2018. január 18. csütörtökPiroska
-3°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A fenntartható fejlődés csak egy eszme, amely figyelmen kívül hagyja a valóságot?

Ivácson András Áron Ivácson András Áron 2017. december 08. 14:05, utolsó frissítés: 2017. december 11. 12:34

Tóth I. János szerint egy korlátozott nyersanyagokkal rendelkező rendszerben nem lehet korlátlanul növekedni, azonban fejlődni minden bizonnyal igen. De hova?


Csütörtökön Tóth I. János a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karának Filozófia tanszékének egyetemi docense tartott előadást a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Filozófia Tanszékén A fenntartható fejlődés alapkérdései címmel. Érvelése szerint a fenntartható fejlődést, akárcsak bármilyen más jelenséget, a dialektika szabályai szerint kell megközelíteni.

Az előadás első fontos kitétele az volt, hogy mára a gazdasági növekedés mint olyan, leállt és ennek következtében a puszta növekedésről a fejlődésre kell átállni. Az alapvető különbség a kettő között az, hogy míg a növekedés mindössze mennyiségi fogalom, addig a fejlődés elsősorban minőségi változást hordoz magában. Tóth meglátása szerint egy korlátozott nyersanyagokkal rendelkező rendszerben nem lehet korlátlanul növekedni, azonban fejlődni minden bizonnyal igen. Mint mondta, az olyan változók, mint a tudás, az oktatás, a szabadidő, az igazságosság, általában az életminőség elvileg a végtelenségig fejleszthető egy korlátozott rendszeren belül is.

Ezek után Tóth a fenntartható fejlődés fogalmának két definícióját adta meg, azonban többszörösen hangsúlyozta, hogy ezek nem filozófiai, szakemberi, hanem politikai definíciók és a félreértések következtében érdemes ezeket így is kezelni. Az első Gro Harlem Brundtland norvég politikustól származik, aki három alkalommal volt Norvégia miniszterelnöke, valamint 1998 és 2003 között az Egészségügyi Világszövetség vezérigazgatója. Brundtland szerint a fenntartható fejlődés a fejlődés egy olyan formája, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációit a saját szükségleteik kielégítésének lehetőségétől. Ennek következtében ez egy kifejezetten anthropocentrikus nézet. A másik meghatározás Herman Daly ökológustól és közgazdásztól származik, aki szerint a fenntartható fejlődés a folyamatos társadalmi jólét elérése anélkül, hogy az ökológiai eltartó képességünket meghaladóan növekednénk.

Tóth meglátása szerint a két meghatározás egyesítéséből jöhet létre egy működőképes irányzat, különösen a különböző etikai megfontolások tekintetében, amelyek a fenntartható fejlődés kapcsán szóba jöhetnek. Legelőször is az, hogy a jelenlegi gazdasági növekedés nem fenntartható, tehát nem csak rossz, hanem morálisan helytelen is. Itt két morális törvényt emlegetett fel. Először is Imannuel Kant kategorikus imperatívuszát, amely úgy szól: Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényhozás elveként érvényesülhessen. Másodszor pedig Hans Jonas filozófus morális szabályát, miszerint: Cselekedj úgy, hogy cselekedeteid hatásai egyszersmind összeegyeztethetőek legyenek az emberi élet földi fennmaradásával. Tóth szerint akárcsak korábban, itt is szintézisre van szükség, amelynek következtében a végső kérdés voltaképp az marad, hogy az egyes ember mennyiben járul hozzá, avagy sem a fenntartható fejlődéshez.


Azonban úgy Brundtland és Daly meghatározása homályban hagyja azt, hogy mindennek a fenntartható fejlődésnek voltaképp ki is kell legyen az alanya, ami Tóth szerint mindkét meghatározásnak alapvető problémája. Míg Daly egyszerűen nem utal semmiféle alanyra, addig Brundtland a jelenre hivatkozik, így vélhetően a jelenleg élő generációkra gondol. Ezekből a zavarokból alapvetően két gondolkodási irányzat származik a fenntartható fejlődés körén belül.

Az egyik amelyik egyszerűen az individum és globális világ viszonyát tekinti és ezt egyszerűen globalizmusnak szokás nevezni. Ez az irányzat az egyes embert helyezi szembe az általános emberiséggel mint olyannal, így ebben a paradigmában a jelen egyenlő az emberiség egészével. Ennek következtében az egyes ember feladata az emberiség mint olyan igényeit szolgálni, így ez a paradigma az emberiséget teljesen homogén, egységesen fenntartható valaminek tekinti. Tóth szerint ez a paradigma azonban helytelen pont ez a homogenizációs tendenciája miatt, illetve amiatt, hogy ebben az irányzat a környezetvédelem mindössze az embervédelmet jelenti, tekintve, hogy az élet mint olyan teljes egészében nem valószínű, hogy kipusztítható.

