2018. december 11. keddÁrpád
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Žižek a Facebook-botrányról: rabok vagyunk, de boldogok

Ivácson András Áron Ivácson András Áron 2018. április 05. 14:28, utolsó frissítés: 2018. április 11. 11:25

Slavoj Žižek szerint nem csak maga a boldogság fogalma értelmetlen, meghatározatlan, álszent, hanem a nyugati ember szabadságérzete is. Ennek pedig kellemetlenebb következményei vannak, mint azt hinni szeretnénk.


Az utóbbi hónapok egyik kiemelkedő eseménye a Cambridge Analytica körül kirobbant adatközlési botrány volt, amelynek igencsak messzire vezettek a szálai. Az esetről mi is beszámoltunk, azonban Slavoj Žižek filozófus tőle megszokott módon igencsak érdekes szempontok szerint közelítette meg ezt a kérdést is.

Ahogy az várható, egy dialektikus szemszögből indul ki, vagyis az egymásnak feszülő ellentmondások irányából. Az első ellentét Christopher Wylie és az alt-right között feszül. Az alt-right szereti úgy feltüntetni magát, mint egy a keményen dolgozó, fehér és mélykeresztény réteg érdekeit képviselő mozgalom. Ez a réteg saját elmondása szerin a klasszikus értékek mellett foglal állást és egyként veti meg az olyan „excentrikus életformákat”, mint a homoszexuálisok, vegetariánusok és digitális kultúra kockafejű, szemüveges képviselői.

A groteszk színjáték ott lép fel Žižek szerint, hogy Wylie szerepében kiderült, hogy a győzelmüket Amerikában épp egy olyan valaki álmodta és valósította meg, aki ellene mond mindannak, amit az alt-right és az általa támogatottak vallanak. Žižek szerint ez tökéletesen mutatja a jobboldali populizmus ürességét, amely kényszeredetten muszáj a legultramodernebb technológiára hagyatkozzon annak érdekében, hogy nem ritka esetben luddita, tradicionalista életmódja mellett szálljon síkra. Ugyanakkor ez azt a mítoszt is eloszlatja, hogy ha valaki vastag SZTK keretes szemüveget hord és informatikus, kizárólag csakis „progresszív” baloldali lehet.

Azonban sokkal aggasztóbb az a felismerés, amelyet épp a Cambridge Analytica botrány mutatott fel, hogy tudniillik a rideg manipuláció és az emberek jólétéért való aggodalom lehet egyazon érme két oldala. Tamsin Shaw a New York Review of Books lapjain megjelent cikkében épp arról írt, hogy a részben magánkézben lévő cégek miként fejlesztenek ki és alkalmaznak a kormányok által fedezett viselkedés megfigyelési és befolyásolási technológiákat. Mindennek természetesen a Cambridge Analytica a legutóbbi és talán legékesebb példája.


Fotó: Wired Germany.Fotó: Wired Germany.


Shaw szerint két pszichológus az alapvető embere az egész jelenségnek. Egyikük Michael Kosinski, aki egy Cambridge egyetemi kollégájával kifejlesztett egy alkalmazást, amely személyiségjegyeket mér a Facebook like-ok alapján. A Világ Jólét Projekttel közösen használták, amely a pennsylvaniai Pozitív Pszichológiai Központnál dolgozó csoport, amely big data halmazokat elemez a jólét és boldogság megállapítására és fejlesztésére. A másik pedig Aleksandr Kogan, aki szintén a pozitív pszichológia területén dolgozott, és olyan változatos témákról írt, mint a boldogság, gyengédség és szeret. A Proszocialitás és Jólét Laboratórium vezetője volt szintén a Cambridge Egyetem Jólét Intézményének szárnya alatt.

Žižek szerint, ami itt meg kell kongassa mindannyiunk számára a vészharangot, az a jólét, boldogság és szeretet, valamint az állambiztonsági és titkosszolgálati kutatások közötti bizarr átfedés. A kérdés persze az, hogy miért van oly sok ilyen jólétet és boldogságot érintő kutatás mögött a DARPA (az amerikai kormány Defense Advanced Research Protection Agency részlege) és más amerikai és brit biztonsági szervezet. Ezeknek a kutatásoknak a két lábon járó megtestesülése Martin Seligman, aki 1998-ban megalapította az egész pozitív pszichológiai mozgalmat. Elmondása szerint ez az irányzat olyan célzott kutatásokat végez, amelyek célja feltárni azokat a pszichológiai nyomokat és habitusokat, amelyek megteremtik és fenntartják a jólét, a boldogság és öröm állapotait. Érthető módon az önsegítő könyvek felettébb felszínes, azonban annál hatalmasabb iparágát teremtette meg. Ugyanakkor viszont nagy érdeklődést mutatott iránta a hadsereg, amikor beindították a saját „katonai-jólét” programjaikat.

