2021. október 26. keddDömötör
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Román medvék, hergelések, sötétzöldek...

Kulcsár Árpád Kulcsár Árpád 2021. június 25. 17:47, utolsó frissítés: 18:49

A probléma komplex, de vannak rá szakmai megoldások, amelyek működhetnének. A hangulatkeltés pedig rosszat sejtet.


Ahogy az már történni szokott (legalábbis a legutóbbi jégkorszak vége óta), megjött a nyár, és ahogy az nyáron lenni szokott, (ez már nem épp annyira régóta) kies hazánk sajtóorgánumainak és politikusainak ismét ott türemkedik a farzsebükben az ütőkártya. A medvekérdésé. Ilyenkor kezdődik az a periódus, amikor kiderül: Románia legnagyobb problémáját egy négylábú, bundás emlős jelenléte képezi, és hogy ezt a problémát sehogy sem tudja az ország kezelni.

Lassan minden napra jut egy szalagcím, amely azt harsogja, ismét egy újabb MEVDETÁMADÁS történt, és az erre szakosodott politikusok készenléti állapotba kerülnek: éjjel-nappal éberséggel várják, hol csap le a medve, hogy aztán amerikai helikopteres tévéstábokat megszégyenítő sebességgel, a helyszínről tudjanak élő közvetítést nyújtani a horrorra kiélezett elméjű embereknek. Már-már kéjes borzongással "várjuk", hogy hol kire és milyen sérüléseket okozva csapott le a félelmetes vad.

De ha nem is várjuk, úgy is kapjuk: Borboly Csaba nemrég egy Románandrásfalva határában történt, medvével való találkozás után sietett élő közvetítésben beszámolni arról, milyen sérüléseket szenvedett el az a férfi, aki megsebesült a találkozás következtében, majd egy Kápolnásfaluban történt incidenst is gyorsan bemutatott. Azért nem használom a "támadás" szót, mert nem gondolom, hogyha egy medve szándékosan támadna valakire, akkor mitől is úszná meg az az áldozat, akivel találkozik. Nevezzük inkább annak, ami történik: medve sebesített meg egy embert. Borboly (meg a kreatív kommunikációs stáb) nem aprózza el a dolgot: nem csak a „bűntett helyszínét” pásztázzák végig kamerával, hanem bemennek a kórterembe is, ahol a sebesült férfiakat szóra bírják. És ők amellett, hogy elmesélik, mi történt, közvetítik az üzenetet is, aki felé kell: „jöjjenek ide az állatvédők, és nézzék meg, hogyan lehet itt élni” – mondja az egyik, és az ember önkéntelenül is csodálkozik, hogy jutnak az eszébe pont az állatvédők valakinek, aki a betegágyon fekszik. (Természetesen minden együttérzésem az áldozatoké és a családtagjaiké, akiket meg kellene védeni.)

Méltányolhatjuk az erőfeszítést, amivel az elnök úr egy létező problémát mediatizál, csakhogy közben - hiába igyekszik sokszor hangsúlyozni, hogy ez nem hergelés - az történik, hogy az úgynevezett “medvekérdésről” ellehetetlenült a higgadt érveléssel történő vita: a sajtó bizonyos része és (főleg a magyar) politikusok állandó fókusza azt hozta, hogy a társadalom mélységesen polarizálódott, vannak a „bezzeg mind kivágták az erdőt” és a „bezzeg a sötétzöldeknek nem számít az emberélet” narratívák egymással szemben, és valahogy nem látszik, hogy egy széles szakmai együttállás lenne a probléma megoldására létrehozva.


A gond csak az, hogy most már tényleg nem lehet érteni, pontosan mi is zajlik néhány politikusunk fejében. A Hargita megyei tanácselnök megoldást sürget (évek óta teszi), közben Tánczos Barna miniszter azt mondja, rendelet készül, és már júliusban el is fogadhatja a kormány, és azt ígéri, hogy azonnali és hatékony beavatkozást fognak megteremteni a problémás medvék kiemelésére, amelynek csak a végső esetben lesz az a hozadéka, hogy az állatot lelövik.

Amikor erről nyilatkozott, az sok embernek adott reményt arra, hogy a helyzet rendeződni fog. Csak annyi a baj, hogy már megint a komplex probléma csupán egyetlen részletéről van szó. Hiszen az, hogy egy medve behatol a településre, vagy egy település határában szerencsétlen módon megsebesít valakit, csak a jéghegy csúcsa: a populáció egyedszámát az elmúlt évtizedekben a minisztérium - amelynek élén az elmúlt időszakokban igencsak élénk volt a forgalom -, nem volt képes meghatározni, senki nem tudott egy korszerű vadgazdálkodással előállni (holott a nem is oly messzi Szlovéniában lenne jó példa), senki nem szabályozza az erdei gyümölcs és gomba begyűjtését, senki nem támogatja a gazdákat villanypásztorok megvételében, senki nem lép fel az erdei juhlegeltetéssel szemben, senki nem volt képes medvebiztos kukákat telepíteni, és még hosszan sorolhatnánk.