Az esemény plakátja.Az esemény plakátja.


A második nézet szubszidiaritásra épülő irányzat, amely az individum és a globális emberiség között számos további szintet különböztet meg. A legfontosabb különbség azonban mégis az, hogy az előbbivel ellentétben az emberiséget felettébb heterogénnek látja. Ennek a heterogén emberiségnek pedig mindenik aspektusa fenntartható kell legyen, beleértve ebbe az olyan egyes ember és emberiség közötti köztes szinteket is, mint város, nép, etnikum, intézmény, kultúra és így tovább. Egy afrikai közösségnek teljesen más fenntarthatósági feltételei vannak, mint egy nyugat európai közösségnek, ugyanis ebben a heterogén emberiségben más-más közösségek más-más fenntarthatósághoz köthető problémákkal néznek szembe. Amíg Afrikában egyfajta népesedési probléma a legnagyobb kihívás, addig nyugaton a túlfokozott fogyasztásból származó ökológiai lábnyom a legsürgetőbb probléma. Tóth szerint ezeket a problémákat a helyszínen és közösség-érzékenyen kell megoldani.

Végül a fenntarthatóság dialektikájára tért rá Tóth. Az ókor és a középkor gazdasága, amely a mezőgazdaságra alapozódott, statikus és önálló volt: ez a tézis. Noha itt közbelép a pénzgazdaság létrejötte, amire már Arisztotelész felfigyelt, hogy a végtelenségig képes fokozni a gazdagságot. Az ezzel szembehelyezett antitézis a modernitás gazdasága, amely a korlátlan növekedésre alapszik és egy dinamikus, de fenntarthatatlan modell, különösen a három alapvető termelési tényező – a munka, a tőke és a föld – tekintetében. Tóth szerint a dialektika szabályainak megfelelően szintézisre van szükség, amely egy fenntartható, de statikus és egy fenntarthatatlan, de dinamikus rendszer ötvözéséből egy fenntartható, de dinamikus rendszert hozna létre.

A következő kérdés azonban az, gondolom én, hogy szintén a dialektika szabályai szerint a szintézis mindig egy következő ciklus tézise. Ha pedig megvalósul egy fenntartható, de dinamikus fejlődés, akkor mi lesz ennek az antitézise és mi lesz a kettőből származó szintézis? Majd azon tézisre mi lesz az antitézis és így tovább. Problémásnak látok minden olyan társadalomépítő rendszert, amely valamiféle végességbe akarja teleologikusan beletagolni az emberiséget. Erre példaként legutóbb Francis Fukuyama nézete volt, aki szerint a liberális demokráciák kifejlődése a történelem végét jelentik, azonban az utóbbi évek-évtizedek eseményeinek következtében ő maga is be kellett lássa, hogy ez távolról sincs így – hála az égnek.

A közönség részéről az a probléma is felvetődött, hogy mennyire nevezhető a mai neoliberális gazdasági rendszer fejlődésnek: vajon nem-e egy mindössze másik formájú növekedés? Könnyen lehet, hogy nem igazolható az a kiindulópont, hogy a növekedéssel ellentétben a fejlődés korlátlan lehet a jelenlegi rendszerben. Különösen akkor világlik ki ez a probléma, ha globális tekintetben nézzük az összefüggéseket. Ugyanis ez a rendszer olyan szintű egyenlőtlenségeket hoz létre, amelyekkel kapcsolatban elég nehezen emlegethetőek etikai megfontolások, illetve még kevésbé az emberiség, a jövő generáció lehetőségeinek védelme, illetve talán még annál is kevésbé az ökológiai eltartó képességünkre való odafigyelés. A tech szeméthegyektől az egyre inkább prekarizálódó lakosságon keresztül egészen a klímaváltozásig nem úgy tűnik, mintha fejlődőben lenne nagy általánosságban a rendszer. Sokkal inkább hasonlít egy katasztrofális léptéket öltött entrópiára, mintsem bármiféle progresszióra.

A téma összetett és számos olyan problémát felvet, amelyek meggondolása arra kényszerít, hogy kilépjünk a komfortzónánkból – erre pedig akkor is szükség van, ha – mint közgazdászokra hivatkozva – Tóth azt állítja, a fenntartható fejlődés inkább politikai megközelítés és nem szakmai, elsősorban egy idea, amely így „olyan speciális esetekkel, mint a valóság nem foglalkozik”.

A címoldali fotó forrása: szegedma.hu

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!