Kulcsár Árpád: lemondok a főszerkesztői tisztségemről
Kulcsár Árpád 2017. november 09. 14:29, utolsó frissítés: 2017. november 10. 11:11Sosem volt precedens arra, amit megpróbáltam, az erdélyi magyar sajtó hasonló eseteket nem tárt még fel.
Az elmúlt napok lincshangulatában és össztüzében csak most nyílik némi alkalom önvizsgálatra, megnézni mit rontottam, rontottunk el, és mi az, ami talán nem miattunk csúszott félre. Voltak jogos felvetések azzal kapcsolatban, hogy hol hibáztunk, voltak merő képtelenségek is, de a történet kezd átmenni valami nagyon groteszk bohózatba, ahol a racionális párbeszéd lehetősége megszűnt, és helyenként az alternatív tények uralják el a beszédet.
Az egyik ilyen meglepő állítás, hogy a Transindex homofób portál lenne. Ezzel az abszurd kijelentéssel vitába szállni is méltatlan volna, ha nem bólogatna most mindenki, anélkül, hogy minimálisan is belegondolna a valóságtartalmába: állíthatom, nincs olyan erdélyi magyar médiaorgánum, amely többet igyekezett volna tenni a hazai melegekkel szembeni előítéletek lebontásáért. Egyetlen romániai magyar szerkesztőségként vállaltuk az egységes, nyílt kiállást az első kolozsvári Pride mellett, és testületileg jelen voltunk az eseményen. Személyesen szólaltam fel akkor, amikor az erdélyi magyar egyházak szövetkeztek a Koalíció a Családért nevű homofób szervezettel az alkotmányban szereplő családfogalom módosítására.
A másik állítás, hogy az általunk felvállalt ügy bulvár kategória lenne: a szexuális zaklatás, mint téma, nem bulvár, nem valakinek a magánéletében való vájkálás. Mert egy (köz)szereplő másokkal való visszaélése nem magánügy, és a visszaéléseket tematizálni kell, lehetőleg azért, hogy ne történhessenek meg újra és újra. Nagyon fontos itt kihangsúlyozni, hogy a szexuális zaklatás nem egyenlő a nemi erőszakkal, és ebben az esetben egyik megszólaló áldozat sem állította, hogy nemi erőszakról lenne szó. Viszont, a kellemetlen, ismétlődő érintések, a szexuális tartalmú üzenetek is okozhatnak traumákat, és ezek nagysága csak azon múlik, ki mennyire sérülékeny, az intim integritásának megsértését ki mennyire sínyli meg. És sohasem az a hibás, aki másodszor is engedi megtörténni a zaklatást, hanem az, aki elköveti - ez ilyen egyszerű. Erre pedig nem lehet az érv, hogy miért tartotta a kapcsolatot továbbra is az áldozat a zaklatójával. A zaklatások leggyakrabban egy bizalmi viszonyon belül történhetnek meg, az ember leginkább akkor kihasználható, bántható, ha megbízik abban, aki visszaél a helyzettel. A NANE egyesület definícióját tartom mérvadónak ebben a kérdésben: szexuális zaklatás minden olyan szexuális vagy romantikus közeledés és megnyilvánulás, ami sértő, zavaró, megalázó, vagy ellenséges közeget teremt az áldozat számára.
És akkor itt jönnek a viszonylag bonyolultabb kérdések, amelyek többnyire a sajtóetikához tartoznak. A legnagyobb vád, ami ért minket, az, az, hogy miért nem kérdeztük meg az esetekről az érintett személyt is. Egyrészt szexuális zaklatási ügyekben az ártatlanság vélelme kicsit másként működik. Az ilyen esetekben, amikor egy áldozat nyilvánosan megszólal, felmerülhet annak lehetősége, hogyha a vádolt személyt annak nyilvánosságra hozatala előtt szembesítik az állításokkal, megpróbálja elhallgattatni, fenyegetéssel vallomása visszavonására kényszeríteni őt. Ugyanakkor az első esetben egy véleménycikket írtam, ennek a műfajnak nem jellemzője a megszólaltatás. A második cikkben azért nem volt megszólaltatva Váta Lóránd, mert közben egy, az első íráshoz tett hozzászólásában maga jelezte, hogy a megfelelő időben reagálni fog, ezt pedig azonnal közzé is tettük, amint megtörtént. Mindezek ellenére, ebben a pontban elismerem, hogy komoly hibát követtünk el, és ezért Váta Lóránd felé valóban bocsánatkéréssel tartozunk.
Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy cikkünk megjelenése pillanatában a történet a Facebokon már fél napja, névvel együtt nyilvános volt, jelen volt már egy népszerű Facebook-csoportban is, amelynek számos erdélyi értelmiségi is a tagja. Mivel a történet egy részének magam is tanúja, részese voltam, etikusnak éreztem ezt saját névvel hozzátenni. Empatikus próbáltam lenni. Hiba volt szakmailag támadási felületet hagyni, de továbbra is fenntartom, hogy nem volt hiba két áldozat hangjának teret adni. Mert tabukat kell dönteni, és esélyt kell adni bárkinek, hogy akár közismert személyekkel szemben is képviselhesse a véleményét, ha azt megalapozottnak tartjuk.
Ami viszont egyértelműen és a leginkább hiba, az az, hogy nem sikerült a történetüket megfelelően átadni, érzékenyen és tisztán megfogalmazni, és ezzel esélyt adni rá, hogy megértésre találjanak. Ez az én felelősségem, mivel én vállaltam fel. Az ilyen történeteket egyébként is rendkívül nehéz szavakba önteni, megfogalmazni, nekik is nehéz, nekem is az volt, és sajnos nem sikerült a megfelelő módon megtenni. Márpedig ezzel kitettem őket a nyilvánosság ítéletének. Ugyanakkor tudomásom szerint egyetlen más sajtós kolléga sem gondolta úgy, hogy meg kellene kérdezni őket is, hogyha valamit nem értenek, akkor rákérdezzenek. Mivel ebben elbuktam, bocsánatot kérek tőlük is.
Mindezeket figyelembe véve és a hibákat elismerve lemondok a főszerkesztői pozíciómról. Mentségemre szolgáljon, hogy sosem volt precedens arra, amit megpróbáltam, az erdélyi magyar sajtó hasonló eseteket nem tárt még fel. Lemondásom nem valamilyen nyomásra történik, leszámítva a felém irányuló lincshangulat bizonyos nyomását. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy kihátrálnék az általam felvállalt esetek mögül. Fenntartom, hogy a két megszólaló bátor személy történetét figyelmesen meg kell hallgatni. És az ellenem irányuló támadások pontosan erről terelik el a figyelmet. Ugyanakkor a Transindex garanciát vállal rá, hogy továbbra is felvállalja a bántalmazottak, szexuálisan zaklatottak eseteit. A Transindex további célja pedig többek között a közösség érzékenyítése lesz a témával szemben.
Lemondásom másik oka az, hogy egyszerűen nem nézhetem, hogy szerkesztőtársaim és a teljes Transindex valós és vélt hibáim miatt megbélyegzés és nyomás alatt álljon.
Csak abban bízom, hogy az általam elkövetett hibák nem azt implikálják majd, hogy nem kerülhetnek majd nyilvánosságra más visszaélések. Bízom benne, hogy lesznek még elég bátrak emberek a visszaélésekkel előállni. Mert iszonyú bátorság és lelki erő kell hozzá ebben a közegben, ahol az áldozathibáztatás minden formája jelen van, ahol a fejekben sokszor nincs különbség a szexuális zaklatás és az udvarlás között.
Természetesen köszönöm a Transindex egyértelmű támogatását és köszönöm azoknak is, akik az elmúlt napokban így vagy úgy megerősítettek abban, hogy más módszerekkel, de mégis érdemes feltárni a hasonló ügyeket.
Helyemet megbízott főszerkesztőként Gyöngyi Annamária veszi át.