2021. aug. 4. szerdaDomonkos
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

„Legalizálták” a nyilvános szoptatást - mintha könnyűdrog lenne az anyatej

B. D. T. B. D. T. 2021. június 07. 16:18, utolsó frissítés: 18:01

Egyik gyakori érv, hogy persze, szoptasson az anya, ha akar és tud, mert fontos az anyatejes táplálás, támogatandó, így erősödik a nemzet, de csinálja csak a négy fal között, vonuljon el, például a WC-be, ha nincs máshol erre kialakított megfelelő tér.


"Legalizálták" a nyilvános szoptatást Romániában. Még jó, hogy nem dekriminalizálták... Nem egy könnyűdrog az anyatej, egyáltalán minek volt szükség arra, hogy törvényt fogadjanak el arról, hogy mostantól "törvényes" nyilvánosan szoptatni?! Ráadásul úgy tűnik, a teljes romániai sajtó a törvénytervezet egy korábbi, diszkriminatív verzióját szemlézte, ami a 24 hónaposnál kisebb gyereküket szoptató anyákra szűkítette volna a rendelkezéseket.

A híreket és a kommentfolyamokat olvasva azt látom, a nyilvános szoptatást az emberek egyrészt marginalizált témaként kezelik (a sajtósok sem néznek utána pontosan, miről is szól, és a kommentszekciókban állandóan visszatérő beszólás, hogy "hát nem volt jobb dolguk, mint erről szavazni?!"), másrészt zsigerből reagálnak, kevés és téves információk alapján.

Eddig sem volt tilos nyilvánosan szoptatni

A "legalizálás" kifejezés nemcsak az én szemem szúrja. "Miért, eddig illegális volt?!" - döbbennek meg egyes érintett anyák, akiknek eddig soha eszükbe sem jutott volna, hogy amit tesznek, az bármilyen normába ütközne. Mint ahogyan nem is ütközött. Nyilvánosan gyermeket szoptatni eddig sem volt tilos, csak nem vonatkozott rá semmiféle jogszabály, ezért egyes gyökér vendéglátósok például - elképzelhető, hogy finnyáskodó vendégek nyomására - néha be-beszóltak a gyermeküket szoptató anyáknak, amiből időnként lett is egy-egy kisebb cirkusz, ám ez csak megerősítette az alulról építkező anyamozgalmakat. Innen indultak a szoptatás nyilvános térbe való visszakerülését célzó, "magamutogató" akciók, mint például a szoptatás világhetét megünneplő, közös szoptatási flashmobok, a szoptató anyákat vegzáló helyek bojkottálása, és maga az a hatalmas és teljesen önkéntes munka, amit az anyák - Erdélyben is - minden más kötelezettségük mellett végeznek: a társadalom érzékenyítése, tévhitek eloszlatása, a szoptatás és a nyilvános szoptatás elfogadásának támogatása egyéni és közösségi szinten. Mi több, maga a törvény is egy aktivista anya több éves meggyőző munkájának is köszönhető.


Nem hiába tettem idézőjelbe az előbb a "magamutogató" jelzőt. A tervezet elfogadásának hírére reagálók másik, sajnos igen hangos ellenpólusát az a tábor képezi, akiknek egy szoptató nő látványa gusztustalan/felháborító/provokatív/tabudöntögető, és amiatt háborognak, hogy micsoda dolog, hogy mostantól a nők gyakorlatilag bárhol előcsaphatják, hát hol élünk, Afrikában, hát mi vagyunk mi, cigányok?! Érdekes módon ez a tábor egyesíti a szoptatást mint olyant valamilyen okból visszautasítókat (maradi dolog, "ősanyák" csinálják, minek kell nyomatni, tápszerrel is felnő bárki stb.) és azokat is, akik amúgy elismerik annak fontosságát. Egyik gyakori érv, hogy persze, szoptasson az anya, ha akar és tud, mert fontos az anyatejes táplálás, támogatandó, így erősödik a nemzet, de csinálja csak a négy fal között, vonuljon el, például a WC-be, ha nincs máshol erre kialakított megfelelő tér.

A női mell mint kizárólagos szextárgy - és most a nagy Másik csüng rajta?!

A nyilvános szoptatás ellenzőinek egyrészt a női test totális szexualizáltsága teremt - nehezen dekonstruálható - értelmezési keretet. A női mell ebben a társadalmi konszenzusban és kontextusban, hallgatólagosan kvázi mindenki által elfogadott módon egy szexuális tárgy, aminek "kivillantására" megvannak a bejáratott keretek, közegek, például egy reklám, egy pornófilm, egy magazin címlapja, aktfotó stb.

