2018. július 22. vasárnapMagdolna
24°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Még mindig Tudoséról

Szász Attila 2018. január 23. 10:21, utolsó frissítés: 10:30

...mert a nyilatkozat maradt, csak a nyilatkozó ment. Miért kell és miért nem elég tiltakozni Tudose nyilatkozata ellen? Kinek van „még több joga” a gyűlölködéshez, a tiltakozáshoz és a hallgatáshoz? Bár úgy tűnik, nehéz übereleni, a nagyotmondó verseny folytatódik.


Látom, jól elvagyunk a képmutatás csapdájában. Két hete minden - de főként online - felületen hevesen tiltakozunk, háborgunk, moralizálunk a miniszterelnök embereket, vagy – ahogy ő utólag pontosított – helyi intézményvezetők mandátumait a székely zászló mellett lobogtató nyilatkozatán. Nagyon helyes, tiltakozzunk! – mert a tiltakozást megtiltani nem lehet senkinek.

Ha valaki azt hiszi, hogy csupán arról van szó, hogy Tudose egy ostoba politikus, aki akkor éppen miniszterelnök volt, és a centenárium kapcsán akart valami hazafiasat mondani, az valószínű, hogy valahonnan nagyon távolról, talán egy másik bolygóról követi az itteni eseményeket.

Persze, hogy nem mindegy, hogy milyen tisztségből nyilatkozik valaki. Minél magasabb a tisztség,

annál kisebb a véletlen elszólások előfordulásának valószínűsége.


Ha valaki eleget internetezik, akkor nem kell sokat bolyongnia, ha valami véres lincshangulatra vágyik. A közösségi oldalak, erre szakosodott nyilvános és zárt csoportok, blogok, honlapok, kamuoldalak, kommentek ontják, azaz ezekre a felületekre milliók zúdítják digitális identitásuk fedezékéből a mindennapi gyűlöletet, erőszakot, frusztrációt – nagyvonalúan összetévesztve mindezt a véleményszabadság gyakorlásával. S ahogy elnézem büszke online világunkat,

sajnos nekünk sem kell egy kis uszításért, gyűlöletkeltésért, netán nyílt fenyegetőzésért a szomszédba mennünk.

Azt, hogy ez gyűlölet-diskurzus micsoda mérteket öltött, egy miniszterelnök (bárhol a világon) pontosan tudja, és minden miniszterelnök minden nyilatkozatában (bárhol a világon) ott van a politikai megfontoltság. Tudose azért fejezte ki így magát, mert pontosan tudta, hogy a szolgálatos gyűlölködők hányan vannak, és mit akarnak hallani tőle. Ugyanebből a megfontolásból hallgatnak a vezető román politikusok is.

Tudose nem az első, és nem az utolsó. A következő nagyotmondó még meredekebbet fog nyilatkozni. És nem is kell majd olyan sokat várni rá. Mert a nagyotmondás spirálja ugyanúgy szippantja be a politikusokat, mint ahogy a képmutatás spirálja az egész társadalmat.

Tudose egy olcsó politikai termék, akivel sikerült elhitetni, hogy ahhoz, hogy kormányt vagy netán pártot vezethessen,

elég nagyot mondani, keményen be-beszólni.

... és lehet, hogy hamarosan elég is lesz, mert abszolút többségben lesznek a billentyűzetről két ujjal anyázó, akasztó, gyújtogató, valakit (románt, magyart, cigányt, zsidót, muszlimot, buddhistát, ateistát, bevándorlót, brüsszelit, amerikait, meleget, férfit, nőt, gazdagot, szegényt, időset, fiatalt...) valamiért gyűlölők. Végül már mindegy is, hogy kit, kiket, csak gyűlölni lehessen, mert ehhez (is) mindenkinek joga van, ugyebár. Az sem baj, ha minden lincselő poszttal, kommenttel tudosékat etetnek, mert csak egy gyűlölködő hiheti azt, hogy vannak jó és rossz gyűlölködők, hogy mindig a másikat kell felakasztani – még ha nem is pontosan úgy értette (volna), ahogy mondta.

Szerényen azt javasolnám, hogy miután kitiltakoztuk magunkat Tudose nyilatkozata miatt, mutassunk némi érdeklődést saját gyűlölködőink iránt is. Magyarázzuk el nekik szépen, hogy ha ők azt hiszik, hogy a szólásszabadság nevében bárkit meg lehet semmisíteni, akkor ugyanezt, ugyanannak a tévesen értelmezett szólásszabadságnak a nevében, mások is megtehetik velünk. Ha pedig képtelenek vagyunk erre a minimális reflexióra, akkor legalább ne csodálkozzunk azon, ha nem imádnak minket.

Jó lenne végre kiszállni a képmutatás spiráljából, mert az, hogy reggel Tudose nyilatkozata ellen tiltakozunk, esti műszakban pedig nyilvános, online kivégzéseket szervezünk vagy lelkesen asszisztálunk hozzá, csupán arra elég, hogy senki ne vegyen komolyan bennünket.


A szerző újságíró, a Marosvásárhelyi Rádió magyar műsorának főszerkesztő-helyettese.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!