2020. október 23. péntekGyöngyi
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hiába győzött, bajban a Fidesz

velemenyvezer.blog.hu 2010. április 26. 10:42, utolsó frissítés: 10:44

Az a 2,7 millió ember ugyanis, akik most kormányra juttatták a pártot, egy egészen más tömeg, mint az elmúlt 10 év fideszesei voltak. #b#[wélemény]#/b#





„Ezt megnyertük!” – a Vörösmarty téren biztosan sok pezsgő fogyott az éjjel. Mától azonban jön a feketeleves: a Fidesz hatalmas bajban van. Az a 2,7 millió ember ugyanis, akik most kormányra juttatták a pártot, egy egészen más tömeg, mint az elmúlt 10 év fideszesei voltak.

Más emberek, akik mást is várnak a Fidesztől.


Polgárpárt

Bár az elmúlt két parlamenti választást a Fidesz elbukta, azzal mindenki egyetértett, hogy nekik volt az a szavazóbázisok, amire minden párt vágyna: a fiatal, vállalkozó, családos emberek, a középosztály és a módosak, illetve azok, akik számára a család, a vallás és a haza kiemelten fontosak.

A Fidesz volt a polgárok és a polgárosulni vágyók pártja. És a vereségek ellenére is mindenki úgy gondolta: „az idő úgyis a Fidesznek dolgozik”.

Mindez azonban a múlté.

Fidesz 2010

A Fidesz többé nem a fiatalok pártja: az átlag Fidesz-szavazó elmúlt 45 éves, sőt minden ötödik szavazójuk már 65 felett van.

Az elmúlt két országgyűlési választáson (2002, 2006) a Fidesz rendre rosszul szerepelt az idősek között. Idén azonban megfordult a trend: míg a teljes lakosság 53%-a támogatta őket, a 65 év feletti korosztály több, mint kétharmada rájuk szavazott.

A leendő kormánypárt már nem is a tanult emberek pártja. Az elmúlt választásokon a Fidesz kimagaslóan jól szerepelt a diplomások és az érettségizettek között. Mostanra tízből hat Fidesz-szavazónak nincs érettségije sem, és a 8 általánost vagy azt sem végzett emberek háromnegyede Fidesz-támogató.



Így nem is meglepő, hogy a Fidesz már távolról sem a középosztály pártja. Négy éve a legmódosabbak között szerepeltek a legjobban: országos 42%-os eredményükhöz képest a felsőosztály több, mint felét elnyerték. Idén pont ellenkezőleg: a legszegényebbek között volt leginkább túlreprezentált a Fidesz, és a mostani szavazóik 40%-a átlag alatti jövedelemmel bír.

A fenti trendnek megfelelően a Fidesz mára nem a vállalkozók pártja (szavazóik majd’ fele nem dolgozik), nem is a családosoké (tízből hat Fidesz-szavazónak nincs gyermeke), sőt nem is a vallásosaké (az ateisták fele a Fideszre voksolt).


Mi történt?

Az adatokat elemezve nyilvánvaló, hogy a Fidesz korábbi szavazóbázisa nem tűnt el teljesen, nagy részük most is a pártot támogatja. Azonban a Fidesz-táborhoz idén hozzácsapódott csaknem egymillió szavazó ezt a bázist erősen felhígította. A fiatal, családos, középosztálybeli dolgozók mellett megjelentek tömegesen az iskolázatlan, szegény és inaktív szavazók is a Fidesz táborában.

Az új szavazóiknak egészen más elvárásaik lesznek, mint a régieknek. A most megszerzett szavazóknak nem biztos, hogy megdobogtatja majd a szívét a határon túliak kettős állampolgársága vagy bármilyen más nemzeti ügy. Ráadásul a Fideszhez csatlakozó nem-dolgozó, iskolázatlan rétegek nagy része állami segélyekből él. Abból, amit a régi Fidesz-szavazók adójából finanszíroznak. És a régiek ennek nagyon nem örülnek.

A sort lehetne folytatni a nyugdíj kérdésével vagy bármi mással. Könnyű belátni, hogy a Fidesz kétharmados győzelmének nagy ára volt. A párt ugyanis elvesztette viszonylag homogén szavazóbázisát.

Fenntartható?

Ha a Fidesz régi szavazóinak akar kedvezni, könnyen elvesztheti az újakat és viszont. Egy biztos: ez a szavazóbázis hosszú távon nem fenntartható.

A Fidesz-kormánynak folyamatosan azt kell majd eldöntenie, hogy éppen a saját bal kezüket vagy jobb kezüket vágják-e le. Annyi biztos, fájni fog: a Fidesznek legalábbis mindenképpen.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!