2021. december 5. vasárnapVilma
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Meg lehet-e vásárolni a jogállamiságot?

Bakó Bea 2021. november 09. 17:46, utolsó frissítés: 2021. november 23. 09:59

Az Európai Bíróság napi 1 millió eurós bírság kifizetésére kötelezte Lengyelországot, amiért nem szüntette be legalább ideiglenesen a „szájkosártörvényt”. Sok vagy kevés? Lehet-e ennek bármilyen motiváló ereje?


A címben lévő kérdés két, viszonylag friss fejlemény kapcsán is felmerül.

Az egyik, hogy majd’ két hete Ursula von der Leyen bejelentette: hiába fenyegetőzik az Európai Parlament perrel, az általa vezetett Európai Bizottság akkor sem fogja addig elindítani a jogállamiságot mutyizás útján megsértő tagállamok EU-s kifizetéseinek felfüggesztését lehetővé tévő eljárást egyik tagállammal szemben sem, ameddig az Európai Bíróság nem döntött az ún. jogállamisági mechanizmus alapjául szolgáló, idén januárban hatályba lépett EU-s rendelet jogszerűségéről. (A pert Magyarország és Lengyelország indította.)

A másik, hogy nemrég az Európai Bíróság napi 1 millió eurós bírság megfizetésére kötelezte Lengyelországot, amiért nem szüntette be legalább ideiglenesen a bírókra vonatkozó, őket több fronton, például az EU Bíróságához fordulás esetén szívató, „szájkosártörvényként” elhíresült jogszabály alkalmazását, miután ideiglenes intézkedésként az Európai Bíróság erre kötelezte.

Ez utóbbi ügy eléggé bonyolult, úgyhogy nézzük először röviden az elsőt.


Elvesszük tőletek a pénzt, mert loptok… majd!

Az úgynevezett jogállamisági mechanizmussal (aminek a címében véletlenül sem szerepel a jogállamiság szó, hanem csak az EU-s költségvetés védelme) jelenleg az van, hogy tavaly év végén az eredeti tervekhez képest – a lengyel-magyar keménykedésnek köszönhetően – puhított verzióban elfogadták azt a jogszabályt, ami szerint felfüggeszthetők az EU-s pénzek annak a tagállamnak, ahol az EU pénzügyi érdekeit sértő jogállamiságsértések történnek (magyarul az EU-s pénzeket ellopják és a hatóságok ezt nem nyomozzák ki és büntetik meg rendesen).

Az EU-s rendelet, amely csak arról szól, hogy a pénzek felfüggesztésekor ilyenkor pontosan hogyan és milyen szempontok alapján kell dönteni, idén január óta hatályban van. Azonban – szintén a lengyel-magyar keménykedésnek köszönhetően – egy politikai alku született arról, hogy egyelőre a rendeletet nem alkalmazzák, és a Bizottság senki ellen nem indít eljárást, amíg az Európai Bíróság nem dönt a rendeletről, azt ugyanis Lengyelország és Magyarország perben megtámadta.

Ez a politikai alku maga minden, csak nem jogállami, ugyanis attól még, hogy egy jogszabály kapcsán per van folyamatban az Európai Bíróságon, nem függesztődik fel annak a hatálya.

Ehhez az kell, hogy a bíróság ezt ideiglenes intézkedésként elrendelje valamilyen súlyos és azonnal fenyegető jogsérelem miatt (ahogy az említett lengyel ügyben ez történt, de erről később). Főleg azért néz ki hülyén ez az alku, mert az, hogy a jogállamisági mechanizmus alapján mikor és mely tagállammal szemben indít eljárást a Bizottság, az igazából csak a saját (politikai) mérlegelésén múlik, azaz eleve a rendeletbe is kódolva van az a rendszerhiba, hogy valamiből akkor lesz ügy, ha a Bizottság (politikai megfontolások alapján) úgy dönt.

Amúgy az a Bizottság testesíti meg az erkölcsi magaslatok csúcsát az EU-s pénzeket elmutyizó tagállamokkal szemben, amely példás közbeszerzésnek éppen nem nevezhető módszerrel önti az EU pénzét a Pfizer zsebébe, miközben az egyes tagállamok által jogszerűen engedélyezett vakcinákat nem fogadja el. Valamiért a nettó befizetők mégsem gondolják úgy, hogy fel kellene függeszteniük az EU-s befizetéseiket „jogállami aggályokra hivatkozva”.

Most pedig a másik aktuális téma.

Sok-e napi egymillió eurós büntetés a lengyeleknek?

A jogállamisági mechanizmussal felfüggeszthető EU-s pénzektől teljesen független dolog a Lengyelországra múlt szerdán kiszabott pénzbírság. Annak megértéséhez, hogy a napi egymillió eurós büntetés sok-e vagy kevés-e és mennyire nagy dolog ez egyáltalán, az előzményeket is ismerni kell nagyvonalakban.

