2018. szeptember 26. szerdaJusztina
13°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A világ nem melegekből és homofóbokból áll

Horváth-Kovács Szilárd 2018. június 26. 14:08, utolsó frissítés: 14:26

A Pride-on egyszerűen csak annyit akartak jelezni, hogy léteznek, hogy „itt vagyunk”. S nem valami szörnyszülöttek, vagy abnormálisak, csak egy más szexuális orientációval rendelkezőek.


A hétvégén ismét megtartották a kolozsvári Pride-ot. Az erdélyi média egy viszonylag szűk része az idén határozottabban kiállt mellette, gondolok itt a transindexre, a maszolra, és az Erdélyi Figyelőre. Mindez örvendetes. Ugyanakkor számomra úgy tűnik az olvasók egy kicsiny része ünnepli ezt, de a többség megosztottan és értetlenül áll az ügy előtt, egy rakás gomolygó ellenérzéssel. Ugyanezt megfigyelhettem az ismerőseim körében is: egy kevesen kiállnak, de a többség magára van hagyva. Ezek az emberek a „homofóbok” az előbbiek szerint, mert vagy nem értik, vagy ellenszenvesnek tartják a melegekkel kapcsolatos dolgokat, így a Pride-ot is.

Így az a látszat alakulhat ki, hogy a társadalmainkat – ebből a szempontból is – két csoport alkotja: egy „balliberális buzilobbizó” banda, akik a társadalomra akarnak „kényszeríteni” valami „beteges, gusztustalan, nihilista” dolgot, illetve vannak a „tanulatlan, ostoba, bunkók”, a „neonáci elmaradottak”, akik nem akarják engedni, hogy mindenkinek kijárjon ugyanaz a jog a „szerelemre”.
Meglátásom szerint tulajdonképpen nincs két ilyen tábor. Ezért nem is tudok belépni ebbe a kitalált háborúba, amely állítólag a „fizetett sorosisták” és a „neonáci homofóbok” között dúl. Amit én látok, azok az ismerőseim: és álljanak itt vagy ott, mellette vagy ellene, mind emberek, barátok, rokonok, szomszédok, pincérek, kőművesek, programozók, mezőgazdászok, tanárok, kollégák, akikkel nap mint nap együtt kell éljünk.

Akkor kik a „homofóbok”?

Ide tartoznak azok az emberek, akiknek nem volt lehetőségük tanulni, elmélyedni a társadalmi jelenségek ismeretében, viszont érzékelik, hogy egy rakás dolog nem stimmel ezzel a világgal. Így kiszolgáltatottak a mindenféle propagandának, félrevezetésnek, dezinformációnak, sőt sokukat már egzisztenciálisan is ez határoz meg. Ők a társadalmaink legbecsapottabb rétegéhez tartoznak, hiszen azok az emberek, akiket tekintélyként tisztelnek, – politikai vezetők, papok, tanárok, újságírók – akiktől valami jobbulást várnak, ellenségképet adnak a kezükbe, amit ők őszintén elhisznek. S ráadásnak a „haladó értelmiség” kirekeszti őket, hiszen „buták, tanulatlanok, homofóbok”. Ennek a súlyát azért ők is érzik: de ettől csak még kiszolgáltatottabbá válnak, és még jobban átverik őket. És az egyetlen eszközükkel és erejükkel – a keserűségből fakadó, manipulációval terelt gyűlölettel – támadják a melegeket (és más számukra kreált ellenségeket: a hajléktalant, a migránst, a románt, a civilt, az újságírót, a másik politikust, Sorost, stb.). És azért be kellene végre látni: a helyzet ilyen alakulásában nekünk is igen nagy felelősségünk van.



Ebbe a csoportba tartoznak azok az ismerőseim is, akiknek például nagyon erős hitük van. Itt főként a tényleg erős hittel rendelkező keresztény ismerőseimről van szó, de akad egy-kettő, aki például a természet rendjében hisz, elég hasonló módon. Számukra a házasság nem társadalmi intézmény, hanem szentség. Számukra a homoszexualitás egyszerűen bűn. Ezért volt olyan, hogy hosszas beszélgetés után arra a következtetésre jutottunk, hogy ő szereti és elfogadja a homoszexuálisokat, mint embereket, de neki az üdvössége múlik rajta, hogy ellenez egy szentségtelen dolgot, és nem tolerál egy bűnt. És nem egy „bigott keresztény” szólt belőle, nem is egy „vallási fundamentalista”, hanem mély hit a kereszténységben. Szerintem érdemes ezekre az árnyalatokra is figyelni. Tehát ebbe a csoportba olyanok is tartoznak, akik számára a Pride ütközik a hitükkel, vagy az elveikkel. Ezek között van olyan, aki passzívan ellenzi a melegjogi mozgalmakat, mert az az államra, a társadalomra, az „evilágra” vonatkozik, másrészt van olyan, aki nem fogadja el ennyire a szekularizációt, és aktívan kiáll a melegek ellen.

