2018. december 11. keddÁrpád
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A Román Akadémia „sorosozik” és a nemzeti hagyományokat félti

Ivácson András Áron Ivácson András Áron 2018. július 17. 14:13, utolsó frissítés: 15:50

A rangos intézmény igencsak kitett magáért, hogy az összeesküvéselmélet-kutatók legjobb forrásanyagát hozza össze: az oktatási tárca egyik tervezete nem tetszik nekik.


A Román Akadémia igencsak súlyos vádakkal illette az oktatási minisztérium 2018-2025 időszakra kidolgozott szülői oktatási tervezetét, azonban érdemes néhány pillantást vetni a kifogásaikra, mert ezek olyan szinten zavarba ejtőek, hogy az ember először azon gondolkodik, hogy valamiféle paródiát olvas. Aztán kiderül, hogy mégsem. Ismét egy tipikusan olyan eset, amikor a valóság felülírja az irodalmat.

Először is a Román Akadémia problémásnak látja, hogy az előrebocsátott oktatási tervnek nincs semmiféle „specifikusan román karaktere”. Mindig rossz jel, ha bármely közösség részéről előkerül a nemzeti karakterológia: az áltudományok áltudománya, a mítoszteremtő ostobaságok koronázatlan királya. Ez a nézet azon alapszik, hogy épp az a nemzet, amelynek képviselője a nézet rabja, úgy gondolja, hogy saját nemzetének vannak olyan elidegeníthetetlen jellemzői, amelyek csak arra az x nemzetre igazak és semelyik másikra. A par excellence politikai köldöknézegetés iskolapéldája ez, amelyet csak rövid ideig kell figyelni, hogy rájöjjön a szemlélődő, hogy teljes mértékben alaptalan. Az emberek jellemzői semmilyen formában nem nemzeti irányelvek szerint oszlanak meg.

Itt talán némi mítoszrombolási szándékkal érdemes felemlegetni Arthur Schopenhauer meglátásait a téma kapcsán: „A büszkeség legolcsóbb neme a nemzeti büszkeség. Mert ez az illetőben, aki vele el van telve, egyéni tulajdonságoknak, melyekre büszke lehetne, hiányát árulja el, különben nem ragadná meg azt, amiben annyi millió emberrel osztozik. Kinek határozott személyi elsőbbsége van, inkább fogja lehető világosan fölismerni a maga nemzetének hibáit, mert azok folyton a szeme előtt vannak. Minden szánalomra méltó fajankó ellenben, mert semmije nincs, amire büszke lehetne, az utolsó eszközhöz nyúl, és büszke a nemzetre, amelyhez éppen tartozik: ezen üdül fel és hálával telten kész már most nemzete minden hibájáért és balgaságáért (öklével és sarkával) síkra szállni.”

A következő vád, hogy a tervezet egy olyan uniformizált oktatást helyez kilátásba, amely ellentétes az ezeréves román szociális, kulturális, morális tapasztalattal és a keresztény életmód ellenében foglal állást. Az x nemzethez elidegeníthetetlenül hozzátartozó szociális, kulturális, morális tapasztalat egyfajta vakbélszerű járuléka a nemzeti karakterológiának, így erre különösebben nem szükség újból kitérni. Azonban annál érdekesebb a kereszténység viszonya az uniformizáló tendenciák szembeállításával. Először is mindannak ellenére, hogy egy állam oktatási rendszernek minden közösség szükségleteit és nemcsak szükségleteit, de igényeit is ki kell szolgálnia, a teljes valóság terepén maradva: minden állami oktatási terv legalább valamilyen szinten uniformizáló. Ez nem csak elkerülhetetlen, hanem szükségszerű is. Azonban ezt szembehelyezni a kereszténységgel márcsak azért is problémás, mert a kereszténység egyik legfontosabb alapvető jellemzője a hiten keresztüli univerzalizmusra való törekvés.




Következő lépésben azt kifogásolja, hogy az oktatási terv nincs tekintettel a gyerekek közötti szexuális különbségekre, ami igencsak meredek állítás. Legelőször is azért, mert igencsak könnyen olvasható úgy is, mint a nemek közötti oktatásbéli különbségtétel felelevenítése, ami igencsak kínos lenne egy állami akadémia részéről, ugyanis kísérletet tenne a szexuális diszkrimináció hivatalos oktatásügyi terv részévé tételére. Ugyanide tartozik az is, hogy az előbbiekhez hasonlóan az Akadémia kifogásolja azt is, hogy az említett oktatási terv nincs tekintettel a két nem antropológiai és pszichológiai különbségeire. Azért igencsak szórakoztató lenne, ha nem volna siralmas, hogy egy intézmény, amelynek elvileg a tudományosság oldalán kellene állnia, még mindig ott tart, hogy magyarázni kell, hogy a pszichológiai különbségek nem a nemek mentén oszlanak meg az emberek között. Hogy mint oly sokszor, más ne mondják: ezt már számos ókori görög gondolkodó felvetette, még olyan ismeretlen arcok is, mint Platón. Illetve az, hogy az akadémia vajon mit érthet a diákok antropológiai különbségein, abba talán inkább ne menjünk bele: vagy teljesen nonszensz vagy színtiszta fajelmélet – döntsön az akadémia.

