2017. november 21. keddOlivér
-1°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Miért emilyen Románia? - a román „másmilyenség” sajátosságai

T. Szabó Csaba 2017. augusztus 30. 14:53, utolsó frissítés: 2017. augusztus 31. 10:00

Mostanában a román politika és akadémiai diskurzus lépten-nyomon Románia kivételes jellegéről beszél, folytatva ezáltal az 1930-as évek óta folyamatossá lett nacionalista mantrát. Ez alól sajnos még Lucian Boia, a mítoszromboló román történész sem kivétel.


Vintilă Mihăilescu az egyik legnépszerűbb román szociológus, politológus aki kiváló kutatóként egyben az amerikai „public intellectual” azaz közértelmiség (közíró) szerepét is nagy sikerrel gyakorolja. Az ő gondozásában és szerkesztésében jelent meg idén az a 18 írást (könyvrecenziót, esszét, tanulmányt) tartalmazó kötet, amely Lucian Boia, a román történetírás "ügyeletes mítoszrombolójának" „Miért más Románia? 2013-ban megjelent kötetére ad vaskos választ (Vintilă Mihăilescu (szerk.), De ce este România astfel? Avatarurile exceptionalismului românesc, Iași, 2017).

Tényleg kivételes Románia? Az excepcionalizmus jelenségéről

A „Miért emilyen Románia?” kérdés frappánsan forgatja meg Boia nagy botrányt és közvitát kavart felvetését. A dekonstruktivista történész magyar nyelvre is lefordított nagyesszéjében azzal érvel, hogy Románia történelme során végig más utakat járt, a környező országok és Európa többi részéhez képest lemaradva, elkésve taktikázott és rohant az elment vonat után. Boia olyan Románia képet fest le munkájában, amely egy komplexusos, önbizalomhiányban szenvedő népléleknek aligha kedvez, sőt, tovább növeli a kollektív mentalitás szindrómáit. Vintilă Mihăilescu szerint, ezzel a nagyesszéjével Boia nem eltávolodik a hagyományos, nacionalista román történetírástól (amely mottó már a védjegyévé vált), hanem beáll a sorba és Románia kivételességéről, másmilyenségéről beszélve nem lesz jobb, mint a dákopátiát, nemzeti felsőbbrendűséget és a mindennél dicsőbb román történelmet hirdető kollégái. Mihăilescu ezt a jelenséget – egy ország, egy nemzet, nép, etnikum – másmilyenségét, kivételes jellegét hirdető eszmerendszert (excepcionalizmus) egy rég létező, az Egyesült Államok történetírásában már a XIX. század elején létrejött folyamatra vezeti vissza (American exceptionalism), amely gyökeret vert Közép-Kelet Európa kis nemzetei körében is.

Ebbe, a másmilyenség, egyedülállóság és kivételesség jegyeit hirdető eszmerendszerbe illeszkedik be a román történetírás római-latin, majd dák eredetmítosza, de ide sorolhatjuk bátran a magyar turanizmus történetét is. Ezek, mint tudjuk, nemegyszer összeesküvés-elméletekké és pszeudo-történeti mítoszokká avanzsálódnak és a románokból Japánt hódító dákok, a magyarokból szíriuszi földönkívüliek lesznek. Boia „Miért más Románia?” kötetére nemcsak Vintilă Mihăilescu irt egyébként válaszkötetet: megtették ezt már 2015-ben Voicu Bogdan és szociológus szerzőtársai is (Este România altfel? Societatea și sociologia...încotro?, Szeben, 2015).


A Mihăilescu szerkesztette kötet első része rövid recenziókat közöl Boia 2013-as botrányt keltett kötetéről. A recenziók döntő többsége bíráló, azzal érvelnek, hogy Boia kliséket használva általánosít és sarkít amely tudománytalan módszertan miatt válhat kötetében Románia oly kivételessé, másmilyenné. Daniel Dăianu például Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff közgazdászok 2009-es kötetét hozza fel példaként, akik bebizonyították, hogy a gazdasági válság valójában nem igazán „egyedülálló” jelenség, hanem sokkal komplexebb és ismétlődő folyamat, melynek legfeljebb bizonyos szereplői másmilyenek vagy egyedülállóak (C. Reinhart- K. Rogoff, This Time Is Different: Eight Centuries of Financial Folly, New York, 2009). Ezek a példák jó iránymutatók a nacionalizmusok és közép-kelet európai történelem-képek másmilyenségének lerombolására is. Vintilă Mihăilescu ugyan birálja tehát Boia álszent mítoszrombolását, ám maga is – igaz, Boiánál sokkal tudományosabb eszközökkel – mítoszt-rombol: leépíti a román másmilyenség mítoszát.

A kötetben több esettanulmányt is találunk, amely a Boia-féle román másmilyenség néhány példáját veszi részletes elemzés alá és bizonyítja be, hogy valójában Románia nem radikálisan más, mint szomszédai vagy bizonyos tekintetben, Európa többi társadalma. Valentin Naumescu például Románia uniós integrációját veszi górcső alá és hasonlítja össze a környező országok narratíváival és gazdasági helyzetével 1990 és 2007 között. Octavian Groza tanulmányában Románia földrajzi „másmilyenségét” és kartográfiai lemaradását elemzi és a román térképtörténeten keresztül érvel arról, miért alakult ki a románok körében ez a nagyfokú „másmilyenség” érzet Európa többi részéhez képest.

