Rájöttem: te buzi vagy!
Horváth-Kovács Szilárd 2019. június 14. 09:41, utolsó frissítés: 11:07Fiktív monológ egy valós színházi előadás után.
Na te. Nem még veszed fel a telefont, de úgyis elmondom.
Képzeld, voltam egy hülye előadáson. Tudod, nem járok színházba, mert azok olyan izék nekem, én nem is szeretem, és sosem nem is volt időm ilyesmire. De meló után találkoztam egy jó csajjal, s ájáj. Ahogy ott udvarolgattam, picit ittam is, próbáltam felszedni, végül azt mondta, találkozhatunk másnap este, mert van valami jó stand-up, itt Kolozsváron, valami átmenetben, valami 3G formáció, Tranzit-ház, tranziții, mittudomén. Én megmondom az őszintét: szépek voltak a szemei!
El is mentem, bevállalós vagyok. Ha te láttad volna, mennyi ilyen deștépt okostojás jár ilyesmire! Pedig a buzikat dolgozták fel! Képzelheted, milyen kíváncsi lettem, mi lesz ebből. Ami nekem szpécsiál jólesett, hogy volt mindenféle: román is, magyar is. Kértem is egy cigit tőlük, ha már nem politizáltak, s nem láttam semerre a csajt.
Aztán bementünk a szálába, s ott kiderült, hogy ez kicsit azért mégis olyan színház, mert úgy kezdődött, hogy volt egy hulla a padlón, és meditációs zenét csináltak köréje. Aztán egy csaj tartott egy mesét Tündérországról, ami most Ferdély lett. Érted, nem? Ezeknek a ferde hajlamúaknak az Erdélyük. Teccet nekem, de azért kicsit erőltetett. Aztán a bemondó is rájött, s átment biológia órába, hogy vagyunk mi, normális emberek, s vannak ezek a fajzatok, a buzik, ami ilyen „különleges alsóbbrendű faj”. Most meg kiderül, micsinálnak, hogy vannak. Ezt már vágtam, menő volt.
Majd egy tanár jött, Ádámnak hívták, s szidta az iskolát, s a hülye gyerekeket. Ismersz te engem, nem? Na, ez a csávó nálam jobban rühellte az iskolát, pedig tanár volt! Nagyon alap dolgokat mondott, kegyetlenül, direktbe a közönség pofájába, hogy mennyire szar az oktatás, csak úgy nyomják le a gyerekek torkán a hülyeséget. Úgy élveztem, hogy meg is néztem, hogy ez a nagyokos közönség felfogja, hogy őket szívatják? Voltak poénok amik kicsit el voltak vonatkozva, de volt subtitraré, s leesett nekem minden.
Ádám elmesélte, hogy mozit csinált a gyerekeknek, s beszólt egyszer egy diáknak, mert mobilozott órán, s a kicsi köcsög pofázott: „Ne telefonozzon tanár úr” Erre a másik: „Akkor mond meg anyádnak, hogy ne hívogasson!” Lett is baj, jött a hisztis igazgató két inspektorral, s pont olyanok voltak, mint mindenhol. Kiderült, hogy baj van, mert buzis filmeket is láttak a gyerekek, s kivágták a tanárt a suliból. Hiába mondta, hogy nem buzis volt a film, hanem ilyen nagy emberekről szólt, de kidobták. Pedig jó fej volt, ha ilyen tanáraink lettek volna, nem lett volna kár iskolába menni, lehetett vele hülyülni. De hát ilyen ez a didaktika: ha jó vagy benne, mehetsz.
Aztán mindenből kocsma lett, egyből rájöttem, még arra is, hogy olyan jó falusi diszkó. Pedig a helyszínelés maradt. A másik alszik, s ott a falusi kocsmás. Ezek székelyek voltak, fix úgy beszéltek, tudod, mindent kicsavarnak, s összevissza mondanak, s nem jössz rá, hogy mi van. Aztán kiderült a buli is. A fehér pólóst kicsit „meglegyintették” egy-két székkel, meg üveggel, úgy barátilag ezek a székelyek. Ezekkel nem lehet viccelni, bicskások, s félig még ilyen vadak ott kint az erdőbe. Na, de itt úgy is volt bemutatva: poénok, szívatások, beszólások, mint a normális életbe. Röhögtük is őket. Végül kiegyeztek, hogy a kárt a csávó le fogja dolgozni.