Amikor természeti népek fotóit nézegetve meztelen felsőtestű nőket látunk, vihogásunk az ő "primitív magamutogatásukon", a gyarmatosító tekintet leplezetlen összekacsintása ebbe a totalizáló interpretációs keretbe szippantja be a képet, és tárgyiasítja az alanyt, a nő testét. Ugyanakkor ez egy elfogadott kivétel, egzotikum, aminek helye van egy antropológiai albumban vagy egy fotókiállításon.

Ám amikor mondjuk a buszon ülve találkozunk hasonló látvánnyal, és nincsenek korábbi tapasztalataink arról, hogy közvetlen környezetünkben valaki valaha rendszeresen szoptatta gyermekét, nincsenek ismereteink a szoptatásról mint holisztikus gyermekgondozási praxisról (figyelem: a szoptatás nemcsak etetés, mint ahogy sokan gondolják), akkor ez meghökkentő jelenség lehet számunkra. Ha az általunk ismert értelmezési keretbe akarjuk beszippantani, akkor keletkeznek azok a reakciók, hogy "rendes nő ilyet nem csinál", "miért nem csinálja diszkrétebben", "vonuljon félre legalább", el egészen addig, hogy a közszeméremsértés eseteivel kezdik összehasonlítani.

Extrém esetben a kognitív disszonancia iskolapéldáival is találkozhatunk, amikor a meztelen női mell olyannyira része a vizuális fogyasztói kultúrának, hogy már "észre sem vevődik", ám amikor egy kisbaba van rajta, undort vált ki, abból a kimondott vagy kimondatlan premisszából kiindulva, hogy "a női mellnek nem ez az elsődleges funkciója, hanem hogy szexuális tárgy jellegét megőrizze".

És ha ez az esztétizált, átszexualizált, idealizált Valami - nevezhetjük obiet petit a-nak, a vágy titokzatos tárgyának - deszakralizálódik, azaz nem úgy jelenik meg, ahogyan a gyarmatosító tekintet megszokta és elvárja (neadjisten még photoshoppolva sincs, nem felel meg a fogyasztói esztétikai követelményeknek), sőt ráadásul Valaki Idegen, egy kis alien csüng rajta, mint egy pióca, és ez a nagy Másik egyedül és kizárólag birtokolja e Tárgy jouissance-ját, hát akkor kiborul a bili, ugye? (A jelen szövegben némiképp önkényesen használt pszichoanalitikus filozófiai fogalmak tisztázása érdekében érdemes elolvasni ezt az írást - szerk.megj.)

Minderre magyar nyelvterületen még rátesz egy lapáttal egy olyan nyelvi kisajátítás, ami az angol breastfeeding vagy a román alaptare szóval sose történhetne meg. A szopás, szoptatás, szoptat, szopós szavainkat is kisajátította a női test totális szexualizáltságához kapcsolódó pornografikus diskurzus, olyannyira, hogy mi, anyák új szavakat kezdtünk el használni, a kicsit eufemizáló-kedveskedő-babusgató szopizást, vagy a gyereknyelvből származó cicizést, hogy elejét vegyük az állandó, kéretlen, kétértelmű poénoknak. (Most is volt valaki, aki azt találta írni, hogy akkor most már ő is nyilvánosan szoptathatja a barátnőjét?)

Lehet, hogy ezt nem kéne hagyni. Lehet, hogy vissza kellene foglalnunk a szavainkat. Lehet, hogy a nyilvános szoptatás praxisa önmagában nem elég. Nyilvánosan beszélni is kellene róla.

Romboló tévhitek - és hogy néz ki a szoptatás a gyakorlatban

A nyilvános szoptatás ellenzői másrészt számos, sajnos közkeletű tévhitre alapoznak, amelyeket már számtalanszor cáfoltak tudományosan és tudománynépszerűsítően, de ezek a cáfolatok még mindig nem jutottak el a széles nyilvánossághoz. Fennebb már utaltam az egyikre: eszerint a szoptatás etetés. Ha etetés, akkor márpedig annak vannak más, társadalmilag elfogadottabb formái, és tessék azokat használni a nyilvánosság előtt: például a cumisüveget vagy egy jó kis csokis fánkot, hát mi baja lesz tőle annak a párhónapos babának, ugye.