A lényeg az, hogy a Jog és Igazságosság párt (PiS) vezette lengyel kormánynak Orbánékkal ellentétben nincs alkotmánymódosító többsége a parlamentben, sőt, a sima többség is inog néha, hiszen a jobboldali koalícióban Kaczyński pártján kívül több kisebb párt is részt vesz. Így ők nem tudják a hatalmukat azzal az Orbánék által is kedvelt módszerrel bebetonozni, hogy törvénybe írják, amit szeretnének, és ennek az alkotmányosságát jól bebiztosítják egy alkotmánymódosítással is. Ezért másik módszert választottak: megcsinálják alkotmányellenesen, amit akarnak, de gondoskodnak arról, hogy ennek az alkotmányellenességét ne lehessen kimondani.

Ezért teljesen kiherélték és haverokkal töltötték fel az Alkotmánybíróságot még 2015-ben. Sokkal durvábban, mint Magyarországon: a lengyel AB-n lengyel alkotmányjogász körökben csak röhögnek, mondván még mutatóban sem hoznak önálló érvelést és gondolatokat tartalmazó döntést (a magyar AB néha képes erre).
Mivel azonban az alkotmányt a lengyel rendes bírók is alkalmazhatják közvetlenül, és erre mind több okuk lett azután, ami az AB-vel történt, ezért a bírósági rendszer is ellenség lett a kormányzó jobboldal szemében. Először csak – a 2012-es magyar történethez hasonlóan – hirtelen nyugdíjba küldték a bírókat, de nem álltak meg itt. Létrehoztak új, külön tanácsokat a Legfelsőbb Bíróságon, többek közt a fegyelmi tanácsot. A bírók országos tanácsának (KRS) összetételében pedig, amely bírókat javasolhat különböző bírói pozíciókba, például ebbe a fegyelmi tanácsba, eszközöltek egy fontos változást: a tanács tagjait korábban a bírók választották maguk közül, újabban azonban a parlament választja a bírók közül.

Ez több szempontból is problémás, de a konkrét esetben a legfelsőbb bíróság emlegetett új, fegyelmi tanácsa kapcsán pattant ki a balhé. Ugyanis, ha egy legfelsőbb bíró mégsem szeretné, hogy nyugdíjba küldjék az új törvény alapján, kérvényezheti, hogy tovább dolgozhasson: ezt a köztársasági elnök engedélyezheti neki. A köztársasági elnök (aki a PiS-es Andrzej Duda) a döntést az (immár tehát a parlament által választott) KRS javaslata alapján hozza meg. Ezen javaslat ellen az érintett bíró fellebbezhet is – a már említett, újonnan létrehozott fegyelmi tanács előtt, ahova ugye szintén a KRS javaslatára kerültek be a tagok, szóval eléggé kétséges, hogy független döntést fognak erről hozni.

Ezzel kapcsolatban több ügy is az Európai Bíróság elé került, és az sült ki a dologból, hogy nem lehet a KRS-t és a fegyelmi tanácsot függetlennek tekinteni. (Mivel ez egy előzetes döntéshozatali eljárás volt, azaz egy folyamatban lévő lengyel ügyben csak jogértelmezést nyújtott az Európai Bíróság, így ennyire explicite ezt nem mondta ki, hanem csak elég egyértelmű szempontokat határozott meg az eljáró lengyel bíróságnak, hogy miket kell ilyenkor mérlegelni.)

Ez persze csak az első felvonás volt. A második felvonásban a Legfelsőbb Bíróság elkezdett határozatokat hozni arról, hogy az Európai Bíróság döntése alapján a KRS és a fegyelmi tanács nem függetlenek, így a fegyelmi tanácsnak akkor sem lehet illetékessége ügyek elbírálására, ha amúgy a lengyel törvények szerint de. Erre persze a lengyel kormány berágott, szóval a PiS-es köztársasági elnök lecserélte a Legfelsőbb Bíróság elnökét, a parlament pedig elfogadta a „szájkosártörvényként” elhíresült csomagot. Eszerint többek között egy bíró fegyelmi vétséget követ el, ha megkérdőjelezi egy másik bíró legitimitását, magyarul azzal is, ha az Európai Bíróság útmutatásának megfelelően mérlegeli egy bírói szerv függetlenségét.

A kompetens szerv pedig ilyen ügyekben – nem nagy meglepetésre – az emlegetett fegyelmi tanács. Nemcsak az Európai Bíróság ítéleteinek alkalmazásáért, de pusztán azért is indultak eljárások bírók ellen, mert (egyébként EU-jogból fakadó kötelezettségük alapján) előzetes döntéshozatalért fordultak az Európai Bírósághoz egy-egy előttük fekvő ügyben.

