Anti-korrupció és az RMDSZ válsága
Borbáth Endre 2018. június 26. 10:45, utolsó frissítés: 14:55Koalíciós partnerként, a “mérleg nyelveként” az RMDSZ kevésbé tudja áthidalni az egyre polarizáltabb román pártrendszert és potenciális partnerként kezelni mind a PSD-t, mind pedig a PSD ellenzékét.
A 2016-os parlamenti választások után úgy tűnt, elmúlt az a hosszútávú csökkenő tendencia, ami az RMDSZ választási eredményeit jellemezte. 2012 után amikor a párt hajszállal ugrotta meg a választási küszöböt, 2016 decemberében több mint egy százalékkal sikerült a küszöb felett teljesítenie. Kelemen Hunor a “csökkenési spirál visszafordításáról” beszélt.
Mégis, ha összevetjük az RMDSZ ’89 utáni választásokon elért eredményeit, a pártelnök olvasata túl optimistának tűnik. Ahogyan az ábra jelzi, ezek az eredmények egy hosszútávú csökkenő trendet mutatnak. Az egykori 800 000 RMDSZ szavazóból mára 350-400 000 maradt, ami a részvétel függvényében 5-6 százalékos eredményhez elég. Az elvándorlás, illetve a magyar ajkú kisebbség relatív csökkenése nem magyarázza a választási eredmények csökkenő tendenciáját. Ez a trend akkor is nyilvánvaló, ha csak a magyar nemzetiségű lakosok számához viszonyítjuk a párt szavazatszámát. Mára az RMDSZ a 2011-ben összeszámolt 1,2 millió magyar egyharmadának a szavazatára számíthat.
Ha a 2016-os parlamenti választásokon elért 6,17 százalékot az ugyancsak 2016-ban megrendezett megyei tanácsosi választáson elért 4,98-hoz viszonyítjuk, egyértelmű, hogy a küszöb átlépése és a plusz egy százalék nem fordította meg, legfeljebb stabilizálta a párt lejtmenetét. Az RMDSZ hosszú távú válságának strukturális okai továbbra is jelen vannak és 2004 óta mintha még intenzívebben erodálnák a párt választási eredményeit. Ez főleg azokon a választásokon látszik, ahol az RMDSZ országos és nem helyi vagy európai kérdések mentén mobilizál (államelnöki, parlamenti). Ebben a cikkben egyik ilyen okot emelnék ki: a román pártrendszer átalakulását, polarizációját.
A politikatudományban a pártrendszer polarizációja arra vonatkozik, hogy mennyiben különböznek az egymással versengő pártok ideológiai és szakpolitikai elképzelései. Míg például Magyarországon jól elkülönül a Fidesz/Jobbik és az MSZP/DK világnézete, a romániai pártrendszer hagyományosan kevésbé polarizált. Gazdasági és kulturális kérdésekben is nehéz elkülöníteni a “bal” és “jobb” oldal témáit. Múlt héten például az ALDE, PSD, PNL, PMP, RMDSZ és USR közösen fogadott el egy olyan szociális kérdésekről rendelkező jogszabályt, ami az alapjövedelemtől a munkanélküli segélyig teljesen átírja Románia szociális hálójának szabályozását. Sok más országban hasonló jogszabály valószínűleg nem ment volna át a képviselők több mind kilencven százalékos többségének támogatásával, hiszen a politikai pártok általában radikálisan eltérő álláspontot képviselnek ezen kérdések kapcsán. Nálunk egyelőre csak a parlamenten kívüli pártok tiltakoznak.
A román pártok viszonylag azonos világnézete sokban segítette az RMDSZ azon stratégiáját, hogy koalícióképes maradjon minden román párt felé és forráselosztó képességével biztosítsa hátországát. A párt úgy tudott koalícióképes maradni mind a bal, mind a jobb oldal felé, hogy közben radikálisan más ügyek mentén mobilizálta magyar választóit, mint azok az üzenetek, amiket a román közeg felé kommunikált (lásd pl. Magyari Nándor elemzését). Ez a stratégia jellemezte és jellemzi az RMDSZ működését, és segítette a párt magyar ajkú szavazóközönségének kialakítását. Megkönnyítette, és hozzájárult ahhoz, hogy mára az erdélyi magyar választók párhuzamos médiatérben élnek, többet tudnak a magyarországi politikáról, mint a romániairól és kevésbé tájékozottak az ország közügyeivel kapcsolatban, mint román anyanyelvű társaik.