Váltottak jelenetet, egy lány jött, s nem szerepelt. Megkérdezte tőlünk, hogy vagyunk. Én meg csak ültem, mert nem tudtam, ez most komoly? Mit frusztrál ez minket?
Aztán jobb lett, mert elkezdte mondani a csévéjét, hogy milyen volt neki felnőni, panaszkodott, sápítozott. Majdnem olyan volt, mint egy hisztis plázás, de rájöttem, hogy mégsem, mert utálta az ilyen hisztis lányokat, mert azok szívatták. Mire kezdett szimpatikus lenni, mert jófej volt, és a fiukkal tartott, kiderült, hogy nem ér semmit, mert meleg. Pedig jó volt. Ott még moralizált valamiket, de én már tudtam, honnan fúj a szél. Szerencsére váltottak, s lett egy jó kis csetepaté.
Ez a csajszi, aki Tekla, valamit nagyon akart a lakótársától, éjjel beszélgettek a parkban, de nem lett semmi, mert jött egy tag, és belekötött. Miért kell itt is ezt csinálni? Én azért kíváncsi voltam, hogy egy leszbi mit akar egy másik csajtól, aki orvos, mert Judit az. Itt is próbálták elpoénkodni, de én már ismerem az ilyen feszkót: ennek jó vége nem lesz. A nemhisztis csaj le is támadta a balféket a paprikaspray-jel, amivel mélységesen egyetértettem. Ilyen kevés van a világban, be kellene vezetni, mert egyszer a húgommal is kötekedett egy ilyen faszkalap.
De csak baj lett, mert a másik nő lelépett, ez meg vissza és Elek volt, s elkapta Teklát. Szuszpansz volt te, s én már nem is tudtam, mit csináljak, mert mind a húgom járt az eszembe, de végül… nem tudom, hogy csinálták. Mentek a stroboszkópok s ezek táncolva verekedtek. De ez nagyon nem stimmelt, mert szerintem ott durvább volt a szitu. Az ott megerőszakolta. Szerintem ezt nem értették ezek a közönségek, de az volt. Nagyon durva jelenet, közben nem láttál semmit. De persze kicsit hisztis a csaj, meg leszbikus is, de azért na. Érted.
El is vágták itt a filmet, mert azért ez nem gyerekeknek való. Megint a kocsma volt, a falusiak összevissza székelykedtek a kocsmárossal, aki Béla. Az volt a bajuk, hogy a csávóról, aki ott éppen pincérkedte a tartozását a gabaliából, „az emberek beszélnek”. Persze, mert buzi volt. Az egyértelmű volt, ezek a fenszi városi pincérek kicsit mind meg vannak kattanva. Mások. Olyan… nem tudnak élni, mert nekik könnyű. Nem igazán értettem, hogy itt mi van.
Aztán a tanár egy kocsival elüti a másik csajt, az orvost. Na itt kiderült, hogy a buzik és leszbik éppen olyanok, mint a férfiak és nők. Egyik lenézi a másikat, a másik manipulálja az egyiket. Ilyen ez. El is mentek valamit inni. Na: s há nem ott volt a pincér, ez a Dénes a faluról. Itt már kezdtem megérteni, hogy a háttérben mozgatják a cérnákat.
Mert ez olyan volt, mint egy vagány film, ahol kicsit fel van rázva az idő, és nincs minden sorban. Itt is ezt a cselt applikálták, s nagyon jó volt. Egyszer a jelen van, aztán múlt, s majd lesz valamikor. Ez itt fix akkor van, amikor Ádámot kipakolják az iskolából, de Dénes még nincs is lelépve falura. Nem vagyok én hülye!