Ebből pedig az következik, hogy ez az összefüggés nem kívülről van a viselkedéskutatásokra erőltetve gonosz politikusok által, hanem saját belső irányelveik sugallják ezt. Pontosan amiatt, hogy ezek a kutatások nem csupán meg akarják határozni, hogy mindannyiunk számára mit jelent a jólét, a boldogság, az öröm, ahogy azt a pozitív pszichológia érti, hanem aktívan lökdösni is akar mindannyiunkat az általuk értett boldogságfogalom irányába. A legnagyobb probléma természetesen az, hogy ez a lökdösés nem segít egyénenként az embereknek túllépni saját pszichológiai irracionalitásaikon, vagy legalábbis azokon, amelyeket a viselkedéstudományok annak látnak.

Shaw szerint ez azért van így, mert a kortárs viselkedéstudományok sokkal inkább visszaélni akarnak az emberi irracionalitással, mintsem feloldani azt. Ennek következtében bármilyen olyan kutatás, amely a viselkedésbefolyásolási technológiák kifejlesztésén dolgozik, elkerülhetetlenül úgy fog tekinteni az emberekre, mint kicsinyes és manipulálható lényekre, semmint racionális cselekvőkre. A Cambridge Analyitica botrány kirobbanása óta még a liberális sajtót is betöltötték a biotechnológia és a kontrolltechnológiák összefüggéséről és találkozásáról szóló híradások, amelyek – noha néha igencsak túlozva – azt a képet tárták szemeink elé, hogy a huszadik század totalitárius rendszerei, a jövő ilyen rendszereihez képest igencsak ügyetlen, botladozó államgépezetek voltak.

Ahhoz, hogy megértsük mindazokat a formákat, ahogy manapság megpróbálják szabályozni az életünket – mondja Žižek – nem elég a már régi korporáció-magán cég-politikai párt hármasában gondolkodni. Ahhoz, hogy mindezt tisztán lássuk sokkal fontosabb a különböző korporációk és az állambiztonsági ügynökségek által kifejtett kontrollt vizsgálni, amelyet ráadásul szabadságként adnak el nekünk és legtöbbünk úgy is éli meg. Žižek épp ezért veti fel, hogy nem a kínai digitális hitelrendszeren kell meglepődnünk, hanem sokkal inkább magunkon, akik elfogadjuk ugyanazt a kontrollt, de közben fenntartjuk az illúziót, hogy szabadok vagyunk: a kínai emberek legalább tudatosítják a felettük gyakorolt fegyelmezést (meglátásom szerint itt Žižek is erősen egyszerűsít a kínai hitelrendszerrel kapcsolatban, de erről máshol, máskor). Meglátása szerint ennek az új kognitív-katonai komplexumnak a legnagyobb megvalósítása az, hogy már nincs is szükség a nyers és nyilvánvaló elnyomásra. Sokkal könnyebb az embereket noszogatni adott irányba, ha közben meg úgy élik meg ezt a noszogatást, hogy „objektív” és „ideológiától mentes” „szabad” akaratukból történt.

Fotó: Deathburger, Deviant Art.Fotó: Deathburger, Deviant Art.


A kritikának Žižek szerint a demisztifikáció módszerével kell működnie: a jólétre és boldogságra vonatkozó ártatlannak hangzó kutatások mögött látni kell a sötét, rejtett és gigantikus társadalmi kontroll és manipuláció komplexumot, amelyet a privát korporációk és állami szervezetek közösen működtetnek. Azonban legalább annyira fontosnak tartja a formára való rákérdezést, a tudományos módszertan megkérdőjelezését. Mi történik, ha már eleve a forma nem ártatlan, ha nem csupán a tudomány rossz alkalmazásáról van szó, hanem arról, hogy az ilyen „boldogság-kutatások” módszertana eleve magába foglalja az ilyen célzatosságot (és ezzel együtt ennek ipari megfelelőinek, a mindenféle önsegítő, motivációs felszínesebbnél felszínesebb guruk és poppszichológusok iparágának módszertanát is Osho-tól Popperen keresztül Petersonig).

