Meg kell rontani a fiatalokat! Egy tordai irodalomtanárnő esete a cenzúrával
Ivácson András Áron 2017. október 19. 16:34, utolsó frissítés: 18:58Kifejezetten problémás, amikor egy mások kirekesztésén alapuló gittegylet aggódik a fiatalok neveléséért. Az ilyen szervezetre, vagy emberre, van egy jó szó. Éspedig a „morális kullancs”.
A Luiza Vasiliu által írt cikkben bemutatott alaphelyzetben semmi különleges nincs: egy tanárnő ajánl egy filmet a tizedik osztályos diákjainak segédanyagként, hogy ha kedvük van, nézzék meg, mivel hozzájárul az épp tárgyalt anyag - a szimbolista költészet - megértéséhez. Arra még ő maga sem gondolt, hogy az eset precedens értékű lehet a vallás és az oktatás összefonódásáról szóló vitákban, és hogy az ügy egészen a bíróság és a Diszkriminációellenes Tanácsig jut majd el. Az eset a tordai Mihai Viteazul középiskolában történt, ahol Adela Stan már tíz éve ajánlja diákjainak az Agnieszka Holland által rendezett Teljes napfogyatkozás (Total Eclipse) című filmet.
Tíz évig semmi probléma nem merült fel, azonban legutóbb a film ajánlása után egy hónappal az egyik fiú apja panaszt tett az iskola vezetőségénél Stan ellen. A panasz tartalma nem érdemes túl sok figyelemre, a szokásos agyonrágott frázisok: „homoszexualitásról szóló film” (miközben a film egy költészeti mozgalomról szól, bárkinek a szexualitása mindössze mellékes tényállásként merül fel benne), „szex- és csókjelenet férfiak között, még ha ezt híres színészek is játsszák el” (Rimbaud-t Leonardo DiCaprio játssza, azonban kérdés, hogy ez most akkor felmentő körülmény kéne legyen?), illetve - és ez a lényeges pont - „ez a film és a tanárnő 'kifinomult oktatási módszerei' a homoszexualitás fele irányítják a gyerekeket.” Az apa még hozzáfűzi, hogy nem akarja, hogy az iskola másfele irányítsa a gyerekeit, mint az „emberi természet”, valamint hogy szerinte a tizedikes fia nincs felkészülve az ilyen jelenetek megtekintésére.
Anélkül, hogy belemennék az „emberi természet” mítoszának komolyabb tárgyalásába - hiszen ezt megteszik később a diákok vallomásaikban úgy ahogy, de legalább elkezdték, emellett pedig hatalmas kritikai szakirodalma létezik a témának - csak annyit fűznék hozzá, hogy ha a gyereked, nemtől függetlenül, tizedikes korára sem tudja kezelni a homoszexualitás jelenségét, akkor biztos lehetsz benne, hogy megbuktál szülői mivoltod feladatainak ellátásában. Hangozzék ez bármilyen keményen is. „Mit mondjak a gyerekemnek, ha azt látja, hogy két azonos nemű ember szereti egymást?” - ha erre a kérdésre sem tudsz választ adni, akkor lehet, hogy a problémák gyökerét máshol kell keresned.
Stan először nagyon helyesen nem vette különösebben komolyan a panasztételt. Mint mondta, és jogosan: iszonyatosan gyermetegnek tűnt. Stan egyébként a kolozsvári bölcsészkaron végzett, de fél élete Tordán telt el tanárkodással. Az az intézmény, ahol az eset kirobbant, épp akkor ünnepelte, hogy száz éve a jövő szakembereit képezi és az Erdélyi Iskola szabad szellemiségét viszi tovább. Stan szerint a legfontosabb tapasztalata az egész ügyből az volt, hogy sikerült a modernitásban elérni azt is, hogy a tanár, az oktató mindössze egy funkcionáriussá degradálódjék: minél inkább egy szervilis íródeák képét ölti, annál inkább örvend az intézmény és a szülő - mondja. Véleménye szerint azonban nem csupán bemagolandó tananyagot kellene iskolában leadni, hanem plusz olvasnivalókat, filmeket ajánlani, felkelteni a diákok érdeklődését a világban történő dolgok és azok megváltoztatása iránt - mert bizony a világ sok aspektusa változtatásra szorul.
