A gender az új punk rock, amelyre minden pártkatona haragszik
Ivácson András Áron 2018. augusztus 17. 16:59, utolsó frissítés: 16:59A magyar kormány a genderszakok betiltását helyezte kilátásba és várható módon meg is érkeztek a szervilis odasimulások a tervezethez. Lássuk szépen az egyik legröhejesebbet.
Történt a napokban, hogy a magyar kormány kilátásba helyezte a genderszakok megszüntetését, amibe itt nem megyek bele, ugyanis megtették már többen korábban – lásd például itt és itt. Azonban sokkal inkább lényeges, hogy általában a jobboldali sajtó ismét rágerjedt erre a témára, aminek az egyik mostani példája Oláh Gellért rövid karcolata. Különösebben nem érdemes figyelmet fordítani rá, csak annyiban, amennyiben jól mutatja általában a jobboldal hozzáértését és tanulási szándékát ez ügyben.
Már, amikor a CEU körül robbant ki botrány Magyarországon, mert ami az egyetem körül történt, az nehezen jellemezhető más szóval a „botrányos”-on kívül, előkerült néhány sablon és kritikátlan, reflektálatlan ostobaság, amelyeket most a fentebb említett szerző is ismét elővett.
Az első arról szól, hogy bezzeg van férfikutatással foglalkozó tárgy, női kutatás viszont nincs. Itt nem tiszta, hogy mi a gond: az-e a gond, hogy nincs nőkhöz kötődő kutatás, vagy az, hogy nincs női kutató a szakon. Az első azért lényegtelen, mert a nőkhöz köthető kutatások fő iránya a feminizmus tanulmányokon belül történik és nem a genderkutatáson belül – a kettő merőben eltérő egymástól, még ha vannak is átfedések. A második pedig azért nonszensz, mert egy rövid keresésbe kerül, hogy kiderüljön, hogy az egész szakot Kövér-Van Til Ágnes habilitált egyetemi docens vezeti az Oláh által kritizált ELTE-n.
A második kijelentés a testelméleteket és testtörténeteket próbálja nevetségessé tenni, de itt legalább Oláh őszinte, még ha természetesen ironizálni is próbál sikertelenül: bevallja, hogy elképzelni sem tudja, hogy mi az. Semmi probléma nem volna, ha itt megállna és hamut szórna a fejére. Illetve, ha példának okáért valamelyik oktatóval felvette volna a kapcsolatot információszerzés érdekében, akkor az volna, aminek gondolom képzeli magát: újságíró.
A testelméletek és testtörténetek kutatása azonban már egy jóval komplikáltabb terület, de nézzük meg pontosabban egy kicsit, hogy miről is van szó. A testelméletek tudományterületként lehet, hogy nem oly régi, azonban az alapgondolata, amiből kiindul, az felettébb igen, ugyanis a testelméletek azokat a kutatási, filozófiai, társadalmi, kulturális viszonylatokat, önértelmezéseket, elméleteket foglalja magába, amelyek célja feltárni a személy a saját testéhez való viszonyát, illetve azt, hogy ez a viszony miként illeszkedik és illesztődik bele a különböző társadalmi-hatalmi viszonyrendszerekbe.
A nyugati eszmetörténetben ennek a gyökerei legalább általában az ógörög filozófia különböző ágas-bogas vadhajtásaiig vezetnek, ahol különböző dialógusokban arról folyik vita, többek közt, hogy ha lehetséges volna az emberi lelket (az általuk használt νοῦς fogalom inkább jelentett tudatot, mint lelket) testből testbe, élő vagy agygatestbe áthelyezni, az a tudat egy másik testben még ugyanaz a tudat volna-e, aki volt a saját eredeti testében.
A tudat és a test viszonya az emberiség egyik legalapvetőbb és legrégebbi öntapasztalata és önnön határainak megtapasztalása, amelyek a különböző test és tudat viszonyát feszegető transzhumanista technológiák (amelyek egyik feltett célja az emberi tudat digitalizálhatósága és így halhatatlanná tétele például) következtében ismét, illetve még mindig legalább annyira relevánsak, mint voltak e nagy görög idejében.
Ehhez pedig abszolút értelemben hozzájárul az a kutatás, amely arról szól, hogy milyen a viszonyunk a testünkkel és az is, hogy mi történhet a tudatunkkal, ha elválaszthatóvá válik a testünktől. A szci-fi irodalomnak például rég témája a testétől elválasztott tudat e tapasztalatba való teljes beleőrülése és az is, hogy ezt miként lehetne megelőzni, de lehet még sorolni a példákat.