Az meg már egészen meghökkentő, hogy a Kovászna Megyei Tanács elnöke, Tamás Sándor egyenesen Bukarestbe készül tüntetni, az indokot meg valami olyasmivel foglalja össze, hogy „a mélyzöldeknek” túl nagy a társadalmi nyomásgyakorlása, és fel kell mutatni az utcán a problémát, mert különben nem figyelnek a székelyföldi gazdákra. Ez megint azt üzeni, hogy a medveprobléma sajátosan magyar, vagy hát ha úgy tetszik, székely ügy, holott ez az egyik legnagyobb és legvalótlanabb mítosz, ami a kérdés körül van. Nem lehet egy állatot a Bukarest-Székelyföld konfliktus szimbólumává tenni, mert ha tetszik, ha nem, nemcsak a három “székely megyében” élnek medvék Romániában.

Vannak persze más mítoszok is, például, hogy a „sötétzöldek” nem akarnák megoldani a kérdést: ahány ökológussal, aktivistával volt alkalmam beszélni, mióta újságíró vagyok, sosem találkoztam olyannal, aki a „medveéletet előbbre valóbbnak gondolta volna az emberinél”, ahogyan ezt bizonyos politikusok sietnek sugallni. Ráadásul bőven hátrányos helyzetben vannak, hiszen nem áll a rendelkezésükre az a médiaarzenál, amivel ellenlábasaik (akik a partnereik kellene legyenek) a medvék ellen hangolnak, és olyan kerekasztalok, amelyek amúgy is ritkák voltak, ma már egyáltalán nincsenek. A „sötétzöldeknek” csak szimbolikus ügyek maradnak. Mint például Artúr, a kapitális hím, aki (egyelőre legalábbis úgy tűnik), a kapitalizmus és az arisztokratikus gőg áldozata lett. Vagy egy elütött, az út szélén órákon át agonizáló medve. A zöldeknek csak ilyenkor van esélyük az emberek igazságérzetére apellálni.

Holott mikor lenne lehetőség a konszenzusra és higgadtságra az ügyben, ha nem most? Kormányon van az RMDSZ, övék a környezetvédelmi tárca és Erdély tele van remek szakemberekkel és valós változást elérni akaró politikusokkal, akik végre megvitathatnák higgadtan a problémát, és észszerű kompromisszumokat kötve meghozhatnák a megfelelő döntéseket. Persze, eleve jobb lenne, ha nem maradna meg erdélyi magyar vagy székely ügynek, de most még úgy is lehetőség lenne megoldani, ha ilyenként kezeljük.

Ehhez képest mi történik? Tánczos miniszter konzultációt hív össze, előbb a székelyföldi vádásztársulatokkal, önkormányzati vezetőkkel, majd csak második körben a természetvédelmi szakemberekkel. Ezzel még nem is lenne baj, csakhogy Romániában már három éve elkészítették azt a (minden fél álláspontját figyelembe vevő) medvevédelmi akciótervet, amelyhez 2018 óta nem sikerült jogszabályokat társítani. Sőt, az évek során a politikum úgy tesz, mintha mindig mindent újra kellene kezdeni: új konzultációk történnek, új hangolások a medvék ellen, új ellenségkeresések. És pont az hiányzik, amire „nehéz időkben” igazán szükség volna: a higgadtság.

Miközben megint konzultáció zajlik, ennél sokkal erőteljesebb mértékben megy a hangolás a zöldek ellen, vagy hát mindenki ellen, aki azért aggódik, hogy nehogy az legyen a történet vége, hogy éktelen lövöldözésbe kezd az ország, aztán a végén marad annyi medve, amennyi. Alaptalan lenne az aggodalom? Nézd csak meg, éppen milyen vadászati törvény készül.

Sok a hangulatkeltés, és ha egy felhergelt közegben kell jogszabályt alkotni, az mindig szélsőségesebb lehet a kelleténél. Pedig hergelni éppenséggel lehetne akár más ügyek mentén is...

Így a végére még eszembe is jutott néhány ügy, ahol a helyszíni tudósítóként működő politikusok élő adásban közvetíthetnének a kórházak elől. Elképzelem, ahogy egy vásárhelyi politikus leközvetítene egy kemoterápiás kezelést... Látom is a villogó fejléceket: a profithajhászás sebesített meg súlyosan egy embert Marosvásárhelyen, majd hosszasan értekezhetne azon, hogy Bukarest semmit sem tesz azért, hogy a légszennyezés alábbhagyjon a Maros-menti városban.

Egy másik politikus állhatna a rendőrség előtt, ahol tudósíthatna arról, hogy egy kiskorúval szemben szexuális támadást követtek el. Rámenne persze a teljes mandátumának az ideje erre, de elmondhatná, hogyan halad a gyerek a rehabilitációval, hogyan győzi le magában a sérelmeket, hogyan nyeri vissza az önszeretetet.

Egy másik székely politikus tudósíthatna arról, hogyan teszi tönkre a közösségek életét az alkohol, és hogyan hiányoznak a segítő kampányok, a szakemberek a rendszerből. Ágálhatna, hogy Bukarest nem tesz semmit ez ellen.

Egy következő politikus pedig tudósíthatna arról éveken át, hogy hogyan hat egy gyerek életére, hogy a szüleit csak néhány évente látja, mert valami nyugati országban hajtják az igát. Ja, hogy ezek komplex folyamatok? Naná! Ja, hogy demagóg vagyok? Naná! De akkor a politikusok is azok?

Illusztráció: Becca, Unsplash

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!