Ezért is szervezett folyamatosan olyan programokat a diákjai számára, amelyek tágítják a gondolkodáshorizontjaikat. A Mihai Viteazul iskola előtt a tordai mezőgazdasági iskolában tanított, ahol rengeteg vegyes hátterű diákkal találkozott, akik nagyon messze helyezkedtek el bármiféle kulturális jelenségtől. Legtöbbjük titkárnak vagy állatorvosnak készült. Épp számukra volt a legfontosabb egy-egy olyan kirándulás, amelyben elutaztak Kolozsvárra színházba, operába olyan előadásokra, mint a Hattyúk tava vagy a Carmen. Elmondása szerint szükséges, hogy már fiatal korban megfogja az embert a kultúra és örömmel látta, hogy sokukat lenyűgözte sok esetben már maga az épület is: tátott szájjal ámultak a színház nagyterme láttán.
Ez része tanári hitvallásának, hiszen mindig arra törekedett, hogy kifejlessze diákjaiban a gondolkodás képességét és eszközöket adjon nekik arra, hogy felfedezzék a világot annak minden sokszínűségével, fényével és árnyékaival egyaránt. Ennek értelémben nem is óráknak, hanem beszélgetéseknek nevezi a diákokkal való találkozásait és arra törekszik, hogy egy „lelki családias” viszonyt alakítson ki velük és köztük, amely túlmegy mindannyiuk fizikai és biológiai családi határain.
A botrány azonban derült égből villámcsapásként forgatta fel nemcsak munkáját, hanem egész életét is. Legelőször is azért, mert az iskolai vezetőség reakciója minden alapot kihúzott alóla, amelyet egy évtized alatt próbált felépíteni. Stan arra számított, hogy a vezetőség elmagyarázza a szülőnek azt, hogy egyrészt különbséget kell tennie film és valóság között, másrészt azt, hogy egy egyetlen részletében homoszexualitást tartalmazó film csak emiatt nem lesz a „homoszexualitás propagandája” (akármi is legyen ez), pontosan úgy, ahogy egy nemi erőszakot is tartalmazó könyv, Liviu Rebreanu Ion című regénye például, nem lesz csak emiatt a nemi erőszak propagandája. Ezzel szemben az iskola vezetősége helyt adott a panasznak, felállítottak egy fegyelmi vizsgálóbizottságot, amely vizsgálatot indított és elmarasztalta Stan-t, aminek következtében egy írásos figyelmeztetésben részesült.
A bizottság a diákokat is megkérdezte többek közt arról, hogy mi történt a mostanra már „hírhedt” órán és arról is, hogy miként értékelik a tanárnő tevékenységét. Azonban az utolsó kérdőíves teszt a szülők jelenlétében történt ami miatt több diák is utóbb bevallotta, hogy negatívan értékelte a Stan által ajánlott filmet a szüleiktől való félelem vagy az előttük elszenvedett szégyen miatt.
Stan írásban védekezett és felhívta a figyelmet, hogy ha a szexjelenet a baj, a tizedik osztály tanterve épp telis-tele van ilyennel: Ion és Ana az apa szeme láttára szeretkeznek, Petre Petre egész egyszerűen megerőszakolja Nadinát, Călin Petrescu karakterei pajzán szerelmes leveleket olvasnak, Mircea Eliade Maitreyi regényének szereplői kifinomult szexuális játékokat űznek, Tudor Arghezi szaftos szerelmes leveleket írogat. Ezek sorában két férfi szerelmes csókja vagy épp szexjelenete semmiben sem különbözik. Mint mondja: nem vagyunk már a 19. században, hogy Verlaine-t bebörtönözzük a vágya miatt. Arra is kitért, hogy magának az iskolának is vannak ezt nyíltan vállaló vagy titkoló homoszexuális diákjai - velük mi lesz? El kell kergetni, szélnek kell ereszteni őket?
Vasiliu három prominens személynek tette fel a kérdést, hogy megfelelő-e a Teljes napfogyatkozás film egy tizenhét éves diák számára: Agnieszka Holland, a film rendezője, Radu Vancu kortárs költő és Mircea Cărtărescu kortárs író más-más okokból, de mindannyian igennel válaszoltak.