A testtörténetek összefoglaló tudományága pedig azokat a módszereket, meséket, történetmeséléseket, beszámolókat kutatja, amelyeket az eszmetörténet során feljegyeztek különböző emberektől a saját testükhöz való viszonyukról. Itt azonban, és ezért nem egyszerűen eszmetörténeti vagy irodalomelemzés, nem híres szerzők, alkotók, politikusok, bárkik beszámolóiról van szó kizárólag, hanem az évezredek, évszázadok során felhalmozódott és a mai napig aktív kutatásokban végzett beszámolók társadalomtudományos, pszichológiai, antropológiai, filozófiai elemzéséről van szó.
Még mindig adós vagyok azonban annak cáfolatával, hogy a jobboldal szerint mindez haszontalan és csak kevesek érdekeltek ezekben a tudományos eredményekben - ha az eddigiek még túlságosan szakmainak tűntek volna. A testelméleteknél láttuk, hogy voltaképp az egész emberiségről és az ő tapasztalatairól szóló tudományágról van szó. A testtörténetek esetében viszont érdemes arra gondolni, hogy mennyiféle nem utolsósorban a jelenkori neoliberális kapitalizmusnak köszönhető test- és testképzavar létezik az enyhébbektől az olyanig, amikor mindannak ellenére, hogy az illető továbbra is életben van, teljes mértékben halottnak tapasztalja magát. Megismétlem és kihangsúlyozom: nem halottnak KÉPZELI magát, hanem halottnak TAPASZTALJA magát, miközben nem az – így élőként ezt nehéz elképzelni, de a zavarnak roppant nagy szakirodalma van: gyorstalpaló itt, itt és itt. Ha mindezeket összegyűjtjük, mert a linkelt Cotard szindróma csak egy része ezeknek, akkor már tömegekről beszélünk, akik Oláh számára, csak egy „szűk, marginális csoport”.
De legalább jól látszik, hogy a propagált képpel ellentétben a genderkutatás mennyire túlmegy azokon a röhejes határokon, amit ezek a roppant informált újságírók és követőik leegyszerűsítően gondolnak róla. Talán egyszer kinőnek belőle, hogy a genderkutatás kizárólag identitáspolitikákat jelöl.
A gendernyelvészethez természetesen szintén nem értenek a kommentátoraik többsége, de könnyen segíthetünk rajtuk. A gendernyelvészet (gender linguistics, avagy néhol language and gender szakként szerepel) a gender, vagyis a társadalmi nem, a biológiai nem, valamint ezek a nyelvvel, beszédmóddal, nyelvészettel és ebből kifolyólag a teljes kultúrával való összefüggéséről szól, amely az egyik legkomplikáltabb kutatási téma. A nemi meghatározottság, akár biológiai, akár társadalmi tekintetben nézzük, szintén alapvető emberi tapasztalatnak számít. Az pedig, ahogy az emberiség a nemiségről és a saját neméhez való viszonyáról beszélt és beszél kultúrájának több évezredes létezése alatt, a filozófiától kezdődően az irodalomon keresztül a tudományig ÉS a hétköznapokig, alapvetően befolyásolta ezen emberiség minden egyes tagjának életét a legalapvetőbb formákban: ismét csak az a szűk, marginális kör, ugyebár.
Ezek hát azok a dörgedelmes nem-érvei a jobboldalnak, amelyek alapján felteszi a dörgedelmes kérdést, hogy vajon kit érdekelnek ezek a jóslástannal egyenértékű tudományok. Kíváncsi vagyok egyébként a teológia szakot mikor fogja megszüntetni a kormány, ha már jóslástannal való hasonlítgatás. Meg is kapjuk azonban a dörgedelmes választ, hogy senkit, amit arra alapoznak, hogy az ELTE-n jelenleg csak két szakirányos óra van egy tanár által a mesterképzésen. Ez azért szórakoztató, mert körülbelül az az érvelési szint, amely szerint Britney Spears azért „jobb” zene, mint Bach vagy Beethoven, mert mennyivel többen hallgatják. Minden bizonnyal minőségi mutató a népszerűségalapú mennyiség a 888 háza táján, de nem az legalább némileg jobb körökben.
