2018. szeptember 26. szerdaJusztina
13°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Örvendhetünk-e felhőtlenül a „fără penali” típusú kezdeményezéseknek?

Dobrai Zsolt Levente 2018. május 17. 14:49, utolsó frissítés: 16:38

Az USR a köztisztviselőkre vonatkozó, becsületességi kritériumot vezetne be az alkotmányba. Önmagában dicséretes, de miről szól a korrupcióellenes kampányok politikai kontextusa?


A „Fără Penali în funcţii publice” (Bűnözők nélkül a köztisztségekben!) elnevezésű alkotmánymódosító állampolgári kezdeményezést közvetlenül a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Rezistența nevű csoport támogatja, valamint a Romániai Németek Demokrata Fóruma (FDGR), az a szervezet, amelynek korábban Klaus Johannis államfő is elnöke volt.

A kezdeményezés célja, hogy a törvényhozói, végrehajtói és igazságszolgáltatói tisztségeket betöltendő személyek számára előírt, egységes becsületi feltételrendszert foglaljanak bele az alkotmányba. Ebben a jogi eljárásban jelenleg a nép ügyvédjére és az USR kisebbségben levő parlamenti képviselőire számíthatnak. Az alkotmánybíróság, amely előtt Victor Ciorbea, a nép ügyvédje korában már ismertette a köztisztviselők személyi feltételeire vonatkozó jogi következetlenségeket, formai okokra hivatkozva elutasította annak kivizsgálását. Úgy tűnik, hogy a kezdeményezés sikerének politikai feltételei nem adottak – nem mellékes, hogy a kormánypártok rendíthetetlenségéhez az RMDSZ támogatása is hozzájárul. Ilyen körülmények között felmerül a kérdés, hogy akkor miért éppen most, és miért érdemes kezdeményezni valamit, aminek sikeres kimenetele enyhén szólva is erősen kétes.

A félreértéseket elkerülendő, fontos megjegyezni, hogy a kezdeményezés javaslata minden demokrata gondolkodású ember számára önmagában dicséretes és támogatandó lenne, azonban létezik egy tágabb kontextus, amelybe úgy a kezdeményezés, mint USR és jobboldali (nemzeti liberális, újkonzervatív, centrista) szövetségeseik politikai diskurzusa illeszkedik. Ennek a kontextusnak van egy politikai és egy ideológiai eleme is. Politikai abban az értelemben, hogy a korrupcióellenes programot hangoztató pártok programjuk révén kívánnak hatalmat szerezni a maguk számára, másrészt – ha ez a hatalom megvan – különböző eszközökön keresztül, részrehajlóan vagy szelektíven élnek vele. Az, hogy miért élnek szelektíven vele, és miért csak bizonyos típusú korrupciós ügyek ellen harcolnak, az egyszerre az érdekeik és az ideológiájuk függvénye (amelynek nem biztos, hogy minden ágens a tudatában van). Úgy gondolom, hogy a korrupcióellenes harc – bizonyos mértékben – a hatalom megszerzésének és egy sajátos módon történő megőrzésének eszköze lett.

Van egy hallgatólagos tézis, amire a korrupcióellenesség is támaszkodik. Ez a tézis azt mondja nekünk, hogy van egy alapvető szakadék a volt szocialista blokk és a liberális Nyugat között. Az első az alulfejlett, „civilizálatlan”, a nyugati típusú álomdemokráciára még meg nem érett államok tömbje – akik a folyamatos sereghajtó pozícióikból fakadó csalódottságaikat nyugatellenes lózungokkal díszített, populista kormányokkal és/vagy önhibáztató, defetista szlogenekkel próbálják kompenzálni. A tézis szerint a kelet-európai országok azért szegényebbek, mert a kommunistának nevezett, szocialista pártállami diktatúrák megakadályozták őket abban, hogy a gazdasági fejlődés és jólét nyugati mintáját követhessék.


Az óriási lehetőség arra, hogy az ígéret földjének nyomdokaiba léphessenek, ugye, a 89-es rendszerváltások bekövetkezte óta megadatott. Az Európai Unió „kinyitotta kapuit” hátramaradt, elesett, a „kommunizmus” és „az oroszok” igáját több mint negyven éven át elszenvedő testvérei előtt, Európa újraegyesítésének céljából. Ezzel a „nyitással” (ami tulajdonképpen terjeszkedés), úgy az nyugati, mint a keleti államok végleg elkötelezték egymás kölcsönös megsegítése mellett magukat. Így szól a fáma. A vasfüggöny végképp leomlott.

A 90-es évek átmeneti időszakai egyszerre szóltak egy más politikai és gazdasági rendszer kiépítéséhez fűződő népszerű reményekről, illetve a tömegek által közben tapasztalt csődökről, összeomlásokról, munkanélküliségről, a létbizonytalan életformák elterjedéséről. Az elvárások bukása, a remények szétfoszlása idején pedig azok a magukat valamiért még mindig szocialistának vagy szociáldemokratának nevező utódpártok és az új liberális demokraták vezették át országainkat az Unióhoz való „felzárkózás” rögös útján, amelyeket mára mindenki megtanult becsmérelni és utálni (több-kevesebb joggal).

Ezeket a megújuló vagy új pártokat, amelyek – joggal vagy sem – baloldalinak vallották magukat, a rendszerváltást követő időszakban bekövetkezett hazai termelés és iparágak felszámolásával járó privatizációs hullám (amely a „felzárkózás” kitételeinek következménye volt, a piacgazdasággá alakulás minden korábban államilag menedzselt termelői ágazat, annak bel- és külpiacait teljes felszámolásával járt, vagy olyan érdekelt nyugati „partnereknek” lett átadva, amelyeknek a világpiac újabb szegmenseihez volt hozzáférése) katasztrófáival azonosították. Azok pedig, a nyugati álom hatása alól ébredezve sem voltak képesek elmondani soha az embereknek, hogy mi történt, mi történik velük valójában. Romániában a nagy privatizációk és az EU-csatlakozás idején is magas klientelizmussal és korrupcióval párosultak ezek a folyamatok. Innen a „baloldallal” szembeni ellenszenv.