Holland szerint nem csak megfelelő, hanem szükséges is egy tizenhét éves számára egy ilyen vagy ehhez hasonló film, mert a tizenhét épp az a kor, amelyben eléggé nyitott az ember, hogy feltárják az emberi lételem összetettségét. Ebben a korban értik meg, hogy a művészet egy szabad tér, egy kísérleti tér, amely félelem nélküli. Ezzel pedig megfelelően fiatalon kell találkozni ahhoz, hogy később sajátosan tudjon viszonyulni hozzá az ember. Ezek olyan témák - mondta - amelyek keresztül-kasul szövik az irodalmat is, sőt, még a hagiográfiát is. Elmondása szerint Romániában, Lengyelországban, Magyarországon az óra visszafele tart épp, ami annak lehet következménye, hogy az emberek kissé megijedtek a túl sok szabadságtól, a globális kapitalizmus nyakló nélküli térhódításától és az ezzel járó gyors változásokkal. Az emberek elkezdtek félni a másoktól, bármiféle másoktól és ellenforradalmat akarnak: ezért van akkora népszerűsége Holland szerint az olyan politikusoknak, mint Jaroslaw Kacynski, Orbán Viktor vagy épp Vladimir Putyin. Pedig meglátása szerint ebben az új világkontextusban épp a művészi alkotás lesz az egyik olyan igazságeljárás, amely a szabadság és az empátia szószólója lehet, ami azonban hatalmas felelősséget helyez az alkotók vállára.
Vancu jobb szerette volna, ha akkor látja a filmet, amikor ő is tizenhét éves, mert ha fiatalon láthatta volna, hamarabb jött volna rá, hogy a művészet elsődleges terepe mindaz, ami az ember - mondta. Senki sem lehet teljes anélkül, hogy fel ne tárná önmaga árnyékos oldalait, ugyanúgy akárcsak önmaga ragyogó magaslatait, utalva itt a homoszexuális tartalmak miatt aggódó szülők félelmeire. Véleménye szerint Verlaine és Rimbaud férfiszerelme mindössze egy elenyésző részlet: a lényeg, hogy szerelem és valódi, erős, igaz szerelem volt - az a kis részlet, hogy épp homoszexuális szerelem se el nem vesz, se hozzá nem tesz annak autentikusságához. Az iskola egyik elsődleges társadalmi szerepe az volna, vélekedése szerint, hogy empátiát neveljen a diákokba, mert ennek hiánya minden társadalmi kötelék felbomlásához vezet. Azonban ahhoz, hogy empátiáról beszélhessünk, előfeltételként abszolút szükségszerű, hogy az elkülönbözésből és alteritásból születő emberi értékekről tudj beszélni.
Cărtărescu kifejezetten bosszús volt az egész eset kapcsán. Egész egyszerűen ostobának nevezte két költő szerelmét ábrázoló film esetleges tiltólistára való tételét és egyenesen primitívnek és tiszteletlennek egy tanárnő meghurcolását egy művészfilm ajánlása miatt. Különösen egy olyan korban ostobán primitív ez így együtt, amelyben az erkölcscsősz szülők egy művészfilm jótékony ajánlása miatti alaptalan felháborodásukban nem veszik észre, hogy az internet által a gyerekeik épp csak kéznyújtásnyira vannak a valóban demoralizáló pornográfiától.
Az író szerint, ha a homoszexualitás az elfogadható kultúra mércéje, akkor a diákjaink ne nézzenek Michelangelo festményeket és szobrokat, mert az alkotó meleg volt. Ne olvassák Shakespeare szonettjeit, mert egy férfiszeretőjének íródott több is közülük. Ne tanulmányozzák Marcel Proust regényeit, mert ő szinten meleg volt, sőt, nem átallt még homoerotikus jelenetet is írni a műveibe. Dobják ki otthonról az összes Verlaine, Garcia Lorca és Max Jacob köteteiket és ne olvassanak több André Gide és Truman Capote regényt sem. Szüleik tiltsák meg nekik, hogy Csajkovszkij műveket és Queen dalokat hallgassanak. Ne nézzenek több Cocteau, Pasolini vagy Almodóvar filmet. Végül pedig ne tanulmányozzák az antik szerzők műveit és általában az ókori görög világot, mert az akkori világ kiemelkedő személyeinek túlnyomó többsége minimum biszexuális volt.
Az esetet elég hamar felkapta a helyi és az országos sajtó egyaránt, aminek következtében az intézmény már nem engedhette meg magának, hogy szó nélkül hagyja az ügyet. Nyilatkozatukban arra hivatkoznak, hogy a botrány nem amiatt robbant ki, hogy a film homoszexuális témákat mutat be, hanem abból, hogy nem megfelelő 18 éven aluliak számára és érvelésüket a CNA (Országos Audiovizuális Tanács) nevével szándékozták nyomatékosítani.
