2017. november 21. keddOlivér
-1°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Orbán Viktor jó téma. De Őcsény most fontosabb

Kelemen Attila Ármin 2017. október 12. 16:56, utolsó frissítés: 2017. október 13. 12:44

Ha minden szó inflálódik, hol húzzuk meg integritásunk határait? No ez az, hogy sehol.


Élesen emlékszem arra az amúgy kellemes pécsi estére, amikor egy literátor azt üzente egy politikusnak egy másik politikus által, hogy vegye tudomásul, amit politika gyanánt művel, “az vérlázító”. És már láttam is a vért, ahogy lázad, lázad és teljesen oda, bele lázad a dologba. Az illető ügy valóban vérlázító volt, és mint olyan, nem bírhatta meg a történelem. De már sehogy sem tudom felidézni, mi volt. Gondolom valami hülye banalitás lehetett.

A minap, amikor kiszálltam egy bukaresti taxiból azt mondtam a sofőrnek, hogy “Domnule, sunteți un tupeist desăvârșit”. És ezt megismételtem gyorsan még egyszer, mert jólesett. Kozmikus kinyilatkoztatásnak tűnt. Azt is akartam mondani, hogy “din cauza persoanelor ca Dumneavoastră avem țara asta cum o avem” – ezt a mondatot sokszor hallottam már itt-ott és mindig szerettem volna én is végre kilőni valakire. Láttam másoknál a mondat torkolattüzét és ki akartam próbálni a muníciót. De ráeszméltem, hogy milyen komikus ez az egész. Vérlázító, tupeist. Politikus, taxisofőr.

Ezeket az epizódokat csak azért dokumentálom itt az elején, hogy jelezzem, bizonyos helyzetekben a nagy kirohanások nemhogy az eset súlyát nem illusztrálják, hanem épphogy elfedik azt. Nincs minden nap világvége. Amikor világvége van, akkor van világvége.

*


Hányszor olvastam azt, hogy Orbán Viktor milyen is valójában. Hányszor mondták Orbán Viktorra, csak úgy egyszerűen, hogy náci, cinikus, a Duce szellemi utódja, hazaáruló, agresszív és bosszúálló, az állami szervek által fedezett maffia vezére. Hányszor olvastam, hogy képmutató, merthogy annak idején annak a Soros Györgynek a pénzéből építette a pártját, akitől most a magyar adófizetők megkreálva rettegnek. De mindig úgy gondoltam, napi politikai témákban nem helyes magyarországi kérdésekről állást foglalni.

Aztán, amikor Tusnádfürdőn Orbán Viktor bevezette az illiberális demokrácia fogalmát, akkor azt gondoltam: “Domnule, sunteți un tupeist desăvârșit”. Miért? Mert, ha a román állam történetesen ennek az illiberális demokráciának lenne az okvetlen híve, nem létezne az illető tusnádi tábor sem. Ami nem lenne örvendetes, de úgy sejtem akkor még mindig ez lenne a legkisebb baja a romániai magyaroknak. A román illiberális demokráciában a magyarokra már csak a csillagos, lábjegyzetes rész sem vonatkozhat.

Az azonnali magyarországi ellenzéki reakció persze mégsem ezt ugratta ki. Budapesten nem tűnt fel, hogy Orbán Viktor rossz helyen ad intolerancia-leckéket. És rögtön tegyük is hozzá, sem a szocik, sem az SZDSZ nem kápráztattak el azzal, ahogy a romániai magyar ügyeket értelmezték. A későbbi ellenzéki pártok is, ha a romániai magyar tematikáról van szó, a tecceni vágyás legolcsóbb fortélyaival próbálkoznak, ha egyáltalán.

Ha romániai magyar liberálisként számtalan méltatlan helyzetbe kerültem is, a FIDESZ fölényes magabiztossága miatt úgy vettem, ezt a játékot valószínűleg nem is lehet máshogy játszani. Amíg újságíró voltam, az RMDSZ néhány politikusa nem egyszer sokkal erősebb nyomás alá helyezett a FIDESZ érdekében, mint az RMDSZ érdekében bármikor. A zsarolás széles spektrumát vetették be a FIDESZ-ért. Ez mondjuk fel kellett volna tűnjön. De csak dühített és még mindig a játék részeként fogadtam el. Aztán úgy értékeltem, az RMDSZ keményen megkéri az árát annak, hogy a FIDESZ-t hozza és tartja helyzetben. És ezt a közösségi logikában el tudom fogadni. Ha a közösségnek jó, miért lenne egy liberális romániai magyarnak rossz? Persze, tudom, ez azért bonyolultabb.

Sőt. Még azt is el tudtam fogadni, hogy a romániai magyarokat senki nem tájékoztatta arról, hogy a kettős állampolgárság (vagyis a FIDESZ szavazóbázisának növelése projekt) teljesen ellehetetleníti minden autonómiatörekvés sikerét. Az RMDSZ vezetői, valószínűleg mert a maguk során sem tápláltak illúziókat autonómia témában, a kettős állampolgárság projekt mellé álltak, tulajdonképpen a szervezői a kettős állampolgárságnak. Kicsit futóbolond az, aki az újonnan beállított helyzetben még autonómiázik. Tény, hogy a nyilvánvaló dilemmáról a romániai magyarok nem voltak tájékoztatva. Markó Béla fenntartásait teljesen infantilis módon reagálta le a közeg, és senki nem akart népszerűtlenné válni. A kettős állampolgárság valódi árának titokban tartása a magyar elit döntése volt, ennek az elitnek a kényelme, a gyávasága, vagy akár bölcs felismerése - nevezzük bárminek, de csöppet sem transzparens döntése volt. Ilyen az ilyen döntések természete. El lehet fogadni. Ez most így jött ki, jól vagy rosszul, de így lett.



