2021. december 5. vasárnapVilma
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Narancssárgán innen és túl: Románia esete Európával

Hosu Andrea 2012. szeptember 15. 12:55, utolsó frissítés: 2012. szeptember 17. 09:24

Megtudtuk azt is, hogy Viviane Reding asszony, az EB alelnöke egy csúnya, rossz néni, aki hazug, részrehajló és felelőtlen, és aki narancssárga ruhájával ráadásul Băsescu-pártiságát is nyíltan bizonyította.


Semmi újdonságot nem állapítunk meg, ha azt mondjuk: a romániai politikai helyzetről szerdán Strasbourgban megrendezett informális EP–vita legfontosabb jellemzője, annak sajátosan román jellege volt. Megmutattuk Európának, hogyan szoktuk mi tipikusan román stílusban rendezni közös dolgainkat. Ebben messzemenően egyet kell értenem az eseményről - pártpolitikai irányultságtól függetlenül - tájékoztató román lapokkal.

Pártpolitikától nem függetlenül pedig megtudtuk azt is, hogy Viviane Reding asszony, az Európai Bizottság alelnöke

egy csúnya, rossz néni,

aki hazug, részrehajló és felelőtlen, és aki narancssárga ruhájával ráadásul Băsescu-pártiságát is nyíltan bizonyította. Ezt, és ehhez hasonlókat visszhangoznak azóta is a romániai hírtelevíziók nem ritkán véresszájú elemzői, kormánypárti képviselői. A maguk módján sajnos igazuk lehet ebben - egyáltalán nem a narancssárga ruha teszi - még akkor is, ha a megszólalás vehemenciája bőven hagyott kívánnivalót maga után.


Hogy bő másfél óra alatt miként lehet érdemben közelebb kerülni a társadalmi megosztottság, az intézményi és politikai válság állapotával leírható romániai helyzet megoldásához, az számomra szerdán nem derült ki egyértelműen. Azon viszont érdemes ismételten elgondolkodni, hogy ez a vita kicsit arról is szólt, hogy az európai jognak és az európai értékeknek nincs pártpolitikai címkéje jellegű ideáltipikusság nagyon távol esik az Unió és az Európai Parlament jelenlegi (mindenkori?) gyakorlatától.

Távol álljon tőlem, hogy a jelenlegi USL kormányt bármilyen szinten is védelmembe akarjam venni. Ellenkezőleg. De azon elmerengtem, hogy amikor Traian Băsescu éveken keresztül saját képére alakította át a romániai politizálás mikéntjét, a demokratikus intézményrendszert, mindennel és mindenkivel (még saját pártjával is) szembemenve mindenhova saját embereit és elképzeléseit ültette, az Európai Unió jogállamiság fölött őrködő szemei

mintha eléggé más irányba néztek volna.

Ez ugyanis ugyanaz a Románia, ahol az Alkotmánybíróság, a Nép Ügyvédje, és természetesen a titkosszolgálatok egyaránt a régi-új államfő kezéből ettek, ahol a lojális miniszterelnök és a parlament két házának elnökei kézi vezérlésű, államfői parancsokat hajtottak végre, és ahol a hosszú távú demokratikus konszolidációt csapták pofán úgy, hogy veszélyes precedensek megteremtésével lehetetlenítették el a legfontosabb állami intézmények politikamentesítését.

Ha őszinték akarunk lenni, látnunk kell, hogy konkrétan ez az az ország, amelyet Victor Ponta miniszterelnökként megörökölt, ahol a nyár elején néhány napra tervezték azokat a demokráciát lefejezni hivatott lépéseket, amelyeknek ösvényét korábban éppen a meneszteni kívánt, de azóta visszaállított államfő egyengette. Semmi más nem történt, mint hogy 2007 óta Traian Băsescu azt a terepet készítette elő, amely a hatalmi ágak összemosása és ellenőrzése, valamint az igazságszolgáltatás igába hajtása révén lehetővé tesz (a hatalommal való) bármilyen visszaélést, amely – egyáltalán nem meglepő módon - a jelenleg regnáló szociálliberális kormány legfőbb erőssége. Amellyel szemben egyébként, a demokratikus értékek és a jogállamiság védelmében Strasbourgban – nagyon helyesen - állást foglalt az EU. Az az Európai Unió, amely a fentieket anno teljesen figyelmen kívül hagyta. Hogy is van ez?

Tény és való, ez kellene, hogy legyen az az utolsó utáni eszmei állapot, amikor az EU-nak már

nem lehet tovább halogatni a kijózanodást.