A szoptatás azonban nemcsak etetés, hanem kisbabáknál és kisgyermekeknél is a megnyugtatás, az anyai közelség biztosításának módja, de lehet altatás is, fájdalomcsillapítás, és mindezek egyszerre. Ezért is kell igény szerint történnie, és nem óra szerint (régebb azt tanácsolták az anyáknak, 3 óránként szoptassanak, ezzel helyrehozhatatlan károkat okozva a sikeres szoptatási gyakorlat kialakulásában - erről szakmai anyagokat pl. itt és itt lehet olvasni.)

Ha éppen egy buszon utazunk, és persze indulás előtt megszoptattuk a babánkat, de számára a zajos és ismeretlen környezet félelemkeltő, akkor sírni fog, és valószínű, hogy csak akkor nyugszik meg, ha ismét megszoptatjuk - igen, akár ott, a buszon, vagy a buszmegállóban, vagy egy szobor talapzatán, vagy a parkban egy padon, vagy egy orvosi váróteremben, vagy a repülőgépen, akárhol, ahol éppen vagyunk, és látjuk, hogy erre van szüksége. Igen, akár a sorban állva a kasszánál is...

Kívülállóként nem kérdőjelezhetjük meg az anya kompetenciáját abban, hogy tudja, mire van a babának szüksége. Lehet, hogy gyorsan előkapja az előmelegített cumisüveg tápszert, közben ringatja, dúdol neki - az ő döntése, az ő gyakorlata, amibe senki sem szólhat bele. És ha gyorsan előkapja a mellét és megszoptatja a babát, akkor sem szólhat bele senki. "De miért nem vonul félre, vagy legalább takarja el magát?" - kérdezik sokan, és szoptató anyák is vannak, akik göcsösen próbálnak ennek a vélt vagy valós társadalmi elvárásnak megfelelni.

Egyvalamit leszögezhetünk: a nyilvános szoptatás, főleg tömegben, legtöbbször senkinek nem kellemes, sem a babának, sem az anyának - elhihetitek, jobb lenne nekünk anyáknak egy intimebb környezetben, a baba is hamarabb megnyugodna. De egy WC nem megfelelő erre. Egy takarítószeres raktár nem megfelelő erre. Letöbbször örülünk ilyen sürgősségi esetben, ha van bár egy pad, egy ülés, egy szökőkútkáva vagy bármi, amire leülhetünk szoptatás közben - mert állva szoptatni nagyon fárasztó, főleg egy nagyobbacska babát.

Sokan hordozunk, hordoztunk gyermeket: kisebb babákat hordozókendőben is meg lehet "titokban" szoptatni, de egy nagyobbat már nem igazán. Ha egy totyogóról van szó, esetleg már meg lehet beszélni vele, hogy várnia kell, ám ebben a korban a türelem, a kivárás, a szükségletek megtartóztatása még nincs ahogy működjön nála. Hiszen jónéhány felnőttnél sem működik. Mondjuk tud várni 2 percet, amíg keresünk egy helyet, ahová leülhetünk. Az is lehet, hogy tud várni 10 percet is, amíg mondjuk befejezzük a vásárlást, és eljutunk az autóig (ha van autó). De lehet, hogy azonnal üvölteni kezd - és akkor kénytelenek leszünk valamelyik polc tövében a földre telepedni, vagy az utcán egy lépcsőre.

Aki pedig azt tanácsolja a szoptató anyáknak, hogy amikor útnak indulnak - kendővel, babakocsival, banyatankkal, hátizsákkal, kulaccsal, pelenkával, nedves törlőkendővel, kismotorral, rollerrel, homokozó felszereléssel, váltóruhával, esetleg több gyerekkel, több gyereknek -, akkor igenis vigyenek magukkal még egy plusz cuccot, egy cumisüveget mondjuk lefejt tejjel, akkor az illető nem hallott még a cumizavarról. Legtöbb esetben a szoptatott babáknál annyira bezavar a cumisüveges etetés, hogy az a szoptatás végét jelentheti ("elromlik" a szopási tehnikájuk, nem tudják már hatékonyan szívni és kiüríteni a mellet, ami a tejtermelés csökkenéséhez vezet, innentől pedig ördögi körben találhatja magát az ember, amiből iszonyú nehéz kitörni - ezért ha valami miatt pótlásra van szüksége a babának, azt szoptatásbarát eszközökből kell adni - és ez csak egy táviratnyi kivonata azoknak a felmerülő kihívásoknak, amiknek megoldása mindig egyedi, személyekre, az adott babára és anyára szabott, és amelyben a képzett szoptatási tanácsadók tudnak segíteni).

