"Halhatatlan élet" a politika és irodalom határán: Nyírő újratemetése
Hosu Andrea 2012. május 26. 09:31, utolsó frissítés: 2012. május 29. 10:39Sok más, anyaországi és hazai állást foglalóval ellentétben, úgy vélem: nevetséges és felelőtlen azt mondani, hogy Nyírő irodalmi munkásságát függetleníteni kell vagy lehet politikai ténykedéseitől.
Anélkül, hogy önmagán túlmutató jelentőséggel akarnám felruházni a Nyírő József újratemetése körül kialakult, határokon átívelő népnemzeti percepciók sokaságát, anélkül, hogy teljes körűen szintetizálni akarnám a szerteágazó egymásnak feszüléseket, az foglalkoztat leginkább ezzel kapcsolatban: vajon mit gondolhat ma a gondolkodó (nem Nyírő művein szocializálódott) erdélyi magyar erről az egész „hisztériáról”?
Mit mond el rólunk ma az, ahogyan ehhez a kérdéshez viszonyulunk? Mennyire vagyunk képesek őszintén szembenézni történelmi-irodalmi örökségünkkel? A magyarországi és romániai kormány semmiképpen sem meglepő lépésein túl, merjük-e önkritikát gyakorolva definiálni látásmódunkat ezzel kapcsolatban?
Sok más, anyaországi és hazai állást foglalóval ellentétben, úgy vélem: nevetséges és felelőtlen azt mondani, hogy
Nyírő irodalmi munkásságát függetleníteni kell
vagy lehet politikai ténykedéseitől. Veszélyes arra hivatkozni ma, hogy emberként, íróként vagy politikusként Nyírő József másként gondolkodott, érzett, cselekedett, hogy ezeknek a vonulatoknak semmi közük egymáshoz. Vajon Petőfi költészetét miként lehetne függetleníteni az 1848-as forradalommal kapcsolatos szerepétől, eszméitől? Értelmes, célravezető megközelítés ez, vagy sokkal inkább naiv, megtévesztő szemlélet?
Ha csupán megkérdőjelezhetőnek tekintjük is a nyilas hatalomhoz való viszonyát, Szálasi-féle nemzetmentő fantáziáit, ha csupán bizonyíthatatlanul tisztázatlannak tekintjük politikai szerepvállalását, a Nyírő műveiben jelen levő eszmei gyújtogatás súlya semmiképpen nem elenyésző egy gyufát konkrétan meggyújtó „halandó” tette mellett. Felelőtlenség ma, a Nyírő műveivel alapvetően köszönőviszonyban nem lévő fiatal generációnak egy sok szempontból érthetetlenül eltorzított és felnagyított újratemetési ceremónia által példát statuálni.
A szerencsétlen időzítés,
a politikai túldimenzionálás és önös kisajátítás, a fórumokon olvasható zsigeri (magyar-magyar!) gyűlölködés-áradat semmi mást nem erősít bennem ma, minthogy újfent sikerült egy több sebből vérző, önigazoló identifikációs klisébe szorítani darabokra hulló magyarságtudatunkat. Valamiért egyre biztosabb vagyok benne, igen sokan igen kevesek vagyunk ahhoz, hogy az érzelmileg túlfűtött, következésképpen könnyen torzuló szemléletmód ellenében a racionális érvek mentén határozzuk meg viszonyulásunkat e kérdéshez.
Fejvesztés terhe mellett is bátran kijelenteném bármikor: többek között a Nyírőhöz hasonló 20. századi történelmi-irodalmi személyiségek miatt van az, hogy a politikailag hiteles, egészséges jobboldal önálló entitásként nem létezik ma sem Magyarországon, sem a Kárpát-medencében. Azért, mert a jobboldali álmagyarkodás és a szélsőjobboldali nyílt antiszemitizmus elhomályosította az agyakat, és ezáltal a nemzeti öntudat pozitív értékrendjét is.
Hangsúlyozom: lényegtelen ebben az összefüggésben, hogy számomra Nyírő műveinek többsége csupán dagályosan hömpölygő, líraian túlcsorduló lufikként van jelen, de amely művek éppen a politika miatt váltak/válhattak véleményformáló hatásúvá. Fejet hajtok természetesen irodalmi szempontból értékelhető művei előtt, hiszen ez a kettő nem zárja ki egymást. A lényeges viszont az, hogy egyebek mellett a Nyírő József által képviselt hungarista nácizmus, vagy antiszemitizmus az, amely sikeresen hitelteleníti mai napig a nemzeti érzést, az egészséges nemzettudatot. A megosztottság nyilvánvaló betegségében szenvedő, választási kampány által sújtott erdélyi magyar közösség szempontjából
soha nem jöhetett rosszabbkor ez az újratemetés.
A választási kampány szelleme által mélyen át- és meghatott román nacionalisták keresve sem találhattak volna jobb kollaboránst az újratemetést szorgalmazó és mindenáron nyélbe ütni akaró hazai és anyaországi politikusok személyében ahhoz, hogy a magyar kisebbségre a kollektív ellenségképet kivetítsék, és mintegy zárójelbe tehetőként megpróbálják kirekeszteni a romániai politikai és közéletből.
Lepődjünk meg? Fölösleges: a románok (a kormánnyal az élen) visszavágnak a trianonozásért, a nagy magyar Kárpát-medencéért, a nacionalista, szélsőségesen elvakult politikáért. Gyűlöletért, uszításért nekik sem kell a szomszédba menniük. Attól félek viszont, hogy az erdélyi magyarok megfizetnek eme őrült kalandorpolitika miatt: jogvesztéssel, kirekesztéssel, mindennapi, akár mesterségesen kreált súrlódásokkal is. A kevesebb már megint több lett volna. Diszkréten, egyszerűen, kampányszagot és választási ambíciókat nélkülözően,
magyarságunkban egymást túllicitálni nem akarván.
Az, hogy egyáltalán nem fogadtam kitörő örömmel Nyírő József újratemetésének hírét és az ehhez köthető, súlyosbodó diplomáciai konfliktust, magánemberi magánvélemény. Párhuzamosan ezzel viszont azt is gondolom, sokan mások is vannak, akiknek életművében –akárcsak méltatói szerint a Nyírőében - központi szerepe van a magyarságtudatnak. Azzal a különbséggel, hogy nem a fellengzős vagy uszító szólamok síkján, hanem a napi politikához közvetlenül nem kötődő, de mélyen megélt, és tudatosan vállalt morális magatartás értelmében.
Így aztán nem mellesleg abban is bízom egy kicsit, hogy - velem együtt - mindazoknak, akiknek nem meghatározó olvasmányélményei Nyírő József művei, maximum az ízlésük kérdőjeleződik meg, semmiképpen a magyarságuk.