2018. július 22. vasárnapMagdolna
24°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A bátorságról 2018-ban

Kelemen Attila Ármin 2018. május 04. 17:16, utolsó frissítés: 17:22

Mintha minden menne szét. A leépülésnek több módja van, mint az épülésnek.


De mi történik most? Ez a mostani törekvéssor abban különleges, hogy amennyire manifeszt módon primitív, annyira kevéssé váltja ki az írástudók kritikáját. Szokjuk és alkalmazkodunk. Berendezkedünk. Elfogadjuk, hogy olyan viszonyok, reflexek, értékek, amelyekről azt hittük, soha nem lesznek megkérdőjelezve, most mégis átértékelődnek, szétdarabolódnak, szertefoszlanak.

Talán emelgetjük szemöldökünk, ahogy a bennfentesekhez illik. De a bennfentességünk is inkább csak káprázat.

Hogy számtalan esélyt játszottunk el? Hogy jobban kellett volna egymásra vigyáznunk? Hogy szigorúbbak és mindenekelőtt szakmaibbak kellett volna legyünk? Hogy nem kellett volna hagyjuk, hogy közéletünk egy részét nárcisztikus hülyék domináljak? Hogy idejében és hathatósan le kellett volna leplezzük történelminek nevezett, de érdekcsoporti logikába szerveződő feudális intézményeinket? Hogy kevesebb mazochista örömöt kellett volna találnunk fűszeres sebeink nyalogatásában? Hogy többet kellett volna dolgoznunk azon, hogy Erdély lehetőségekben sokkal, de sokkal több legyen, mint NERdély? Hogy meg kellett volna lássuk az akváriumtól az óceánt? Hogy nem kellett volna megtanulnunk úgy kérdezni, hogy nem remélünk a kérdéseinkre választ?

Talán leemelünk egy könyvet a polcról, aminek a címében benne van az a szó, szabadság, majd visszacsúsztatjuk olvasatlanul: minek is kínoznánk magunkat? Sartre, Redemption song, Fahrenheit 451 - mennyi, de mennyi szentimentális hordalékot kell naponta racionalizálnunk.


Talán a Facebookon csavarodunk be, leiratkozunk emberekről, feliratkozunk félkész eszmékre, betornázzuk magunkat az egy mondatos csörtékbe és mohón tápláljuk pocsék közérzetünket. Talán haragszunk azokra, akik gyávák, azokra, akik olcsón adták magukat, azokra akik drágán adták magukat, azokra, akik szemrebbenés nélkül hazudnak a népnek, azokra, akik csak sejtetnek és lavíroznak, mintsem hogy elég bátrak lennének “férfiasan” hazudni a népnek. Bevesszük a napi borzongásadagunkat és haragszunk. Ez működik, ez hát a projektünk.

Haragszunk a mennyiségre és a minőségre, a merészekre és a mimózákra, a menőkre és a maradókra, a mieinkre és a másokéra, a mindenre és mindenkire.

Haragszunk, ha túl kevés a szín, de akkor is, ha túl sok az árnyalat. Haragszunk, mert érezzük, ha már haragszunk, jobb lenne azt is valahogy máshogy csinálni. Talán leleplező mondatokat fejlesztünk, tesztelünk és próbálunk forgalomba hozni azzal a benyomással, hogy ez a bátorság. De ez lenne a bátorság?

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!