Van azonban egy vonatkozás, ami aligha kerülte el az RMDSZ vezetőinek figyelmét. A vásárhelyi katolikus iskola közösségi tanulsága. Mert amellett, hogy a romániai magyarok kezdik érteni, hogy a titkosszolgálatok még mindig aktívan benne vannak a napi politikai események, így a közhangulat modellezésében, a katolikus iskola történetnek van egy másik nagy tanulsága is. Hogy tudniillik a FIDESZ el tudja érni azt, amit az RMDSZ nem. És ha a romániai magyar választók ezt farkasigazságnak tekintik, az országos ügyeket tekintve az RMDSZ nem lesz sokkal több, mint a FIDESZ szervezőirodája – cattering és fesztiválszervező cégnek ott az EMNP.

Ha a FIDESZ kiprivatizálja az RMDSZ-t, az csak azért lehet, mert ugyanazok az elitek, akik hallgatólagosan beáldozták az autonómiát, most hallgatólagosan beáldozzák az RMDSZ-t is. Megfelel nekik az új status quo. Minden idealizált elképzelés ellenére, a romániai magyar elit zömét praktikusan gondolkodó vagy szinte egyáltalán nem gondolkodó emberek teszik ki. Vagyis az RMDSZ fokozatos, alig észrevehető kiprivatizálását is el lehet fogadni. Miért is ne?

*

Elengedhetünk, eladhatunk, kiszolgáltathatunk és beáldozhatunk sok mindent. Van azonban egy határ, aminek áthágása, véleményem szerint, nem elfogadható. Rendelkezhetünk más-más formáltsággal, más-más közegekben. Lehetünk nagyon különböző meghatározottságúak. Lehetnek nagyon különböző önbecsapás-szettjeink, megszakíthatjuk a gondolkodás folyamát nagyon különböző pontokon, nagyon különböző módokon. Van viszont egy olyan pillanat, amit fel kell ismernünk és amelyben, nem mindegy hogyan, de meg kell szólalnunk. És ez a pillanat valószínűleg eljött. Hogy mennyire itt van, az az őcsényi történet mutatja meg. És nagyon komoly erőfeszítéseket kell tennünk, hogy Őcsény ne ismétlődjön meg a romániai magyar közösségben.

Az, ami Őcsénynél történt és a dehumanizált mód, ahogyan a magyar kormányzati kommunikáció feat. Orbán Viktor kezelte az ügyet, el kell gondolkoztasson bennünket. Ki lehet akadni Orbán Viktorra, de akkor elveszítjük a fókuszt. A romániai magyar kérdés, hogy lehet a FIDESZ-ből csak a praktikusan jó dolgokat importálni? Nem hiszem. Őcsény ugyanúgy a FIDESZ része, ahogy azok az RMDSZ-esek is, akik Kelemen Hunorért nem fenyegetőznének, de Orbán Viktor miatt készségesen megteszik. És ez az Őcsény már évek óta itt van. De eddig legalább diszkrét volt. A romániai magyar újságírók sokat mesélhetnének arról, hogy a megvesztegetési kísérletek és zsarolások hogyan jártak párban, valahányszor az ember kritikát mert megfogalmazni a FIDESZ-szel vagy Orbán Viktorral szemben. Ezt már sokkal nehezebb elfogadni, de végül is, ha játszol, veled játszanak.

Talán jobb lett volna a magyar publicistáknak mostanra hagyni a kemény jelzőket. De a napi önigazolásukért kuncsorgó, pártos publicisták elhasználták a szavakat. Az őcsényi esetet nem nagyon lehet feljelzőzni. A vérlázító és társait kimerültek. Olvasom például Mérő László idevágó írását. A kísérletét arra, hogy jelezze, ha Orbán Viktor őcsényi etikája az új állametika, akkor ez már az az államilag eltűrt/felkarolt “csináld magad terror” korszakát vetíti elő. De ez az üzenet már nem mehet át, mert az erre alkalmas szavakat mintha már korábban amortizálta volna a magyar kritika.

Magyarország nagyon komoly morális válságban van. És mi, romániai magyarok, hajlandóak vagyunk ezt tapintatosan nem észrevenni. Orbán Viktor, reformáció ünnepe, beszédek, avatások, pucc. Egyfelől. Másfelől: “Ijesztő látni, ahogy normális életet élő polgárok félinformációk, számukra ismeretlen tények és meg nem ismert emberek kapcsán egymás ellen fordulnak, a jó szándékra halállal fenyegetéssel válaszolnak” – áll abban a petícióban, amit nagyon különböző emberek - Beer Miklós, Veiszer Alinda, Hajós András, Gundel Takács Gábor, Gégény István – kezdeményeztek. Nyilván végső kétségbeesésükben. A romániai magyarok többsége ugyanazt a magyar kormánypropagandát fogyasztja, mint a magyarországiak. Ha nem foglalunk mi is állást egyre többen, egyre bátrabban, a veszteséglistán nemcsak az autonómia, a transzilvanizmus, vagy a politikai képviseletünk autonómiája lesz, hanem utolsó hiú mentsvárunk is: az integritásunk.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!