A probléma mindezzel az, hogy a Teljes napfogyatkozás nem szerepel a CNA semmilyen archívumában. A CNA megkeresésre azt nyilatkozta, hogy semmilyen formában nem korlátozták vagy ajánlották a film bemutatásának korlátozását az ország területén, sőt, mivel a filmet egyáltalán nem mutatták be hivatalosan a román mozikban, ez semmilyen hivatalos nyilvántartásnak nem része. Összehasonlításképp: az IMDB (Internet Movie Database) szerint Angliában és Spanyolországban nem ajánlott 16 év alatt, azonban Hollandiában, Dániában és Németországban 16 év alatt is megtekinthető.
Mint kiderült, az iskolai vizsgálóbizottság a film jellemzését - vulgáris, erőszakos, tocsog a vérben stb. - nem a Total Eclipse, hanem a Full Eclipse IMDB leírásából vette. Az utóbbi azonban teljesen más film: egy rendőrökkel, robbanásokkal és vérfarkasokkal teli akció szci-fi.
Stan természetesen fellebbezett és azt követelte, hogy román irodalom tanárok és iskolapszichológusok vizsgálják újra az ügyet. Erre az iskola össze is állított egy újabb vizsgálóbizottságot, amelynek volt jogász, tanítónő, tanfelügyelő helyettes és valamikori matematika tanárnő tagja is, de még csak véletlenül sem olyan, aki az irodalomban kompetens lenne. A vizsgálat meg is hozta az előre várható eredményt: a fellebbezést elutasították, az írásbeli figyelmeztetés maradt a korábban megfogalmazott és most már láthatóan téves indokok alapján.
Ekkor a megyei tanfelügyelőség román irodalom oktatásáért felelős tanfelügyelője Horia Corcheș; volt, aki azóta visszatért a tanításhoz, azonban az eset kapcsán úgy fogalmazott, hogy a vizsgálóbizottság döntése hihetetlen visszaélés volt a törvény biztosította keretekkel és lehetőségekkel. Továbbá pedig problémásnak tartja, hogy a polgármesteri hivatal vagy a prefektúra döntsön arról, hogy mi erkölcsös és mi nem a diákok számára az oktatásban, ugyanis ez precedenst teremt a cenzúrára. Mint mondta: „Valószínű, hogy a Koalíció a Családért szándékai szerint néhány érzékeny pont igencsak felfokozódott és a szülők úgy érezték, hogy közbe kell lépniük.”
Itt pedig álljunk meg egy pillanatra, mert ez lényeges új információ. Eddig nem merült fel, hogy az eset kirobbanásához köze volna a Koalíció a Családért (Coaliția pentru Familie) nevű bigott, fundamentalista gittegyletnek. A szervezet az ország egyik legerőteljesebb homofób és abortuszellenes szervezete, amely közel 30 romániai ngo-t foglal magába. Akkor váltak ismertté, amikor a „hagyományos családmodell” támogatásának leple mögé bújva törvénymódosítást akartak népszavazás alapján kieszközölni annak érdekében, hogy a házasságot csak és kizárólag egy férfi és egy nő viszonyára korlátozzák, illetve a megfogalmazásban eltöröljék az „élettárs” fogalmát a „férfi” és „nő” szavakkal helyettesítve.
A szervezetnek igencsak messzire nyúlnak a kapcsolati hálói. Olyan hasonszőrű és hasonelvű szervezetekkel is együttműködnek, mint az amerikai Liberty Counsel és az Alliance Defending Freedom. Velük közösen hívták el Kim Davis-t Romániába, az amerikai börtönviselt kiszolgálót, hogy ha már ott lejáratták, hátha itt nálunk még nyitott fülekre talál. Ha megengednek egy megjegyzést nekem: lehet, hogy a gyerekeik jövőjéért aggódó szülők sokkal inkább a Koalíció-féle szervezetekre kellene több figyelmet fordítaniuk, mintsem arra, hogy egy irodalomtanárnő milyen művészfilmet ajánl a diákjainak. Tagjaik között ugyanis olyan szélsőségeseket találunk, mint Mihai Gheorghiu, aki a 2013-as bukaresti homofób támadás egyik alapembere, vagy Bogdan Stanciu, aki 2007 előtt az az AfterMedia helyi ágának vezetője volt, amely az amerikai neonáci és valamikori Ku Klux Klán vezártag David Duke nevéhez köthető. Stanciu egyébként 2000 és 2005 között a Noua Dreapta tagja volt, amely szervezet jól ismert a melegek elleni erőszakos támadásairól.