Ám olyanok is vannak, akiknek a jóérzését, vagy az ízlését sérti a Pride, ők azok, akik szerint „csinálják négy fal között”, zavarja őket, hogy ebből társadalmi téma lett. S ez a számukra zavaró, gusztustalan, ízléstelen dolog nehezen elfogadható, hát ellenzik.

És ebbe a csoportba tartoznak azok az emberek is, akik tanultak, értelmiségiek, de úgy ítélik meg, hogy az egész mozgalom nem megfelelően van megszervezve, ők azok, akik az identitáspolitikákat tévútnak tartják. És kritikai jelzéseik nem egyértelműen a melegek emancipációja ellen irányul, bár felénk ezt el szokás nézni: egyszerűbb csak homofóbnak címkézni őket, és harcolni velük.

Természetesen vannak olyanok is, akik politikai vagy anyagi érdekből harcolnak a melegek ellen, összeesküvéseket találnak ki, dezinformációs cikkeket írnak, propagandát gyártanak. És attól, hogy őket nem tudom megérteni, sőt nagyon aljasnak és elfogadhatatlannak tartom a tevékenységüket, még léteznek. Mert attól, hogy töröljük egymást a Facebookon, s nem köszönünk egymásnak az utcán, attól még egy társadalmi-kulturális térben élünk, és bár egymás ellen, de akkor is együtt-élünk.

Biztosan még sok mindenféle-fajta „homofób” embert lehetne felsorolni, de nem ez a célom. Csak annyit akartam szemléltetni, hogy a „homofób” címke alatt milyen sokféle ember található: egyszerű emberek, művelt tanárok, alázatos hívők, elvekhez ragaszkodóak, helyzetekhez, szlogenekhez alkalmazkodóak, és minden bizonnyal vannak rosszindulatú emberek is.

Sokfélék vagyunk mi itt Erdélyben, sőt mindenfele sokfélék vagyunk, mi emberek.
Sokféle vallást követünk, mi több, ugyanazt a vallást különbözőképpen gyakoroljuk: hiszen egy katolikus és egy református másként, és egy ortodox megint másként. De két azonos felekezethez tartozó ember is eltérően éli meg a hitét. Vannak, akik nem vallásosak, de nagyon erős a hitük. Olyanok is vannak, akik ateisták. De ők sem egyformán ateisták. Sok nemzetet alkotunk, más-más etnikumba tartozunk, de még ugyanazt a nyelvet is nagyon sok dialektusban beszéljük. Eltérő hivatásokat és szakmákat gyakorolunk, mind másként küzdünk a megélhetésért. Különböznek a szokásaink, az általunk kedvelt dolgok. Másként gondolunk dolgokat, van, aki szeret tanulni, és van aki elmélyül az elméleti dolgokban, a másik pedig inkább a gyakorlatot szereti.

Fotók: Gál LászlóFotók: Gál László


Elképzelni is nehéz, hogy mennyi szempontból mennyire sokfélék vagyunk, mennyire áthat mindenkit a "saját mássága". Éppen ezért sokféle közösséget alkotunk. Vannak olyan közösségek, amelyekbe több ember beletartozik, s vannak olyanok ahova kevesebben. Valamilyen szempontból mindig a többség, míg egy másik szempontból mindig kisebbség vagyunk. Ezért valamilyen szempontból – legyünk bármilyen emberek – kirekesztettek és védtelenek vagyunk.

Azt is létünkben tapasztaljunk, hogy a valamilyen szempontú többség gyakran mennyire igazságtalanul elnyomó tud lenni a kisebbséggel szemben.