Annál is inkább: teológián mindig többen voltak, mint mondjuk szociológián és mégis lám: melyik a tudományosabb? Mennyivel tudományosabb egy angelológia, amely ilyen egetverő kérdésekkel foglalkozik, hogy hány angyal fér el egy tű fokán? Még inkább annak tekintetbe vételével, hogy a teológia szerint az angyalok nemnélküliek, noha nem volt ez mindig így. Uramatyám, még az uram és atyám is genderszakot végzett?! Hogy van az, hogy a teológiában lehet beszélni arról, hogy kettőnél több nem lehet – már ha lennének egyáltalán angyalok – vagy egyáltalán nemnélküliség, a genderszakon és ebben a kontextusban viszont anatéma. Vajon ez nem a két nézetrendszer valósághoz való viszonyáról árulkodik: "beszéljenek csak nyugodtan amiről akarnak teológián, úgysincs sok a köze a valósághoz." Mennyivel tudományosabb egy mariológia, amely a Szűz Mária tudományos (?) kutatásával foglalkozik? Aki ráadásul csak egy fordítási hiba miatt szűz, egyébként mindössze hajadon, ami ugyebár nem épp ugyanaz. Mennyivel tudományosabb egy teológia, amelyben központi kérdés többek közt az, hogy vajon Jézus evett-e?
Régi trükk, ez már egyébként. Ezt a jobboldal részéről már akkor láttuk, amikor a CEU ellen kellett épp mozgósítsanak: akkor is kiemeltek pár a témáról limitált ismereteik alapján szélsőségesnek tűnő példát a CEU doktori témái közül, és közben szépen hallgattak arról, hogy a CEU-n mindez mellett világminőségű emeltszintű matematikai oktatás folyik, és nem csak az. Az ilyen válogatásokhoz szerintem a CEU középkori történelem szakán oktatóknak, tanulóknak is lenne egy-két keresetlen szavuk.
Itt térhetünk vissza Oláh cikkének legelejére, mert hát ő a konklúziót levonja még érvelés előtt: a genderelmélet nem állja ki a tudományosság próbáját. Tiszta szerencse, hogy ennek tudományosságáról nem az ő tisztje ítéletet mondani, ahogy a magyar kormánynak sem, még ha sikeresen meg is szünteti a szakot. Az egész jobboldal rúgkapálózásával ellentétben és annak ellenére ez a tudományterület (még csak azért is, mondhatnánk) bizony hozzájárul az emberiség kollektív tudásbázisához, amennyiben nagy volumenű tudást tár fel a fajunk kollektív önértelmezéséről és énképéről.
Illetve pontosan ezért viszik nagyon is előre a társadalmat, de hogy a jobboldal nem tudja elképzelni, hogy adott társadalmi csoportoknak miért volt rosszabb egy olyan világban, amelyet ők folyton visszasírnak, persze nagyívben megkerülve azon korok társadalmi problémáiról való bármiféle beszélgetést, illetve sokaknak miért rossz még így egy félig-meddig átmenetben is, egyáltalán nem meglepő. Az irány azonban a jövő, ez pedig nem politikai vélemény: ez kikerülhetetlen tény.
Szintén ellentétben azzal, amit állítnak, mivel az emberiség alapvető önértelmezésével foglalkozik a genderkutatás, számos komoly probléma megoldására ad válaszlehetőségeket, alternatívákat a domináns és államilag felülről erőltetett hegemón kultúrával szemben, amelynek a teológiai alapjai tényleg a kuruzsláshoz és a jóslástanhoz vannak közel: isten vagy emberi természet – egyre megy: egykutya mítosz mindkettő. Az viszont annál zavaróbb, hogy ezek után nem átallja Oláh a genderelméletet vádolni azzal, hogy letéríti a társadalomfejlődést az útjáról, miközben az általa a 888 hasábjain bő kézzel védett rendszer épp egy egyetemi szakot tiltana be, mindenféle mondvacsinált hatalmi és teológiai-tradicionalista alapon.
Az egész identitárius és alt-right mozgalmak létrejötte óta igencsak divatosak lettek ezek a sikkes, puccos, újgazdag, libertariánus (sok esetben, de nem mindig), belőtt sérójú fiatal férfiúk, ezek a cool jobboldali ifjú titánok, azonban szerény meglátásomban ez az egész körülbelül olyan, amikor abból, hogy a veretes Sex Pistols énekese, Johnny Rotten Trump mellett állt ki, azt a következtetést vonjuk le, hogy a konzervatív beállítódás az új punk rock, miközben csak annyiról van szó, hogy a jobb napokat – noha alig – megélt előadó az anarchia az Egyesült Királyságban-tól eljutott a talpnyalás Amerikában-ig. Nota bene: akinek ízlik…