Mátyás király örvend. Ne rontsuk el az örömét!
Kovács Péter 2017. november 09. 13:23, utolsó frissítés: 17:10Hiba, ha a teret csak a piros-fehér-zöld koszorúk között érezzük magunkénak, vagy akkor vagyunk boldogok, amikor Szikora Robi a magyar himnusszal ripacskodik a Magyar Napokon
Közéleti szereplők, véleményformálók, és nemcsak, rossz néven veszik, hogy a kolozsvári korcsolyapályát az idén nem a tér sarkán, hanem a Mátyás szoborcsoport köré építik. A Facebookon nagyívű panaszkodás folyik arról, hogy minket nem kérdeztek meg, vajon van-e engedély, mit szól egyik vagy másik intézmény, az egyház, satöbbi satöbbi.
Térjünk vissza néhány évet az időben. A Főtér átalakításakor ugyanekkora pánik tört ki. Jaj Istenem, kivágtak fákat, megszűnt a tér közepén a zöld sziget, ejhaj, mi lesz most, a történelem, a hagyományok, Mátyás, segítség, jaj a szívem. Aztán elkészült a munkálat, egy következő lépésben kiegészült a nyugati oldal autómentesítésével, és a város egyik legszerethetőbb tere lett belőle. Ahova érdemes kimenni a családdal, a gyerekek hajkurásszák a galambokat, nyáron locsipocsiznak a szökőkútban, le lehet ülni a padokra az újonnan ültetett fák árnyékában, ki lehet ülni egyet kávézni, sörözni, vacsorázni a hangulatos teraszok valamelyikére. A kezdeti pánik és zűrzavar, infarktus és légszomj, a repülősó intenzív használata után kiderült, hogy egy olyan közösségi tér jött létre, amelyre mindannyian büszkék lehetünk.
Valahogy így van ez a korcsolyapályával is. Ne felejtsük el, hogy éveken keresztül Mátyás bal lábától kevesebb, mint 5o méterre, a tér Deák Ferenc utcai sarkán ott volt a korcsolyapálya. Eddig miért nem volt cirkusz? Azt gondolom, hogy a mostani elképzelés sokkal inkább előtérbe helyezi, kiemeli a szobrot. Mátyás büszke arra, hogy a lábainál vidám gyerekek korcsolyáznak. Ő nem egy múzeum kellős közepén akar ülni, a síri csendben, ahol átszellemülten fotózkodunk és emlékezünk az elmúlt időkre, hanem életet akar látni. Ugyanúgy, mint a bonchidai Bánffy kastélyban. Az Electric Castle, és az ott megforduló tízezrek adtak életet a lepusztult falaknak, a dübörgő elektronikus zenén keresztül lehetett ország világnak megmutatni, hogy milyen értékünk van nekünk, magyaroknak, Erdély szívében.
Nem kell megriadni a mástól, a modernizációtól, ha úgy tetszik. Nem kell mindig, mindent összevont szemöldökkel, magyarellenes lépésként tekinteni. Nem kell ott is ellenséget látni, ahol nincs. Nem kell saját magunkat belelovaljuk egy újabb pofonba. Hiba, ha a teret csak a piros-fehér-zöld koszorúk között érezzük magunkénak, vagy akkor vagyunk boldogok, amikor Szikora Robi a magyar himnusszal ripacskodik a Magyar Napokon. Legyünk büszkék Mátyás királyra a nemzeti érzés nélküli hétköznapokon is, legyünk büszkék arra, hogy a tél folyamán ezrek és ezrek fogják a szó szoros értelmében körberajongani a szobrot. 2o17-ben élünk. Ébresztő!
(címoldali fotó: Márkó László/Facebook)