Nos, egy olyan társadalomban élünk, ahol a férfi-nő kapcsolat alkotja a többséget. De ebben már ebben is sokfélék vagyunk, mind másképpen alkotjuk és éljük meg a családot, a párkapcsolatot, a szerelmet, és a szexualitást.
De létezik ebből a szempontból a kisebbség, őket „melegeknek” szokás címkézni. Ám ők is sokfélék, ezért pontosabb az „LMBTQ+” jelölés (Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transzszexuális, Queer, és a többi), akikről a többség egy rakás előítélettel van, és elég kirekesztő, elutasító a hozzáállásunk.

Ilyen előítélet, hogy ez egy divat lenne. De mégis ki választana olyan szexuális orientáltságot, amelyet lenéznek, akitől undorodnak, kirekesztenek, csúfolnak? Milyen divat az, amelyet titkolni kell, gyakran még a család előtt is? Nem lehet, hogy egyszerűen a szexuális orientációink is sokfélék, és van, aki egyszerűen ilyen?

Egyesek szerint „beteges, deviáns”. Ha ez így lenne, akkor miért kell a betegeket utálni, kitiltani a nyilvánosságból? De azért mert egy szexuális orientációnak nem célja a gyermeknemzés, attól biztos, hogy beteges? Nem lehet, hogy csak eltér attól, ami a többségben megszokott?

De azzal is találkoztam már, hogy káros a társadalomra. Ezt nem értem: milyen anyagi vagy szellemi kár keletkezik abból, hogy egy társadalomban él egy olyan kisebbség, amelynek más a szexuális orientáltsága, de amúgy éppúgy és éppen annyira élnek aktív vagy passzív társadalmi-kulturális életet, mint bárki más?

„Ragályos, terjedő magatartás”: nem inkább az van, hogy mindig is üldözték, halállal, börtönnel, kirekesztéssel és ellehetetlenítéssel büntették ezt a mindig is létező csoportot? Ám most a társadalom annyira felnőtt, hogy csak azért mert más, mert eltérő nem gyilkoljuk őket, és akkor egyre többen fel merik vállalni? Arról nem is beszélve, hogy a ragályos-terjedő dolgoknak mindig van egy okozója: ebben az esetben mi lenne az?

Én meg vagyok győződve, hogy a „meleg” emberek, vagyis az LMBTQ+ csoport tagjai, éppen olyan emberek, mint mi. Az összes örömmel és nyavalyával együtt.
Viszont ők a saját szexuális orientációjukból fakadó kapcsolataiknak nem élvezhetik azokat a társadalmi jogokat, előnyöket, amelyet mi, többségiek (de cseppet sem normálisabbak, vagy morálisan jobbak, vagy különbek) élvezhetünk. Nem házasodhatnak, így nem alkothatnak vagyoni közösséget; így nem örökölhetnek egymás után; ha a kapcsolatuk tönkre megy, akkor a közös dolgaik elosztását nem intézhetik jogi úton; súlyos betegség esetén, nem szólhatnak semmit a párjuk kezelését illetően; és így tovább.

A kolozsvári Pride-on nem láttam, hogy nagyon hangosan követelték volna az ehhez való jogukat: pedig ha ezek emberi, vagy állampolgári jogok, akkor csak azért mert eltérnek a többségtől, még járna nekik…

A Pride-on egyszerűen csak annyit akartak jelezni, hogy léteznek, hogy „itt vagyunk”. S nem valami szörnyszülöttek, vagy abnormálisak, csak egy más szexuális orientációval rendelkezőek. Fogadjuk el, hogy vannak, és ők is emberek. Éppen, mint bárki.

Sokfélék vagyunk. A társadalmunkat nem a „homofóbok” és nem a „melegek” alkotják, hanem sokféleségek.

Azt gondolom, hogy manapság ezt nagyon fontos kihangsúlyozni, akkor is, ha banálisnak hat. Mert úgy látszik, hogy olyan világot kezdünk élni, ahol különböző hatalmak a valódi problémák kezelése helyett, különböző kisebbségekre uszítják a többséget alkotókat, és számukra mindegy, hogy szexuális kisebbségre, vagy vallási-felekezeti kisebbségre, vagy etnikai-nemzeti kisebbségre.

És ez nagyon veszélyes játék: mert valamilyen szempontból mi is, mint mindenki, kisebbségiek vagyunk, kiszolgáltatottak. Vállaljunk, hát szolidaritást más hasonló helyzetben lévő embertársainkkal.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!