2017. november 21. keddOlivér
-1°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A mindenhatóság vágya fog rabságra ítélni minket?

Ivácson András Áron 2017. október 25. 17:18, utolsó frissítés: 17:49

Könnyen be tudnak hálózni a technológia fejlődéséről szóló jó hírek, azonban ezek gyakran olyan problémákat rejtenek magukban, amelyek még egyelőre megoldhatatlanok.


A Boston University kutatócsoportja voltaképp igencsak nemes céllal vágott neki legutóbbi kísérletsorozatának, ugyanis azt akarták megtudni, hogy mi történik, ha az ember személyes szinten fokozni tudja a saját mentális képességeit és teljesítményét az agya egy specifikus területének stimulálásával. Jól hangzik? Végérvényben egy módszert dolgoztak ki arra, hogy az emberi gondolkodás megváltoztatható legyen.

A kutatás vezetője, Robert Reinhart elmondta, hogy a kísérlethez egy teljesen új agystimulálási eljárást fejlesztettek ki, amelyet „high definition transcranial alternating current stimulation”-nek neveztek el (magyarul körülbelül: nagy felbontású transzkraniális váltóáram stimuláció, HD-tACS). Ennek a módszernek a lényege az, hogy túltöltsék az agy azon régióit - elsősorban a homloklebeny középső és oldalsó kérgét - amelyek a tanulásért felelősek. Különösen az előbbi fontos Reinhart szerint, ugyanis amint fogalmazott, ez az „agy vészcsengője”: ha hibázol, bezsong. Ha más mondja neked, hogy hibáztál, akkor is bezsong. Ha pedig meglepetés ér, akkor is.

Ezen két agykéreg elektromos stimulálása hatással van a tanulási folyamatra és képességre. Azonban ugyanez a két agykéreg felel az ember cselekvési és viselkedési, főképp önkontroll funkcióiért is. A tanulmány kimutatta, hogy elektromos ráhatással drámaian fokozható vagy épp csökkenthető egy egyébként egészséges ember cselekvési működőképessége és ezáltal befolyásolható a viselkedése.

A kutatás elsődleges mintája harminc emberből állt, akik fejük elektródákkal telerakott fejfedőt viselt, amely továbbította a stimulust az agyuk fele. A teszt során mindenik alany 1,7 másodpercenként kellett megnyomjon egy gombot. A teszt első fázisában a két agyfélteke szinkronicitását vagy növelték, vagy lenyomták, vagy nem módosították és a párhuzamosan végzett EEG (elektroencefalogram) vizsgálat statisztikailag szignifikáns eredményeket mutatott. Amikor emelték az agyhullámokat az alanyok gyorsabban tanultak és kevesebb hibát követtek el, amiket azonban gyorsabban is javítottak. Amikor lenyomták az agyhullámokat, az alanyok lassabban tanultak, többet hibáztak és nem javították tévedéseiket.


Az igazi meglepetés azonban a kísérlet második fázisában következett. Ekkor egy az előbbiektől különböző szintén harminc tagból álló kontrollcsoport egy módosított tesztnek volt alávetve. Ezek az alanyok, tudtuk nélkül, már kezdetben csökkentett szinkronicitással indultak, tehát rosszul teljesítettek, azonban a tevékenység felénél nagy erejű stimulálást kaptak, aminek köszönhetően ugrásszerűen megnőtt a tanulási és teljesítési képességük. Nem csak pillanatok alatt visszanyerték az eredeti teljesítményüket és képességüket, hanem fokozódott is ez - azonban a teszt során az is kiderült, hogy ez pontosan ilyen könnyen a visszájára is fordítható, ha ismét lenyomják az agyhullámokat.

Fotó: Boston University


Reinhart és csoportja szerint noha van még amit tanulni a téren, az biztos, hogy ők az elsők, akik kimutatták, hogy a két agyfélteke neuronjai alacsony frekvenciájú agyhullámokkal kommunikálnak. Azonban ők sem teljesen érzéketlenek azzal kapcsolatban, hogy kísérletük és különösen annak eredményei számos etikai problémát felvet, noha jóval túlmenően azon, amit ők említettek: kinek lenne hozzáférése egy ilyen teljesítményfokozó eljáráshoz egész társadalmi szinten?

