2020. október 23. péntekGyöngyi
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A székely zászló esete a román zászlóval

Hosu Andrea 2013. február 01. 16:13, utolsó frissítés: 2013. február 04. 10:45

Amíg az autonómiáról, mint kiemelten közjogi megoldásról nem fejtjük le a politikai csomagolást, reménytelenül sok zászló fog még leszakadni a Székelyföldön.


Az utóbbi hetek kedélyeket borzolgató történéseinek – Mesterházy bocsánatkérését valahogy kihevertük (vagy nem?) – középpontjában újra a Székelyföld áll. Kétségtelen, hogy Románia huszonakárhány évnyi, végtelenül törékeny demokratikus gyakorlat után sem tud mit kezdeni a Székelyföld sajátos helyzetével. Amely kérdés húsz év után is Erdély szívében a puskaporos hordó képzetét kelti a kollektív tudatban. Eme alaphelyzet (mesterséges) fenntartásáért persze mindent meg is tesz a szenzációra kiéhezett, és mindenáron etnikai konfliktus szítására berendezkedett média.

Aki az egyoldalú fröcsögésben a megboldogult OTV szintjére süllyedt Antena3 kedd esti vitaműsorát látta, annak semmi kétsége nem lehet afelől: a székely-magyar kérdés iránt eddig legrosszabb esetben közömbös románoknak is bőven szolgáltatott indokot arra, hogy vérszemet kapjanak a székelyföldi "tarthatatlan" viszonyok miatt. E tekintetben a román politikai elit és a szolgálatában álló média magyar-kérdéssel kapcsolatos örökzöld álláspontjának tökéletes keresztmetszeti jellemzését nyújtotta Mihai Gâdea jobb időket is megélt talk-show-ja.


Ez a felháborító, vérlázító etnikai konfliktusként előadott, végletekig kiszínezett történet (eszméletlen, hogy a Kovászna megyei tanács honlapja románul nem elérhető), Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester főszereplésével a legnagyobb nyilvánosságot éppen e hivatkozott műsorban kapta. Innen indultam ki, ide térek vissza. Nem elsősorban azért volt gusztustalan az egy követ fújó műsorvezető, meghívott politikusok, állítólagos politikai elemzők, újságírók gúnyolódó, lekezelő és arrogáns stílusa, mert ennél másabbhoz szoktunk volna az utóbbi időben, így meglepetésként ért a megütött hangnem, és a problémafelvetés mikéntje. Sokkal inkább azért, mert az uszító, véres szájú témamegközelítés


esélyt sem adott

a botrányosnak titulált ügy állítólagos kirobbantójának, tárgyának és alanyának arra, hogy érveit felsorakoztassa. Egyáltalán nem érdekelte Gâdeat és baráti körét, hogy pontosan miről szól ez az ügy, hogy Tamás Sándor miért tartja jogosnak a székely zászló kitűzését Kovászna megyében, hogy ez esetleg miért a normalitás megnyilatkozása egy magát demokratikusnak tartó uniós tagországban. Ehhez képest például a hajdani gyufagyárosból sajtószemléző paprikajancsivá avanzsált, provinciális humorú Mircea Badea – a stúdióban ülők gúnyos nevetésének hátszelében, Tamás Sándor bajuszának valódiságán poénkodva – egyebek mellett elsütötte azt az orbitális népi bölcsességet is, hogy az etnikai alapon szerveződő pártok léte aberráció, semmilyen létjogosultsággal nem rendelkeznek. Körülbelül ez a színvonala, a komolysági foka a Székelyfölddel kapcsolatos aktuális megközelítéseknek.

Ez is egy újabb elgondolkodtató apropója annak, hogy több mint két évtized alatt


meddig jutott a román politikai elit és közvélemény

el nem hanyagolható része a magyar kisebbséggel, annak kollektív jogaival, kiemelten a székelyföldi magyarok sajátos igényeivel kapcsolatos előítéletek és félelmek lebontásában.

Mint annyiszor, megannyi elméletet gyárthatunk arra vonatkozóan – kétségtelenül vadabbnál vadabbak láttak napvilágot – hogy a Terra Siculorum táblára árnyékot vető román nemzeti lobogót a szél hasította-e szét, szélsőséges magyarok tépték és köpték le, vagy Codrin Munteanu románság fölött őrködő, diverziókeltő akciójának lett-e áldozata. A jelenlegi adok-kapok helyzet alakulásának tekintetében aprócska biztató jel csupán, hogy a székely jelképekkel hadakozó Codrin Munteanu prefektust előre-oldalra buktatta a Ponta kabinet, mintegy félmegoldást találva erre az egyre puskaporosabbá fajuló Kovászna megyei helyzetre. Ez a történet mellékvágánya.

Ami a valódi kérdést illeti, azt minden bizonnyal nem az Antena3 hírtévé műsoraiban kell majd megvitatni. És főleg nem azokkal, akik


az OTV csatorna beszüntetését követően parlagon maradt,

álproblémák köré generált, tudatosan manipulált rémhírekre igényt tartó közönség számára gyártanak csámcsognivaló témákat. Talán időszerű volna elővenni Antal Árpád autonómiáról szóló, románok számára készült vitaanyagát, amelynek nyilvánosságra hozatalát a választási kampány előtt nem tartotta jó ötletnek. Annál is inkább, mert egyre világosabb: a magyar-székely fenyegetettséget még sokáig sikerrel lehet beemelni, újra és újra beemelni a politikum és média napirendi pontjai közé, elfedni akarva azokat a fájó gazdasági kérdéseket, amelyekről valójában beszélni kellene. Kérdés számomra, hogy a nyertes-vesztes, magyar-román dichotomizáló, leegyszerűsítő, ferdítő és bűnbakképző kategóriákban való gondolkodás leépítéséhez elég lesz-e, hogy 2013-at az autonómia évének kiáltottuk ki. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy amíg az autonómiáról, mint kiemelten közjogi megoldásról nem fejtjük le a politikai csomagolást, reménytelenül sok zászló fog még leszakadni a Székelyföldön.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!