Azonban itt robban az igazi ideológiai atombomba, ugyanis az Akadémia szerint a tervezet azonos a „totalitárius internacionalista és globalista rezsimek tervezeteivel, amelyek mindig is az új embert akarták megteremteni, amely család nélküli, nemzetiség nélküli, hazátlan és identitás nélküli”. Most túllépve azon, hogy itt ugyan mi ezzel a gond (talán a családnélküliséget leszámítva), két probléma merül fel. Egyrészt az, hogy ez nettó politikai paranoia és sokkal inkább illik valamiféle alig ismert, alig látható kis összeesküvés elmélet-klubocska nyilatkozatába, mint egy állami akadémia közleményébe. Másrészt pedig az, hogy egy lépésre áll egy igencsak szaftos sorosozástól, amit egy vélhetően tudományos és állami szervezetnek igen erősen illenék jó messzire elkerülni. Azonban még mindig bírják fokozni és kijelentik, hogy épp az egyesülés évfordulóján feladni a „hagyományos oktatást” felér egy hazaárulással – ez egy olyan szintű bárdolatlanul ostoba kijelentés, ami kommentárt is alig érdemel azon kívül, hogy az ember elmondja: röhejes.

De az Akadémia továbbra sem hagyja magát, ugyanis a következő érvük az, hogy csak azért, mert egy sor kutatás és tanulmány előzte meg a tervezetet, még nem jelenti azt, hogy Románia állami szinten elfogadott oktatási terve kell legyen, ha ellentmond a hagyományos értékeknek. Ez az a pont, ahol szeretném felvetni, hogy talán az Akadémiát fel kellene oszlatni, de legalább újra- vagy méginkább átszervezni. Ugyanis meglátásom szerint nem viselheti egyetlen intézmény sem az „akadémia” nevet, amely ilyen szinten megy szembe a tudományosság elvével. A helyzet a következő, akár tetszik konzervatívabb barátainknak, akár nem: a tudomány messze és minden esetben felülírja a múlt fiókjába való dohos hagyományokat. Ez alapvető állami policy kellene legyen. Ez nem jelenti semmilyen formában azt, hogy az állam megtagadja a múlt bármelyik szeletét, mindössze azt, hogy a működését nem a múlt vezérli. Ehhez jó volna már így, a 21. században felnőni.

Noubaki Takekawa: Noubaki Takekawa: "A rák és a majom közi összeesküvés elmélet", fametszet, 2016


Viszont, ha úgy gondoltuk, hogy az előbbi bekezdésben olvasható, burkolt sorosozással megúsztuk az Akadémia tombolását, igencsak nagyot tévedtünk. Az olvasható ugyanis a közleményben, hogy ezek a tanulmányok és kutatások még akkor sem számítanak – gondolom enyhítettek a „főleg akkor nem” írásmódon – ha ezeket „tisztázatlan anyagi támogatásból” működő NGO-k és nemzetközi szervezetek végezték. A jelenkori politikai diskurzust ismerve, ez kéremszépen nettó sorosozás, a legszebb hagyományokból ráadásul. Mint oly sok más országban Törökországtól Magyarországig a „külföldi (civil)szervezetek” diskurzus a jelenkori delegitimációs eszközök közül a legnépszerűbb, mivel mindig az „idegen érdekekkel” kötik össze, ahogy teszi most a becses Román Akadémia is. Még hozzá is fűzik, ha valakinek eddig nem lett volna egyértelmű, hogy az oktatási terv célja kiegészíteni a hagyományokra alapozott oktatást egy olyan párhuzamos oktatással, amelyet idegen intézmények és érdekek támogatnak és amelyeket ráadásul – mea culpa! – kiemelt pénzösszeggel támogat a román állam, hogy a segítségükkel homogenizálja, sterilizálja és könnyebben adminisztrálhatóvá tegye a román oktatást.

Nagyon engedékeny az Akadémia, ugyanis felvetik, hogy a különböző publikációk lehetnek ugyan „többé vagy kevésbé” tudományosak és kifejthetnek saját véleményt, azonban „az úgynevezett ’modernista’ oktatási hipotézisek nem lehetnek kötelezők egy független és demokratikus nemzetállamban”. Ez csak azért humoros, mert az a klasszikus eset, amikor konzervatívok féltik a plurális demokráciát, miközben megpróbálják előírni, hogy az milyen módon is legyen és milyen módon már ne legyen azért plurális. Ez a kognitív disszonanciának az egyik legszórakoztatóbb formája.

Ilyen rövid terjedelemben, ennyire konkrétan és ennyire összeszedetten ritkán lehet látni a különböző összeesküvés elméleteket, áltudományokat és tévedéseket. Ha egyéb haszna nincs is eme csodás Akadémiának, valahogy mégiscsak hozzájárultak a tudományhoz: a jövő összeesküvés elmélet-kutatóinak szolgáltattak egy remekbe szabott forrásanyagot.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!