látogatást. Vissza-visszatérnek, egy maroknyian nyári házakat újítanak fel, olyan is akad, aki vállalkozást indít s megbirkózik a román bürokráciával.

A "szászság megőrzése" maga is egy vállalkozás sokuknak, létezik szász "etnobiznisz" is, van aki abból tud megélni, hogy szervezi az eseményeiket, fenntart a visszatérőknek panziókat, filmeket készít, DVD-ket árul, honlapokat tart fent, egyesületeket működtet, otthon, itthon. Ezzel vésősoron semmi baj nincsen, a mai világban valami addig lesz fenntartható, amíg megéri. Egyelőre megéri.

A nagy többség azonban vagy el sem jön már Erdélybe, vagy ha eljön – a finomvegyes állapotokat látva - boldogan megy vissza Németországba. A fiatalok generációja már nem küzd a két világ közötti szkizofréniával úgy mint a kivándorolt/elűzött ősei. Az élet megy tovább az új otthonban, a régi világ pedig elöregedő szervezetekbe szorul vissza.

Erdélyi magyarként át tudom érezni a helyzetüket.

Ami a Szászfölddel lezajlott, az már zajlik az erdélyi magyar szórványban, és kisebb mértékben a magyar tömb-területeken is. Főleg szórványban egyre több a szász sorsra jutott erdélyi magyar falu is. Nem ritkán éppen volt szász falvak közelében dél-Erdélyben vagy Beszterce környékén. Az erdélyi magyar falvak s városok százai pont úgy telnek meg nyáron a hazaérkezőkkel, mint a szászok. Egyszerre csodálom és szomorkodom a történeteiken, mert azok részben a mieink is. De nekünk még van ahová és akikhez hazajönni. Nekik?

Egyébként nincs semmi új ezekben a történetekben. Emigráló, imigráló közösségek évszázados történetei ezek, az Amerikában, Ausztráliában kiöregedő európai etnikai szervezetek ismert sorsa köszön vissza Németországban. A harmadik, negyedik generációtól kezdve a régi otthon egy családi emlékké válik, a realitása megszűnik. Aztán már az sem megy tovább.

A szászok legnagyobb része is németté fog válni,

az erdélyi szász kultúra egy katalogizált, digitalizált, lementett örökség marad, amelyet majd lehet kutatni, épített örökségét pedig Dél-Erdélyben megtekinteni. Nekünk erdélyi magyaroknak figyelnünk kell, ami történik és tanulnunk belőle.

Lesz még 30 év múlva élő szász közösség, ott otthon vagy itt itthon? Kétlem.
De még nem tartunk ott. Most ott tartunk, hogy az új németországi szászok fedezik fel szüleik, nagyszüleik Erdélyét. És hátha néhányuknak mégis több fog kelleni belőle mint egy nyári kirándulás. Van egy új film, ami erről szól, záruljon hát e cikk az előzetesével:

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!