2020. aug. 14. péntekMarcell
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Vállalható szavainkról

Hosu Andrea 2013. január 05. 09:46, utolsó frissítés: 10:00

Mindenki saját ízlése szerint eldöntheti, mi az érdemi hír abban, hogy létezett egy ilyen "titkos paktum".Hogy az RMDSZ aláírt egy ilyet, hogy az USL nem tartotta be, vagy hogy miért nem tudott erről mindenki, akit elvileg érint?


Kétségtelen, hogy egy önkormányzati és parlamenti választástól hangos, politikai értelemben viharosan végződő esztendő után nem kezdődhetett langymelegen az új év sem. Mint ismeretes, a december 9-én magát kétharmadosra nyerő Szociálliberális Unió (USL) egyik társelnöke, Crin Antonescu a választási sikert követő mámor pillanataiban, a tőle újabban megszokott retorika jegyében, a hírtelevíziók RMDSZ-el és általában a magyar témával kapcsolatos perverz elköteleződését meglovagolva sokkoló (?) bejelentést tett az USL októberben, a parlamenti választások előtt megállapodást írt alá az RMDSZ-szel.

Szűkebb pátriánk közvéleményének szenzációra, leleplezésekre, tágabb értelemben az összeesküvés-elméleteken alapuló találgatásokra való kiéhezettsége okán lehetőség van arra, hogy nagyon sokan két hét elteltével még mindig megbotránkozva, értetlenül álljanak a tények előtt. Mindenki saját ízlése szerint eldöntheti, hogy mi az érdemi hír abban, hogy létezett egy ilyen „titkos paktum”, amely e sorok írásakor már nyilvánosságra került. Hogy az RMDSZ aláírt egy ilyet, hogy az USL nem tartotta be, vagy hogy miért nem tudott erről mindenki, akit elvileg érint egy ilyen döntés? Hogy átverve kellene éreznünk magunkat esetleg?

Annak ellenére, hogy nem kaptam sokkot e titkos záradék létezésének tényétől, hogy nem érzem úgy, hogy kettétörte az életemet ez a nagyon titkos nagyon paktum, a szöveget olvasva azt gondolom: tartalmánál fogva annyira „ártalmatlan”, hogy fölösleges nagyobb jelentőséget tulajdonítani neki, mint amekkorát megér. Igen, én is úgy vélem, a megállapodás minden szava és mondata vállalható. Másokkal ellentétben viszont nem érdekel, hogy hányan tudtak róla, konkrétan hányan döntöttek róla, miért pont annyian és miért nem többen vagy kevesebben.


Tartalmát tekintve tehát egy vállalható egyezmény,



viszont – amint kiderült az elmúlt hetekben – súlytalan, okafogyott és érdemben semmit nem befolyásolt. Azzal együtt sem, hogy immár megszűnt titkosnak lennie. Nem tudom, mennyire változtatott volna a helyzeten, ha nem Antonescu-Ponta illetve Kelemen-Borbély között köttetik a megegyezés, hanem mondjuk az USL és az RMDSZ között, de teljesen fölösleges ezen is rágódni. Nem keresem a mögöttes jelentéseket.

Két dolog van viszont, ami erről az egészről eszembe jut. Leginkább kellemetlen, hogy ilyen módon került nyilvánosságra a dokumentum, hogy elsőként nem az RMDSZ vezetőinek vallomásaként jutott a romániai közvélemény tudomására (különös tekintettel a magyar közösségére). Ha annyira jó szándékú és ártalmatlan a dolog, mint amennyire valóban az, miért Crin Antonescutól kellett megtudnunk?

Ezzel együtt: mielőtt elkezdenénk hazudozót, félrevezetőt, nemzetárulót kiáltani, lássuk be, alapvetően semmi gond nem lehet azzal, hogy egy kisebbségi érdekvédelmi szervezet formális keretek között próbál ún. garanciákat találni az általa képviselt közösség érdekérvényesítéséhez. Nem gondolom, hogy a közigazgatási átszervezés, az arányos képviselet vagy a magyar oktatás kérdésének megoldása olyan kérdések volnának, amelyeket ne lehetne/kellene (!) egyeztetések, vagy akár a szóban forgóhoz hasonló egyezmények tárgyává tenni. (Szándékosan eltekintek az utólagos szerkesztésre vonatkozó találgatásoktól.) Itt az aggáyos vonzat legfeljebb a „hogyan”, semmiképpen sem a „mit”.