De aztán annyi minden volt még, hogy azért kicsit összezavarodtam. Még én is, képzeld akkor ezeket a táposokat! S most, hogy el akarom neked mondani ezt az egészet, rá kell jöjjek, hogy nem is lehet. Mert minden benne van: egyetem, város, falu, kocsma, kórház, kiria, rendőr, pincér, apák, anyák, vallás, park, orvos, diák, frájer… Nagyon ügyesek ezek, mert mindent beletettek, s mégis lazán elfértek a dolgok. Olyan volt, mint az élet, két órában elmesélve. Ilyent nem is lehet csinálni.
Például úgy képzeld el, ezek a buzik – mert kiderül, hogy itt mindenki az, de legalább lappang benne valami melegség – valahogy elkerülnek egy helyre, s össze vissza szerelmesek, és minden félre van értve. Ez teljesen normális, ez így szokott lenni, max nem ennyire poénos. Vagy végül is lehet. Mármint nem az, hogy mindenki homokos, hanem, hogy nem igazán ismerjük egymást, s mindenki kavarja a dolgokat, közben senki nem mondja el, hogy mi van. Éppen ezért írok neked. Na, de elkalandoztam.
Szóval összekapnak ott a jelenetben, és lesz belőlük egy rendezés, hogy verekednek, s nem lehet tudni, ki-kivel tart. Mert mind összetartanak, de nem tudják, ezért inkább lerendezik a dolgot, úgy szokványosan, balhéval. S akkor egyre durvább a dolog, már éppen átmegy gyilkosságokba.
És akkor történt valami csodálatos, el sem hiszed! Mindenki leállt, jött a narrátoros hisztérika, s nyugodtan mesélte, hogy ezek éppen mit csinálnak. Közben álltak. Aztán nem beszéltek, hanem átmennek operába, s énekelnek. Hát ez olyan volt, hogy mindent megértettem. Tudod, vannak azok a dögunalmas, áriás darabok, amikben olyan drámásan énekelnek, és az egész nonszensz s halálian unalmas. Na, képzeld: nem! Ott nagyon durvaságok vannak, csak megcselezik. Eskü meg fogom kérdezni nagyanyámat, hogy mondjon egy ilyent és meghallgatom, mert abban azért van valami, csak kell hozzá egy csepp ész, s bele kell látni. S itt most rájöttem a stikára. Komoly dolgok ezek a művészek!
Így utólagosan könyvelve elég szuper volt. De azért voltak olyan poénok, amikkel már az óvodában szívattuk a köcsögöket. Egy-két helyen azt is éreztem, hogy túlzásba viszik, s pontosan kétszer is kinyújtózkodtam, mert unalmas volt. Esetlegességek. De én már csak ilyen vagyok, kimondom.
S most már itt az ideje, hogy kimondjam a lényeget is. Haver! Lelepleztek: te buzeráns vagy!
De ezért nem kell megijedjél, nem árullak be a családodnak, se az excsajodnak. De vedd tudomásul, hogy meleg vagy. Csak itt volt ez a színház, s valakinek el kell én is mondjam, s itt nincs kivel beszélni. Mert ahogy vége lett, volt egy cigiszünet, s aztán lett egy beszélgetés is. El nem tudod képzelni, milyen egyedül lettem egy pillantás alatt, ahogy vége lett. Én is kimentem, rágyújtottam, de nem volt mit kezdeni. Úgy én magamban kitaláltam már, hogy itt sok minden történt, s ezt valakivel meg kell beszélni. De ezek a kolozsvári nyavalyások! Mintha mind süket lett volna... Nagy okosan beszéltek, hogy jujj, meg jajj, de gőzük sem volt semmiről. Direkt kifigyeltem, miket mondanak, ilyeneket: interszekciónális társadalomábrázolás, genderkultúra, elembétékú egzisztenicia... Hallottál te már ilyent? Közben azért rosszul is esett, mert ezek nagyon lenéznek minket. És akkor már az egész csak egy buzilobbi volt a szememben, semmi több.
