2018. július 22. vasárnapMagdolna
17°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Üzenet az őrzőknek

Braun Róbert 2018. február 26. 14:47, utolsó frissítés: 14:54

„Kolozsvár legnagyobb szülöttét” kultusz övezi. Braun Róbert elhelyezi Mátyást.


Ezernégyszázkilencven április hatodikán délután Mátyás király Bécsben még elment az udvari kápolnába imádkozni virágvasárnap alkalmából, délutánra azonban rosszul lett és meghalt. Ekkor már régóta köszvény – a gazdagok és hatalmasok, a nagy has betegsége – gyötörte. Mátyás a legnagyobb magyar királyok egyikeként él a történeti emlékezetben, a nemzet hőse, gyermekmesék főszereplője. Pár hete nagyobbik lányomnak meséltem Mátyás életéről, az iskolában felelnie kellett másnap. Közben jöttem rá, Mátyás emlékezete a nemzet romlásának története: „rosszul” emlékszünk, innen a hamis nemzettudat, a meg nem értettségre épülő panaszkultúra és a kivagyiságból táplálkozó, pusztulásba vezető politika.

Mátyás nagybátyja jóvoltából lett kamaszként királlyá, ám hamarost szabadult gyámjától, és saját kezébe vette a sorsa és az ország irányítását. Előbb korábbi támogatói ellen fordult, nemcsak nagybátyját, de a Habsburg-hű régi elitet is pusztította: páriává tette őket az országban, helyükre csak hozzá hű középnemeseket, az új elit járadékvadász parvenüit ültette. Hivatalt, birtokot, befolyást adott szövetségeseinek, hogy azok feltétlen híveivé szegődjenek. Frigyes német-római császárral Bécsújhelyen megegyezett, hogy nyugalmat és időt vásároljon magának, de ez nem akadályozta, hogy később a német-római császári trónra áhítozzon.

Egy emberöltőn belül az igazságosnak hazudott, valójában népnyomorító király „gazdaságpolitikája” okán felkelt a nép.

Ahelyett, hogy az Európára valós veszélyt jelentő törökökkel harcolt volna, nem is annyira titkos terve az volt, hogy Frigyes trónját megszerezze és német-római császárrá váljon. Ezért foglalta el Csehország nagy részét, így vált választófejedelemmé, és vezette seregeit később Bécs ellen is. Az ország igazgatását átszervezte, hatalmi érdekei mentén központosított, és drámaian megadóztatta a szegényeket. Kapuadó helyett füstadót és rendkívüli terheket vezetett be: a hadsereget, az igazgatást és a járadékvadászokat is finanszíroznia kellett. A legendás alkalmazkodóképességgel rendelkező Bakócz Tamást legfőbb bizalmasává tette, akit majd egyetlen esélyes magyar pápajelöltként őriz meg a borzasztó emlékezet. Amikor Mátyás Bécsben meghalt, Magyarország látszólag nagy volt és erős. A reneszánsz királyi udvar harsogta a király nagy hírét. Ezt nyögjük máig, de mégsem így emlékezünk.


Mátyás után – és alatt – az ország romhalmaz volt. Egy emberöltőn belül az igazságosnak hazudott, valójában népnyomorító király „gazdaságpolitikája” okán felkelt a nép és a székely Dózsa György vezetésével urai ellen fordult, hogy aztán még nagyobb nyomor jusson osztályrészéül. A központi hatalom szétesett. A meg nem állított törökök néhány évtized múltán szinte akadálytalanul foglalták el a végletekig lecsupaszított, nyomorba és belháborúkba ragadt országot: nem Tomori stratégiai hibái és Szapolyai késlekedése, hanem Mátyás politikája volt a százötven évig tartó gyarmatsors valós oka. Bakóczra és az esélyre visszatérve elég csak a pápaválasztások történetére tekinteni: legközelebb 1978-ban, közel ötszáz év múlva lett először nem olasz pápa. Bakócz akármennyit lobbizott is Rómában, a pápaválasztói olasz kétharmaddal szemben szemernyi esélye sem volt, bármiképp remélünk is emlékezni évszázadokkal később.

Mátyás uralkodása tökéletesen mutatja a mindenkori tragikus magyar politikai elit drámáját. A hübriszt, amivel rossz és elérhetetlen – de tetszetős – célokat tűz maga elé; a járadékvadászatra és népnyúzásra épülő gazdaságpolitikát; a remek, bár hazug kommunikációs apparátus felépítését. Mátyástól Horthyig (hogy elegáns legyek a maiakkal) változatos a kép, a lényeg nem változott. Magyarország jó korszakai – ellenben – az emlékezetben gyűlölt uralkodókhoz kapcsolódtak: az ország két nagy korszaka Mária Terézia és Ferenc József uralkodására esett. Ekkor az ország a Nyugathoz tartozott, az volt, ami bármikor lehetne: egy élhető, gyarapodó, dolgos polgárai és higgadt elitje által vezetett, szerény végvidéki tartomány. A dolgos polgárokat és higgadt eliteket rosszabb korokban elűzik, hogy máshol, mást gyarapítsanak, még rosszabb korokban egyszerűen elpusztítják és javaikat elveszik, hogy az új parvenü elit versenyképtelenségét a hatalom feltétlen szolgálatért kapott járadékai leplezzék. A népet lenézik, felettük, de nélkülük zajlik vihar, napsütés egyaránt.

Emlékezetünk a hamis nagyságot ápolja, a vélt hatalmasságot féli: a hübriszt, járadékvadászatot és a kommunikációs mindenhatóságot díjazza. Mátyás még él, az ország létezik. Kérdés, hogy a mára ötszáz év múlva miképp emlékeznek az akkoriak. Az emlékezet politikája az elit politikája. A történelem, bármit hisznek is róla nemes történészek, nem a múlt valóságát kutatja – az örökre elsüllyedt –, hanem a jelen legitimációját keresi. Múlt, jelen és jövő egy vonulat. Változtatni – aki akar – csak a mindenkori jelenben tud. Üdvözlet az őrzőknek, fiataloknak, öregeknek, emlékezzenek jól Mátyásra a pusztítóra, és a nemzet kevés valódi hősére, akik építettek és nem romboltak.

a szerző egyetemi kutató, a cikk eredetileg a NOL.hu-n jelent meg, a kiemeléseket a szerkesztőség végezte el.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!