Lassan azonban bebizonyosodott, hogy a nagy újraegyesülés projekt leginkább nem rólunk szólt, hanem az "új gazdáink" profitjairól (a nyugati világgazdaság határainak szükségszerű bővítéséről, hiszen annak a rendszernek, amelyik a tőkefelhalmozást tartja a legfőbb motorjának, nincsenek korlátai, sem fékjei). A lakosság jelentős része érezhette azt, hogy hétköznapjaik egyre nagyobb terhet jelentenek, és ekkor szivárgott be a mi kis keleti világunkba a szimbolikus talajon mozgó jobboldali populizmus, a maga nacionalizmusával, jelképeivel, szlogenjeivel, a szegényeket, a rendszer kiszolgáltatottjait (alkalmazottak milliói is ide tartoznak, nemcsak a segélyezettek) gyalázó, antikommunista, korrupcióellenes, bevándorlás- és mindennemű kisebbségellenes beszédmódjával.

Ezek a folyamatok jelentős mértékben járulnak ahhoz a kontextushoz, amelynek a politikai és az ideológiai elemei az eddig elmondottak alapján valamelyest körvonalazódni látszanak. A romániai korrupcióellenes harc politikai eszköz, vagyis tendenciózus voltára már többen és többször megpróbálták felhívni a figyelmet. Többek között egy meglepő helyről származó, a Román Korrupcióellenes Ügyészségnek (DNA) tevékenységéről összeállított jelentés is, amelynek címe: Megtévesztő eszközökkel a korrupció ellen: A jogállam ostroma Romániában. [A Henry Jackson Society egy londoni székhelyű, újkonzervatív think tank, névadója pedig az amerikai Demokrata Párt volt politikusa, aki kiérdemelte magának „a liberális héja” jelzőt, intervencionizmust (bármilyen eszközzel más ország belügyeibe beavatkozó külpolitikát) pártoló tevékenysége miatt.] A jelentés a „politizált igazságszolgáltatás” eseteire és körülményeire tesz utalást, különös tekintettel a román titkosszolgálat (SRI) szerepére. Ezen esetek és körülmények ismertetése és követése nélkül nem alakulhat ki

egy elfogulatlan, kritikus képünk a romániai korrupcióellenes tevékenységről.

Végül pedig, és talán ez a legfontosabb szempont, a korrupcióellenes végvári vitézek rendszerint csak a pártpolitikai, köztisztviselői szférára fókuszálnak, mintha az állam lenne az egyetlen olyan tartomány, ahol az emberek korrumpálódnak. Azaz rendszerint – és szándékosan? – mellőzik a piaci-banki szektor ellenőrzésének (lásd a Chevron, Microsoft vagy az IKEA-SRI ügyeket) tematizálását.

A korrupcióval szembeni fellépések politikai és ideológiai eszközzé válását jelzi a „Fără Penali în funcţii publice” kampány is. A kezdeményezés (inițiativă) önmagában fontos voltát az is hitelteleníti, hogy kampánnyá (campanie) válik, ráadásul egy olyanná, amelynek sikere (egyelőre?) csekély, és mintha inkább a látványért történne mindez – valószínűleg nagyobb esélye lehetne, ha pártoktól független, valódi állampolgári kezdeményezés volna. Noha az USR, ez a különböző kis csoportokból álló, koherenciát nélkülöző szervezet éppen arra játszik rá, hogy – a Rezistența csoporttal karöltve – alulról szerveződő, népi, tiszta és őszinte mozgalomra épülőként adja el magát, a valóság azért más.

A jelenlegi kormányellenes tüntetéseket nem hasonlíthatjuk össze a 2013-as Verespatakért folytatott tüntetéssorozatokkal sem, pusztán amiatt, hogy az előbbi esetében fentről irányított tüntetésekről van szó, amíg a 2013-as tömegek tartalmaztak olyan mértékű önszerveződést, hogy az akkori kormánynak volt mitől tartania, ha nem tesz eleget az utca követeléseinek. Maga az USR első bukaresti sejtjei is azt a benyomást szerették volna kelteni, hogy ők az Együtt megmentjük Verespatakot mozgalomból nőtték ki magukat egy hiteles, az utca közös hangja, egységes akaratából létrejövő igény mentén. Ők akartak a tüntető tömeg képviselőivé válni. Lehet, azóta sikerült is nekik, hiszen napjainkban már lényegesen más hangulat, szlogenek és politikai üzenetek uralják a tömeget.

Azt, hogy hogyan alakulnak át utcai zendülések, békés tömegtüntetések, még azok is, amelyek tartalmaznak radikális baloldali elemeket, ellenállás-szakértő és álnépi, szervezett szónokcsapatokká, képviseleti mandátumra igényt tartó, majd eredeti célkitűzéseitől és irányelveitől eltávolodó pártokká, már volt alkalmunk többször látni. Láttuk Szerbiában az Otpor! (Ellenállás) mozgalom esetében, amelyik megdöntötte Milošević uralmát, láttuk Ukrajnában a Viktor Janukovicsot elűző, erős szélsőjobboldali jelenléttel, jelentős nyugati anyagi támogatásban részesülő pártok és szervezetek, a korrupcióellenes platformmá átalakult korruptak győzelme után is. De ezekről bővebben ezúttal nem eshet szó.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!