A helyzet rossz, de nem reménytelen. Összegzés és optimista előretekintés

Nemzetközi ajánlások szerint egyébként a szoptatás a legmegfelelőbb és legoptimálisabb táplálási-gondozási mód, amiben egy gyermeket részesíthetünk. Nyilván, ez nem azt jelenti, hogy ez az egyedüli megfelelő mód: van, amikor egészségügyi vagy egyéb objektív okok miatt kell más megoldáshoz folyamodni, és van, amikor az anya döntése nyomán. Minden anyának joga van eldönteni, hogy akar-e szoptatni vagy sem, és meddig akarja ezt tenni. Ha meghozta ezt a döntést, senkinek nem tisztje emiatt őt kérdőre vonni. Rendelkezik saját teste fölött, ő dönt (mint ahogy arról is, ki akar-e hordani egy magzatot, hogyan szeretne szülni, kiket szeretne eközben maga mellett tudni). Ugyanakkor jelen pillanatban tény, hogy a körülmények nem azoknak kedveznek, akik úgy döntenek: szoptatni szeretnének. Hiányos a tájékozottság mind a közvélemény, mind az érintett anyák, mind az egészségügyi személyzet körében; hiányoznak a szoptatásbarát gyakorlatok; nehezen hozzáférhető a szakmai segítség.

A fenti bekezdést két évvel ezelőtt írtam, és most is aktuálisnak gondolom, főleg hogy a világjárvány helyrehozhatatlan károkat okozott a Romániában épphogy meghonosodni kezdő anya- és gyermekbarát szülészeti ellátásban. A sikeres szoptatás megalapozása ugyanis a szülészeteken kellene történjen, és ehhez nagyon fontos a szülés utáni azonnali bőrkontaktus, első szoptatás, az úgynevezett aranyóra, az állandó rooming-in (tehát hogy ne válasszák külön az újszülöttet - még a korszülöttet se! - az anyjától, szüleitől). Ám a pandémia alatt - kvázi egy teljes éven keresztül - Romániában a covidos anyákat akár hetekre elválasztották újszülöttjeiktől, egészen 2021. március végéig ez volt a protokoll. 2016-os, pandémia előtti adatok szerint Romániában a 6 hónapos korukig kizárólag szoptatott csecsemők aránya az egyik legkisebb volt Európában, 12,8%. 2019-ben már volt olyan optimista becslés, hogy elértük a 20%-ot - ám 2020-2021 nagyon sok szoptatni vágyó anya tervét húzta keresztbe. És persze, nem az a lényeg, hogy a statisztikákban jól mutassunk, hanem az, hogy mindenkinek, aki szoptatni szeretne, biztosítsuk - országként, kórházakként, közösségekként - a támogatást, hogy ezt megtehesse. Az információt és tanácsadást, hogy felelősen és tudatosan dönthessen. A segítséget, ha kéri.

Ez a törvény véleményem szerint abban segít, hogy a társadalom ráébredjen, a szoptatás nemcsak magánügy, olyan értelemben, hogy maga a szoptatásra vonatkozó döntés ugyan az anyáé és kizárólag az övé, de ha szoptat, akkor a társadalomnak ezt támogatnia kell.

A következő időszakban remélem, egyre több szoptató anya vet véget saját önkéntes száműzetésének, és foglalja vissza a nyilvános tereket saját maga és gyermeke(i) számára. Igen, elvileg eddig is megtehette volna, mert nem tiltotta semmilyen jogszabály a nyilvános szoptatást - ám most plusz védőhálót jelent, hogy ha valaki diszkriminál egy szoptató anyát, akkor annak következményei lesznek. Akik pedig attól tartanak, hogy büntetésekkel nem lehet növelni a szoptatás társadalmi elfogadottságát, sőt - azoknak azt mondanám, hogy valahol el kell kezdeni. Az alapot az anyamozgalmak teremtették meg, tényleg örvendetes, hogy egyre többen kezdenek szoptatni a kismamák közül, léteznek erős, támogató online és offline közösségek, ahol segítenek egymásnak az emberek. Ahogy ennek híre, és egyre nagyobb láthatósága lesz, remélhetőleg néhány év múlva senki szeme nem rebben, ha köztéren szoptató anyát lát.

Hanem rámosolyog.

Illusztráció: Jordan Whitt, Unsplash

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!