Mariana Pop, az iskola által felállított vizsgálóbizottság elnöke és Kolozs megyei tanfelügyelő elmondta, hogy a bizottság feladata megvizsgálni az iskola által tett lépéseket és ennyi: az érveiket nem kell ellenőrizniük, amelyek alapján a vizsgált lépéseket megtették. Mint mondta: számukra csakis az iskola eljárását bocsátották a rendelkezésükre, valamint nekik nem kompetenciájuk a tanterv vizsgálata. Ez azonban ebben a formában nem teljesen igaz, ugyanis a vizsgálóbizottságok működési szabályzata rögzíti, hogy „kötelesek az igazság feltárásán dolgozni” és „minden törvényes eszközzel azon kell lenniük, hogy az igazság feltárásába ne csússzon hiba” - mindkét követelményhez hozzátartozott volna az eljárás alapjául szolgáló érvek kivizsgálása. Ezzel szembesítve Pop azt válaszolta, hogy ő ugyan nem tudja, hogy mi történt ezekkel az anyagokkal, de reméli, hogy valamelyik kollégája megnézte a vizsgálóbizottság érveit is. Alexandra Zamfir, a Mihai Viteazul iskola igazgatónője a sajtó semmilyen megkeresésére nem reagált: sem telefonra, sem üzenetre nem válaszolt.
Mindezek következtében érthető módon Stan augusztusban bíróságra vitte az ügyet, ám még mindig az első tárgyalást várja. Ezzel egy időben a Diszkriminációellenes Tanácshoz is eljuttatott egy petíciót, amelyben panaszt tett a véleménydiszkrimináció ellen, amely egy a többek közt homoszexualitást is megjelenítő témájának feldolgozásában érte egy oktatási segédanyag bemutatásakor. Szeptemberben visszatért a Mihai Viteazul iskolába, ám alig egy hét elteltével elkezdődtek a gondok. Az igazgatónő behívatta és figyelmeztette, hogy a tananyagon kívül ne mondjon semmit pluszba, ne ajánljon könyveket, sem filmeket: adja le a leckét ahogy kell és kész. Nesze neked Erdélyi Iskola és szabad szellemiség!
Az Adevărulnak nyilatkozva Stan elmondta, hogy jelenleg úgy érzi, hogy minden hiába: legfőképp amiatt, hogy épp azok nem értik ezt az egész helyzetet, akiknek a leginkább kellene - a tanárok és a szülők. Ugyanis, mint a vallomásaikból és a tanárnővel azóta is meglévő interakcióikból kiderül, a diákok sokkalta jobban átlátják a helyzetet, mint tanáraik és szüleik többsége. A legelkeserítőbb az, hogy nem csak az igazgatónő részéről, hanem tanárkollégái többsége által is folyamatos szervilizmusra van felszólítva, illetve az, hogy a vizsgálóbizottság csakis az adminisztratív kivizsgálást végezte el, azonban ez az ügy messze fajsúlyosabb dolgokról szól. Ennek következtében azonban eléggé bizarr fenntartani egy legjobb esetben is csak félig kivizsgált eset alapján hozott ítéletet.
A perfolyamat jelenleg a doktumentálódás és az adatgyűjtés fázisában van. Stan három írásos tanúvallomást gyűjtött össze. A korábban említett Corcheș tanfelügyelőtől és Agnieszka Holland filmrendezőtől, valamint Sandra Cordoș egyetemi docenstől, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Román Irodalom és Irodalomelmélet tanszékének munkatársától. Corcheș és Cordoș egymástól függetlenül nagyon hasonlóan a művészet és valóság különbségének témájából indulva ki a film művészi jellegén és az oktatásszabadságon keresztül jutottak el oda, hogy a film nem csak ajánlott, hanem szükségszerű is a szimbolista költészet megértéséhez.
Stan szerint talán nem érthető, hogy miért képes ennyire messzire menni, hiszen végül is az írásos figyelmeztetés a legenyhébb intézményi feddés, amelyet ráadásul fél év után törölnek a nyilvántartásból. Azonban, mint mondta: nem a figyelmeztetés zavaró, ez egy sokkal súlyosabb elvi kérdés megoldatlanságának egy tünete csupán. Ez az ítélet legitimál egy olyan nézetet, amely már védhetetlen. Épp erre mondta valaki neki, hogy megéri végigjárnia a jogi utat, már csak azért is, hogy tesztelje a normalitás határait. Stan nyersen fogalmaz: „teszteltem és felsejlett mögüle az abnormalitás.”