Románia, akárcsak korábban Magyarország esete lehet az a két nagyon evidens példája és indítéka annak a felismerésnek, hogy a demokrácia európai szintű védelmének fontosságát már nem elegendő kinyilatkoztatni. Mert lám-lám, ismételten kiderült: vajmi kevés eszköz áll rendelkezésre a demokrácia és jogállamiság megvédésére, ha ezt az EU határain belül egy tagállamban veszély fenyegeti. Azt gondolom, hogy az Európai Parlement „súlyos aggodalma” Magyarország autokrácia felé haladásával, vagy a román kormány kétes játszmáival kapcsolatban egyfelől dicséretes, másfelől egyáltalán nem elégséges.

Főleg, hogy a nyilvánvaló különbségek ellenére van egy nagyon közös tanulsága a két ország hatalmi logikájának, európai pályafutásának: bebizonyították, hogy az Európai Unióban már jó ideje evidenciaként kezelt demokratikus elkötelezettség számukra egyáltalán nem magától értetődő. Tudniillik Európának eddig ritkán kellett szembesülnie azzal, hogy egy tagország autokráciába süllyed és kockáztatja a kizáratását. Nos, ma már tudják – a strasbourgi plenáris vita megrendezésének igénye is ezt támasztja alá – hogy nagyon is számolni kell ezzel a lehetőséggel.

Anélkül, hogy érdemes volna darabjaira szedni a felszólalók minden egyes gondolatát, anélkül, hogy utána akarnánk járni, honnan tudja Monica Macovei PDL-s EP-képviselő, pontosan mennyi szavazatot csaltak el a népszavazáson, vagy a narancssárga öltözék önmagán túlmutató jelentéseit szeretnénk elemezgetni, egyetlen elhangzott kijelentést jegyezzünk meg:

Romániában politikai nyomást gyakoroltak az igazságszolgáltatás intézményeire,

és ez elfogadhatatlan, függetlenül attól, hogy melyik politikai erő teszi. Bízom benne, hogy ez a vita mégiscsak jó volt arra, hogy számon lehessen kérni majd Reding asszonytól e kijelentés elleni konkrét fellépéseket, és azt is, hogy valamennyi tagország megítélésének alapja valóban nem pártpolitikai motivációjú.

Annál is inkább, mert ha van pozitív vonatkozása a szóbanforgó másfél órás csörtének, akkor erdélyi magyar szempontból ez kétségtelenül az, hogy a Mikó-ügy is újra nyilvánosságra kerülhetett. Még akkor is, ha az elején említett román sajtónak sikerült ezúttal is agyonhallgatnia ezt a kérdést, ingerküszöbének közelébe sem jutott a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatása ellen intézett támadás ténye.

És ha már itt tartunk: akár elvárható is lehetett volna az ingerültségben és felháborodottságban egymást túllicitáló USL-s és PD-L-s EP-képviselő uraktól és hölgyektől, hogy a romániai jogállamiság iránti aggodalmuk hevében Sógor Csabával, Winkler Gyulával és Tőkés Lászlóval közös álláspontra helyezkedjenek. Úgy értem, legalább a sorok között említést tegyenek a jogállam elveinek figyelmen kívül hagyását, illetve egy közösség és egy történelmi egyház magántulajdonhoz való jogát megkérdőjelező bírósági döntésről. Persze hatalmas luxus ilyet remélni egy olyan ország választottjaitól, ahol többezer ember nyilvánvaló igazságtalansággal szembeni tiltakozása és utcára vonulása is hasonlóképpen elhallgatható volt egy – állítólag mindenfajta legitimitás nélkül - hivatalába visszatért

államfő lányának bulvárlagzija ellenében.

Ahol egy esküvői ruha csillogása (jelen esetben a narancssárga öltözék jelzésértéke!) a népnemzeti csámcsogási index tekintetében simán felülírhat egy milliós közösséggel szembeni jogtiprást.

A lényeg, hogy magasan van a labda az európai intézményeknek. Románia (és Magyarország) a probléma? Mindenképpen. A valódi kérdés viszont az, hogy miképpen kell eljárnia az EU-nak a vállalt kötelezettségeiket megszegő tagállamokkal. Van-e, lesz-e megfelelő intézményi struktúrája, és pártszolidaritáson túlmutató akarata az aktuálisan legsúlyosabb kérdések orvoslására? Én személy szerint kíváncsian várom a megoldásokat és válaszokat. De biztos vagyok benne, hogy Reding asszony narancssárga ruhája aligha befolyásol bármit is ezen a téren.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!