Az eredmény köthető Elon Musk NeuraLink projektjéhez, amely azt tűzte ki céljául, hogy az emberi agyat egy digitális adatbázissal kösse össze, de közvetlen módon. Hogy miként, az egyelőre rejtély, mivel ez nem megy ripsz-ropsz - különösen addig nem, amíg mondjuk nem oldunk meg olyan apró problémákat, mint az, hogy ha a gondolataink valóban bio/elektrokémiai folyamatok eredményei, ezekből a folyamatokból miként származik gondolat, de az ilyen naiv optimista-futurista kijelentések nem szoktak filozófiai problémákkal időzni. A jövő fele vaktában rohanó jelenben nincs idő holmi filozofálgatásra.

Azonban csakis az érvelés kedvéért engedjük el az ilyen körülményeket és lássuk milyen eredményekkel járhat. Slavoj Žižek a Russian Times megkeresésére nyilatkozott nem csak a NeuraLinkről, hanem általában a hozzá hasonló elképzelésekről és tervekről. Még annak ellenére is, hogy mint mondta manapság az „új technológia” már explicit az ilyen jellegű elképzelés és nem mondjuk a mesterséges intelligencia, amely már szinte csak kéznyújtásnyira van. Mint mondta, ez egy nagyon kétélű és potenciálisan iszonyatosan veszélyes elképzelés, mivel a probléma nem csak gazdasági, tehát nem csak arról szól, hogy kinek lesz ehhez hozzáférése, hanem ontológiai, politikai és pszichológiai is - még akkor is, ha ugyanezekben a naiv optimista futurista elképzelésekben szeretik az emberek azt hinni, hogy a technológia mindent megold és a jövőben már politika sem lesz, illetve nem lesz szükség rá.



Mindannak ellenére, hogy az ilyen agyletapogatás következtében, mivel az ember szinte gondolatával képes lesz hatást gyakorolni a valóságra, például elgondol valamit, ami alapján az agyára kapcsolt digitális téren keresztül valahol mondjuk egy gépezet által történik valami - tehát voltaképp szinte istenszerűvé válik, ez visszafele is működőképes. A számítógépekre kapcsolt agyam ugyanazon a digitális téren keresztül válik épp számítógépek által manipulálhatóvá, sőt, mint kifejti direkt módon irányíthatóvá. Pontosan ettől válik könyörtelenül politika-pszichológiai kérdéssé is: ki fogja irányítani azt a digitális teret, amelyre az agyunk rá lesz kapcsolva? Ki fog dönteni a tartalmáról, a programjáról, a működéséről és így tovább? Žižek álmodozásnak tartja Ray Kurzweil azon nézetét miszerint ettől majd egy nagy és kollektív és boldog, minden politikától és hatalomtól mentes kollektív tudatra kapcsolódunk rá, miközben meg valójában pont az a helyzet, hogy a kollektív kapcsolódás egy ilyen formája explicit hatalomtechnikai kérdés ma is és marad a jövőben is.

Annál is inkább, hogy nincs válaszunk arra a kérdésre, hogy milyen változást fog ez előidézni az éntapasztalatunkban. Szabadként fogjuk megélni önnön létezésünket, gondolkodásunkat, vagy digitális eljárások során és által fognak irányítani bennünket? Musk a kérdésre egy felettébb felszínes és gyenge analógiával élt, amely szerint már így „többé-kevésbé” kiborgok vagyunk és a példája az okostelefon volt. Azonban Žižek épp arra hívja fel a figyelmet, hogy egy ilyen gyenge analógia és az között, hogy a legradikálisabb ontológiai értelemben szűnik meg az a minimális távolság az én mint én mint elme és a valóság, ami ott kint van között a különbség, nos, ég és föld. Az, hogy előveszem a telefonom és rákeresek valamire, össze sem mérhető azzal, hogy nincs többé különbség az elmém és a telefonom keresőjét működtető algoritmus között.

Arra az ellenvetésre, hogy ezeknek a technológiáknak például mennyi orvosi előnye van - egyre jobb pacemaker készítmények például - Žižek figyelmeztet, hogy minden kontrolltechnológia így kezdődik. Először csak egészségügy - bionikus szem, az agy tanulási képességének fokozása - aztán pedig szépen lassan, vagy épp drasztikusan érünk el a kontrolltechnológiákig - bionikus szembe rejtett kamera, agykontroll. A humanitárius kiindulópont igen hamar cserélődik le a rendszerszintű megfigyelésre: a számítógépek már ma, még ilyen technológiák nélkül is, többet tudnak adott esetben rólunk, de mindenképp többre emlékeznek, mint mi magunk - elég csak lekérnünk a saját Facebook adatbázisunk, hogy erről meggyőződjünk.