Sőt, egy bírót büntetőeljárás alá is vontak, amiért meghívta a sajtót egy közérdeklődésre számot tartó (és a kormánynak kínos) ügy ítélethirdetésére.

Tehát ezen „szájkosártörvény” miatt indított immár sokadik alkalommal kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság Lengyelország ellen. Mivel, ahogy a fenti példák is mutatják, fennállt a veszélye, hogy az ítéletig hátralévő időben súlyosan korlátozzák a lengyel bírók függetlenségét, ami így (pláne, hogy az Európai Bírósághoz fordulás miatt is cseszegették őket) az EU-s jogrend egységét is veszélyezteti. A brüsszeli Bizottság ideiglenes intézkedésként azt kérte az Európai Bíróságtól, hogy ideiglenesen, az ítélethozatalig fennálló időre tiltsa meg a biztonság kedvéért a „szájkosártörvény” alkalmazását. A luxembourgi Bíróság ennek még júliusban eleget is tett egy végzéssel és elrendelte, hogy az ítéletig a fegyelmi tanács függessze fel a tevékenységét, kiváltva ezzel a Lengyelországban tényleg a kormány karjának számító alkotmánybíróság bosszúját.

A lengyel AB még aznap, a fegyelmi tanács korábbi beadványa alapján kimondta, hogy az Európai Bíróság ezzel túllépte a hatáskörét és megsértette a lengyel alkotmányt, mert beleszólt a lengyel bíróságok szervezeti és működési kérdéseibe. Aztán miután októberben egy másik ügyben az Európai Bíróság ismét beleszállt a fegyelmi tanácsba (ez még nem az ominózus kötelezettségszegési eljárás, ott még nincs ítélet), a lengyel AB még inkább bekeményített és többek között az EU szerződés úgynevezett EU-s alapértékekre, valamint a bírói függetlenségre vonatkozó előírásait is alkotmányellenesnek minősítette. (Ez azért is szép, mert konkrétan ezeket a rendelkezéseket az EU-csatlakozással és a lisszaboni szerződés ratifikálásával Lengyelország kifejezetten elfogadta.)

És közben persze a fegyelmi tanács azóta is vígan működik.

Miután tehát három hónap után sem tett eleget Lengyelország az Európai Bíróság ideiglenes intézkedést elrendelő döntésének, jött a pénzbírság, méghozzá napi egymillió euró egészen az ítélethozatalig, vagy addig, amíg fel nem függesztik a fegyelmi tanács működését a végzésnek megfelelően.

Szóval sok-e ez a pénz?

Ahhoz képest sok, hogy az ilyenkor kiszabott bírságok szokásos mértékének nagyjából a négyszerese (a matekozásért részletesebben ide érdemes kattintani). De ezt a szokásos mértéket annak a fényében kell értékelni, hogy bár rengeteg eset van, amikor egy tagállam nem hajtja végre az Európai Bíróság elmarasztaló döntését (mondjuk Magyarország a CEU-ügyben legutóbb), azonban az Európai Bizottság csak nagyon ritkán szokta kezdeményezni, hogy ezért büntetést is kiszabjon az Európai Bíróság – ez is jellemzően szakpolitikai, eleve sok pénzt érintő, mondjuk energetikai ügyekben történik meg. Ehhez képest most egy tagállam bírósági rendszerének a függetlenségéről van szó, amire az egyik oldal azt mondja, hogy ez aztán mindenkinek a saját belügye és el a kezekkel a tagállami szuverenitástól, a másik meg azt, hogy oké, de az EU a kölcsönös bizalomról szól, és hogyan bízzunk bennetek és üzleteljünk nálatok, ha a bíróságaitok előtt nem garantált a fair jogvita.

Ahhoz képest meg kevés, hogy a bírósági rendszer függetlensége fölötti aggódás hevében az Európai Bizottság (amúgy nem éppen jogállami módon) a COVID-helyreállítási alapból Lengyelországnak járó pénzt sem akarja kifizetni, de a legutóbbi kompromisszumos ajánlat szerint négy és fél milliárd eurót azért csak hozzávágnának Lengyelországhoz az év végéig, ha békén hagyják a bírókat és felszámolják a fegyelmi tanácsot. Ehhez viszonyítva a napi egymilliós büntetés motiváló ereje eléggé csekély.

Mártírkodáshoz és EU-ellenes hangulatkeltéshez viszont tökéletes alapanyag.

A szerző EU-jogász, a firenzei European University Institute kutatója.
Az elemzés az Azonnali.hu korábbi főszerkesztője és újságírói által szeptemberben indított Gemišt hírlevélben jött először le. Mivel a szerzők fontosnak tartják, hogy a Transindex megmaradjon, ezért szolidaritásból itt is találkozhattok a cikkeikkel.


Nyitókép: Andrzej Duda, fotó: © European Union 2015 - European Parliament

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!