Mert könnyű nekik, mert olyan szép és jó életük van. Ezeknek fingjuk sincs arról, hogy milyen nehéz az élet. Te tudod jól, hogy milyen nehéz smekkernek maradni. Mert ha nem, eltaposnak. Mi nem szabad hagyjuk magunkat, csak azért, mert az apjuk kitömi ezeket pénzzel, s egész nap járhatnak egyetemre, meg iskolákba, s csinálhatják a művészetüket. Mi meg maradunk a nagy szarban. Mert né: én eddig minden buzit megcsaptam volna, de erre kiderült, hogy ezek is csak emberek. S bezzeg ezeket a stand-upokat csak saját maguknak csinálják meg, bemutatják a nagyvárosokban, okosan megbeszélik a hülye nyelvükkel, s tolják a buzilobbit, s utálnak minket. Pedig, ha ilyeneket mindenhol lehetne csinálni, akkor…
Ezért mondom, hogy azért nem kell te megijedj. Mert neked most már annyi. Buzi vagy. De most már azt is tudom, hogy az semmi. Nem nagy dolog. Csak úgy korrekt, mert én őszinte ember vagyok, s ezt meg kell mondjam neked, hogy te sokszor kiszedtél engem a segítségből. Pedig Édes Istenem, olyan frájer voltál, hogy téged muszáj volt szívatni. Igazából nem is élveztem, de mit csináljunk. Ez a dolgok rendje. Vagy nem tudom most már, de na. Meg kell értsed. Aztán eleged lett belőlünk és elmentél Londonba. Könnyű így barátom! De mi itt maradtunk. Mi itt minden nap kell kavarjuk a szart, ki kell ügyeskedni a dolgokat. Ezek itt ki nem állhatnak minket, mert bunkók vagyunk, ti melegek utáltok, mert mi utálunk titeket. Na erről szólt az a kibaszott darab! Nem rólatok: rólunk!
Mert ha olyan tanárok lennének, mint Ádám, aki belehal és ő a hulla a jövőben, a legelején, akkor minden más lenne. Ha nálunk is lennének ilyen bemutatók, akkor minden más lenne. S ha ezek a kulturáltak is tudnának értelmesen beszélni, és nekünk is mondanának valamit, s nem csak egymás közt kavarják a léhaságot, akkor is minden más lenne. Akkor én biztos nem bántottalak volna. S most már ki merem mondani: megbocsájtok neked, te kicsi buzi. Nem haragszom rád többet, mert láttam, hogy ki vagy te. Te is csak egy elcseszett ember vagy, pont mint én. Nincs ebben semmi extra.
Ezért, ha gondolod, haza is jöhetsz, mert a dolgod titokban van. Az eset után már nem is kerestem meg azt a szépszemű csajt. Ezek a kolozsvári csajok úgysem állnak szóba velünk, igazából csak lerázott. Inkább sétáltam, mint egy buzi homofóbia. Aztán bementem egy kocsmába összeszedni magam, mert olyan egyedül vagyok, mint te Londonban, a sok román között. Félreértés elkerülése ellen: nem lettem meleg, most is a lányokat szeretem. Csak bonyolult ez a világ, tudod, nem fenékig öröm és boldogság. Ennyi a morál.
Na, csak még annyi, hogy felvehetted volna azt a rohadt telefont!
Nyitóképen: Béla. Forrás: 3G társulat
További képek: Tranzit Ház, fotós: Emil Florea
______________________________
Öröm és Boldogság
Színészek: Fodor Piroska (antipatikus kontroll szerepek, narrátor), Benedek Botond (Ádám), Korpos András (Béla), Kovács Károly (Dénes), Nagy István (Elek), Badics Petra (Judit), Magyari Izabella (Tekla)
Írta: Székely Csaba
Rendezte: Ándi Gherghe
Producer: Teatrul 3G Színház