Kivételesen jó tanulmány a kötetben Vintilă Mihăilescu és Mirel Bănică irása a Román Ortodox Egyház és a romániai szekularizáció és deszekularizáció viszonyáról. A bukaresti falumúzeum volt igazgatója – aki meglepően ellentétes nézeteket vall a mostani aligazgató, Mihai Gheorghiuhoz képest – a román falusi világ lassú eltűnésével és felszámolódásával magyarázza az ortodox egyház fokozatos gyengülését, amely a Colectiv tragédia idején kirobbant botrány óta fénysebességgel veszíti el híveit. Míg tíz évvel ezelőtt a román lakosság több, mint 80%-a tartotta hiteles intézménynek a BOR-t (Román Ortodox Egyház), addig 2016-ban már csak 58%-a a lakosságnak bízik az egyházban, mint intézményben. Ennek ellenére, a románság döntő többsége mélyen vallásos és istenhívő, 41%-uk pedig babonás és magán viseli a tradicionális, népi vallásosság jegyeit is. Az ortodox egyház, mint a román másmilyenség és kivételesség egyik fő hirdetője és népszerűsítője történelmi múltja miatt karolta fel ezt a narratívát, amellyel kitűnni akart a katolicizmus és a többi ortdox-keleti vallás mögül és ugyanakkor, a románság önvédelmi mechanizmusait így monopolizálta a nehéz időkben, többek között a kommunizmus idején is, amikor szövetséget kötött a diktátorral. Az egyházat megtépázó botrányok egész sora – a Colectiv tragédia idején tett elfogadhatatlan kijelentéseik, a pedofíliával vádolt papok esete vagy a Népmegváltás Katedrálisának csillagászati költségei – kiábrándították az embereket az egyházból, mint intézményből és ezzel a román másmilyenség egyik legfőbb faktora is meggyengült. A szekularizáció, mint társadalmi jelenség tehát felgyorsult, ám ez sajnos nem jár egyelőre kéz a kézben a szekularizussal, azaz egyház és politika szétválasztásával. Mi több, a Koalició a Családért és több, ehhez hasonló konzervativ mozgalmak felerősitették a deszekuarizáció folyamatát is.

Mihăilescu egy másik írásában a román paraszt excepcionalizmusának mitoszáról is ír. Sajnálatosnak tartja, hogy úgy a román parasztságot lejárató és arról negatívan értekező munkák, mint a parasztságot felmagasztaló, a románság eszenciájaként és a román identitás hordozójaként leíró narratívák elferdítik a valóságot és csak azt eredményezik, hogy a tízmilliós román parasztságot a politika elhanyagolja és nem válhat valódi, részletes elemzés és politikai, gazdasági vagy szociológiai programterv főszereplőjévé.

Emanuel Copilaș
tanulmányában Boia könyvének azt a fejezetét darabolja fel, amely a Ceaușescu érát elemzi. Boia szerint az 1968 utáni „Aranykor” nacionál-kommunista narrativája sajátos, egyedülálló jelenség volt Európában és ez tette Romániát olyanná, amilyen – mássá, másmilyenné. Copilaș szerint ez sarkítás és csak részelemeiben igaz, hisz a nacionalizmusnak és excepcionalizmusnak ugyanilyen formáját és egyházzal karöltve fejlődő jelenségét látjuk a Szovjetúnióban és annak tagállamaiban is. A szerző ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a Ceaușescu korszak történetírásának jellemzői gyakorlatilag törés nélkül folytatódnak mai napig akadémiai körökben és a politikában is nagyon sokszor. Copilaș azt is kiemelte, hogy míg a kommunizmus korát joggal, sokan elítélik, addig a tranzíció korszakát (1990-2004) sokan felmagasztalják, ami szerinte indokolatlan.

Cătălin Augustin Stoica az 1990 utáni román kapitalizmus sajátosságait elemzi és hasonlóan kollégáihoz, ő is arra a következetesre jut, hogy bár néhány aspektusában sajátos utat jár Románia a Közép-Kelet európai régióban, alapstruktúráiban nem más, mint a többi ország ezen a vidéken.

Mihăilescu kötete kiválóan végigvezeti, hogyan alakult ki a románság másmilyenségének, egyedülállóságának mítosza az elmúlt 1,5 évszázadban és hogyan él ez tovább még a mítoszrombolónak ismert történészek munkáiban is. A neves szociológus persze nem akarja Románia helyzetét leegyszerűsíteni, „globalizálni”: a tanulmányok jól mutatják, hogy nagyon sok sajátossága van persze a régió történetének, gazdaságának, de ezek még nem teszik Romániát egyedülállóvá. Ugyanez elmondható persze a magyarok másmilyenség-mítoszáról is: attól, hogy nyelvileg ugyan kakukktojások vagyunk és a IX. század óta szakadatlanul keressük utunkat Kelet és Nyugat között, a Koppány-István féle kettészakad mentalitású nép szindrómája még nem teszi a magyarokat feltétlenül egyedülállóvá Európában.

A Mihăilescu-féle munkák fontosságát felesleges lenne agyondicsérni, hisz a kiváló írások magukért beszélnek, csak el kellene olvasni legalább ugyanannyi embernek, ahányan elolvasták Boia könyvét. Csakhogy míg Boia vagy Ioan Aurel Pop sztártörténészek nagyközönségnek szánt munkáit tízezrek olvassák, addig a Mihăilescu -féle munkák legfeljebb néhány száz, talán néhány ezer emberhez jutnak el, így hatásuk minden bizonnyal elenyészőbb sajnos ami miatt a Renan-féle másfél évszázados megállapítás a nemzeti mítoszok és pszeudo-történelmek fontosságáról sajnos, tovább él és virágzik Romániában 2017-ben is. És igy lesz ez, 2018-ban is.

(a szerző történész, az Erdélyi Figyelő munkatársa)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!