Hogy mondják a coitus interruptusnak katalánul?
Kovács Péter 2017. október 11. 17:14, utolsó frissítés: 19:47A beszéd végén egy dolog volt biztos: Puigdemont kikiáltotta vagy sem a függetlenséget.
Tragikomikusra sikeredett Katalónia függetlenségével kapcsolatos tegnap esti bejelentés. Ennél tragikomikusabb csak a Magyarország - Feröer Szigeteki halászok és szakácsok válogatott focimeccs volt, de arról most ne beszéljünk, nem akarom a kést forgatni az amúgy is halálos sebben.
A fél világ lélegzetvisszafojtva várta Carles Puigdemont katalán elnök parlamenti beszédét: kikiáltja vagy sem a függetlenséget? Óriási tétje volt a döntésnek, mert ez lett volna az első olyan alkalom, hogy az Európai Unió valamelyik tagországában egy régió, egy népcsoport, vagy ha úgy tetszik, egy nemzet, egyoldalúan kikiáltja függetlenségét, és egy új országot hoz létre. Hangsúlyozom, egyoldalúan, mert a madridi kormány, a király, a parlament, az alkotmánybíróság, gyakorlatilag mindenki ellenezte, és ellenzi ezt a lépést.
Hosszú, unalmas beszéd volt. Teltek a percek, az elnök pedig olyan témákról beszélt, amelyek a várható csúcspont szempontjából teljesen mellékesek. Aztán vett egy mély lélegzetet, és a következőket mondta:
„Megtettük, amit ígértünk a ciklusunk elején. Mint a kormány vezetője teljes mértékben bízom abban – és emellé a referendum eredményét is oda tudjuk állítani – hogy az emberek biztosak lehetnek benne, Katalónia független ország lesz. Ezt fogjuk tenni, nagyon ünnepélyes módon.”. Tapsvihar a parlamenti többség oldalán, örömrivalgás, egymás nyakába ugrabugráló emberek, csókok, az utcán. Majd így folytatta: „A kormány és magam is azt fogom javasolni a parlamentnek, hogy függessze fel a függetlenség kikiáltását.” Megdöbbenés, értetlenkedő arcok. Mit is mondott? Végül kikiáltotta? Aztán meg elhalasztotta? Vagy ki sem kiáltotta, és máris elhalasztotta? Először azt hittem, hogy az én angoltudásommal van a baj, esetleg a tolmács bizonytalanodott el. Rögtön végigfutottam a mérvadó hírügynökségek honlapján, és ott sem volt egyértelmű, hogy mi történt. A beszéd végén egy dolog volt biztos: Puigdemont kikiáltotta vagy sem a függetlenséget. Egyes hírportálok szerint Katalónia 40 másodpercig volt független, ugyanis ennyit tartott a taps a bejelentés közepén. Aztán sok okos ember újra és újra meghallgatta a kulcsmondatokat, és kiderült: a katalán elnök visszavett az elmúlt napok, hetek mellényéből és mégsem kiáltott ki semmit.
Ami, engedtessék meg nekem, amatörizmus. Na nem az, hogy nem kiáltotta ki, hanem hogy hülyét csinált mindenkiből, elsősorban abból a több mint 90 százalékos többségből, akiket maga mögé állított, és akik a spanyol rendőrség gumibotjai között a függetlenségre szavaztak. Úgy értékelem, hogy Puigdemont végül jól döntött, ez volt az egyedüli ésszerű álláspont, hiszen kiszámíthatatlan következményei lettek volna a függetlenség, ismétlem, egyoldalú kikiáltásának. Kezdve onnan, hogy a spanyol hatóságok figyelmeztettek: letartóztatják az elnököt az alkotmányos rend megbontásáért.
Az amatörizmus arra vonatkozik, hogy úgy tűnik az urak nem gondolták át, hogy mi lesz a referendum másnapján. Mi lesz akkor, ha tényleg függetlenednek. Az volt az érzésem, hogy a tegnap esti beszéd előtt ültek az asztal körül és azt mondták: Huuuu, b@zdmeg, eljutottunk idáig, most ki kéne kiáltani. Erről azért nem volt szó! A referendum kampányzáró eseményén Puigdemont még így fogalmazott: „vasárnap megváltoztatjuk a történelmet, vasárnap találkozónk van a jövővel.” És amikor eljött a jövő, akkor összebugyogtak. Még egyszer hangsúlyozom: jól tették, hogy a párbeszéd útját választották, csak ne lepődjenek meg, ha ezentúl nem veszi őket komolyan senki…
Elhangzott a Kolozsvári Rádió Fricska című rovatában