A pártrendszer viszonylag alacsony polarizációja változott meg 2004-ben, a parlamenti/elnöki választás és a D.A. szövetség/Băsescu színre lépésével. Ekkor a korábban a radikális jobboldal, Vadim Tudor témáihoz tartozó anti-korrupció bekerült a román politika mainstreamébe. Bár eredetileg úgy tűnt, nem lehet erre hosszú távú politikai projektet építeni, az azóta eltelt idő ezt cáfolta. Az elmúlt tizennégy évben meghatározó témává, sőt törésvonallá vált az, hogy hogyan vélekednek a különböző pártok erről a kérdésről. Ennek a folyamatnak a következményeként két meghatározó táborra vált a párt-rendszer: azokra, akik a korrupció-elleni harcot nem képviselik hitelesen, illetve azokra, akik igen. A maguk során, olyan szereplők, mint Băsescu és Johannis hosszú évekre biztosították, hogy az anti-korrupció hagyományosan jobboldalinak tartott pártok (PNL, PDL, PMP, USR) hívó szavává váljon. Ez a szimbolikus polarizáció soha nem látott tüntetéseket eredményezett, meghatározta a 2014-es és 2016-os kampányt, és legalábbis részben magyarázta Johannis győzelmét, valamint a PPDD/USR megjelenését. Bár más Kelet- és Dél-európa országaiban is megjelent egy hasonló törésvonal a gazdasági válság után, a korrupció-ellenes harc Romániában kiszorított minden más politikai témát. 2004 után a romániai politika struktúrája fokozatosan átalakult és egyre inkább a korrupció-elleni harc szimbolikája köré szerveződött.
Mindeközben, az RMDSZ nem találta meg önmagát az átalakult politikai konstellációban. Kelemen Hunor “céltalanságról” és “vízióhiányról” beszél, jelezve, hogy nem tartja elég fontosnak a korrupció-elleni harcot ahhoz, hogy a politika meghatározó eleme legyen. Koalíciós partnerként, a “mérleg nyelveként” az RMDSZ kevésbé tudja áthidalni az egyre polarizáltabb román pártrendszert és potenciális partnerként kezelni mind a PSD-t, mind pedig a PSD ellenzékét. Míg korábban be tudta vállalni olyan témák támogatását, amik a román közegben általánosan elutasítottak és ezzel növelte koalíciós hitelét (lásd: Verespatak, a Boc-kormányok gazdasági megszorító intézkedései), ez a stratégia nem vagy kevésbé működik a korrupció-ellenes témák kapcsán. Más témákhoz képest, a magyar választóközösségét nem hagyja hidegen, hogy miként viszonyul az RMDSZ a korrupció-elleni harchoz. Bár még nem láttunk #rezist tüntetéseket székelyföldi városokban, más tiltakozási formát igen, és úgy tűnik, véleményformálók közt is jelentősen nőtt a párt elutasítottsága.
Amennyiben kialakít egy álláspontot, az RMDSZ ambivalens a kérdésben. Az igazságszolgáltatási vita kapcsán például látványosan kerüli a politikai dimenziót, technokrata érvekkel, már-már arrogáns beszédmódban, oktatja ki “tájékozatlan” illetve “manipulált” választóit. A témában felszólaló RMDSZ-es politikusok média szereplései (Márton Árpád, Csoma Botond) azt a benyomást keltik, hogy a párt nem egyszerű támogatója, hanem szerzője a módosítási javaslatoknak. Magyar ügyek mentén politizáló pártként nem tiszta, miért tartotta fontosnak, hogy a PSD oldalán beszálljon ebbe a vitába és mennyiben előzte meg álláspontja kialakítását bármilyen vita/egyeztetés. Az egyetlen kritikát megfogalmazó politikus, Eckstein-Kovács Péter elhagyta a Szövetséget.
A tágabb kérdéskörben, a párt a PSD párhuzamos állam narratívjának egy magyar verzióját képviseli. Ennek értelmében Romániát a háttérhatalom, a DNA, illetve a titkosszolgálatok irányítják, akik bármilyen korlát nélkül rendelhetik el a “magyar ügy” szempontjából veszélyesnek tartott politikusok (Horváth Anna, Nagy Zsolt) félreállítását. Ebben a kommunikációs panelben a pártnak nincs válasza azokra az esetekre amikor olyan volt képviselőit ítélik el, mint Kiss Sándor, Olosz Gergely; nincs válasza arra, hogy mennyiben befolyásolta ennek az intézményi keretnek a kialakítását saját kormányzati szerepvállalása.
Az RMDSZ számára kulcskérdés, hogy mennyiben sikerül a korrupciót elítélő hiteles pártként megjelennie választói számára. A tét, hogy bekerül-e azoknak a '89-es pártoknak a sorába, akik a régióban sorra tűnnek el, mert nem ismerték fel és nem tudtak viszonyulni az átalakult politikai konfliktus logikájához. A lassú hanyatlás a magyar ügyeket képviselő párt esetében éppen a közösségi érdekérvényesítés lehetőségét kockáztatja.
A szerző politológus.
A címoldali fotón balról jobbra: Semjén Zsolt, Kelemen Hunor és Liviu Dragnea az RMDSZ zilahi, 2017-es kongresszusán. A fotó az erdon.ro portálról származik.