A jövőben pedig, minden techie optimizmus ellenére, ez csak fokozódni fog. Az automatikus egészségi kivizsgálás átcsap abszolút megfigyelésbe épp az ehhez hasonló digitális tereken keresztül: ugyanúgy be lesznek ezek „kamerázva”, mint a fizikai terek sok helyen. Tudni fogják a vásárlásainkat, a politikai véleményeinket, a szavazatainkat vagy épp az azt megtagadást. Amennyiben nem akarunk reménytelenül naiv utópisták lenni, mondja Žižek, ezzel szembe kell néznünk. Nem azzal, hogy elkerülhetetlenül ez következik, de azzal mindenképp, hogy a fennálló hatalmak mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez következzen. Mint mondja, ez lesz az új osztályharc terepe: pontosan azért, mert az a leglényegesebb kérdés, hogy ki szabályozza ezeknek a digitális tereknek a működését?

Egy ilyen társadalomban épp az válik majd az új privilégiummá, hogy kinek lesz joga kívül maradni ezeken a digitális tereken. Azok lesznek a kivételezettek, akik megengedhetik maguknak, hogy szabályozzák ezeket a tereket anélkül, hogy ők maguk bennefoglaltak lennének. Ez az osztálykülönbség pedig sokkal mélységesebb lesz - épp a probléma szubjektumontológiai következményei okán - mint az, amelyet Marx és az ő munkásságából kinövő társadalomelmélet tárt fel. Két osztály jön létre ennek nyomán: az első az, akiket mindössze irányítanak digitálisan és a második az, akik irányítják az előbbieket irányító digitális eljárásokat és tereket. Ez a felállás pedig idővel egészen biológiai értelemben is új osztályokat hozhat létre, mivel az ilyen jellegű projektek épp magát az emberi lételemet változtatják meg.

Voltaképp egy paradox helyzet jön létre, amelyben egyszerre lennénk omnipotensek és impotensek: gondolataink által akár a valóságra is hatást gyakorolhatnánk és emiatt omnipotensek lennénk, azonban digitálisan kölcsönösen irányítanak minket és emiatt impotensek lennénk. Annál is inkább, hogy ezek a kontrolltechnológiák nagy valószínűséggel úgy fognak működni, hogy észre sem vesszük őket. Žižek egy Amerikában elvégzett kísérletre utal, amelyben azt figyelték meg, hogy neurális stimulálás hatására cselekvésre késztettek embereket, azonban ezen emberek - és agyuk, elméjük - nem regisztrálta a külső befolyást: egész egyszerűen úgy értelmezte, mintha saját akaratából cselekedett volna. Visszakérdezésre meg is erősítette ezen benyomását, pedig a külső szemlélő kísérletvezetőknek teljesen egyértelmű volt a külső befolyás.

Régebb, olyan jó három éve, még jómagam is teljesen csillagszemű technologista voltam, és teljes mértékben kiálltam ezek a technológiák mellett - mai fejjel azt mondom: kifejezetten kritikátlanul. Pontosan azért kritikátlanul, mert noha tisztában voltam azokkal a problémákkal, amelyeket okozhat, amellett döntöttem, hogy nem veszem, vagy legalábbis megpróbálom nem figyelembe venni őket. Én azonban nem sok vizet zavarok globális téren. Mindazonáltal talán jobb volna, ha legalább azok, akik igen, valamivel kritikusabban - mindenesetre félszeg analógiáknál kritikusabban - állnának hozzá az ilyen jellegű technológia kérdéséhez.

Csak egyetlen kiindulópont: mi történik egy ilyen világ indulásakor - vagyis akkor, amikor rákapcsoljuk magunkat a digitális térre - azokkal, akik nem akarnak rákapcsolódni, mindegy, hogy milyen okból. Meg lesz ez a lehetőségük, vagy az a hatalmas és szabad kollektív agyszingularitás felavatása egyből egy hatalomtechnikai kényszereljárás lesz?

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!