A másik gondolat, amelyet persze súlytalanít az utólagos bölcsesség evidenciája, az a megállapodás 1.cikkelyének a) bekezdésére vonatkozik, mi szerint „amennyiben az USL megszerzi a mandátumok abszolút többségét, december 9-én este bejelenti az RMDSZ meghívását a parlamenti többség és a kormány megalakításához”. Elképzelhető, hogy a politikai realizmusom földhözragadtsága mondatja, de nem igazán tudom értelmezni ezt a kitételt.

Pontosabban értem én, de nem akarom. Az USL kétharmados többségének valószínűsége már október elején is a csillagos eget rugdosta. Egy kétharmados többségre jó eséllyel pályázó alakulatnak miért van szükség szövetségesekre ahhoz, amit egymaga is véghez tud vinni? Jó okom van azt hinni – aki meg nem hiszi, járjon utána, és vesse vigyázó szemeit az anyaországra – hogy semmi szüksége ilyenekre. Amire viszont az USL-nek szüksége volt: egy biztosítékra abban az elméleti helyzetben, ha mégsem jön össze az 50 % + 1-es többség.


Kelet-európai kisállami nyomorúságunk politikai kultúrájából adódik valószínűleg,

hogy amit laza eleganciával, a kétharmad biztosította kényelmes körültekintéssel véghez lehetne vinni, ahhoz is inkább az ököljog és a kormányzás - hegymászó bakanccsal kivitelezhető, ellentmondást nem tűrő - szájbarúgó technikáját alkalmazzák a mindenkori hatalmon lévők. Az Antonescu-Ponta páros erről már egész Európát meggyőzte Traian Băsescu államfő sikertelen felfüggesztése után.

Hogy október elsején az USL-RMDSZ paktum létrejöhetett, annak talán ez lehetett az egyik oka: kénytelenek voltak önreflexiót gyakorolni. Hiszen egy még mindig néppárti Európa fele talán könnyebben el lehet adni majd a jófiú imidzsünket, a demokrácia iránti elköteleződésünket, a jogállami intézmények megerősítésére irányuló szándékunkat, ha baráti viszonyt ápolunk azzal az RMDSZ-el, amelynek azért jó a hírneve e nemzetközi grémiumokban. A parlamenti választás előtti Antonescu-féle véresszájú nacionalista retorika, és e hivatkozott megállapodás felrúgása pedig immár végérvényesen megerősít abban, hogy a felét sem gondolták komolyan mindannak, amihez a nevüket adták.


És akkor ott van még a vegytiszta nemzeti oldal reakciója:

és különben is az RMDSZ mondjon le. Tőkésék szerint a Dămboviţa-parti politizálás bevett gyakorlata alapján eleve tudni lehetett, a románok semmiféle egyezséget nem tartanak be. Most, az USL-RMDSZ közötti nagyon titkos paktum megkésett nyilvánosságra kerülése kapcsán úgy tűnhet, hogy ez a romániai magyarság útja. Az, amely nem vezet sehova, illetve az, amely leginkább járhatatlan. Mégis úgy vélem, hogy megállapodások, megegyezések, párbeszéd nélkül egyáltalán semmiféle út nem létezik. A sikertelen megállapodások, megegyezések és párbeszédek, a felrúgott egyezmények ellenére is ez az egyetlen út.

A vállalhatónak mondott szavak hiteléhez talán nem haszontalan a József Attila-féle tisztesség (miért legyek/ne legyek tisztességes) kérdésében döntést hozni. Ahol nem az a kérdés, hogy a másik fél két hónap múlva felrúgja a megállapodást, hanem hogy én tisztességesen játszottam. Azért, hogy jó szándékkal véghezvitt cselekedeteimet ne szolgáltassam ki olyan konjunkturális politikai játszmáknak, amelyek miatt egyébként vállalható szavaim magyarázkodásnak tűnhetnek.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!