Dóra műtétje 11: E112 már megint
Aczél Dóra 2017. február 20. 10:17, utolsó frissítés: 2017. február 21. 11:19Kevesebb, mint egy év leforgása alatt kétszer sikerült közel ötvenezer eurónyit érő papírt a kezemben tartani.
Természetesen más lett időközben a módszertan. Sok idő eltelt, biztosan sokan igényelték útközben az Unió által biztosított egészségügyi jólétet, ezért nem fogadnak el akármilyen mezei orvostól egy orvosi ajánlást. Zilah tehát kizárva.
Ezért beindult a hajrá egy klinikai vagy egy egyetemi kórház ortopéd orvosának a levadászására.
Kézenfekvő volt, hogy egyik kolozsvári orvos-barátomat hívtam, hogy akkor Kolozsváron mi a helyzet ortopéd téren. Azt mondja, hogy nem rózsás, hogy ha Kolozsvárra akarok menni, akkor készítgessem a borítékokat, mert csak úgy van egyáltalán esély arra, hogy bejutok valakihez. Ej, nem jó, gondolom magamban, miért fizetnék én valami olyasmiért, ami jár nekem, ami amúgy nem asztal alatt kell, hogy történjen? Időközben kiderült, hogy Várad épp jó hely arra, hogy elmenjek az ortopédiára, hiszen ugyan nem egyetemi, de klinikai kórházunk van, s azt mondta a telefonon a biztosítóházas néni, hogy az oké. Csakhogy kihez?
Férj kiírja a tájfutós csoportba, hogy mi a szitu, rá egy órára jön a személyes üzenet, holnap keressem, mert telefonon el fogja mondani, hogy hova kell menni és mikor pontosan. A váradi onkológus hétfőn reggel nyolc órára már nyomkodja velem a lift gombját, hogy ez a furcsa fémdoboz, amire különös okból elég sokat kell várni, felvigyen minket az ötödik emeleti ortopédiára. Bemutat az orvosnak, az orvos tud rólam, és komolyan mondom, hogy nem értetlenkedik, precízen és lényegretörően kiadja a munkát az asszisztensének, és el is köszön tőlem. Az onkológus is elköszön tőlem, én természetesen nem találom a módját, hogy hogyan fejezzem ki a hálámat. Ez még egy feladat, listára írtam.
Lemegyek a földszinti felvételi irodába. Csak akkor tudnak kiadni ugyanis az ortopédiáról orvosi jelentést, ha először felvesznek az osztályra. És csinálnak bármiféle analízist. Meg is kérdik, hogy mit szeretnék, mondom, hogy semmit, mert röntgenem van, vérképet majd csinálnak Bécsben. Jó, akkor menjek röntgenre. Közben ők töltik a jelentést (formanyomtatványt internetről letöltöttem, régi, már nem aktuális jelentés fénymásolatát elhoztam – mázli). Gyakorlatilag átmásolták a régi jelentésről a kézzel írottat. Körülbelül egy órájába telt az asszisztensnőnek ez a folyamat, de becsületére legyen mondva, abszolút prioritásként kezelte, és nem siklott el a részletek fölött. Másolt, kitartással és figyelmesen. Ez amúgy nekem azért volt megnyugtató, mert éreztem a tiszteletet a másik, mezei orvos szakértelme iránt. Nem kekeckedtek, nem kérdezték, hogy vajon mire gondolt, mikor azt írta, hogy…, egyszerűen teljes bizalommal átmásolta egyik lapról a másikra.
Sajnos csak holnap tudják kiadni, mert hivatalosan bentfekvő lettem, holnap tudják kiadni a kimenővel a jelentést. Így is lett: másnap megyek, adják a kezembe, jaj, legyek szíves még szaladjak le a földszintre, és fizessek ki 10 lejt. Nem kérdeztem, mire, csak gyorsan túl akartam lenni rajta. Már megszoktam, hogy mindenért kell valamennyit fizetni, mindegy, hogy mennyit fizetünk havonta egészségügyi biztosításra a fizetésünk után.
A jelentést egy teljesen más épületben, a kórház menedzserével alá kell iratni még. Szaladok oda is, keresem a titkárnőt a város másik részében lakó kórház menedzsmentjénél. Megtalálom gyorsan (ahhoz képest, hogy még sosem jártam itt), kedvesen adom oda a titkárnőnek a jelentést, hogy akkor kérem szépen tessék aláírni. Elveszi, berakja a mellette lévő halom papír legtetejére, s azt mondja, hogy jöjjek vissza.
- Mikor jöjjek vissza?
- Egy vagy két óra múlva – mondja totál fejhangon, fel sem néz rám.
- Egy vagy kettő?
- Nem tudom. Csak nem gondolja, hogy most meg tudom csinálni?
- Tudja, nekem el kel dönteni, hogy most visszamegyek a munkahelyemre és később jöjjek vissza, vagy mit tegyek.
- Jöjjön vissza egészen ma háromig.
- Rendben, köszönöm. (épp 12 órát ütött a városi harang. Tudom, iktatni és aláírni elég macerás lehet, beletelik az egy, vagy akár két órába is…)
Másfél óra múlva felszaladok a kórház negyedik emeleti titkárságára, a nő ugyanolyan tompa fejhangon, ugyanabban a pózban és ugyanolyan közömbös, semmitmondó gesztussal adja vissza az aláírt papírt, ahogyan azt elvette tőlem.
Felmerülő kérdések:
Miért van az ortopédia egy kórház 5. emeletén, ahol a liftek csigalassúsággal közlekednek? Miért van a menedzsment teljesen más épületben, mint a megyei kórház? Miért nincsen egyetlen szemetes sem az egész megyei kórházban, még a kávéautomaták mellett sem? (Az üres kávéspoharamat a táskámba tettem, otthon kidobtam…). Ha központosított rendszerünk van, miért kellett egy darab papírral egy nap leforgása alatt kétszer megjárjam az 5. emeletet, kétszer meg a negyediket? Miért van a folyosó ajtaja zárva, ahonnan én, mint járóbeteg egy papírt ki kell vegyek, és miért nem működik a csengő?
Másnap Zilah, egészségbiztosító, ismerős hölgy kedves arca. Megnézte a gondosan összeállított dossziémat, elvitte az orvosnak, boldogan jött ki onnan, hogy minden nagyon jó. Az mondjuk lehet is nagyon jó, minden szépen lefordítva, ami eredetiben kell, eredetiben van, hiteles másolatok, netről letöltött formanyomtatványok, egyszóval minden, ami szem-szájnak ingere. Még frissibe’ kiadta az E112-t.
Én boldogan nyugtáztam magamban, hogy:
1. Kevesebb, mint egy év leforgása alatt kétszer sikerült közel ötvenezer eurónyit érő papírt a kezemben tartani.
2. Az emberség megfizethetetlen.
3. Ma én veszem el a gyerekeket az oviból Nagyváradon.
DÓRA MŰTÉTJE
» Dóra műtétje 1: a bécsi közkórház
» Dóra műtétje 5: Az a hír, hogy nincs hír
» Dóra műtétje 7: Megküzdeni a démonokkal
» Dóra műtétje 8: Amikor a hiszti segít
» Dóra műtétje 9: Zavarba hoztam a professzort
» Dóra műtétje 10: Március az új június
» Dóra műtétje 11: E112 már megint
» Dóra műtétje 14: Kórházi élet
» Dóra műtétje 15.: Itt a vége, fuss el véle!
» Dóra műtétje: Aczél Dórának segítségre van szüksége
» Máris összegyűlt a pénz Aczél Dóra műtétjére
további közviták »