Ennek következtében pedig – véli Žižek – a boldogság eleve már fogalmában zavaros, meghatározatlan és következetlen, sokkal inkább, mint amennyire azt az egzakt tudományok bevallani szeretnék a mindent kémiai reakciókra leegyszerűsítő szcientizmusuknak megfelelően. A pogánynak nevezett vallások számára az élet célja egy boldog élet (ennek legjobb példája az ógörög filozófiák életről vallott nézetei és a halál utáni boldog öröklét már eleve egy keresztény torzítása a pogány tanoknak). Amint Arisztotelész vallotta, a vallásos tapasztalat és a politikai cselekvés önmagukban a boldogság egy magasabb rendű formái. Žižek szerint egyáltalán nem meglepő, hogy a Dalai Lámának akkora sikere van a saját kis boldogság brandjével, ahogy az sem, hogy épp az Egyesült Államokban a legnépszerűbb.

Žižek a tőle megszokott lacaniánus módon folytatja: a boldogság sikere épp azon múlik, hogy a személy képtelen megbirkózni vágya teljesülésének következményeivel, vagyis a boldogság ára éppen az, hogy az személy a saját vágyának következetlenségébe ragad bele. A mindennapi életünkben olyan dolgokra vágyunk, vagy úgy tűnik, hogy vágyunk, amelyekre valójában nem is vágyunk, pontosan azért, hogy a legrosszabb, ami velünk történhessen, az legyen, hogy ez megvalósul. Žižek konklúziója szerint a boldogság épp emiatt egy felettébb álszent létállapot: voltaképp nem más, mint az általunk valójában nem vágyott dolgokról való álmodozás.

A jelenlegi baloldali politika is hasonló elvek szerint működik Žižek meglátásában. Bármikor, amikor egy baloldali politikai formáció a győzelem közelébe kerül és mégsem tud győzni, még szinte az adott formáció tagjai is felsóhajtanak a megkönnyebbüléstől. Angliában például – véli Žižek – még a Munkáspárt sok tagja is megkönnyebbült, amikor a legutóbbi választásokon mégsem sikerült nyerniük. Ezek a párt kevésbé radikális tagjai, akik attól félnek, hogy Jeremy Corbyn programja túlságosan drasztikus átalakulást hozna létre Anglia területén. A kérdés ugyanaz Corbyn és Bernie Sanders esetében: kormányra jutva képesek lettek volna igazából ellenállni a megatőke nyomásának?

Ennek az emblematikus megjelenése a Prágai Tavasz és a demokratikus szocializmus eszméjének szovjet elnyomása volt. Žižek arra késztet, hogy képzeljük el, hogy mi lett volna Csehszlovákiában a szovjet beavatkozás nélkül: a reformista kormánynak nagyon hamar rá kellett volna jönnie, hogy még csak esélye sincs semmiféle demokratikus szocializmus megvalósítására a nyugati kapitalista nyomással szemben abban a történelmi pillanatban. Ennek következtében választania kellett volna a párthatalom restaurálása és a nyugati típusú kapitalista parlamentarizmus között. Azonban bizonyos értelemben a szovjet beavatkozás megváltásként jött: megmentette a demokratikus szocializmus álmát éppen azáltal, hogy a követőit megmentette a fenti választás kényszerétől. Žižek meglátása szerint pontosan ez történt Görögországban is a Syriza és a kapitalista blokk szembenállásakor.

Jelenet a Prágai Tavaszból, fotó: Berounsky olvasói napló.Jelenet a Prágai Tavaszból, fotó: Berounsky olvasói napló.


Žižek konklúziója pedig pontosan az, hogy mi, nyugati emberek nemcsak hogy kontrolláltak és manipuláltak vagyunk, de még önmagunk előtt is bevallatlanul örvendünk is annak, hogy fegyelmeznek minket „a saját érdekünkben” természetesen. Mint mondja: az igazság és a boldogság nem jár kéz a kézben, ugyanis az előbbi fáj és instabilitást okoz a szubjektumban, megzavarja a mindennapok sima tovahömpölygését.

A kérdés egyértelmű: manipuláció és fegyelmezés következtében boldogok akarunk-e lenni, vagy képesek vagyunk kitenni magunkat az autentikus politikai, gazdasági, társadalmi kreativitás adott esetben igencsak súlyos veszélyeinek? Ez a kérdés: válasszatok.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!