Szerinte ez igazából a román oktatási rendszer jelenlegi állásáról szól, mintsem bármi egyébről. Más területekről nem feltétlen akar beszélni, de meglátása szerint ami az irodalomoktatásban folyik, az több, mint aggasztó: egyenesen súlyos hiányosságokról beszélhetünk. Az iskola és a szülők semmi mást nem akarnak egy tanártól, csak hogy egy érettségi felkészítő-robot legyen. Az egyetlen cél az, hogy sikerüljön az érettségi, ha pedig év közben sikerül a diákoknak a próbaérettségi, akkor „jó tanárrobot” vagy, ha pedig nem, akkor „rossz tanárrobot”.
Stan azonban nem akar mindössze ennyi lenni, sokkal többet lát saját tanári hivatásában és lehet, hogy ezért, vagy teljesen független ettől, de a diákjai többségének sikeres volt a román irodalom érettségije. Mint mondja: nem „érettségit” kell tanítania nekik, hanem román irodalmat és ennek kontextusában világirodalmat.
Stan meglátásában a román oktatási rendszer legnagyobb problémája a folyamatos visszakérő felmérés módszere, amely következtében az oktatás is ilyen. Ez pedig oktatás helyett diktálást részesít előnyben, a diákok részéről pedig tanulás helyett a magolást: „megyek a bac-ra, elmondom, amit bemagoltam, oszt kalap, jónapot.” Ebben a közegben pedig kevés idő marad egy-egy filmvetítésre, színházra, akár tudományos kísérletre, de még egy Rimbaud vagy Verlaine kétsoros elemzésére is. Mindennek az a következménye, hogy robotizálják a diákokat - ahogy Stan fogalmazott. Így pedig lehet a művészet vagy bármi eszmei a cél, ha közben az ember megkeseredik és megfárad. Erről óhatatlanul is az jut az ember eszébe, amikor a Szituacionisták a hatvanas években, de különösen a '68-as diáklázadások során nyilatkozták azt, hogy „a piacorientált oktatás gyerekbántalmazás” - pont azért, mert robotizál azáltal, hogy egy leszűkített és csakis piaci logikában működő, rövidtávú gondolkodást termel ki a fiatalokban.
A megoldás Stan szerint az volna, hogy eltöröljék a visszakérő leadás és felmérés rendszerét és egy olyan sokoldalú rendszert dolgozzanak ki a helyébe, tanárokkal és diákokkal közösen, amely képes megfelelni külön-külön minden tantárgy követelményrendszerének - mert egyértelmű, hogy az irodalom követelményrendszere nem ugyanaz, mint a matematikáé. Erre azonban az általános bürokratikus merevségben nem túl sok lehetőség látható. Pedig a legfontosabb a diákokat gondolkodni megtanítani.
Én néhány lépéssel tovább is mennék, mint Stan: véleményem szerint meg kell rontani a fiatalokat a szó eredeti, szókratészi értelmében. Ugyanis már Szókratész esetében is a „fiatalok megrontása” a fennálló állami és társadalmi véleménytől eltérő gondolkodásmódok megmutatását jelentette nekik. Igen, meg kell rontani a fiatalokat egy olyan társadalomban, amelyben az a normális, hogy az állam a Coaliția pentru Familie mellé áll a melegek további elnyomásában és Liviu Dragnea büszkén veri a mellét, hogy ő ebben a kérdésben egy „vallási fanatikus”.
Stan a diákjai érdekében küzd tovább és azt vallja, hogy az ő felvilágosításukért és empátiájukért megéri. Különösen azért, hogy megértsék a világ megváltoztatásának szükségességét - „mert nem bennem kell hinniük”, mondja, „hanem eszmék szerint kell működniük.” Ehhez pedig mi lehetne szebb zárszó, ha már költészet és társadalom volt mindvégig a téma, mint Bertolt Brecht örök és halhatatlan verse a társadalmi küzdelemről, amelynek címe Változtasd meg a világot: rászorul Eörsi István fordításában:
Kivel ne barátkozna az igazság barátja
hogy az igazságnak segítsen?
Milyen gyógyszer ízétől viszolyogna
a haldokló?
Milyen aljasságot nem követnél el, hogy
kiirtsd az aljasságot?
Ha megváltoztathatod végre a világot,
mire vagy finnyás?
Ki vagy te?
Bukj le a szennybe
Öleld át a hóhért, ámde
változtasd meg a világot: rászorul.